Orvosi Hetilap, 1899. október (43. évfolyam, 40-44. szám)

1899-10-01 / 40. szám

481 ORVOSI HETILAP 1899. 40. sz. Némely esetben a két roham között a beteg egészen jól érezte magát. A recidiva a legtöbb esetben az első évben következik be. Herzog 65 recidiváló esetében a visszaesés 39-nél az első esz­tendőben történt. Az egyes rohamok néha hosszabb időközökben, néha azonban igen gyorsan követik egymást. Egy betegemnél 8 hónap alatt 13 roham folyt le 2—4 heti időközökben (1. kortörténet). E rohamok a beteget teljesen kimerítik, a beteg szoros diaetával sem ér el sokat, végül már alig mer enni, az álmatlanság, a folytonos ágyban fekvés kimerítik, a munkátlanság egész figyelmét a beteg­ségére irányítja, a különböző orvosságokhoz kötött remények pedig sorra hiúknak bizonyulnak. Csak a­ki egy ilyen esetet végig észlelt, csak az tudja a mai gyógykezelést igazán megbe­csülni. Az egyes rohamok egymástól nem sokat különböznek, csupán az hoz a kórképbe változatosságot, a­mely átfúródáshoz vezet. Greg Smith azt állítja, hogy már a második roham 7 beteg közül megöl egyet, és így szerinte egy recidiváló roham magában is súlyosabb betegség, mint a hasi hagymáz. Ha a féregnyújtvány egyszer be van fertőzve, akkor a be­teg további sorsa függ a fertőző bacterium energiájától és a saját szöveteinek ellentálló képességétől, függ attól, hogy azután, hogy a bacteriumok a nyálkahártyát megduzzasztották és magukat a féregnyújtványban elbarrikadálták, milyen gyorsan és milyen nagy számmal jelennek meg a harc­téren a polynucleáris leucocyták, a szervezet ezen apró katonái, a­melyek a bacteriumok ellen ki­vonulnak, azokat mint egy raj körülveszik, és váladékukkal, a nucleinnel a szöveteket elárasztva, a bacteriumok terjedésének gátat vetnek. (Folytatása következik.) A pellagra itthon és Olaszországban.­ Sámson Márton dr., járás- és tb. megyei főorvostól. Tisztelt szakülés! Múlt év június havában egy pellagrabeteget mutattam be a biharmegyei közkórházban és a július 1-sejei szakülésen volt szerencsém eme előttünk akkor még új kórformáról értekezni. Azon értekezésem alapját csak 1­2 eset rövid ideig tartó meg­figyelése képezte és az akkori fogyatékos ismereteim hiányait az irodalomból merített adatokkal igyekeztem pótolni. Azóta több esetet volt alkalmam huzamosabban megfigyelni és tanu­lmányozni­, sőt nem átallottam a pellagra classikus hazájába, Olaszországba utazni és a milánói ospedale maggiore, a velenczei ospedale civile és a mogliano-venetoi pellagrosarium bő anyagát tanulmá­nyul felhasználni. Ezen feltétlenül érdekes betegségről szerzett eddigi tapasz­talataimat és ebből folyólag az aetiológiájára nézve elfoglalt álláspontomat kívánom a t.­szakü­lés becses engedelmével most előadni. A pellagra históriai részére vonatkozólag csak röviden megemlítem, hogy eme kórforma legelőször Spanyolországban és pedig 1735-ben lépett fel, Olaszországban 1770-ben, Franczia­­országban 1818-ban és Romániában 1830 ban. Magyarországon 1888-ban Major dr. a Bukovinából haza­telepített csángóknál észlelte és 1889-ben Takács dr. nagysomkúti járásorvos ismertetett néhány pellagra-esetet, melyet azon vidék oláh lakossága között talált. A múlt év tavaszán Erdélyben és pedig Kolozs megyében epidémia alakjában lépett fel és Purjesz május 20-dikán az erdélyi muzeum-egylet orvos-természettudományi szakosztályában e tárgyról tartott felolvasásával hívta fel a szak­körök figyelmét a nálunk még addig csak ritka és egyesek által egyáltalában kétségbevont kórformára. Purjesz eme felolvasása által figyelmessé téve, mivel a fel­tételek és kórokok a pellagra fellépésére nézve a mi oláh népünknél épen úgy megvoltak, mint a szomszédos kolozsmegyeiek­nél, figyelni kezdtem és csakhamar sikerült is 2 pellagrást találnom, kiknek egyikét annak idejében önöknek be is mutattam. Ezt azért kívántam chronologikusan felemlíteni, mivel a szűkebb értelemben vett Magyarországon vagyis a Királyhágón ! Felolvasta a biharmegyei orvos-gyógyszerész és természet­­tudományi egylet f. év május 1-sején tartott szakülésén, innen én találtam és ismertettem a legelső eseteket és noha azt egyáltalában érdemnek nem tekintem, azért hangsúlyozom, mivel Scheiber dr., ki a „Közegészségügyi Kalauz a folyó év április 1-sejei számában a pellagráról értekezik. Áldor, Sternberg, Bécsi, Lengyel és Sándor eseteit — melyek sokkal későbben lettek ismertetve, mint az enyémek — felsorolja, az enyémekről pedig úgy látszik nem is bír tudomással. A pellagra aetiológiájára vonatkozólag említett felolvasásom­ban per longum et latum felsoroltam azon nézeteket és vélemé­nyeket, melyeket egyes tudósok és vizsgálók a pellagra okára nézve az idők során harczba vittek. Nem akarok tehát ismétlésbe esni és csak röviden felemlítem, hogy a pellagrát tartották a insolatio következményének, syphilis egy új jelenségének, lepra­fajnak, orbánezszerű bőrfolyamatnak, mely az emésztő szervek zavaraiból származik, a spanyol pellagralogusok szeszes italok mértéktelen élvezetétől és nyomortól származtatták, azt is állítot­ták és vannak, kik most is állítják, hogy a pellagra általában a szegénység és nyomor betegsége, illetve a rossz és czélszer­­tlen táplálkozás és hygieniai miseriákból eredő chronikus inanitio következménye. Kinek alkalma van a pellagrával csak kissé behatóbban foglalkozni, meggyőződhetik, hogy ezen vélemények egytől egyig tarthatatlanok és hogy ezek legnagyobb része most már csak históriai szempontból érdemes az említésre. A komoly számba vehető pellagrológusok mindannyian meg­egyeznek abban, hogy a pellagra kórokozója a kukoriczában rej­lik és csak a betegség közvetlen előidézőjének meghatározásában térnek el véleményeik. Hogy a pellagra és a kukoricza élvezete között direct oki összefüggés van, az ma már nem szenved kétséget. E mellett szól azon kétségbevonhatatlan tény, hogy e betegség csak azon országokban és országtájakon lép fel ende­­mikusan, hol kukoricza termeltetik és hol az a nép főtápszerét képezi, a mellett szól továbbá azon körülmény, hogy a pellagra időbelileg csak a kukoriczacultúra megkezdése után lépett fel és a kukoriczatermelés ideje előtt egyáltalában nem létezett. Erre vonatkozó feljegyzéseket találtam és pedig Olaszországban a bresciai kerületben a kukoriczát 1774-ben kezdték termeszteni és 1807-ben Sabasti már irt le onnan pellagra-eseteket. Toscá­­niában kukoriczatermelés 1769-ben, pellagra 1792-ben, Piemont­­ban kukoriczatermelés a XVIII. század közepe táján, pellagra a század végén, Romániában kukoriczatermelés a XVIII. század végén, pellagra a XIX. század elején, Francziaországban kukoricza­termelés a XVIII. században, pellagra 1848-ban. Hogy tényleg a kukoricza okozója a pellagrának, az említ­­tetteken és a később felhozandókon kívül igazolja olasz tudósok­nak abbeli megfigyelése is, hogy némely vidéken, hol a pellagra nagyon el volt terjedve, a kukoriczatermelés alábbhagyása és a burgonyatermelés fokozásával a pellagra is alábbhagyott és keveslebedett. A pellagra kukoricza-theóriájának hívei is a táborba oszlanak és pedig­ egy tekintélyes rész azt mondja, hogy a kukoricza kizárólag élvezve nem képezi az embereknek élettani­­lag alkalmas tápszerét, vagyis, hogy a pellagra a sok keményítő, de csekély nitrogéntartalmú k­ukoric­ával való egyoldalú táplál­kozásból eredő chronikus inanitionak a következménye. A másik rész, hová többek között Strambio, Cuboni, Lombroso, Selmi, Belmondo a padovai, Neusser a bécsi egyetem hírneves tanára és Caldana, a mogliano venetoi pellagrosarium igazgató orvosa tartozik, a romlott kukoriczát tartja a pellagra tulajdonképeni és kizárólagos kórokozójának. Cuboni a pellagrát romlott kukoriczában fejlődő élősdi által okozott bélmycosisnak tekinti. A pathogen élősdi a baktérium maidis, mely Cuboni szerint 100 hőfoknak is ellenáll. Lombroso és Selmi a pellagrát romlott kukoric­ában fejlődő vegyi mérgekkel való chronikus intoxicationak tartja. Mint múltkori felolvasásomban is említettem, igen szép és megvesztegető theóriát állított fel Neusser bécsi egyetemi tanár, melylyel igénytelen nézetem szerint — a pellagra közvetlen okának sötét kérdését megvilágította. A pellagra - úgymond Neusser — két tényező működésé­nek vagy hatásának az eredménye, az egyik tényező magában a megromlott kukoriczában, a másik az azt elköltő egyén emésztő

Next