Orvosi Hetilap, 1903. december (47. évfolyam, 49-52. szám)
1903-12-06 / 49. szám
1903. 49. sz. ORVOSI HETILAP 774 megbízhatósága érdekében még egyszer és különösen figyelmeztessek arra, hogy csak az lesz jogosult eljárásom értéke felől biztos véleményt alkotni, illetőleg azt elbírálni, a ki szem előtt tartja a chilimnek mely időben, mely időközben és mily adagban való rendelését. Aki szem előtt tartja nevezetesen azt, amit már előző közleményemben is kiemeltem, hogy a szóban forgó bántalomnál a chinin csak akkor váltja ki ezen ismertetett specifikus hatást, ha azt mindig teljes adagban (felnőtteknél 0,5 gm.) rendeljük és hogy tapasztalatomnak megfelelőleg azt minden esetben félórai időközökben és mindig csak az esti órákban (7 és,8 órakor) adatjuk be. Mert ha ettől eltérőleg akár úgy, hogy más időben, akár úgy, hogy más mennyiségben adatjuk be a chinint, akkor az eredmény is eltérő fog lenni. Ilyen irányban telt kísérleteimben 24— 36 óra alatt állott be csak a hő lezajlása s a helyi tünetek nyugalomra való térése is természetesen később következett be. És valóban csak a szerencse dolga, hogy akkor, mikor első ez irányú megfigyeléseimet tettem, nem ismertem még B. Fraenkelnek 10 a közleményét. Mert nem lehetetlen, hogy ennek befolyása alatt az az ideálisnak mondható hatás, melyet a chinin tapasztalatom szerint a tonsillitisekre tulajdonképen kifejt, talán még ma is ismeretlen lenne. Eredménye t. i.egyezik az én abbeli kísérleteim eredményével, ha én az iránt kutattam, hogy minő a hatás akkor, ha a chinint nem este, nem teljes adagban és nem félórai időközökben adattam. Én ezért fektetek én oly nagy súlyt arra, hogy tapasztalatom az eljárás tekintetében mindenkor pontosan szem előtt tartassák, aminek fontosságát ma ugyan még leginkább csakis a 9 éves empyriával bizonyíthatom. De azt hiszem, hogy nekünk orvosoknak egyelőre talán ez is elég bizonyíték. Mert bizony sok esetben egyedüli irányítónk még ma is csak az empyria. És hogy mennyi idő telhetik el abban, míg az empyria tudományos okfejtést nyer, és hogy mennyi idő telhetik el addig, míg az empúria mellett felmerülő sok „miértre“ a tudomány megadhatja végül a feleletet, hogy „azért“ , elég ha csak a maláriára utalok. Közel kétszázötven éve annak, hogy del Chinchon spanyol alkirály felesége meggyógyult a china-héj-főzettel és hogy azt később Ivan del Vega Európába hozta, és hogy Pelletier és Caventon a tulajdonképeni hatóanyagot, a chininumot izolálta. Azóta ismerjük tehát a szert mint specifikumot. Továbbá ősidőktől fogva empyrice tudtuk azt is, hogy e szer akkor fejti ki malária ellen sajátlagos hatását a legbiztosabban, ha azt a roham előtt pár órával adjuk és ismét csak akkor, ha azt nagy adagban és rövid időközökben adatjuk. És ezen hosszú idő alatt mennyiszer merülhetett fel ez a kérdés „miért“ ? És e tekintetben, hogy úgy mondjam csak napjainkban adhatta meg a tudás világosságánál a feleletet Golgi abban, hogy „azért“, mert a chinin csak akkor hat a váltóláznál biztosan, ha azt a malária-parasiták sporulálásával összeesőleg adjuk. És mikor van ez ? A roham előtt pár órával. Tehát ép abban az időben, melyben a chinint azelőtt is adtuk, de persze csak empyrikus alapon. A szabály, melyet az empyria alkotott, megmaradt és csakis az ok, amiért ezt tettük, vagyis amiért ezt a tapasztalati szabályt tovább is fenntartjuk, annak az oka deríttetett fel. Hogy mikor fogják a toroklábaknál tapasztalatom alapján felállított empúriát a tudományos vizsgálódások ily okozati értelemben beigazolni, nem tudom , de hogy újabb időben erős munkálkodás folyik a kórokozók felderítése iránt, az kitűnik a Hilbert11 nagyobb szabású tanulmányából. Közleményéből megtudjuk, hogy Bucundi talált elsősorban súlyos szájaffectióban pathogen streptococcust, melyet b. septicopyaemiaenak nevezett el; de ezt Blach, Netter és Kartl az egészségesek kis százalékánál is megtalálták. Hogy a Behring és Lingelheim által kórokozókként vélt streptococcus longust Hilbert néha az egészségeseknél is megtalálta. És azért az a kérdés, hogy különbözik e ez a láb mellett előfordulóktól, még megerősítésre vár. Lemoine a tonsilla felületén egy részt cauterizált s e helyen egy capillaris pipettát szúrt be, a melyen át vett váladékot 144 esetben vizsgálta s ennek alapján ö a streptococcus longust tartja kórokozóul. De ezt Vidal az ő vizsgálatai alapján még nem tartja jogosultnak. Mindezek után Hilbert azon nézetének ad kifejezést, hogy sem a streptococcus, sem a staphylococcus, a pneumococcus, nem specifikus kórokozói a tonsillitiseknek. Nézete szerint ezeket egyelőre csakis secundaer infectionak kell tartani. De bármiképen dőljön is el a jövőben ez a kérdés, az bizonyos, hogy a fenti sorok közlésére én már most kötelezve éreztem magamat. Irodalom: 1. Katz : Münchener med. Wochenschrift. 1899. — 2. Kronenberg: Münchener med. Wochenschrift 1899. 27. sz. — 3. Buss; Deutsches Arch. f. kiin. Med. 1894. — 4. Ujj Kálmán : Gyógyászat. 1903. — 5. Jessen : Münchener med. Wochenschrift. 1898. 23. sz. — 6. Metzner: Berliner Wochenschrift. 1889. 29. sz. — 7. Machol : Deutsche med. Wochenschrift. 1899. 10. sz. — 8. Hollós: Székesfőváros közkórházainak évkönyve. 1903. — 9. Hollós: Ugyanott. — 10. B. Fränkel: Berliner kiin. Wochenschrift. 1881. 47. sz. — 11. Hilbert : Zeitscbr. f. Hygiene und Infect.-Krankheit. 31. kötet. A budapesti Pasteur-intézetnek 1902. évi kimutatása. Közli: Gligyes Erdre dr., egyet, tanár. (Folytatás.) II. Magyarországi veszettség-esetek részletes elemzése. 1. A veszettség elterjedése 1902-ben állatok és emberek között. A Pasteur-intézet és a földmívelésügyi minister részéről kiadott állategészségügyi évkönyv ide vonatkozó adataiból kitűnik, hogy az 1902. év folyamán Magyarország 62 megyéjének 1114 községében 1900 veszett állat (1449 kutya, 18 ló, 147 szarvasmarha, 25 juh, 152 sertés és 109 macska) fordult elő, melyek közül a kutyák 6332 más állatot (5916 kutyát és 416 egyéb állatot) és 2438 embert inficiáltak. Emberinfectio fordult elő a kutyamaráson kívül: 109 esetben macskamarás, 8 esetben lómarás, 15 esetben szarvasmarha-, 9 esetben sertés-, 1 esetben kecske-, 1 esetben juh és 1 esetben patkánymarás folytán, 5 esetben pedig veszett emberrel való érintkezés tette valószínűvé a veszettséggel való infectiót. A veszettség elterjedésének ugyanazon erőteljessége mutatkozott tehát ez évben is, mint azt fent idézett tíz éves összeállításomban kimutattam, úgyhogy kétségtelen az, hogy Magyarország veszettséggel állandóan fertőzve van. A fertőzés kiterjed az ország majdnem valamennyi megyéjére, csak a fertőzöttség súlyossága ingadozik azokban a különböző években. A veszettség területi elterjedését 1902-ben a következő összeállítás tünteti fel, mely az 1902. évre való állategészségügyi évkönyv és a Pasteur-intézet ide vonatkozó adatainak egybevetése alapján készült és azt tartalmazza, hogy az egyes megyék községeiben hány veszett kutya fordult elő és ugyanonnan hány veszettséggel inficiált egyén jött védoltásra a Pasteur-intézetbe ? Az egyes megyék fertőzöttségének mértékéül az 1890 — 1897-ig terjedő évek átlagából tett számítások alapján — mint azt fentebb idézett munkámban kifejtettem — felvehetjük, hogy azon megye, a melyben 1—9 veszett kutya fordul elő egy év alatt és a melyből 1—8 egyén jön fel az intézetbe, csekély mértékben fertőzöttnek , amelyben 10—24 veszett kutya van évenként és 9—24 egyén jön a védoltásokra, középfokban fertőzöttnek tekinthető. Azon megyék pedig, melyek 24-nél több veszett kutyát mutatnak fel és 24-nél több egyént küldenek a védoltásra, igen erősen fertőzöttek. A következő táblában a fertőzöttség ez átlagos fokozatai az egyes megyék után jelezve vannak: 1-gyel a gyenge, 2-vel a közepes, 3-mal az igen erős fertőzöttség. (Lásd a következő táblát.) Látható az összeállításból, hogy az 1902. év folyamán Magyarország 62 megyéjében fordult elő veszettségfertőzés. Árvában és Liptóban fordult elő veszett kutya, de nem harapott embert, Udvarhely megyében pedig sem állatnál, sem embernél nem fordult elő veszettségfertőzés. A veszett kutyák látszáma szerint 18 megye aránylag gyengén, 19 megye középmértékben 25 megye erősen, a védoltottak száma szerint 7 megye gyengén, 19 közepesen, 34 megye erősen volt fertőzve, amennyiben 24 egyénnél többet küldött fel a védoltásokra. Ezen adatok szomorú bizonyságát adják annak, hogy az állategészségügyi rendtartás szabályai országunkban gyarló módon vannak mindezideig végrehajtva. *