Orvosi Hetilap, 1903. december (47. évfolyam, 49-52. szám)

1903-12-06 / 49. szám

1903. 49. sz. ORVOSI HETILAP 774 megbízhatósága érdekében még egyszer és különösen figyelmez­tessek arra, hogy csak az lesz jogosult eljárásom értéke felől biztos véleményt alkotni, illetőleg azt elbírálni, a ki szem előtt tartja a chilimnek mely időben, mely időközben és mily adag­ban való rendelését. A­ki szem előtt tartja nevezetesen azt, a­mit már előző közleményemben is kiemeltem, hogy a szóban forgó bántalomnál a chinin csak akkor váltja ki ezen ismertetett speci­fikus hatást, ha azt mindig teljes adagban (felnőtteknél 0,5 gm.) rendeljük és hogy tapasztalatomnak megfelelőleg azt minden eset­ben félórai időközökben és mindig csak az esti órákban (7 és­­,8 órakor) adatjuk be. Mert ha ettől eltérőleg akár úgy, hogy más időben, akár úgy, hogy más mennyiségben adatjuk be a chinint, akkor az eredmény is eltérő fog lenni. Ilyen irányban telt kísér­leteimben 24— 36 óra alatt állott be csak a hő lezajlása s a helyi tünetek nyugalomra való térése is természetesen később következett be. És valóban csak a szerencse dolga, hogy akkor, mikor első ez irányú megfigyeléseimet tette­m, nem ismertem még B. Fraenkel­­nek 10 a közleményét. Mert nem lehetetlen, hogy ennek befolyása alatt az az ideálisnak mondható hatás, melyet a chinin tapasztalatom szerint a tonsillitisekre tulajdonképen kifejt, talán még ma is ismeretlen lenne. Eredménye t. i.­egyezik az én abbeli kísérleteim eredményével, ha én az iránt kutattam, hogy minő a hatás akkor, ha a chinint nem este, nem teljes adagban és nem félórai idő­közökben adattam. Én ezért fektetek én oly nagy súlyt arra, hogy tapaszta­latom az eljárás tekintetében mindenkor pontosan szem előtt tar­tassák, a­minek fontosságát ma ugyan még leginkább csakis a 9 éves empyriával bizonyíthatom. De azt hiszem, hogy nekünk orvosok­nak egyelőre talán ez is elég bizonyíték. Mert bizony sok eset­ben egyedüli irányítónk még ma is csak az empyria. És hogy mennyi idő telhetik el abban, míg az empyria tudományos okfej­tést nyer, és hogy mennyi idő telhetik el addig, míg az empúria mellett felmerülő sok „miértre“ a tudomány megadhatja végül a feleletet, hogy „azért“ , elég ha csak a maláriára utalok. Közel kétszázötven éve annak, hogy del Chinchon spanyol alkirály fele­sége meggyógyult a china-héj-főzettel és hogy azt később Ivan del Vega Európába hozta, és hogy Pelletier és Caventon a tulaj­­donképeni hatóanyagot, a chininumot izolálta. Azóta ismerjük tehát a szert mint specifikumot. Továbbá ős­időktől fogva empy­­rice tudtuk azt is, hogy e szer akkor fejti ki malária ellen saját­­lagos hatását a legbiztosabban, ha azt a roham előtt pár órával adjuk és ismét csak akkor, ha azt nagy adagban és rövid idő­közökben adatjuk. És ezen hosszú idő alatt mennyiszer merül­hetett fel ez a kérdés „miért“ ? És e tekintetben, hogy úgy mondjam csak napjainkban adhatta meg a tudás világosságánál a feleletet Golgi abban, hogy „azért“, mert a chinin csak akkor hat a váltóláznál biztosan, ha azt a malária-parasiták sporulálá­­sával összeesőleg adjuk. És mikor van ez ? A roham előtt pár órával. Tehát ép abban az időben, melyben a chinint azelőtt is adtuk, de persze csak empyrikus alapon. A szabály, melyet az empyria alkotott, megmaradt és csakis az ok, a­miért ezt tettük, vagyis a­miért ezt a tapasztalati szabályt tovább is fenntartjuk, annak az oka deríttetett fel. Hogy mikor fogják a toroklábaknál tapasztalatom alapján felállított empúriát a tudományos vizsgálódások ily okozati érte­lemben beigazolni, nem tudom , de hogy újabb időben erős mun­kálkodás folyik a kórokozók felderítése iránt, az kitűnik a Hilbert11 nagyobb szabású tanulmányából. Közleményéből megtudjuk, hogy Bucundi talált első­sorban súlyos szájaffectióban pathogen streptococcust, melyet b. septico­­pyaemiaenak nevezett el; de ezt Blach, Netter és Kartl az egész­ségesek kis százalékánál is megtalálták. Hogy a Behring és Lingel­­heim által kórokozókként vélt streptococcus longust Hilbert néha az egészségeseknél is megtalálta. És azért az a kérdés, hogy különbözik e ez a láb mellett előfordulóktól, még megerősítésre vár. Lemoine a tonsilla felületén egy részt cauterizált s e helyen egy capil­laris pipettát szúrt be, a melyen át vett váladékot 144 esetben vizsgálta s ennek alapján ö a streptococcus longust tartja kór­okozóul. De ezt Vidal az ő vizsgálatai alapján még nem tartja jogosultnak. Mindezek után Hilbert azon nézetének ad kifejezést, hogy sem a streptococcus, sem a staphylococcus, a pneumococcus, nem specifikus kórokozói a tonsillitiseknek. Nézete szerint ezeket egye­lőre csakis secund­aer infectionak kell tartani. De bármiképen dőljön is el a jövőben ez a kérdés, az bizonyos, hogy a fenti sorok közlésére én már most kötelezve éreztem magamat. Irodalom: 1. Katz : Münchener med. Wochenschrift. 1899. — 2. Kronenberg: Münchener med. Wochenschrift 1899. 27. sz. — 3. Buss; Deutsches Arch. f. kiin. Med. 1894. — 4. Ujj Kálmán : Gyógyászat. 1903. — 5. Jessen : Münchener med. Wochenschrift. 1898. 23. sz. — 6. Metzner: Berliner Wochenschrift. 1889. 29. sz. — 7. Machol : Deutsche med. Wochenschrift. 1899. 10. sz. — 8. Hollós: Székesfőváros közkórházai­nak évkönyve. 1903. — 9. Hollós: Ugyanott. — 10. B. Fränkel: Berliner kiin. Wochenschrift. 1881. 47. sz. — 11. Hilbert : Zeitscbr. f. Hygiene und Infect.-Krankheit. 31. kötet. A budapesti Pasteur-intézetnek 1902. évi kimutatása. Közli: Gligyes Er­dre dr., egyet, tanár. (Folytatás.) II. Magyarországi veszettség-esetek részletes elemzése. 1. A veszettség elterjedése 1902-ben állatok és emberek között. A Pasteur-intézet és a földmívelésügyi minister részéről kiadott állategészségügyi évkönyv ide vonatkozó adataiból kitűnik, hogy az 1902. év folyamán Magyarország 62 megyéjének 1114 községében 1900 veszett állat (1449 kutya, 18 ló, 147 szarvas­­marha, 25 juh, 152 sertés és 109 macska) fordult elő, melyek közül a kutyák 6332 más állatot (5916 kutyát és 416 egyéb állatot) és 2438 embert inficiáltak. Emberinfectio fordult elő a kutyamaráson kívül: 109 esetben macskamarás, 8 esetben ló­marás, 15 esetben szarvasmarha-, 9 esetben sertés-, 1 esetben kecske-, 1 esetben juh és 1 esetben patkánymarás folytán, 5 eset­ben pedig veszett emberrel való érintkezés tette valószínűvé a veszettséggel való infectiót. A veszettség elterjedésének ugyanazon erőteljessége mutat­kozott tehát ez évben is, mint azt fent idézett tíz éves össze­állításomban kimutattam, úgy­hogy kétségtelen az, hogy Magyarország veszettséggel állandóan fertőzve van. A fertőzés kiterjed az ország majdnem valamennyi megyéjére, csak a fertő­­zöttség súlyossága ingadozik azokban a különböző években. A veszettség területi elterjedését 1902-ben a következő össze­állítás tünteti fel, mely az 1902. évre való állategészségügyi év­könyv és a Pasteur-intézet ide vonatkozó adatainak egybevetése alapján készült és azt tartalmazza, hogy az egyes megyék köz­ségeiben hány veszett kutya fordult elő és ugyanonnan hány veszettséggel inficiált egyén jött védoltásra a Pasteur-intézetbe ? Az egyes megyék fertőzöttségének mértékéül az 1890 — 1897-ig terjedő évek átlagából tett számítások alapján — mint azt fentebb idézett munkámban kifejtettem — felvehetjük, hogy azon megye, a melyben 1—9 veszett kutya fordul elő egy év alatt és a melyből 1—­8 egyén jön fel az intézetbe, csekély mér­tékben fertőzöttnek , a­melyben 10—24 veszett kutya van évenként és 9—24 egyén jön a védoltásokra, középfokban fertőzöttnek tekint­hető. Azon megyék pedig, melyek 24-nél több veszett kutyát mu­tatnak fel és 24-nél több egyént küldenek a védoltásra, igen erő­sen fertőzöttek. A következő táblában a fertőzöttség ez átlagos fokozatai az egyes megyék után jelezve vannak: 1-gyel a gyenge, 2-vel a közepes, 3-mal az igen erős fertőzöttség. (Lásd a követ­kező táblát.) Látható az összeállításból, hogy az 1902. év folyamán Magyar­­ország 62 megyéjében fordult elő veszettségfertőzés. Árvában és Liptóban fordult elő veszett kutya, de nem harapott embert, Ud­varhely megyében pedig sem állatnál, sem embernél nem fordult elő veszettségfertőzés. A veszett kutyák látszáma szerint 18 megye aránylag gyengén, 19 megye középmértékben 25 megye erősen, a védoltottak száma szerint 7 megye gyengén, 19 köze­pesen, 34 megye erősen volt fertőzve, a­mennyiben 24 egyénnél többet küldött fel a védoltásokra. Ezen adatok szomorú bizony­ságát adják annak, hogy az állategészségügyi rendtartás szabályai országunkban gyarló módon vannak mindezideig végrehajtva. *

Next