Orvosi Hetilap, 1902. december (46. évfolyam, 49-52. szám)
1902-12-07 / 49. szám
1902. 49. sz. ORVOSI HETILAP felvétele alkalmával ugyancsak sok aggodalom merülhetett fel az iránt, vájjon a sanatoriumi kezelésnek ezen jelentékenyen előrehaladott esetben még eredménye lesz-e ? Befolyásolható az amplitude lázas betegeknél önként érthetőleg antipyretikus orvosszerek által. A már említett 20 éves nyomdászbetegünk maximumának átlagát chinin-, majd pyramidonkezeléssel szállítottuk le 38° C.-ról 37‘6° C.-ra ; napjában 2X 0‘30 pyramidont adva, már második napra 0 5°-nyivá vált az 1'5°C. amplitude, a maximum leszorítása útján a 37° felé; mihelyt azonban napjában csak 1 X 0*30 pyramidont adtunk, az amplitude az új regime első napján már 2'0° C. volt s azontúl is az előbbinél nagyobb. A gyógyszeradás elhagyásával a maximumnak kisebbnagyobb felszökkenése mellett az amplitude mind jobban nőtt újra, a mígnem a beteget teljes physikai nyugalomra fogtuk és nagyon kevés megszakítással három hétre ágyba fektettük. Itt reggelenként partialis hideg ledörzsöléseket kapott, melyeket három hét múlva, midőn a beteg az ágyat elhagyta, egész lepedős ledörzsölésekkel váltottunk fel. A mozgást redukáló kúra-berendezéssel a beteg maximumainak átlaga 37'5°-ra szállott alá, amplitude-je pedig lT°-ra esett. Az ágyból kikelésnek két napon át nagyobb hőingadozás (1’5° C. amplitude subfebrilis hőmérséklettel) volt a következménye, mely azonban utóbb a fenjáró betegnek csupán a főépület megfelelő tractusára szorított mozgása mellett lassan kint kisebbedett (13—1'2—1'0°), miközben a maximumok a 37'6° C.-t már (természetesen antipyreticum nélkül) nem haladták meg. Egy közbejött haemoptysis négy napra ismét ágyhoz kötvén a beteget, ez idő alatt 0’4 — 0'3—0'2°-nyi'amplitude-ök jelentkeztek; mikor most elhagyta az ágyat, ismét nagyobb lett az amplitude, 11— Г2 —Г3° C., de az l'5° C.-t már nem érte el s néhány nappal utóbb egy három napi direkt e czélból elrendelt ágyban fekvés az amplitude-öt tartósan megkisebbítette olyformán, hogy az a beteg fentárása alkalmával is (csupán lépcsőn nem járó liften közlekedik) a normálison alul maradt (átlag 0,6° 0.). Hasonló módon, csakhogy sokkal gyorsabban, mindjárt második napon szüntette meg a fennálló mérsékelt lázat és csökkentette le a napi hőingadozást az ágybanfekvés egy másik betegünknél (20 éves férfi), kinek kilencz napi ágynyugalom után 1'3—1'6° C.-nyi amplitude-jei 0'9 —0'7—0'6—0'5 —0'4—0'3° C.-ra csökkentek alá s állandóan így is maradtak, utóbb a beteg fentárása mellett (végezetül lépcsőt is járt). Az említett ágybanfekvés idején a részleges hideg ledörzsöléseket ugyancsak alkalmazták. A negyven éves lovasrendőrnél az ágynyugalom (gyakran változtatott hideg törzsborításokkal egyetemben) harmadnapra megszüntette a 39° С.-os és ezenfelüli lázat s a 10 napi ágybanfekvés második felében már a 0'5°-os amplitude-ök dominálnak. Mikor felkelt, első nap 1'6°, második nap 0'8°, harmadik nap 0'3° volt a hőingadozása s attól fogva állandóan kisebb amplitude-öt mutat a normálisnál (lépcsőt még egyelőre nem járó lift). Egy más esetben (43 éves férfi) a physikai nyugalom, 12 napi ágyban fekvés, nem bírta az amplitude-öt kellő intenzitással megkisebbíteni; mikor a beteg az ágyat odahagyta, ismét l'5°-os, sőt ennél nagyobb hőingadozások (38—38‘4° C. közötti maximumokkal) jelentkeztek. Ekkor újból ágyba fektettük a beteget és szívhűtéseket alkalmaztunk nála egy héten keresztül. Ezen berendezéssel azután elértük, hogy már a hét vége felé az amplitude 1 °-nál kisebbé vált s a maximumok a 37'6° C.-t nem haladták túl. Ama nőbetegünknél, aki láztalan állapotban mutatta a nagy amplitude-öket, megszorítottuk ugyan a mozgást, de nem fektettük ágyba, hanem a reggelenkint adott partiális ledörzsölések mellett mindjárt a szívhűtéseket alkalmaztuk heteken keresztül. Az amplitude, mint láttuk, következetesen mind kisebbé lön, mind a mellett, hogy a beteg subjectív javulásával a testmozgásnak is mind szabadabb tért engedtünk. Ismert dolog, hogy a physikai inactivitás nem ritkán siettetni képes a tüdőgümökór lázának megszűnését; jelen dolgozatban nem is erre kívántunk rámutatni, hanem körvonalazni óhajtottuk a hómenet alsó határának és a napi hőingadozásnak jelentőségét a tüdőtuberculosis klinikai megfigyelésében. Szerény nézetünk szerint az a körülmény, hogy a tüdőbeteg amplitudeje a sanatóriumi kezelés eredményes eseteiben a normális alá száll, bizonyítékául szolgálhat annak, hogy a beteg szervezetét szövetkímélő állapotba sikerül juttatnunk. Testünk normális hőtermelése, mint minden homoiotherm organismusé, a rendes hőmérséklet állandó fentartására irányul és bizonyos határok között a szervezetet érő hőveszteségekhez igazodik. A nappal folyamán azonban az egészséges ember több hőt termel, mint amennyit kiad, innen van az esti órákban normális viszonyok közt is jelentkező hőemelkedés. Ez a normális amplitude, mint említik, körülbelül 1° C. Az a caloria-mennyiség, amely ezen hőtöbbletnek körülbelül megfelel, a napi physikai és szellemi tevékenység közben történő energia-átalakulás mellékterménye. Mikor a szervezet anyagainak chemiai energiája a nappali ébrenlét és tevékenység folyamán átalakul szellemi munkává és mozgássá, ezen átalakulás közben meleg termelődik, mely melegmennyiség fölöslege az esti hőemelkedés képében indicátora lehet a test energiafogyasztásának, szövetelhasználásának napközben. Tudjuk Krieger megfigyeléseiből, hogy aki nappal alszik és éjjel munkálkodik, annál a napi hőingadozás menete is ellenkezőleg folyik le, maximumai jelentkeznek reggel, minimumai pedig az esti órákban. Ilyen értelemben is hajlandó vagyok jelentőséget tulajdonítani az amplitude megkisebbedésének a sanatóriumi kezelés folyamán. Mikor mi az előírt életberendezéssel a napi hőingadozást l°-ról felényire, sőt még jobban leszállítjuk, az jelzi nekünk, hogy a szervezet, melynek, roboráns kezelésünk mellett, bevételeit fokozzuk, kevesebbet ad ki, kevesebb chemiai energiát használ el, a szövetapponálás stádiumába jut s abból a decadentiából, melybe részben az aetiologikus tényezők által, részben a tuberculosis révén került, hovatovább kiemelkedhetik. Közlemény a pesti izraelita hitközség kórházának laboratóriumából. (Igazgató: Stiller Bertalan tanár.) A sejtek physiologikus jódtartalmáról. Justus Jakab dr. kórházi rendelő orvostól. 1901-ben a budapesti kir. orvosegyesületben, továbbá a boroszlói dermatológiai congressuson tartott előadásaimban, elmondottam azon körülményeket, amelyek napi munkámtól kissé távol eső ezen thémával való foglalkozásra bírtak. Mivel kutatásaim menetét úgy adhatom elő legkönnyebben, ha azokat megtörténtük egymásutánjában írom le, legyen szabad ezekre a körülményekre itt is visszatérnem. Körülbelül két év előtt feladatul tűztem magam elé a sódsók gyógyító hatását késői syphilis eseteiben tanulmányozni abból a czélból, hogy e specifikusnak ismert gyógyításmód lényegét kutassam ki. Már régebben megjelent dolgozataimban, amelyek a kénese gyógyító hatásának magyarázatát igyekeznek adni, ezen szert illetőleg következő meggyőződésre jutottam: a kénese specifikus hatását oly módon gyakorolja a syphilises szövetre, hogy a vérkeringés útján a syphilises kivirágzásokat tápláló véredényekbe jut, ezeknek falába hatol, a falon keresztül pedig a környékező, syphilises újképződést alkotó sejtekbe. Ezek a sejtek a kénesőt nagy mennyiségben veszik fel, minek következtében életműködésük csökken, protoplasmájuk egy része elvész ; a sejteknek egyik része teljesen elpusztul, másik része pedig a megbetegedés kezdete előtti állapotba fejlődik vissza. Eme itten röviden vázolt tételeknek bizonyítékait azok a górcsövi képek szolgáltatták, amelyeket syphilises kivirágzásokból nyert szövetmetszetek adtak, amely szövetmetszetekben a kéneset bizonyos eljárások segítségével fekete higanysulfid-csapadék alakjában lehetett láthatóvá tenni. Ezt a fekete higanysulfidot sikerült a véredények falában, továbbá a syphilises újképződés sejtjeiben kétségtelenül demonstrálni. Szinte természetesnek látszik, hogy amikor a jód specifikus hatásának mibenlétéről kísérlettem meg magamnak előzetes képet alkotni, ugyanazon csapáson haladtam, amely már a kénese kérdésében czélhoz vitt. Feltételeztem tehát, hogy a jód is olyanformán gyakorolja specifikus actióját, hogy a vérkeringéssel a a syphilises újképződésbe (ezzel a szóval jelölöm itt a késői syphilis különféle jelenségeit) eljut és ott gyakorolja befolyását az ezt alkotó sejtekre. Eme feltevés helyességének bizonyítékát szolgáltatjuk, ha a jód jelenlétét a syphilises újképződés sejtjeiben vegyi úton állapítjuk meg. Vagyis épen úgy, mint említett dolgozataimban a kénesővel sikerült, kellene itt a jódot egy a górcső 793