Orvosi Hetilap, 1904. július (48. évfolyam, 27-31. szám)

1904-07-03 / 27. szám

1904. 27. sz ORVOSI HETILAP nek eredményeit mások jónak tartják. Egyelőre tehát a tetanus­­antitoxint alkalmazandónak hiszszük, de egyúttal azt is szükséges­nek tartjuk, hogy kedvező és kedvezőtlen eredmények egyaránt a nyilvánosság elé jussanak. Irodalom. 1. Nicolaier: Ueber infeotiösen Tetanus. Deutsche med. Wochenschrift. 1884. 842. 1. — 2. Rosenbach: Archiv f. (hír. 34. k. — з. Behring und Kitasato : Deutsche med. W. 1890. 49 — 50. sz. — 4. Tizzoni und Cattani: Arch, italiennes de bioi. 1891., Deutsche med. W. 1892. 394. 1. — 5. Kitasato: Zeitschr. f. Ilyg. 1889. 225. 1. — 6. Hans Meyer и. Fred. Ramsen : Untersuchungen über den Tetanus. Arch. f. experim. Path. u. Pharm. 49. k. — 7. Kocher: Correspondenzblatt f. Schweizer Äerzte. 1899. 12. sz. — 8. Blumenthal u. Jacob Berliner klin. Woch. 1898. 49. sz. — 9. Maszkowski: Zur Serumbehandlung des Tetanus. Gazeta lekarska I. 1902. 23. sz. — 10. Vallas: Traitement du tétanos. Gazetta hebdom. 1902. 80. sz., Revue de Chir. 1902. 11. sz — 11. Rose : Der Starrkrampf beim Menschen. 479. 1. — 12. Behring: Ätiologie und ätiologische Therapie des Tetanus. Beiträge zur experim. Ther. 1904. — 13. Lombéit: Jahresbericht über die Fortschritte auf dem Gebiete der Chir.: IV. Tetanus. Ref.: Konrad Brunner. — 14. Ullrich: Neun Fälle von Tetanus. Ein Beitrag zur Antitoxinbehandlung dieser Krank­heit. Mittheilungen aus den Grenzgebieten. 1902. 10. k. 1—2. füzet. — 15. v. Leyden u. Blumenthal: Der Tetanus. H. Nothnagel’s specielle Path. u. Ther. 5. k. 2. f. Közlemény a budapesti kir. m. tud.­egyetem általános kór- és gyógytani intézetéből. (Igazgató: Hőgyes Endre dr. egyetemi tanár.) A Fraenkel-féle pneumococcus mint kórokozó a húgyivari szervekben. Közli: Piek­er Rezső dr., az általános kór- és gyógytani intézet gyakornoka. (Folytatás.­ Wieling a pneumococcust előrement tüdőmegbetegedés nélkül egy heveny necrotizáló mellékkerelek előidézőjeként találta. Guelliot a scrotumon 3 esetben észlelt tályogokat, 2-szer mint kórokozók a gonococcusok és staphylococcusok szerepelnek. A genyedés csakis a borokra szorítkozott, a mellékhere épen­­hagyása mellett, daczára annak, hogy ez volt a bántalom ki­indulási helye, az egyik esetben egy heveny, a másikban egy idült blennorrhoea kapcsán. A harmadik esetben a kórelőzményben sem trauma, sem gonorrhoea, sem más egyéb heveny fertőző betegség nem szerepel. Az eset localis gümös folyamat képét mutatta, számos tályoggal és fungosus sipolymenetekkel. A bak­teriológiai vizsgálat néhány staphylococcus és főleg pneumococcus jelenlétét derítette ki. A beteg a kóros berékrészlet kimetszése után meggyógyult. Guillon esetében kizárólag pneumococcusok okozták a prostata és a periprostatikus kötőszövet egy terjedelmes tályogját mely egy 42 éves férfiúnál chronikus urethritisének helybeli keze­lése folyamán keletkezett 4—5 nappal az utolsó katheterismus után ; a betegség folyamán influenzás tünetek előzték meg a tályogképződést, a­nélkül, hogy a tüdők vagy bronchusok felől bárminő tünetek is lettek volna kimutathatók. A tályog a húgy­csőbe és a rectumba tört át s a gyógyulás végre csak műtét útján volt elérhető. A geny bakteriológiai vizsgálata a typikus tokos coccusokat mutatta tiszta tenyészetben. A pneumococcussal való azonosságát az alakbeli és culturális tulajdonságok egybe­­vágásából következteti, állatkísérletek nem történtek. Esete egy eddig le nem írt localisatioja a pneumococcusnak. Ezen közlésével kapcsolatosan Guillon a pneumococcusnak a húgyutakban való előfordulását tartalmazó irodalmat állítja össze és csupán Bastianelli 3 esetét tudja feltalálni, ki 37 vizs­gált cystitis közül mutatta ki a fent említett számú­ pneumococcus­­fertőzést, míg szerző ezen és más vizsgálók (Melchior, Rovsing, Albarran et Bangel, Cottet) által közétett 270 bakteriologice áttanulmányozott hólyagfertőzés esete közül is csak a fenti 3 pneumococcus fertőzést tudta feltalálni. Azonkívül kritice ismer­teti Guelliot és Prid­eau eseteit; ez utóbbiban azonban nem tartja bebizonyítottnak, hogy a berrt fertőző mikroba a pneumococcus­nak felelne meg. Véleménye szerint tehát ezen baktérium a húgy­utakban csak igen ritkán fordul elő mint kórokozó. Minet a prostatikus genyedéseket bakteriologbce vizsgálván, a leggyakrabban talált staphylococcusok mellett, a streptococcus, colibacillus és pneumococcus kimutatását is felemlíti. A­mi végre a húgycsövet illeti, úgy U­rhahn egy esetben kevés gonococcust tartalmazó recidiváló gonorrhoeából származó váladékból ascites és glycerines agaron gonococcust nem, ellen­ben staphylococcust és pneumococcust tudott kitenyészteni; a pneumococcusok viselkedéséről azonban bővebb említés nem történik. Pansini véleménye szerint pedig a pneumococcus normális viszonyok között ép úgy előfordulhat a vizeletkivezető utakban, mint a légutakban. A­mint ezen adatokból látszik, a pneumococcus előfordulása az összes húgyutakban ki van mutatva, s pedig a közölt esetek­ben leginkább mint kórokozó szerepel; saprophytikus jelenlétére a húgycsőben leginkább az Urbahn-féle esetből kell következtet­nünk, azonkívül Guillon esetéből is, melyben közel áll a feltevés, hogy az elülső húgycsőből eszköz segítségével vizetett hátra a pneumococcus. Úgyszólván kiegészíti az esetek egész sorozatát pneumo­coccus okozta urethritis egy általam észlelt esete, mely egyszer­­sz­int ezen baktériumnak a vaginában, illetve a külső női nemi szervekben való saprophytikus előfordulását — eléggé virulens alakban — is igazolja. Ezzel esetem egyrészt a belső női szer­vekben észlelt pneumococcus okozta megbetegedések keletkezését képes megmagyarázni, másrészt a külső nemzőszerveket, a h­úgy­­kivezető utakat és a szem kötőhártyáját borító hámok között más baktériummal szemben is mutatkozó analógiájához egy újabb ada­lékot szolgáltat. Esetem a következő: A beteg egy 27 éves férfi, ki 6 évvel ezelőtt egy cystitis­­sel és prostatitissel szövődött klennorrhoeán ment keresztül, mely 5 hónapig tartott és teljes gyógyulással végződött. 1902. augusz­tusában egy kezdődő gonorrhoeája 2°/o argentum nitricum fecsken­dőssel abortive gyógyult. 1902. november 16-dikán, 3 nappal egy coitus után reggel az orificium urethrae össze volt tapadva, de a vizelésnél semmi kellemetlenséget nem érzett és a dologn­ak nagyobb fontosságot nem tulajdonított. Másnap szintén be volt ragadva a húgycsőnyílás; nyomásra sárgás-nyúl­as, nyálkás geny ürült, melyben górcső alatt nyakba ágyazott genysejtek között elég nagy számban egyenként s csoportosan (nem lánczokban) tokos, lándzsaalakú diplococcusok voltak találhatók, melyek Gram szerint positive viselkedtek. A vizelet tiszti volt, néhány köny­­nyebb, hosszú nyálkás ezafattal; a vizelésnél igen kisfekés égés, egyébként csekély viszketés voltak a bántalom egyedüli tünetei. Semmi gyógybeavatkozás ; másodnap ugyanazon symptomák mutat­koztak ugyanazon görcsövi lelettel. Oltás 2 közönséges és 1 Thalmann-féle ferdén megalvasztott agar­ra. Az oltás előtt a húgy­csőnyilás sublimattal lemosatván, jól kinyittatik és a tűnek az orificium ajkaival való érintkezése gondosan kikerültetik. Másnap a Thalmann féle agaron a nyakban és e mellett apró majdnem átlátszó telepek látszanak, melyek kis nagyítással (Reichert obj. 4 ocular II.) laposak, a nyakban diffuse elterülők, szabálytalan fogazatos szélűek, finoman szemcsézettek és sárgás színűek. Az ezen coloniákból készült praeparatumok typikus lándfaalakú diplococcust mutattak, melyek Gram szerint nem színtelenednek el. A közönséges agaron a fejlődés csak később indult meg, úgy hogy csak 2 nap múlva voltak észlelhetők ezen táptalajon distinkt telepek. Középük sötétbarna, durván szemcsés és kissé kiemelkedő, ezt egy világosabb barna sűrű gyűrű övezi körül, majd egy barnássötét keskeny második gyűrű, melytől ki­felé a telep széle világos, finoman szemcsézett, szabálytalanul lebenykés. A górcsövi készítmény lándfaalakú, Gram szerint positív diplococcusokat mutat, melyek a húgycsőben találtaknál valamivel rövidebbek. Az átoltás ekkor és később úgy történt, hogy felváltva egy közönséges agaron és egy Thalmann-agaron nőtt kultúrából egy-egy kacsnyi anyaggal lett fertőzve egy közön­séges és egy Thalmann-agarcső, midőn kiderült, hogy ez utóbbin a növekedés határozottan erősebb, a telepek nagyobbak és koráb­ban mutatják a sötét szemcséket. Az agartenyészetek határozottan a streptococcusokéhoz hasonlítanak; az egyes telepek fiatal korukban laposak, különállók, éles, de kivágott szélűek, később górcsövel nézve mindinkább szemcsésebbekké válnak és a táptalaj nedvesebb részein igen nagyra, akár x/s cm. átmérőjűvé nőnek, midőn egy ilyen régi, pl. 18 napos tenyészeten már szabad szem­ 404

Next