Orvosi Hetilap, 1904. május (48. évfolyam, 18-22. szám)
1904-05-01 / 18. szám
1904. 18. sz. ORVOSI HETILAP teljesen megfelelően járunk el, ha a megtisztított ujjcsúcsot tűvel erősen megszúrjuk, a vért pipettával felfogva állni hagyjuk, amidőn az így előállott serumot újra lepipettáljuk. A véremulsiót, vagyis a vizsgálandó vért következőképen készítjük el. A vért 1 °/o os konyhasó-oldatban fogtuk fel. E czélból 2 cm3 steril 1 °/oos konyhasó-oldatba, tyioo-ra beosztott pipetta segítségével 6, illetve 10 osztatot vittünk be az épen megszúrt ujjcsúcs véréből, amikor is 3°/o, illetve 5°/o-os véremulsiót kaptunk. Az ilyképen emulgeált vér csak lassan (1/a—a,0 óra alatt)alvad meg. Most a véremulsio különböző mennyiségéhez hozzá- keverjük óraüregben az egységnyi reagens vérsavót; rendesen O'Ol savóhoz 0 02—0'05—0'10—0'20 stb. mennyiségű emulsiót használunk. Ha azonban a véremulsio már a vizsgálat alatt alvadna meg laza alvadékká, úgy szükséges, hogy azt platinkacscsal csapkodva defibrináljuk. (Erre azonban csak kivételesen van szükségünk.) Nagyobb hígításokhoz, például 1:40-hez vagy 1:80-hoz, a serum mennyiségét felére csökkentettük, hogy az összemulsió túlságos sok ne legyen. El akartuk ugyanis kerülni, hogy a vörösvérsejtek az óraüregben fenékre sülyedve, túlságosan magas folyadékréteg behatása alá jussanak, mert természetes, hogy az agglutinatio akkor folyik le egyenletesen, ha minden vérsejtet egyazon agglutinconcentratiojú folyadékréteg ér, ha azonban a vérsejtek vastag rétegben feküsznek, a mélyebben fekvők agglutin-szegényebb folyadékok hatásának vannak kitéve, mint a felszínes vérsejtek, amelyekhez állandóan friss és friss agglutin jut osmosis útján. A serum + vörös vérsejtkeverék összmennyisége sohasem tett ki többet kísérletünkben 0'20 cma-nél. A magasabb hígításokat ennélfogva ekként nyertük: pl. V*: 20, 1/t: 20 stb. A serum lemérésére vagy O'Ol cm3-re osztott capillaris pipettánkat használtuk, vagy pedig az előzetesen kétszer, négyszer stb. felhígított serumból vettünk megfelelő O'Ol mennyiséget. A keverékeket óraüvegekben készítettük el és azután szobakő mellett észleltük szabadszemmel és lupával a beálló változásokat. Reagens serumunkat legtöbbnyire Kornegyén szolgáltatta (24 éves, egészséges férfi), másodsorban De. (29 éves, egészséges) egyén, továbbá szerepelt még néha 1—2 syphilises és más egészséges egyén (Sam. jelzésű). Legerősebbnek bizonyult ezek között Komr. savója, azután jött a De. jelzésű, míg a többieket kevésbbé hatékonyaknak ismertük a fel. A keverékek készítésénél nagyon ügyeltünk arra, hogy a savó egyenletesen oszoljék el a véremulsioval s ezért a reagens savónak az emulsioba való bevitele után a keveréket pipettával jól összefújtuk ; az összefújást főkép azon határkeverékekben, amelyekben a reactio positiv vagy negatív irányú megállapítása nehézségekkel járt, megismételtük, hogy lássuk, egyenletesen elosztottak maradnak-e szétfújt vörös vérsejtek avagy újból csoportokba verődnek-e össze. (Folytatása következik.) Közlemény az egyetemi idegklinikáról. A szervezet mozgás-berendezésének alapelvei. Adatok a mozgás szerves mechanismusának általános megismeréséhez és az egyes izmok működésének tanához. Irta : Jendrassik Ernő dr., egyet. ny. r. tanár. (Folytatás.) Lapocska. Izmok: lefelé: a rhomboideusok, befelé-felfelé: a levator scapul., kifelé: a serratus ant. pars inf., kifelé-felfelé: a teres major. Lássuk most a lapoczka mozgatási berendezését.. Az előbb már megbeszélt okokból ezen tag mozgatására a levator scapul., a rhomboideusok, a serratus (a. ma.) alsó részlete, a teres major jönnek szóba. Mindezen izmok akként mozgatják a lapoczkát, hogy az saját ízületében forog. A lovat, scapul, a lapoczkát befelé-felfelé vonja, e mellett természetesen, mivel a forgási pont a külső-felső sarokban van, az alsó sarok körszeletben szintén befelé-felfelé fog mozdulni. A rhomboideusok voltaképen egy izomnak tekintendők s gyakran csak alig különíthetők el. Ezen izomnak rostjai körülbelül függőlegesen állanak azon vonalra, amelyet a lapocska-tag hosszanti tengelyének mondhatunk (az akromiontól az alsó csúcshoz vont egyenes). Ezen irányzat alapján ezen izmot tisztán befelé működőnek mondanám, daczára, hogy külső alakulását tekintve tulajdonképen be- és felirányított mozgatásra látszanék hivatottnak. Úgy vélem, hogy ezen felfogásom helyeselhető, mert ezen izom összehúzódása a lapocskát saját ízülete körül igazán befelé mozdítja. (Voltaképen ezen elkülönítés inkább csak theoretikai értékű, mert valójában a két izom, lovat, és rhomb., ugyanazon értelemben működik.) A serratus ant. alsó részlete ugyanazon értelemben, mint a rhomboideusok tisztán befelé, tisztán kifelé mozdítja a lapoczkát. Mivelhogy az ízület az akromionon van, természetesen a lapoczka alsó sarka körívben fordul az ízület körül, ezért látszik némileg sülyedtnek a karok felemelése alkalmával. Duchenne azon véleményben volt, hogy a serratus anta lapoczkának forgó mozgását annak belső-felső sarka körül eszközli, tehát egyúttal az akromiont is emeli. Ez nem helyes, mert amint már kiemeltem, ezen tagnak ízülete az akromionon van , de elég könnyen bizonyítható az is, hogy a kar emelésekor az akromion mindaddig nem emelkedik, daczára a lapocska alsó csúcsa kifelé térésének s így a serrat. ant. erőteljes működésének, amíg a trapezius, főleg pedig a serratus felső részei nem kezdenek működni; végre eléggé bizonyító az is, hogy felemelt és megterhelt karok daczára vállunkat szabadon emelhetjük és sülyeszthetjük. Duchenne és vele az anatómusok a teres majort olyan izomnak tekintik, amely a felkart lefelé húzza és a törzsökhöz közelíti; ez az állítólagos működés adta meg ezen izomnak a kevéssé ízléses nevet: scalptorani. Igaz, hogy Duchenne kifejti, amit az anatómusok egy része tekintetbe nem vesz, hogy ezen izomnak izoláltan nincs elég ereje a kar sülyesztésére (főleg mivel ilyen módon összehúzódása inkább a lapocskát húzná kifelé), és hogy működésének kifejtésére a rhomboideusok associált összehúzódását szükségli. Ez a felvétel azonban nem helyes, Duchenne túlságosan bízott a villamos vizsgálat látszólagos eredményében. A teres major egyedül a lapoczkát mozgató izomnak tekintendő, amely a lapoczka alsó sarkát kifelé-felfelé vonja; ha a rhomboideus és a teres major Duchenne állítása értelmében együtt jönne működésbe, akkor az erőparallelogramm szerint az akromion emelkednék; ha ugyanekkor a felkar nem volna rögzítve, akkor a teres működése hiábavaló volna, mert a felkarnak a mellkashoz való közeledése az antagonista mozgás effectusát gyengítené. Épen ez az antagonismus, amelyet Duchenne oly erősen kiemel, bizonyítja, hogy a teres major a lapocska izomzatához tartozik, amit még támogat az a körülmény is, hogy a scapula alsó csúcsa sokkal könnyebben mozgó, mint a crista tubere, minoris a felkarcsonton. A vélt mozgásra, a felkar levonására a sokkal hatalmasabb latissimus dorsi szolgál. A lapoczkán két mozgásirány hiányzik: kifelé-lefelé és befelé-lefelé. Könnyű belátni, hogy miért ? Mindkét irányú mozgással a lapoczka kivonatnék az ízületéből. Felkar. Izmok : befelé: pector, máj. pars inf., befelé-felfelé : pector, máj. pars, sup., befelé-lefelé: latissimus dorsi, kifelé: delta-izom, középső rész, kifelé-felfelé: delta-izom, elülső rész, kifelé-lefelé: delta-izom, hátulsó rész. » Mindenekelőtt a középállásnak fontosságát kell kiemelnem ezen tag mozgási irányainak megítélése körül; eddigelé a felkarcsont mozgásait a testtel párvonalosan lelógó irányából ítélték meg, ami csak látszólagos nyugalmi helyzet, hiszen ilyen kartartás a törzsek vízszintes állása mellett igen erőltető volna. Tekintve az embernek származását és szervezetének alapberendezését, csak a vízszintes törzsöktartás felel meg a valóságnak s a gerinczvelő segmentumos berendezése is ezt bizonyítja. Az ember lapocskája némileg ugyan eltolódott s a viszonyoknak megfelelőleg adaptálódott, de kell, hogy a lehető legerősebb oldalállások között való középállás szolgáljon itt is kiindulási pontul. Ezen tartásban a befelé és kifelé való irányok egyszerűen érthetők, a felfelé megfelel az előre, a lefelé a hátra irányzatnak. Tulajdonképen csak három izomcsoport tartozik a felkart mozgató izmok sorába: a deltaizom, a pectoralis major, a latis 267