Orvosi Hetilap, 1906. augusztus (50. évfolyam, 31-34. szám)
1906-08-05 / 31. szám
748 ORVOSI HETILAP 1906. 81. sz vizsgálataiból tudjuk, hogy a zsírszövetnekrosishalál lényegileg trypsinhalál s így az állat megmaradása attól függ, várjon a trypsinmérgezést, mely a műtét utáni órákban áll be, hogyan bírja ki, ha ezt kiállotta (mivel a pankreasban épen nem kell irreparabilis elváltozásoknak jelen lenniök, hogy a pankreasfermentek belőle kilépjenek, trypsinmérgezést és zsírszövetnekrosist okozván), teljesen összeszedheti magát, amint ezt állatainkon is láttuk, kik igen súlyos tünetek után tökéletesen helyreállottak, amint azt emberen tett tapasztalatok is igazolják. Visszatérve arra, minek tulajdonítható ezen bélkivonatoknak a pankreasra való hatása, azt kell mondanunk, hogy legvalószínűbben a bélnyálkahártya kivonatban a physiologia tanítása szerint foglalt enterokinase az, mely a működő pankreasnedvet activálja, abban trypsint képez, amely trypsin azután, mint alább látni fogjuk, az ezen esetekben tapasztaltakkal teljesen azonos változásokat hoz létre a pankreasban s ezáltal közvetve a hasi zsírszövetben. Az enterokinase ezen supponált hatásán kívül még baktériumok és baktériumtoxinok jöhetnének szóba, melyek ilyen bélkivonatokban kétségtelenül jelen vannak. Azonban nem szabad felednünk , 1. hogy mint a fennebb idézett vizsgálatok mutatták, baktériumokkal sokkal kevésbé állandóan és sokkal kisebb mértékben lehetett zsírszövetnekrosist előidézni, mint az eseteinkben történt; 2. hogy az elváltozások még gyorsabban és még kifejezettebben jelentkeztek ott, hol a baktériumok nagyobb részét centrifugálás és szűrés által eltávolítottuk?; 3. hogy az elváltozások bonctani természete (degeneratio, vérzés, lábnak pedig teljes hiánya acut esetekben) nem felel meg a baktériumos eredetnek, ellenben teljesen megegyező a trypsinbefecskendés által okozott elváltozásokkal, melyeket alább taglalandunk. Mindez nem szól persze a baktériumtoxinok ellen , azonban ezeknek zsírnekrosisra vezető pankreasbántalmat okozó hatását eddigi vizsgálatok nem bizonyították, míg a trypsinét a mieink igen. Az sem lehetetlen azonban, hogy a bélkivonatokban levő baktériumok és baktériummérgek kinamikus hatásáról (Hekma, Delezenne) van itt szó. Mindenesetre további physiológiai, chemiai és bakteriológiai irányú vizsgálatokkal kiegészítendők az eddigiek, hogy a fent valószínűnek mondott felvételre mint bizonyosságra mutathassunk reá. Látszólag mindenesetre ellene szól a hangoztatott felvételnek az, hogy a Bayliss és Starling előadása szerint készült „enterokinase“-oldat minden esetben hatástalan volt. Ezen ellenmondás azonban kísérleti hibából is származhatik, amely kísérleti hibának két homlokegyenest ellenkező forrása lehet. «) Az, hogy az oldatnak egyáltalán nem volt trypsinogent activáló hatása akár rossz anyag vétele (éhes és beteg kutyák), akár a praeparálás, eltartás közben beállott rothadás vagy egyéb ilyen hibaforrás folytán ; ezt tehát a következő kísérletekben ellenőrizni kell, csak olyan oldatot használván, melyről meggyőződünk, hogy in vitro inactiv pankreasnedvet kellő mértékben activálni képes. B) Hogy az enterokinase igen nagy mennyiségben volt jelen, a mi Gohnheim, Hamburger és Hekma szerint a trypsinemésztést jelentékenyen gátolja. A mi kísérleteinkben 4—6 1/2 cm3t használtunk fel, lehet hogy kisebb adagok mellett pozitív eredményre jutottunk volna. 2. Kísérleteink második sorozatában úgy jártunk el, hogy jóllakott kutyákon az étkezés után néhány órával megnyitottuk a duodenumot, az abból spontán kicsorgó és a bél dörzsölésével kinyomható folyadékot sterilen felfogtuk s abból (néha centrifugálás után, legtöbbször azonban úgy a hogy kaptuk) 1'2— 3'5 cm3-nyit ugyanazon vagy más livtya pankreasának kivezető csövébe fecskendeztük egy a kivezető csövön ejtett seben át, azután a kivezető csövet a sebtől a mirigy felé eső irányban lekötve s a duodenum sebét gondosan két réteg varrattal elzárva, a hassebet bevarrtuk. Hét esetben jártunk így el. Négyszer jóllakott kutya hasnyálmirigyébe fecskendeztük a bélnedvet; egyszer a kutya a műtét napján nem evett ugyan, de chylusereit a műtét alkalmával telve találtak s gyomrában még a sectio alkalmával is volt ételmaradék. Két ízben éhező kutyán hajtották e műtétet végre; ezek közül az egyik a pankreasba történt befecskendés előtt czombrenájába 1 cm3 secretint (0'4°/o sósavval készült forralt és szűrt duodenumnyálkahártyakivonat) kapott, mely Bayliss és Starling szerint a pankreaselválasztást azonnal megindítja. Az összes esetekben az állatait legfeljebb 30 órán belül, rendszerint azonban már 20 órán belül elpusztultak. A bonczolásnál minden esetben kivétel nélkül kiterjedt zsírszövetnekrosist találtunk. Egy esetben ez oly fokú volt, hogy nemcsak az intraabdominális zsírszövet minden része (a kis és nagy cseplesz, a mesocolon transversum, a duodenális zsírszövet s az epigastmális zsírlebeny, a fodor, a retroperitonealis, vesekörüli, a ligamentum latomban, a csipőtányérban levő s a praeperitoneális zsírszövet), hanem az elülső hasfal bőralatti zsírszövete a lágyéktájon, sőt a combok elülső felületének zsírszövete, a pericardiális és subpleurális zsírszövet is sűrűen be volt a typikus krétafehér zsírszövetnekrotikus pettyekkel és foltokkal hintve. Négy esetben a pankreas kiterjedt vérzést mutatott s ezen esetek egyikében a pankreas nagyobb része egy alaktalan véres tömeggé alakult. A többi esetekben makroskopice csak duzzadást s az interstitiumoknak sajátos üveges kislemez, mikroskopice a parenchymadegenerationak a nekrosisig fokozódó különböző fokait lehetett megállapítani. Megjegyzendő, hogy a pankreasbeli vérzések kezdeteit több esetben már néhány perccel a duodenumtartalom befecskendése után, és pedig a pankreasnak a műtét helyétől távol eső, kézzel, műszerrel nem is érintett helyén is lehetett észlelni. 3. Baktériumtenyészet szüredékével,egy ízben tettünk kísérletet. Bakterium coli commune (laboratóriumi cultura) öt napos húslevestenyészetének szüredékéből 2 1/2 cm3-t fecskendeztünk be a pankreas fő kivezető csövébe. Az állat három napig súlyos beteg volt (görcsök, nehéz légzés), ezután azonban teljesen összeszedte magát s a 18 nap múlva eszközölt relaparotomiánál kisfokú sorvadáson és keményedésen kívül a pankreas harántszárában, egyéb elváltozást nem találtunk. Megjegyzendő, hogy a kísérleti állattal teljesen egyenlő fajú és nagyságú kutya (társa, melylyel együtt hozták az intézetbe) ugyanezen szűrt coli-culturából 2*A cm3-t kapván a bőre alá, néhány óra alatt elpusztult. 4. Trypsinbefecskendést a pankreas fő kivezető csövébe hét ízben eszközöltem. Ellentétben Hlava-val, aki pánkreasextractumokkal, melyek emésztő hatása ki lett próbálva, mindig csak negatív eredményre jutott, én úgyszólván minden esetben positív sikert bírtam elérni. Hat kutya a trypsininjectio után elpusztult és pedig két kutya, melyeknek igen erős oldatot (6°/o) fecskendeztünk a hasnyálmirigyébe, 5-7 órával a befecskendés után; a mirigy ezen esetekben igen előrehaladt parenchymás degeneratiót illetve teljes nekrosist mutatott, a zsírszövetnekrosis az egyik esetben hiányzott, a másikban minimális volt. Ezen esetekben a gyógyszertárból kapott ismeretlen eredetű trypsin-port használtunk ; a többi kísérlet Merck-féle trypsinnel történt. Ebből két kutya ductusába 3°/6-os oldatot fecskendezve, az egyik 3 óra alatt elpusztult, sectio alkalmával pankreasvérzés, kifejezett zsírnekrosis (számos, de igen apró folt, jégszekrényben való állás után még több képződött), szövettanilag a pankreasban interstitiális vérzés és kifejezett nekrosis (Makai). A másik kutya három napig élt a trypsininjectio után (jóval nagyobb állat mint az előbbi); a sectio igen kiterjedt zsírszövetnekrosist mutat, a pankreas valamivel duzzadtabb, keményebb a rendesnél, de makroskopice nem sokat változott, míg mikroskopice helyenként a nekrosisig fokozódó degeneratio mutatható ki benne (Makai). Egy további kutya, mely 1 °/o-os trypsinoldatot kapott a hasnyálmirigyébe, tíz napig élt a műtét után; a bonczolás rendkívül kiterjedt zsírszövetnekrosist mutatott ki, a pankreas egy része teljesen elpusztult s helye hegesen szervült, legnagyobb része azonban makroskopice épnek látszó s mikroskopice is csak „aránylag csekély fokú degeneratiós jelenségek“ (Makai) a magfestés megtartott voltával mutathatók ki benne. Végül egy kutya, mely V*- os trypsinoldatot kapott a hasnyálmirigybe, 32 óra alatt . A halálozás idejének pontos megállapítása, mivel az állatok rendszerint éjjel pusztultak el, többnyire nem volt lehetséges. 2 V. O. Truhart: (1. fenti jegyzet); az eredetit (a cseh akadémia archívuma) nem bírtam ezideig megszerezni.