Orvosi Hetilap, 1904. július (48. évfolyam, 27-31. szám)
1904-07-03 / 27. szám
1904. 27. sz ORVOSI HETILAP nek eredményeit mások jónak tartják. Egyelőre tehát a tetanusantitoxint alkalmazandónak hiszszük, de egyúttal azt is szükségesnek tartjuk, hogy kedvező és kedvezőtlen eredmények egyaránt a nyilvánosság elé jussanak. Irodalom. 1. Nicolaier: Ueber infeotiösen Tetanus. Deutsche med. Wochenschrift. 1884. 842. 1. — 2. Rosenbach: Archiv f. (hír. 34. k. — з. Behring und Kitasato : Deutsche med. W. 1890. 49 — 50. sz. — 4. Tizzoni und Cattani: Arch, italiennes de bioi. 1891., Deutsche med. W. 1892. 394. 1. — 5. Kitasato: Zeitschr. f. Ilyg. 1889. 225. 1. — 6. Hans Meyer и. Fred. Ramsen : Untersuchungen über den Tetanus. Arch. f. experim. Path. u. Pharm. 49. k. — 7. Kocher: Correspondenzblatt f. Schweizer Äerzte. 1899. 12. sz. — 8. Blumenthal u. Jacob Berliner klin. Woch. 1898. 49. sz. — 9. Maszkowski: Zur Serumbehandlung des Tetanus. Gazeta lekarska I. 1902. 23. sz. — 10. Vallas: Traitement du tétanos. Gazetta hebdom. 1902. 80. sz., Revue de Chir. 1902. 11. sz — 11. Rose : Der Starrkrampf beim Menschen. 479. 1. — 12. Behring: Ätiologie und ätiologische Therapie des Tetanus. Beiträge zur experim. Ther. 1904. — 13. Lombéit: Jahresbericht über die Fortschritte auf dem Gebiete der Chir.: IV. Tetanus. Ref.: Konrad Brunner. — 14. Ullrich: Neun Fälle von Tetanus. Ein Beitrag zur Antitoxinbehandlung dieser Krankheit. Mittheilungen aus den Grenzgebieten. 1902. 10. k. 1—2. füzet. — 15. v. Leyden u. Blumenthal: Der Tetanus. H. Nothnagel’s specielle Path. u. Ther. 5. k. 2. f. Közlemény a budapesti kir. m. tud.egyetem általános kór- és gyógytani intézetéből. (Igazgató: Hőgyes Endre dr. egyetemi tanár.) A Fraenkel-féle pneumococcus mint kórokozó a húgyivari szervekben. Közli: Pieker Rezső dr., az általános kór- és gyógytani intézet gyakornoka. (Folytatás. Wieling a pneumococcust előrement tüdőmegbetegedés nélkül egy heveny necrotizáló mellékkerelek előidézőjeként találta. Guelliot a scrotumon 3 esetben észlelt tályogokat, 2-szer mint kórokozók a gonococcusok és staphylococcusok szerepelnek. A genyedés csakis a borokra szorítkozott, a mellékhere épenhagyása mellett, daczára annak, hogy ez volt a bántalom kiindulási helye, az egyik esetben egy heveny, a másikban egy idült blennorrhoea kapcsán. A harmadik esetben a kórelőzményben sem trauma, sem gonorrhoea, sem más egyéb heveny fertőző betegség nem szerepel. Az eset localis gümös folyamat képét mutatta, számos tályoggal és fungosus sipolymenetekkel. A bakteriológiai vizsgálat néhány staphylococcus és főleg pneumococcus jelenlétét derítette ki. A beteg a kóros berékrészlet kimetszése után meggyógyult. Guillon esetében kizárólag pneumococcusok okozták a prostata és a periprostatikus kötőszövet egy terjedelmes tályogját mely egy 42 éves férfiúnál chronikus urethritisének helybeli kezelése folyamán keletkezett 4—5 nappal az utolsó katheterismus után ; a betegség folyamán influenzás tünetek előzték meg a tályogképződést, anélkül, hogy a tüdők vagy bronchusok felől bárminő tünetek is lettek volna kimutathatók. A tályog a húgycsőbe és a rectumba tört át s a gyógyulás végre csak műtét útján volt elérhető. A geny bakteriológiai vizsgálata a typikus tokos coccusokat mutatta tiszta tenyészetben. A pneumococcussal való azonosságát az alakbeli és culturális tulajdonságok egybevágásából következteti, állatkísérletek nem történtek. Esete egy eddig le nem írt localisatioja a pneumococcusnak. Ezen közlésével kapcsolatosan Guillon a pneumococcusnak a húgyutakban való előfordulását tartalmazó irodalmat állítja össze és csupán Bastianelli 3 esetét tudja feltalálni, ki 37 vizsgált cystitis közül mutatta ki a fent említett számú pneumococcusfertőzést, míg szerző ezen és más vizsgálók (Melchior, Rovsing, Albarran et Bangel, Cottet) által közétett 270 bakteriologice áttanulmányozott hólyagfertőzés esete közül is csak a fenti 3 pneumococcus fertőzést tudta feltalálni. Azonkívül kritice ismerteti Guelliot és Prideau eseteit; ez utóbbiban azonban nem tartja bebizonyítottnak, hogy a berrt fertőző mikroba a pneumococcusnak felelne meg. Véleménye szerint tehát ezen baktérium a húgyutakban csak igen ritkán fordul elő mint kórokozó. Minet a prostatikus genyedéseket bakteriologbce vizsgálván, a leggyakrabban talált staphylococcusok mellett, a streptococcus, colibacillus és pneumococcus kimutatását is felemlíti. Ami végre a húgycsövet illeti, úgy Urhahn egy esetben kevés gonococcust tartalmazó recidiváló gonorrhoeából származó váladékból ascites és glycerines agaron gonococcust nem, ellenben staphylococcust és pneumococcust tudott kitenyészteni; a pneumococcusok viselkedéséről azonban bővebb említés nem történik. Pansini véleménye szerint pedig a pneumococcus normális viszonyok között ép úgy előfordulhat a vizeletkivezető utakban, mint a légutakban. Amint ezen adatokból látszik, a pneumococcus előfordulása az összes húgyutakban ki van mutatva, s pedig a közölt esetekben leginkább mint kórokozó szerepel; saprophytikus jelenlétére a húgycsőben leginkább az Urbahn-féle esetből kell következtetnünk, azonkívül Guillon esetéből is, melyben közel áll a feltevés, hogy az elülső húgycsőből eszköz segítségével vizetett hátra a pneumococcus. Úgyszólván kiegészíti az esetek egész sorozatát pneumococcus okozta urethritis egy általam észlelt esete, mely egyszerszint ezen baktériumnak a vaginában, illetve a külső női nemi szervekben való saprophytikus előfordulását — eléggé virulens alakban — is igazolja. Ezzel esetem egyrészt a belső női szervekben észlelt pneumococcus okozta megbetegedések keletkezését képes megmagyarázni, másrészt a külső nemzőszerveket, a húgykivezető utakat és a szem kötőhártyáját borító hámok között más baktériummal szemben is mutatkozó analógiájához egy újabb adalékot szolgáltat. Esetem a következő: A beteg egy 27 éves férfi, ki 6 évvel ezelőtt egy cystitissel és prostatitissel szövődött klennorrhoeán ment keresztül, mely 5 hónapig tartott és teljes gyógyulással végződött. 1902. augusztusában egy kezdődő gonorrhoeája 2°/o argentum nitricum fecskendőssel abortive gyógyult. 1902. november 16-dikán, 3 nappal egy coitus után reggel az orificium urethrae össze volt tapadva, de a vizelésnél semmi kellemetlenséget nem érzett és a dolognak nagyobb fontosságot nem tulajdonított. Másnap szintén be volt ragadva a húgycsőnyílás; nyomásra sárgás-nyúlas, nyálkás geny ürült, melyben górcső alatt nyakba ágyazott genysejtek között elég nagy számban egyenként s csoportosan (nem lánczokban) tokos, lándzsaalakú diplococcusok voltak találhatók, melyek Gram szerint positive viselkedtek. A vizelet tiszti volt, néhány könynyebb, hosszú nyálkás ezafattal; a vizelésnél igen kisfekés égés, egyébként csekély viszketés voltak a bántalom egyedüli tünetei. Semmi gyógybeavatkozás ; másodnap ugyanazon symptomák mutatkoztak ugyanazon görcsövi lelettel. Oltás 2 közönséges és 1 Thalmann-féle ferdén megalvasztott agarra. Az oltás előtt a húgycsőnyilás sublimattal lemosatván, jól kinyittatik és a tűnek az orificium ajkaival való érintkezése gondosan kikerültetik. Másnap a Thalmann féle agaron a nyakban és e mellett apró majdnem átlátszó telepek látszanak, melyek kis nagyítással (Reichert obj. 4 ocular II.) laposak, a nyakban diffuse elterülők, szabálytalan fogazatos szélűek, finoman szemcsézettek és sárgás színűek. Az ezen coloniákból készült praeparatumok typikus lándfaalakú diplococcust mutattak, melyek Gram szerint nem színtelenednek el. A közönséges agaron a fejlődés csak később indult meg, úgy hogy csak 2 nap múlva voltak észlelhetők ezen táptalajon distinkt telepek. Középük sötétbarna, durván szemcsés és kissé kiemelkedő, ezt egy világosabb barna sűrű gyűrű övezi körül, majd egy barnássötét keskeny második gyűrű, melytől kifelé a telep széle világos, finoman szemcsézett, szabálytalanul lebenykés. A górcsövi készítmény lándfaalakú, Gram szerint positív diplococcusokat mutat, melyek a húgycsőben találtaknál valamivel rövidebbek. Az átoltás ekkor és később úgy történt, hogy felváltva egy közönséges agaron és egy Thalmann-agaron nőtt kultúrából egy-egy kacsnyi anyaggal lett fertőzve egy közönséges és egy Thalmann-agarcső, midőn kiderült, hogy ez utóbbin a növekedés határozottan erősebb, a telepek nagyobbak és korábban mutatják a sötét szemcséket. Az agartenyészetek határozottan a streptococcusokéhoz hasonlítanak; az egyes telepek fiatal korukban laposak, különállók, éles, de kivágott szélűek, később górcsövel nézve mindinkább szemcsésebbekké válnak és a táptalaj nedvesebb részein igen nagyra, akár x/s cm. átmérőjűvé nőnek, midőn egy ilyen régi, pl. 18 napos tenyészeten már szabad szem 404