Orvosi Hetilap, 1898. november (42. évfolyam, 45-48. szám)
1898-11-06 / 45. szám
552 ORVOSI HETILAP 1898. 45. sz. hogy az egész álhangszalagot elfoglalja, s dús izomállománya folytán ez a valódihoz lesz hasonló; ilyenkor a mirigyállomány csekély, annyira, hogy egyes izomkötegek a nyálkahártyát is elérik. A frontalis rostok kissé ferdén az álhangszalag felső részétől hullámos vonalban haladnak s e pajzsporcz oldalfelületén tűnnek el. Néha ezen kötegektől egyes rostok elágazván, az álhangszalag tulajdonképeni védőjébe sugároznak ki s lefelé futva, mint finom rostok néha szintén a nyálkahártyáig is eljutnak. Ezen rostok a sagittatsok közt levő szabad területet foglalják el s az itt levő mirigyek közé szorultak. A kétféle rostok viszonylagos menynyisége nem állandó, néha ezek, máskor azok vannak többségben, a többi gégeizomtól azonban függetlenek. A sagittalis-rostok működésük alkalmával az álhangszalagot ellazítják. A ferdén futó rostok az álhangszalagot képező redőt megrövidíthetik, e mellett mechanice kiszorítják a mirigyekből a váladékot, egyidejűleg a Morgagni-féle tasak űrét is nagyobbítván résszerű nyílásának tátongó szélessé változtatása által. Ő is úgy találta, hogy az izom nőknél gyengébben fejlett, mivel náluk az izom a születés után tovább nem fejlődött, hanem azon állapotban maradt meg, amint pár hónapos gyermeknél látható. Már 2 5 éves fiúgyermeknél ezen izmok elég jól fejlettek, míg pl. 24 éves nőknél igen gyengén. Több állat gégét vizsgált meg (majmot nem), néhol talált tökéletlenül fejlett álhangszalagot, de az emberihez hasonló izmot sehol. Legújabban Steinlehmr és Tittel25 foglalkoztak Bécsijén a Toldt intézetében e kérdéssel, 70 gégét vizsgálván meg mikroskopiai úton. Eredményeik: Az izom az álhangszalag oldalán ferdén sagittalis irányban halad , mégpedig a kannaporcztól eredve, hátul, alul és kívülről, előre fel- és befelé, mellfelé érve kisugárzik az epiglotts alsó részén, többékevésbbé összenyomott réteget vagy két lapos köteget képez. De a főizom más — ívszerűleg hajlott — rostokból áll, melyek az appendix ventriculit megkerülvén a musculus thyreoarytenoideus inferiorral vagy vocalissal határozottan összefüggnek. Az álhangszalag két irányból eredő izom rostjainak egyesülésénél egy ívszerű szöglet áll elő, amelybe a thyreoarytenoideus rostjai vannak elhelyezve. A sagittalis-izom néha magasabban tapad az epiglottson s akkor korán lép ki az álhangszalagból, úgy hogy alig van benne az izom kis része. Férfiak és nők közt nem találtak különbséget, csak arányban a nők általános izomzatához, ezen izom is gyengébben fejlett. Az izom működése pedig az, hogy a sagittalis irányú rész összehúzódása alkalmával az álhangszalagok a középvonalhoz közelednek. A közeledés foka ezen közegnek az epiglottson való tapadásától függ, magasabban tapadván, a közeledés kisebb. Mivel ezen izom csak a középső és hátsó harmad határán lép be az álhangszalagba, azért ezen működés előbb itt jut érvényre, de később tovább is terjed. A thyreoarytenoideustól ívalakúlag az álhangszalagba haladó rostok ezen közelítéshez hozzájárulnak, de főleg az álhangszalagot közelítik a valódihoz s a ventriculusok űrét kisebbítik. Az epiglottisra nincs külön hatásuk. Zuckerkandl a7 önálló izom létezését tagadja, csak anynyit ismer el, hogy a musculus thyreoarytenoideusból egyes kötegek az álhangszalagba vonulnak. Az irodalmi adatokból látjuk azt, hogy az álhangszalag izma, akár mint külön, akár mint a valódi hangszalag izomzatával összefüggő, úgy kifejlődésében, mint lefutásában különféle változatokat tüntet fel. Ez lehet az oka a szerzők elágazó véleményeinek, amelyek folytán, míg egyesek az izmot alig néhány vékony és rendetlen kötegnek minősítik, addig mások oly hatalmasnak találták, mint a valódi hangszalag izma szokott lenni. Miután a boncztani vizsgálatok nem vezettek eddig kielégítő eredményre , véleményem szerint élettani és klinikai észleletek alkalmasak lehetnek arra, hogy a kérdés megoldásához közelebb vigyenek bennünket, határoztam el magamat a rendelkezésemre álló klinikai anyagon ez értelemben megfigyeléseket tenni. Mielőtt azonban áttérnék észleleteim ismertetésére, összefoglalni óhajtom a szerzők különböző nézeteit az álhangszalag élettani feladatát illetőleg, különös tekintettel lévén a mozgásokra. A legrégibb idevonatkozó adat Müller-től 14 származik 1839-ből; ő az álhangszalagok működését is kísérletileg vizsgálta meg és azt találta, hogy a hangképzésre különös befolyásuk nincs, sem a hang magasságára. A hangképzéskor szerinte sem az álhangszalagokra sem Morgagni-tasakra nincs szükség s felhozza e nézetének támogatására azt is, hogy igen sok emlősnél, név szerint a kérődzőknél mindkét képlet teljesen hiányzik. Rinner9 az álhangszalagoknak bizonyos czélirányos mozgást tulajdonít, bár a mozgások alakjáról nem szól. Czéltudatos mozgásuk által képesek a Morgagni-féle tasak különböző beállítása folytán az egyes hangokat erősíteni, azaz a Morgagni-féle tasak mint resonator szerepel együtt rezegnek passive még a valódi hangszalagokkal. Az első gégetükri megfigyelés Czermáktól ered, ki azt tapasztalta, hogy a gége elzáráskor (nyelés) az álhangszalagok oly közel jutnak egymáshoz, hogy teljesen fedik a valódiakat, ugyanekkor ráfeküsznek utóbbiakra. Ezen gégezár oly erős, hogy epiglottis nélküli betegeknél is képes idegen anyagoknak bejutását megakadályozni. Redam18 a hangképzéskor legfeljebb annyi szerepet tulajdonít nekik, hogy a Morgagni-féle tasak megkisebbítése folytán az oldal felé menő légrezgéseket megtörvén és elvágván, csak a hangszalagokat mozgásba hozó középső légáram jut túl a gégén. Merkelici a Morgagni-féle tasaknak háromféle feladatát írja le: mint nyakelválasztó, nedvesen tartja a hangszalagokat; a hangszalagok mozgását bizonyos korlátok közt tartja, illetőleg megakadályozza azok túl nagy kilengését, mint azoknak tompítója szerepelvén, végre a bejutó levegő kitágítván az űrt, a rugalmasságot növeli. A második működés határozott mozgást igényel az álhangszalagok részéről. Luschka könyvében a következő adatokat találjuk. Az álhangszalagok egy izomzat befolyása folytán megrövidülhetnek, egymástól távolodhatnak vagy egész az érintkezésig közeledhetnek. Ezen utóbbi működés alkalmával a felső gégeűr a cavum pharyngis mindkét alsó részétől elzáratik. Ez elzáródás a nyelés pillanatában lép fel. Ez álhangszalagokban a valódiaknak igen fontos védőkészülékét látja, mert ha összehasonlítjuk ez utóbbiak nyálkahártyájának érzékenységét az álhangszalagokénak oly kiváló érzékenységével, ez védőkészüléknek látszik, mely már csekély ingerre két felét egymáshoz közelítve távoltartja az ártalmat. (Folytatása következik.) A kir. magyar tudomány-egyetem I-ső számú sebkórodájának közlései. I. Az alsó végtagok csonttöréseinek ambuláns gyógykezelése. Dollinger Gyula dr. egyet. ny. r. tanártól. (Vége.) A kötés feltevése a következőképen történik: A beteg az asztalon úgy van elhelyezve, mint az alszártürésnél. A végtag a lábujjak hegyétől a czomb közepéig vékony réteg Bruns-wattával be lesz pólyázva. A talp alá a wattatalpat alkalmazom. Most elkészítem a kötésnek a lábat, az alszárt és a czomb alsó harmadát befoglaló részét. Ez alatt a lábat akként függesztem fel, mint az alszártörésnél. A talp alá gypstalpat erősítek és a kötést,a bokák és a czombbütykök felett szorosan odasimítom a csonthoz, az utóbbiak felett a még puha kötést hátrasimítom és a kötés és a czomb hátulsó felülete közé betolt kézzel a térdhajtúsban a lágyrészektől elhúzom. A kötés ezen részének felső fele köré, még megkeményedése előtt, felső végétől az alszár közepéig olyan gypskötelet csavarok, amilyet a distractiós alszárkötésnél leírtam. A kötés feltevése közben arra ügyelek, hogy a belső boka alsó széle a kötés külső felületén kifejezést nyerjen, mert a kötés feltevése közben eddig történik a mérés. A