Orvosi Hetilap, 1904. november (48. évfolyam, 45-48. szám)
1904-11-06 / 45. szám
652 ORVOSI HETILAP 1904. 45. sz. tömkelegben kötőszöveti tömegek felpuhítása és resorpíciója támadhat. Az irodalomban található különböző balsikerek arra vezethetők vissza, hogy a szükséges óvóintézkedésekről megfeledkeztek a búvárok. Okvetlenül kerülendők tehát gyors áramingadozások, az áram lassan lopódzzék be és ki. Urbantschitsch és Richter szerint galvanizálva, csak O'1—0'2-ed milliampére áramot használjunk, míg Donáth és tanítványa Gescheit szerint és az őket mindenben utánzó Bloch és Veraguth szerint bilaterális esetekben 72 cm2-nyi nagy katod jön a tarkóra, a korongalakú 5 cm2 átmérővel biró anod felváltva az egyik, majd a másik tragusra, 1,5 milliampere áramerősség, mindig 5 percznyi időtartammal, később az áramot haránt a fejen keresztül vezetjük, midőn mindkét pólust a tragusra illesztjük. Végül fel akarom említeni, hogy czélszerű az electrodokat sós vízbe mártani. Szem előtt tartva ezen kautelákat, nem fogunk a galvánkezelésben csalódni, különösen ha a Meniére-kórkép fogalmát a fent kifejtett módon tisztázzuk és a valóban tarthatlan bábeli zűrzavarnak elejét veszszük azzal, hogy egyes Meniére-tünetek jelenléte esetében nem beszélünk Meniére-betegségről. Irodalom. Heermann Gustav: Sammlung zwangloser Abhandl. aus dem Gebiete der Nasen-, Ohren-, Mund- und Halskrankheiten. 7. k. 1—2. f. Bresgen, 5. k. 3. és 10.—12. f. — Baginsky: Berliner med. Woch. 1888. 25. k. 45—46. — Steiner: Deutsche med. Woc.h. 1889. 15. k. 47. — Frankl-Hochwart: Nothnagel’s speciello Path. u. Ther. 1898. — Urbantschitsch: Alig. Symptomatologie., Schwartze’s Handbuch für Ohrenkrankheiten. 1895. — Moos: Alig. Ätiologie. Ibidem. — Hőgyes és Marikovszky : A labyrinth és az elülső végtagok izomzata közötti kapcsolat. Orvosi Hetilap. 1903. 15. sz. — Oppenheim: Wiener kiin. Rundschau. 1898. 40 sz. — Gradenigo: Krankheiten des Labyrinthes und des N. acusticus. Schwartze’.s grosses Handbuch. — Denker: Die Otosklerose. 1904. Bergmann, Wiesbaden. — Rohrer: Journal of Laryng. 11. sz. 615. 1. — Donáth : Wiener klin. Woch. 1901. 1153. 1. Orvosi Hetilap. 1901. 704. 1. 1901. április 7. — Gescheit : Berl. kl. W. 1902. 301. 1. — Bloch: Prager med. W. 1903. 20. sz. es Veraguth: Münch, med. W. 1904. május 17. — Sarbó Arthur: Orvosi Hetilap. 1901. 43. sz. 704. 1. — Ebstein: Deutsches Arch. f. klin. Med. 1896. 58. k. — Politzer: Blau’s Encyclopädie der Ohrenkrankh. 1900. 244. 1. — Ladreit de Lacharriere: Archiv f. Ohrenheilk. 17. k. ; Donáthnál is citálva. — Moll: Annales de maladies de l’oreille. 190.). 12. szám. — Libotte: Journal med de Bruxelles. 1. 1963. — Schatzki: Archiv für Ohrenheilk. 1901. 137. 1. —- Benedict, Arbuis, Vigouroux: Donáthnál citálva. — Skulski: Petersburger med. Archiv. 19Ó3. 294. 1. — Bürkner: Penzoldt-Stinzing’s spec. Therapie. 5. k. 1015. 1. 1896. — Stinzing: Penzoldt-Stinzing’s spec. Ther. 245. 1. — Grützner: Pflüger’s Archiv. 17. k. 238. 1. — Urbantschitsch: Monatshefte f. Ohrenheilk. 1902. 26. 1. és 11. sz. — Ugyanaz : Lehrbuch. 1901. 172. 1. — Foveau de Courmelles : L’électricité curative. Paris. 1895. — Erb: Elektrotherapie. 1886. — Gruber: Wiener med. Blätter. 1889. 12. k. 8. f. 117. 1. — Borri: Berl. klin. W. 1904. 26. sz. — Ostmann: Blau’s Encyclopädie der Ohrenkrankh. 1900. 93. 1. — Kenefik: Zeitschrift f. Ohrenkrankh. 60. k. 359. 1. — Richter Eduard: Neue Gesetze der Erregung von Sinnesnerven. Monatsschrift f. Ohrenkrankh. 1900. 454. — Lucae: Béri. med. W. 1894. 16. sz. —- Gradenigo: Rivista di clin. med. 1901. 16. sz.; Donáth citája. — — Guarini: Berliner und Wiener klin.-ther. Wochenschrift. 1904. 36. sz. 932. lap. Közlemény a kolozsvári egyetem kórboncztani intézetéből. (Igazgató: Buday Kálmán dr.) A rostonyás tüdőgyuladás histogenesiséről Irta: Gyergyai Árpád, h. II. tanársegéd. (Folytatás.) Tüdőgyuladásra vonatkozó számos esetünkből most főképen csak hárommal akarunk foglalkozni, melyek közül különösen kettő a rostongás tüdőlok terjedése és a terjedés során fellépő szövettani változások tekintetében bír fontossággal és a kérdés bizonyos, eddig homályos részeire világosságot vet. Szövettani vizsgálatra a pneumoniás góczok egy részét a környező légtartalmú, épnek látszó tüdőszövettel együtt 1 l/s—3 cm. vastag szeletekben kimetszettük és egészben 4% formatinba helyeztük, hogy igy egész darabban hagyva, a készítményben lehetőleg az eredeti viszonyok fixálódjanak. Másnap éles borotvával több darabra metszve még 8—24 óráig friss 4°/o-os formatinban hagytuk, majd 96°/o-os alkoholba tettük, hol a beágyazásra alkalmas nagyságra vágtuk a tüdődarabokat; miután absolut alkoholban, aetheralkoholban 48 óráig tartottuk, a celloidin beágyazás következett Apáthy tanár módszere szerint. Felül és alul csiszolt fedéllel ellátott kis magasságú hengeredény alsó fedelét guramiarabicumraal kereken leragasztottuk, a tüdődarabokat belehelyezve, elrendezve, bő mennyiségű 4°/6-os, majd pár nap múlva 8°/6-os celloidint öntöttünk és az egészet üvegburával fedtük le; midőn a celloidin így besürüdött, 70°/o-os alkohol-párában megkeményítettük. E mellett még gyorsabban is ágyaztunk be tüdődarabokat (24 óra 4%, 24 óra 10°/o os celloidin). A tüdődarabokból számos egyes és 60—160 tagú sorozatos metszetet készítettünk. Egyes kis darabból külön is állítottunk elő sorozatraetszeteket, továbbá az átmeneti rész nagyobb darabját több részre vágva, a kezelési eljáráson végigvive ügyeltünkaz összetartozásukra s a beágyazás, felragasztás után is megjelöltük, úgy hogy így a gócz és környezetének nagyobb összetartozó részéről szerezhettünk magunknak képet. Több egymásután következő metszetet (4—6) zsírtalanított tárgylemezre ragasztottunk a következő módon: 96°/6-os alkohollal való víztelenítés után aetheralkohol párába helyeztük a lemezzel a metszeteket s midőn ezek szélén levő celloidina elfolyósodni kezdett, gyorsan 70°/o-os alkoholba tettük, hol a felolvadt celloidina és vele a metszet a lemezhez rögzült (Apáthy). Az így felragasztott metszetek festésére a részünkről leginkább használt haematoxylineosinon kívül az Apáthy-féle hármas festést, Weigert és Gram-festést előzetes timsós karmin megszínezés után, methylenkéket (Löffler) és carbolfuchsint (Zieht) alkalmaztunk. Az infiltráltabb részeken a könnyebb topikus tájékozódás czéljából a ruganyos rostokat haematoxylin-eosin festés előtt Weigert szerint színeztük. A gócznak a tüdőben visszahagyott része felett a pleurát alkohollal, aetherrel letöröltük, forró késsel megpörköltük és sterilis késsel ejtett metszéslapból az aránylag ép, az átmeneti és a teljesen infiltrált részekről fedőlemezkészítményeket állítottunk elő és ültetéseket végeztünk ferde ugarra, Petri-csészébe, bouillonba és gelatinába. Első eset: Sz. T., 52 éves férfi, 7 ízben volt pneumonia crouposája; az utolsó tüdőgyuladás a 6. napon letális kimenettel végződött. Bonczolás 10 órával a halál után (április 1.). A bal tüdő egészben a hepatisatiós stádiumban volt, felső lebeny szürkéssárga, durván szemcsézett; alsó lebeny szürkés-vörös, szemcsézett egész kiterjedésében. A jobb tüdő felső, alsó és középső lebenye puha lószőrpárna tapintatú, kivéve az alsó lebeny csúcsa táján közel ökölnyi terjedelmű tömött pneumoniás góczot A gócz metszéslapja vöröses-szürke, légtartalmú rész közötte nem található, viszont a tüdőlebeny többi légtartalmú részeiben kis pneumoniás góczok nem láthatók; közepe tája kissé szemcsézett, a peripheria felé a szemcsézettség elmosódik, majd teljesen eltűnik. Átmenete a környező ép tüdőbe meglehetősen éles, szabálytalanul csipkézett széllel és néhol keskenyebb, máshol meglehetős széles, vörös (véres) szegélylyel történik. A gócz különböző részeiből végzett ültetéseken bacillus pneumoniae (Friedländer) kultúrája fejlődött ki. A különböző helyekről készített fedőlemezkészítményeken és metszeteken igen sok bacillus pneumoniaen kívül, melyek igen kifejezett tokkal bírtak, de Gram szerint elszíntelenedtek, elég nagy számban találtunk diplococcus lanceolatus (Frankel)-t is. A górcsői kép leírásánál a pneumoniás góczot körülvevő légtartalmú részből indulunk ki, amely makroskopice a vérbőségtől eltekintve, ép tüdő benyomását tette. Kis nagyításnál a tüdőszövet valamennyire relaxáltnak látszik, vérerek kissé tágak, az alveolusok túlnyomó része légtartalmú, azonban itt-ott látunk főként serosus izzadmánynyal részben vagy pedig teljesen kitöltve egy-két alveolust. Ha a szórványosan előforduló sávos exsudatum elhelyezkedését tanulmányozzuk, bizonyos szabályszerűséget fogunk feltalálni. Elsősorban fel fog tűnni, hogy csak az alveolusokban van izzadmány, a sacculus alveolarisban, átriumban vagy alveolus járatban legfeljebb ott fordul elő, hol már nagyon sok léghólyagcsa van telve exsudatummal. Továbbá a pleura alatt, közvetlen a mellhártyából befutó vénák és interlobularis kötőszövet mellett inkább van savós izzadmány. A metszet többi részein is mintha inkább a vastagabb kötőszöveti lécek és vérerek, főként vénák melletti alveolusok tartalmaznának savós izzadmányt. A baktériumok elhelyezkedésének vizsgálatánál kevés oly helyet találunk, hol legalább kis számban feltalálhatók ne volnának. Nagyobb