Orvosi Hetilap, 1904. március (48. évfolyam, 10-13. szám)
1904-03-06 / 10. szám
---------------------—------......................... ....... 1904. 10. sz. ORVOSI HETILAP közül csak a peroxydazet, lakkazet, tyrozinazet, az aldehydazet és az indolphenolazet említjük. Az oxydazek vegyi alkata igen vitás: úgy látszik, nem fehérjék. Bertrand szerint hydrolysis útján dissociálható mangán van bennük. Ugyancsak nagyon elterjedtek a hasító erjesztők is, melyek hydrolysis útján fejtik ki hatásukat; ide tartoznak az emésztésnél, a szövetek önemésztődésénél szereplő erjesztők, a leucocyták fehérjét hasító enzymája, a vér és más szervek zsírhasító erjesztője (lipate) és a különféle diastatikus enzymek. Sieber egyedül a vérplasmából háromféle electiv hatású s oldódási viszonyaiknál fogva külön előállítható oxydazot vont ki, melyek mindegyike szénhydratot hasít, de az egyes szénhydrat- fajokat különböző mértékben képes felbontani. Storolosa kihevített homokkal kevert izom, lép, tüdő, máj és más szervek pépjéből igen nagy (350 atmosphera) nyomás alatt glycolysises hatású szövetnedvet nyert, ebből az enzymeket is előállította, melyek glycose-oldatokat alkoholos erjedésbe hoztak. Az oxidáló enzymeknek újabban a toxinok ártalmatlanná tételében is szerepet tulajdonítanak. Egy sejtben többféle enzym is előfordulhat, így pl. a májból 10-félét sikerült nyerni. Mint az elmondottakból láthatni, az élő szervezetben végbemenő dissociatióban az enzymeknek igen fontos szerepük van. Úgy látszik, hogy a szervezetben folyó synthesis és assimilatio is enzymhatás munkája, legalább is az a tapasztalat, hogy a hasító erjesztők synthesisre is képesek, mint azt az élesztő hatására czukorból képződő glycogen, maltose behatására szőlőczukorból keletkező maltase példája, nemkülönben az, hogy a máj glycogenje czukorrá alakul a vérben s az izomban visszaváltozik glycogenné, bizonyítja. Synthesisre vall az is, hogy a bélből felszívódó fehérjék resorptio közben nativ fehérjévé alakulnak át. Az enzymek az anyagforgalom produktumai ugyan, de viszont ők tartják fenn az anyagcserét s ebben az enzymkészülést is. Alapjában véve az enzymhatás bizonyos anyagok tulajdonsága, akár más testeké a villamosság és delejesség. Ami pedig az erjesztőhatás és a katalysis között levő hasonlóságot illeti, az csak a mellett bizonyít, hogy az élő és élettelen anyag közti különbség csak fokozati. Kivonatosan ismerteti Halász Aladár dr. v. tanársegéd. EREDETI KÖZLEMÉNYEK A könycsatorna egy fontos rendellenessége. Irta: Falta Marczel dr., szem- és fülorvos Szegeden. A könycsatornarendszer kiinduló pontjától, a könypontoktól kezdve az orrba beszájadzó nyílásáig minden egyes alkotórészén írtak már le anomáliákat, amikre javarészben ezen anomáliák által okozott kóros állapot hívta fel a figyelmet. Leggyakrabban a könyezés tereli a figyelmet a könycsatornarendszer vizsgálására, azután az egyoldali szembántalmak, maguknak a könyutaknak előrehaladottabb fokú megbetegedései, hurut, szűkülés, könytömlőtágulás, klennorrhoea, genyes láb stb. Ilyen vizsgálódások közepette akadtak a legtöbb rendellenességre. Wicierkiewicz számol be nagyobb számú, a könyutak anomáliáit illető észleléséről és említ kettős könypontokat és könycsöveket, úgy a könypontok, mint a könycsövek hiányát, a könypontok helyett kis barázdák képződését stb. Ami szorosan a könycsatorna rendellenességeire vonatkozik, a rendelkezésemre álló irodalom átnézésekor a könycsatorna eltérő irányára, hosszúságára és az alsó nyílásának atresiájára vonatkozó adatokat találtam. Igen behatóan foglalkozik a ductus nasolacrymalis lefutásának irányával Bockon-Duvigneaud,1 2 3 Cirincione, az újszülöttek dacryocystitiséről írt értekezésében a könycsatorna alsó nyílásának négy esetben talált atresiájáról tesz említést. A ductus nasolacrymalisnak általam leírandó rendellenességéhez hasonlót az irodalomban nem sikerült találnom és így 1 Angeborene Defecte der Tränenwege. Kef. Supplhft d. Centralbl. für Augenheilkunde, 1894. 2 Zur Anatomie und Pathologie der Tränenwege. Ophthalmolog. Klinik, 1899. 23. szám. 3 Clinica oculistica. Anno II. 1900. eddig egyedül állónak kell tekintenem e nemben. Az eset közlését nem is a különlegessége miatt tartom helyénvalónak, mint inkább a miatt, hogy ezen anomáliára terelve afigyelmet, a különféle gyógyító beavatkozásoknál ennek esetleg jelenvalóságára is gondoljunk, miáltal különösen az orrgyógyítás körében helyrehozhatlan műhibának elejét veszszük. Az eset a következő: B.-né, 43 éves, Új-Verbászról, 1903. szeptember 25 dikén jelentkezett azon panaszszal, hogy már két hó óta gyuladás van a jobb szeme alatt, ott nagy daganata volt, az felfakadt és sok geny folyik ki a daganatból is, a szemzugból is. Vizsgáláskor a dacryocystitis purulenta közönséges alakját találtam a könytömlőnek az arcz felületére történt áttörésével. A fistulán keresztül a kutatóval kisebb területen az os lacrymalenek megfelelőleg csupasz, érdes csontot találtam. A beteg 1903. október 17-dikén elhagyta az intézetet, midőn a dacryocystitise teljesen gyógyult, a fistula behegedt, melynek helyén egy sekély rózsaszínű behúzódás volt még jelen; azon utasítást kapta, hogy otthon a sondázás folytatása végett háziorvosánál jelentkezzék. Az esetben semmi különös nem lett volna, ha a sondázás megkezdése alkalmával nem tapasztalom azt, hogy a sonda felső végét a tömlökönycsatorna határon áthaladva, szokatlan nagy szög alatt kellett a belső szemzugtól kifelé fektetnem, amely irányba hozva a sondát a lehető legnagyobb könnyűséggel volt bevezethető a 4-es számú Bowmannak megfelelő aluminiumsonda. Az aluminiumsonda előnyeit a más anyagokból valókkal szemben felesleges fejtegetni, maga a könnyűsége fölé helyezi a többieknek. A sonda különös elhelyezkedése miatt kettőzött kiváncsisággal vettem elő az orrtükröt és nagy meglepetésemre látom, hogy a sonda vége egészen érinti az orr septumát (lásd 1. ábrát), holott a rendes elhelyezkedése az alsó orrkagyló és az orr oldalfala között levő zugban van. Vérzésnek semmi nyoma sincsen. A sondát lassan visszahúzva, igen tisztán látható, hogy a vége az alsó kagyló testében tűnik el és a sonda további húzására az alsó orrkagyló nyakhártyája alatt egy hurkaszerű püffedés mindinkább eltűnik arányosan a sonda kihúzásával, míg a sondát ismét befelé tolva, ezen püffedés a sonda végének előhaladása nyomán újra képződik. Amint a sonda vége az alsó orrkagylón megjelent, tisztán kivehető volt, hogy a hurkaszerű püffedés a sondát rejti magában. Nyilvánvaló lett tehát, hogy itt a könycsatorna abnormis lefutásával van dolgunk. Természetesen első pillanatra magam is azon hiszemben voltam, nem készítettem-e én akaratlanul ezen új csatornát, azaz nem járok el álúton, de közelebbről szemügyre vége a dolgot, ezen feltevés minden lehetősége ki volt zárható. Már maga azon körülmény, hogy a sonda bevezetése majdnem könnyedén ment, de főképen, hogy a legkisebb vérzés sem kísérte, de nem is követte a sondázást, elég bizonyító volt arra nézve, hogy a sonda egy praeformált csatornában jár. Még azt is meg kell jegyeznem, hogy mindeddig szakorvosi kezelésben nem részesült, sondázást soha meg nem kísértettek. A legközelebb eső kérdés már most az volt, hogyan áll a dolog a rendes irányú ductus nasolacrymalissal, megvan-e az is és így kettős könycsatorna van e jelen. A kutatóval való vizsgálást megelőzőleg, nehogy ezzel véletlenül sérülést ejtve, az áttekinthetőséget megnehezítsem, kis Bern- 1. ábra. a=jobb alsó orrkagyló, c=jobb középső orrkagyló, e = orrsövény, d = könycsatorna, s = sondavég. 2. ábra. a · jobb alsó orrkagyló, b = bal alsó orrkagyló, c = jobb középső orrkagyló, d = bal középső orrkagyló, e = orrsövény. 145