Orvosi Hetilap, 1907. július (51. évfolyam, 27-30. szám)

1907-07-07 / 27. szám

489 kezdetben a Löri-féle kathéterrel operálom, de egy-két esetben, a­hol sok papilloma volt, cocainozhattam és az éles pincettával dolgozhattam. A többi gyermeknél, akár történt légcsőmetszés, akár nem, a cocainozás nehezebben vihető keresztül mint az operálás és ezek­nél egyedül a Löri-féle eljárás ajánlható. A szivacsmódszereket semmiféle formában sem fogadom el 20 éven keresztül sok gyermeket kezeltem és ezen műtéti mód mellett igen szép száma a betegeknek teljesen meggyógyult. Mondhatom, hogy azon kevés esettől eltekintve, a­melyek hirtelenül elhaltak a légcsőben mélyen ülő papillomák miatt vagy közbejött betegségek, mint spéciért kanyaró miatt, az összes gyermekek tiszta hanggal gyógyultak meg. Igaz, hogy egyes esetekben nemcsak hónapokon, hanem éveken át kínlódtam és sohasem vesztettem el türelmemet és némelyikben tízszer kezdtem meg újból a dolgot, míg eredményt értem el. A gégemetszést az utóbbi időben gyermeknél már nem is végezem. Ezt csak akkor proponálom, ha a gyermek kivételesen igen akadékos vagy ha a gyermek nem maradhat a kórházban, mert a szülők nem laknak a városban, de ezek az esetek is csak elvétve fordulnak elő. Azonban azon ritka esetekben, midőn a papillomák a légcsőbe mélyen belenyúlnak, ajánlom a laryngo­­fissiót és a­hol a kanül kicserélése már veszélylyel járhat. Ezek­ben megkísérlem a légcsőmetszés nyílásán át kitolakodó papillomá­­kat bhromsavval edzeni. Ez néha gyorsan és szépen sikerül is. Ha nem sikerül, gége-légcsőmetszést végzek és nemcsak a légcső, hanem a gége papillomáit is eltávolítom egyszerre. Két eset kivételével praxisom elején soha kétszer nem végez­tem egy gyermeken laryngofissiót, ez a két eset pedig olyan volt, hogy a leggondosabb kitakarítás ellenére a papillomák kiújultak. Nem látom tehát czélját annak, miként egyesek teszik, hogy ety­ször is végeznek egy egyénen laryngofissiót, mert ezzel nem érünk czért és a műtétek többnyire a hang rovására mennek. A gyorsan beálló és feltűnő recidivákat nyugton kell hagyni, ilyen esetekben a légcsőmetszett kis betegeimnél az endolaryngeális eltávolítást abbahagyom és megvárom a helyes időt, midőn a folyamat megnyugszik és akkor újból kezdem a kezelést. Nagyobb gyermekeknél és felnőtteknél a légcsőmetszést többnyire el lehet elkerülni. Ha betegek jönnek a poliklinikára stenetikus tünetekkel, helybeli érzéstelenítéssel az első két ülés­ben annyit lehet eltávolítani, hogy elegendő levegőt kapnak. Majdnem kivétel nélkül az éles pincettával dolgozom ilyen esetek­ben. Az elülső szögletben a commissurán belüli papillomákat könnyen nyesem le a Löri-féle kathéterrel. Tülbő sarjadzásoknál sikeresen használom a Krause-féle kettős curettet. Igen kiterjedt papillomáknál felnőtteknél, a­melyek az igen alapos operatio ellenére kiújulnak, a gégemetszést végzem. Ennek az a hátránya, ha túlságos gyökeresen végezzük és a nyálkahártyából sokat távo­lítunk el, akkor gégeszűkü­let áll be a heg miatt, ha pedig nem járunk el radikálisan, akkor mindjárt recidivára is számíthatunk. Mindenesetre nem nehéz a recidivákat utólagos endolaryngeális kezeléssel féken tartani. A gégemetszésnél először is ollóval vágom le az összes papillomákat, azután a nyálkahártyával együtt le­­nyitom az összes kiemelkedő submucosus sarjakat, továbbá azon felületeket, a­melyeken az endolaryngeális kezelésnél legyorsab­­ban jelentkezett a kiújulás. Ha a papillomák erősen kiemelked­nek, az argepiglottikus redő felső szabad szélét megkímélem, mert ha ezt lenyiroza, akkor valószínűleg stenosis keletkezik. Ez alatt a nyálkahártyát bátran el lehet távolítani. A Morgagui-tasa­­koknak alapos kitakarítása fontos, mert úgy találtam, hogy ebből igen sokszor indulnak ki papillomák. A valódi hangszalagok nyálkahártyáját is kímélem, arról a papillomát könnyen lehet lekaparni. A gégefedő nyelvi oldalát szintén ment kell kímélni. Csak a minap láttam egy gyermeket, kinél a sebész oly alaposan végezte ezt a műtétet, hogy a poroz nekrosisba ment át és az epiglottis legnagyobb része elpusztult és a betegnek sokáig kellett bíbelődnie a gégebemenet szűkületével. A paquelinnel való ége­téssel is felhagytam, mert a pörk leesése után a megégetett rész­letek utánanőnek, inkább ollóval csapom le a gyanús helyeket. A vérzést könnyen lehet mellékveseoldattal csillapítani, a paquelin most mindig mellőzhető, de nem árt, ha készenlétben tartjuk. Olló gyanánt a szemészek által használt kis hajlított ollót használom. Endolaryngealisan a műtét után sohasem használok többé edző­szereket. A­milyen jó sikerrel járt a tracheotomia sebén kiburjánzó papillomáknak edzése chromsavval, olyan eredmény­telen az a gégében. Sőt azt tapasztaltam, hogy meglehetősen izgatnak és kiújulásra is alkalmat adnak. Jódnak és a zsennek belső adagolásától ama néhány esetben, a­melyekben igénybe vettem, eddig semmi hasznot sem láttam. A papi­lomák operálása hasznos, azonban sok kitartást és türelmet követel. Az általam ajánlott Löri-féle eljárás gyermekeknél, ha jól begyakorolják, igen egyszerű és könnyű, veszélytelen és humá­nus, és cocain nélkül is majdnem fájdalmatlan. Közlemény a szt. Rókus-kórháznak Herczel tanár veze­tése alatt álló I. sebészeti osztályáról. Az úgynevezett essentialis vesevérzésekről. Irta : Milkó Vilmos dr., operateur-alorvos. Az essentiális, idiopathikus, vagy ehhez hasonló homályos értelmű jelzőket különös előszeretettel használták az orvostudo­mány azon idejében, midőn a betegségek legnagyobb részének aetiológiáját még sötét homály fedte és szabatos kórbonczolástani és kórszövettani vizsgálatok helyett többé-kevésbé valószínű hypo­­thesisekben kerestek magyarázatot a kórfolyamatok keletkezésére vonatkozólag. Az újabb aetiológiai irányzat felülkerekedésével ezen jel­zők használata is jórészt kiment a divatból. Egyes körfolyama­tok jelzésére nézve azonban mai napig is — bár helytelenül — fenntartotta magát, így a vesevérzések egy bizonyos csoportjában, melyek köze­lebbi okát csak sejthetjük, de biztosan még nem tudjuk, máig is érvényben maradt és általánosan használt az „essentiális vese­vérzés‘‘ elnevezés. De még ha elismerjük is, hogy vannak olyan vesevér­zések, melyeknek kielégítő magyarázatát a vesének semmiféle anatómiai vagy szövettani elváltozása nem adja meg, akkor sem helyes az „essentiális“ kifejezés, mert a vesevérzés nem lényege, hanem csak tünete egy bántalomnak, melynek okát ez idő szerint még nem minden esetben ismerjük. Sokkal helyesebb volna tehát ezen vérzéseket „kryptogenetikus“, vagyis ismeretlen okból szár­mazó vesevérzéseknek nevezni. Az „essentiális“ vesevérzések kérdése az utóbbi évek folya­mán számos nagytekintélyű szerző részéről élénk eszmecsere tárgya volt, miáltal a kérdés több tekintetben közelebb jutott a meg­oldáshoz. Az esetek egy jelentékeny nagy számának pontosabb észle­lése és vizsgálata oda fejlesztette a dolgot, hogy ma már igen kicsire zsugorodik össze azon esetek száma, melyeket joggal tekinthetünk a régi értelemben vett „essentiális“ vagyis olyan vesevérzéseknek, melyeknek eredetét semmiféle vizsgálati mód­szerrel megállapítani nem tudjuk. Lássuk röviden ezen kérdés történeti fejlődését. Bayer már 1841-ben megjelent könyvében külön feje­zetet szentel az essentiális vesevérzéseknek, melyeknek kielégítő magyarázatát adni nem tudja. A múlt század közepe óta mind­inkább előtérbe lép a betegségek aetiologiájának kórbonczolástani alapon való kutatása s ez a körülmény okozta, hogy „essen­tiális“ haematuriáról jó ideig nem beszélt senki. Újból actuálissá lett azonban e kérdés a vesesebészet fellendülésével, midőn több ízben előfordult, hogy súlyos haematuria miatt végzett vesemű­téteknél, hol az operateur követ vagy vesedaganatot kórismézett, a nephrotomia illetőleg nephrektomia alkalmával makroskopb­e teljesen ép vesét találtak s a vérzés okát felfedezni nem sikerült. 1887 óta Lauenstein, Sabatier, Anderson stb. közölt oly eseteket, melyekben nephrectomia, nephrotomia, sőt egyszerű próbaincisio után a látszólag teljesen ép veséből eredő vérzések prompt megszűnése következett be. Minthogy ilyen feltűnő tapasztalatokról mások is beszámoltak, természetes volt az a törekvés, hogy ezen sajátszerű kórképnek okait kutassák s annak valami elfogadható magyarázatot adjanak. Az első, a ki erre kísérletet tett, Senator volt, a ki 1891- ben „Über renale Homophilie“ czímű czikkében ismeretlen eredetű HETILAP 1907. 27. sz. ORVOSI

Next