Orvosi Hetilap, 1901. december (45. évfolyam, 48-52. szám)

1901-12-01 / 48. szám

1901. 48. sz. ORVOSI HETILAP karba kerültek át s itt egy ideig a vállizületben a mozgathatóság is korlátolt volt, a nélkül, hogy ezen ízületben akkor vagy utólag a legcsekélyebb elváltozást lehetett volna találni (izületi neurosis). Néhány kellemetlen eczema-kitörésen kívül, a mely ujjain támadt, semmi objectív jelenséget nem észleltem. Az arczfájdalmak azonban, habár némileg enyhébb mértékben, a karfájdalmak idején is fennállottak, a harapásban nem akadályozták ugyan a beteget, de hosszú időn keresztül teljes anorexiában volt a beteg, aki még ezen arcfájásoktól egyébként teljesen függetlenül álmatlan is volt. Általános kezelési módok, fürdőkúrák átmenetileg jó hatásúnak bizonyultak, a belső szerek brómon és bromidián kívül teljesen hatástalanok voltak. 5. N. S. 29 éves nő, 20 éves korában ment férjhez, hétszer volt teherben, mindannyiszor a terhesség ideje alatt hol az egyik, hol a másik szemében erős könyezéssel egybekötött heves fájdalmakat kapott, a melyek a terhesség 4—5. havában kezdődtek s többnyire a szüléssel megszűntek (két ízben pár hóval tovább eltartottak), de a terhesség idején befolyásolhatók nem voltak, daczára, hogy pl. Bécsben egy előkelő szemorvos az egyik könnymirigyét is kiirtotta. Ezen fájdalmak a terhesség alatt a szemüregek mélyében jelentkeztek csaknem állandóan és a beteget nagy mértékben legyengítették ; minden terhessége nagy betegséget jelentett. A két utóbbi terhességében villamozással kezeltem s ekkor elég gyorsan elmúlt a fájdalom, még több hóval a terhesség vége előtt. Egyébként igen egészséges nő, akinek családjában azonban ideges egyének vannak. (Folytatása következik.) Közlemény a m. kir. tud.-egyetem II. sz. belkórodájáról. (Igazgató: Kétly Károly tanár.) Az eupyrin, basicin és rhizomascopoliae carniolicaeról szerzett klinikai tapasztalatok. Irta: Kétly László dr., I. tanársegéd. I. Eupyrin. Ma, a midőn a lázas betegségek kezelésénél mindinkább érvényre jut az a helyes nézet, hogy a lázat, ha az nagyfokú és tartós, mesterségesen csökkentenünk kell, és amidőn a láz csökkentésére sokkal előnyösebb hatásúnak kell tartanunk az úgynevezett antipyreticumokat szemben a hideg víz alkalmazásával, minden újabb, jó antipyreticumot örömmel kell fogadnunk. Az antipyreticumok alkalmazásakor tisztában kell lennünk azzal, hogy attól csak a láz csökkentését, illetve megszüntetését várjuk és ha valamely szer erre képes és a szervezetre káros hatást nem gyakorol, akkor már jó antipyreticumnak mondhatjuk. Mert ép úgy, mint ahogy a lázat nem tartjuk szükségesnek, minthogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a láz rendszeres elnyomása mellett is e lázas bajok ép úgy folynak le és ép oly halálozási százalékot mutatnak, mint midőn a láz nem befolyásoltatik, vagyis ma már józan észszel nem hihetjük azt, hogy a láz akár a fertőzéssel szemben védő hatást, akár a baktériumokra káros befolyást fejtene ki, és úgy nem állítjuk, hogy a láz elnyomása által az alapbajnak időbeli lefolyásában változást érnénk el, hanem a láz ellen, mint egy szükségtelen rossz ellen küzdünk és így a betegnek egyrészt subjective könnyebb ülést biztosítunk, megszűnvén a láz okozta fejfájás, tagfájdalmak, forróság és szárazságérzet, szomj, gyengeség, kedélyzavarok stb., másrészt a beteg erejét kíméljük, és így ellenálló képességét az alapbajjal szemben is növeljük, mert a hosszas magas lázak tagadhatatlanul nagyon ártalmasak a szervezetre. Az orvosságos antipyreticumok feltétlenül előnyben részesítendők a hideg fürdők különféle alakjaival szemben, mert a hideg fürdőket, bármily alakban alkalmazzák is azokat, legfeljebb mint értékes ionizáló módszert tekinthetjük, mivel a hőt csak rövid időre képesek leszállítani és e hőcsökkenést a betegtől bizonyos számú caloria elvonása által hozzák létre és ezt a betegnek, miután belső szerveiben hőcsökkenés tulajdonképen nem jött létre és így hőképzése továbbra is fokozott mértékre van beállítva, a a fürdőből kilépvén, ismét pótolnia kell. És így a hidegvizes fürdő a betegnek munkatöbbletet okoz és az újabb hőerelkedés, fázás, didergés által kisértetvén, legtöbbször subjective sem biztosít jó érzést. Ezzel szemben az orvosságos antipyreticumok a leszabályzó centrumra hatván, ez által és nem hőelvonás által csökkentik a hőmérséket, vagyis a belső szerveknek hőfokát is leszállítván, a lázat egy időre valósággal megszüntetik ; e hatásukkal az oxidálást is csökkentvén a szervezetben, a beteg erejének kímélését is elősegítik. A lázmentes szakban a betegek közérzete javul, étvágyuk fokozódik stb. és így a belgyógyász e szerek alkalmazásával csak kötelességét teljesíti, megszüntetvén a betegeknek kínjait, anélkül, hogy ártalmukra volna. Mert azon — fájdalom — sok orvostól ma is követett nézet, hogy az antipyreticumok nagy része, különösen kissé nagyobb dosisban, a szívre ártalmas hatást fejtene ki, teljesen téves és a klinikai tapasztalatok azt teljesen megcáfolják, úgyhogy bátran azt állíthatjuk, hogy minden orvos mulasztást követ el, ha az antipyreticumokat mellőzve, betegét ok nélkül szenvedni hagyja. Az antipyreticumoknak sok esetben látszólagos hatástalansága onnan ered, hogy sokan oly szereket alkalmaznak, melyek épen nem antipyreticumok, vagy pedig ha jó szert adnak is, azt oly kis dosisban adják, hogy természetes, ha hatást vele el nem érnek. Az antipyreticumokat minden egyénnél más és más dosisban kell adnunk, vagyis az adagot addig kell fokoznunk, míg hatás nem mutatkozik és saját tapasztalataim alapján is teljesen osztom Jendrassiki tanár véleményét, hogy pl., ha 1 '0 gm. phenacetin nem hat, úgy 1'5 vagy 2'0 gm.-ot is adhatunk minden veszély nélkül. Tapasztalataim szerint legjobb antipyreticumoknak mondhatók: 1. a phenacetin, melynek talán hátránya, hogy a hőt gyorsan, kellemetlen izzadással viszi le; 2. a lactophenin, mely már a hőt lassabban és így izzadás nélkül szállítja alá; 3. az antipyrin; 4. salipyrin ; 5. aspirin ; 6. natrium salicylicum ; 7. citrophen ; 8. pyramidon. Ez utóbbi kettő különösen idült betegségeknél, főkép phthisisnél hat igen előnyösen, mint azt az Orvosi Hetilap 1899-diki évfolyamában közöltem is. 1900-ban Overlacht egy új antipyreticumot, az eupyrin-t ajánlotta. Az eupyrin — vanillinaethylcarbonatparaphenitidin — halvány zöldessárga, enyhén vaniliaszagú, teljesen íztelen, tűalakú regeczeket képező por, 87—88° C.-nál olvad, vízben nehezen, alkoholban, aetherben, chloroformban könnyen oldódik ; egyes savakkal sót képez. Vegyi képlete: Со H4<2C2Í5 r „ /О . COO Cä Нв N=CH.CcH<0CHa Az eupyrin Overlach szerint egy oly antipyreticum, mely egyszersmind stimuláló hatású. Ő több éven át kísérletezett, míg e chemiai összeköttetést előállítania sikerült és czélja elérésében főkép Grasset és Bouillies munkája a „Vanilin physiologiai hatásáról“ segítette elő, amelyből annak excitáló hatása tűnik ki. Ez alapon sikerült neki a vanilint és a paraphenitidint oly öszszeköttetésbe hozni, mely mindkét szer hatásával bir, vagyis excitáló és antipyretikus. Ezen összeköttetés képlete a következő : „ .. ..OO2 1ben,ch,c.h.!SHI. E szer kellemetlen tulajdonsága intensiv vanília szagában nyilvánult. Ezen Overlach úgy segített, hogy a vanilint ennek aethylcarbonátjával helyettesítette, és így nyerte az úgynevezett eupyrint, melynek vegyi képletét fentebb láttuk. E szert, mielőtt betegeknél alkalmazta volna, előbb állatkísérletekkel vizsgálta meg és ezeknél főkép a phenacetinnel szemben vizsgálta a hatást. Ez állatkísérleteinél kitűnt, hogy phenacetin adagolásánál, ha azt kutyának adta be, 1 grammot számítván egy kilogramm súlyra (pl. 5 kgm.-os kutyának 5 gm.-ot adva), vagy halál, vagy súlyos mérgezési tünetek álltak be ; nyúlnál a hatás kevésbbé intensív volt. Ezzel ellentétben az eupyrin, szintén 1 gm.-ot számítva 1 kgm. testsúlyra, úgy nyulaknál, mint kutyáknál a szer beadása után 6—10 órával pár óráig tartó étvágycsökkenést és kisfokú rosszullétet idézett csak elő. Ellenben sohasem látott a phenacetinhez hasonló mérgezési tüneteket, mint a mozgások nehézkességét, tunyaságot, részegséget, rángásokat, remegést, szédülést, járási zavarokat, hányást, vizelési ingert stb. Az eupyrin hüdési tüneteket nem okoz, amit a vanilin 772