Orvosi Hetilap, 1900. december (44. évfolyam, 48-52. szám)

1900-12-02 / 48. szám

1900. 48. sz ORVOSI HETILAP mélyedések a körülöttük beállott kötőszövetképződés által rögzíttetnek. E mélyedésekben fokozott lesz a sejtszaporodás, sok sejt a többitől el is válik, elfajul, szétesik, némely sejtek elválasztó működést is fejtenek ki és mindez e tasakok tágulásához vezet. A bemeneti nyilas szűkülése vagy valamely alkalmi ok folytán beállott elzáródása után végre a felülettel csak vékony hasadékkal érintkező vagy teljesen zárt űrök keletkeznek s ezekből származnak a nyálkahártyatömlök. A budapesti kir. magy. tud.egyetem I. sz. kórboncztani intézetében az 1899/900. év folyamán három esetben voltak a húgyvezérek nyálkahártyáján igen nagy számú tömlők találhatók. I. A. N. 40 éves asztalos bonczjegyzőkönyvéből a következő részleteket emelem ki. Arterio-sclerosis gravis aortae dilatatae praecipue ascendentis et arteriarum coronariarum cordis. Hypertrophia et dilatatio ventriculi sin. cordis. Hyperaemia meningum, substantiae griseae cerebri et medullae spinalis minoris gradus (lyssa). Vulnus morsum fere consanatum in superficie interna phalangis tertiae digiti secundi manus sin. Hepatitis interstitialis circumscripta in lobo sin. atrophico. Catarrhus ventriculi chronicus. Pyelitis et ureteritis chronica cystica lateris sinistri. Bal vese vastag zsírtokba burkolva tetemesen megkisebbedett, 7 X 4 X 1г/a cm. méretű,felülete egyenetlen, rücskös, rajta néhány kendermag egész borsónyi hólyag domborodik ki; állománya szívósabb, tetemesen megfogyott, úgy hogy helylyel-közzel csak 1—2 mm. vastag és a bab, egész mogyorónyira tágult kelyheknek megfelelőleg éppen csak hártyaszerű. A vesemedencze diónyira kitágult nyakhártyája vastagodott, belövelt és rajta, különösen az uréter kezdetén számos köles, egész kendermagnyi, egészen színtelen, avagy sárgás bennékkel telt cysta látható, melyek a kissé tág uréterben is, majdnem teljes lefutásában, az alsó harmad egy csekély részét kivéve, sűrűn egymás mellett találhatók. A hólyagba való benyílás szabad. (Lásd I. ábrát.) I. ábra. Vesemedencze és húgyvezér nyálkahártyájának tömlős elfajulása (I. eset, kicsinyítve): a) sorvadt veseállomány, b) tágult vesemedencze, c) húgyvezér. Jobb vese tetemesen megvastagodott, 15 X 8 X 4 cm. méretű ; felülete általában véve sima; domború szélének közepe táján egy fél diónyi mély behúzódás, hol a rostos tok erősebben odanőtt. Különben a vés állománya tömött, bővérű. Vesemedencze és ureter elváltozást nem mutat. A húgyhólyag kissé tág, nyákhártyája halvány, a trigonum Lieutaudii táján számos, mákszemnyi fehér pont. Azon számos metszeten, melyeket készítettem és vizsgáltam, a cystákra nézve majdnem mindenütt ugyanazt láttam, ez okból az egész kórkép görcsövi leletét együtt fogom leírni és a különösen jellemzőket a megfelelő helyre nézve kiemelni. A vizsgálandó darabokat 2°/o formol-oldatban fixáltam és alkoholkeményítés után celloidinba ágyaztam be. Keskenyebb részletek kihagyásával leginkább egy-egy nagyobb tömlő vastagságára terjedő részeket metszettem fel. A festési methodusok közül a haematoxylin-eosin és Van Giesen-festést végeztem, ezenkívül Weigert - féle fibiin és ruganyos rostfestést, továbbá a thioninfestést alkalmaztam. Már a metszeteken szabad szemmel való áttekintésnél is feltűnik, hogy mákszem, egész kis lencse keresztmetszete nagyságának megfelelő, haematoxylinnal sötétebb kékre, Van Giesennal sárgás-barnára festett kerekded képletek láthatók a nyálkahártyának megfelelő részben, melyek részint a felület felé kiemelkednek, részint a submucosus kötőszövetbe mélyednek. (Folytatása következik.) 754 Közlemény az I. sz. belgyógyászati klinikából. A sápkórnak „fersan“-nal való kezeléséről. Közli: Márkus S. dr. v. klinikai gyakornok. A vas hatásmódja a chlorosisnál, eddig meg nem oldott problema. Egyrészt táplálékunkban nap-nap után feles mennyiségű vasat viszünk a szervezetbe a legelőnyösebb formákban, albuminatok alakjában, anélkül, hogy ez a chlorosis fejlődését meggátolná vagy a már kifejlett betegséget kedvezően befolyásolná ; másrészt a régi tapasztalati tény, hogy vasnak szervetlen vagy szerves összeköttetésekben való adagolására a chlorosis javul, sőt az esetek nagy számában meg is gyógyul. A fentebb említett tény olyan érv, melyet a vastherápia hívei Bunge ismeretes autoritatív nyilatkozatával szemben, hogy t. i. kár minden szemet vasért a gyógytárba sietni, mikor azt a piacon sokkal jobban elkészítve és olcsóbban is lehet kapni, ma annál nagyobb joggal hangoztathatnak, mivel a vasnak felszívódása és feldolgoztatása manapság már kétségtelenül bebizonyosodott, így Hármak legújabban végzett vizsgálatai bebizonyították, hogy a vasat az éheztetett kutya gyomra is felszívja. Egyébként — sajnos — be kell vallani, hogy ez az egyedüli positív adat, melylyel a vas pharmacodynamiája az utolsó évek folyamán gazdagodott, mihez azután az a másik nem kevésbbé fontos negatív lelet társul, hogy a gyógyszeres vas nem az által hat, hogy a szervezetnek esetleges vas hiányát pótolja. Ebből ismét az következnék, hogy a haemoglobin molekulához való chemiai vonatkozására semmi súly nem helyezendő. Tulajdonképpeni hatásmódját illetőleg azonban még mindig sötétben tapogatódzunk. Az, hogy a gyógyszeres vas a vérképző szerveket, különösen pedig a haemoglobin képzéssel megbízottakat nagyobb tevékenységre serkenti, olyan hypothesis, mely ugyan ebben a fogalmazásban kissé bizonytalan, mely azonban éppen ezért semmit sem praejudicál és a vastherápia körüli eddigi tapasztalatokkal legkevésbbé ellenkezik. Fősúly tehát arra helyezendő, hogy a vas, bármilyen alakban juttattuk is a szervezetbe, tényleg a vérkeringésbe kerüljön, azaz: a lehetőleg kedvező resorptios viszonyokra. Ebből a szempontból kell tehát az újonnan mindig nagyobb mennyiségben ajánlott szerves vaskészítményeket tekinteni, nem pedig abból, hogy mily közel áll a chemiai összetételük a haemoglobin összetételéhez. Hiszen látjuk, hogy a limatura ferrit szedő sápkóros cseléd éppen úgy nyeri vissza haemoglobinját, mint az egyenesen marhavért szürcsölő úrnője. Két vaskészítmény közül nem az lesz a jobb, mely több vasat tartalmaz, de nem is az, melynek összetétele a haemoglobinéhoz legközelebb áll, hanem az, mely a gyomrot legkevésbbé molestálja, mely a legsimábban szívódik fel. És éppen ezen, ha úgy szabad mondanom „külső“ előnyök azok, melyek folytán a szerves vaskészítmények, a vasproteidák, a haemoglobin termékek (haemol, haemogallol, sanguinal, stb. a régi, de korántsem megvetendő szervetlen vaskészítmények felett győzelmet arattak.