Orvosi Hetilap, 1907. november (51. évfolyam, 44-47. szám)

1907-11-03 / 44. szám

784 ORVOSI HETILAP 1907. 44. sz. miatt a műtéti eredmény illetőleg prognosis mindig problémás értékű lesz. Ezért törekednünk kell arra, hogy casuistikai esetek közlésével a belső bélelzáródás aetiologiájának és symptomatolo­­giájának tanát mind szélesebb alapra fektessük, hogy a korai diagnosis felállításával és a korai műtéti beavatkozással lehetőleg biztosítsuk a sikert. Azt hiszem ezek után nem végzek felesleges munkát, ha oly esetet tartok a közlésre érdemesnek, melyhez hasonlót — az ileus aetiológiáját illetőleg — az orvosi irodalomban szorgos kutatás ellenére sem találtam. B. J. 28 éves kazánkovácssegéd 1906 szeptember hó 29.-én tétetett át Hochhalt tanár osztályáról műtét czéljából Janny tanár sebészi osztályára. A betegnek kankós húgycsőfolyása volt, melyhez felvétele előtt négy héttel jobboldali epididymitis is társult. A beteg felvétele előtt négy nappal hirtelen rosszul lett, erős hasgörcsök lepték meg, úgy hogy ágyba kellett feküdnie, majd szél- és székrekedés, hányás és csuklás is állott be. A jól fejlett és táplált, de igen elgyengült beteg vizsgálatakor az arcz peritoneális külemű, lehelete bélsásszagú, pulsusa perczenként 120, könnyen elnyomható, hőmérséke 38­8 C°, végtagjai kissé hűvösek. A mellkasi szervek épek. A has egyenletesen puffadt, a köldök alatt időnként renyike peristaltika látható. Az egész has fölött egyenle­­tetesen tompult dobos a kopogtatási hang, mely részben a májtompula­­tot is fedi. A has nyomásra nem fájdalmas, tompulat vagy resistentia nem található. A beteg csaknem szakadatlanul csuklik és híg bélsárt hány. A jobb mellékhere duzzadt, a vas deferens megvastagodott, nyomásra mindkettő fájdalmas, a hasgörcsök a funiculus mentén a jobb herébe is kisugároznak. A fenti tünetek alapján belső bélelzáródásra állítottuk a diagnosist s előzetes infusiót adva, a beteget Janny tanár szíves megbízásából aethernarcosisban, azonnal felvétele után megoperáltam. A hasürnek a köldök alatt, a linea albában történt megnyitása után azonnal geny ürül. A hasűr feltárásakor a belek a diffus perito­nitis képét mutatták. A köldök alatt körülbelül gyermekfejnyi vékony­­bélcongiomeratumot találtam, mely hossztengelye körül IVa-szeresen meg volt csavarodva. Minthogy a megcsavarodott bélcooglomeratum nem volt összeesve, s a beleken és mesenteriumon a torsionak meg­felelő strangulatiós barázda sem volt látható, a peritonitis okát más­hol kellett keresnem. A vakbelet előhúzva, ezt, valamint a proc. vermi­­formist épnek találtam, de feltűnt, hogy a vakbélbe nyíló ileumkacs össze van esve. Ezért az összeesett bélkacsot követve, a jobboldali linea innominata táján, a vas deferens lefutásának megfelelően, a meden­­cze fali peritoneumával szorosan összenőtt és szögletbetört bélkacsot találtam, melynek tompa leválasztása után az odanövés helyéről körül­belül gyermekkanálnyi zöldes színű, sűrű törmelékes geny buggy­ant elő. A leválasztás után a distális összeesett bélrész is azonnal felpuffadt, s így a bélpassage helyreállott. Már a műtét alatt kifejeztem abbeli gyanúmat, hogy tekintettel a vas deferens lefutása mentén létrejött bélodanövésre és megtöretésre, és az ugyanazon oldalon lefolyt kankós epididymitisre, alkalmasint kankós deferentitishez társult körülírt peritonitis eredményezte a bél odanövését és a bél megtöretése a diffus peritonitist; a talált bélcsava­rodás pedig csak másodlagosan, a fokozott peristaltika következtében jöhetett létre. Tekintettel a betegnek úgyszólván pulsus nélküli állapotára, az odanövés és megtöretés okát hosszasan nem kutathattam ; a bél tapa­dási felületének peritoneummal való fedése, s a leválasztási helynek drainezése czéljából Mikulicz-tampon behelyezése után a hasü­reget zártam. Infusiókra, kámforra, melegítésre a beteg állapota kissé javult, de a már műtét előtt is jelen volt diffus peritonitis miatt a beteg 22 órá­val a műtét után meghalt. Feldmann v. tanársegéd, főorvos bonczoláslelete a következő: A hasüregben szabad folyadék nincsen, a hashártya belövett és fényevesztett; a puffadt belek rostonyásan összetapadtak. Legerősebben és legjobban tapad a rostonyás lepedők az ileumnak a vakbél felett 60 cm.-re levő gyermektenyérnyi részletén. E helyen a bél 6 cm., lejebb 7-8 cm. kerületű, míg felette 11—12 cm.-re kitágult. A vaskosabb rostonyás felrakódásnak megfelelően a bélfal tömött, halvány, a halvány­ság nincs élesen elhatárolt öv alakjában kifejezve. A fali hashártyán, közvetlenül a linea innominata alatt, a jobb ductus deferens lefutása helyén lencsényi, puha, fakósárga duzzanat, vagyis subperitoneális tályog látszik, mely az ondóvezetékkel tű­zúrásnyi nyíláson át közlekedik. A jobb ductus deferens egyébként egész lefutásában megvastagodott, tömött, tágult űrében zöldessárga geny található, nyálkahártyája duzzadt, palaszürke. A linea innominata alatt 4 cm­-re még egy másik borsónyi, ondóvezeték körüli tályog van. A jobb mellékhere fejében csere­znye­­nagyságú, a prostata jo­b lebenyében babnyi, czafatos falú tályog talál­ható. Ezenkívül még hólyaghurut és a jobb ondóhólyag genyes gyula­­dása konstatálható. A genyben gonococcus volt kimutatható és egy Gram szerint festődő bacillus, mely alkalmasint a bélből vándorolt ki. A bonczolásleletből és a bakteriológiai vizsgálat eredmé­nyéből tehát megállapítható, hogy kankós epididymitishez, ille­tőleg deferentitishez az ondóvezeték átfúródása révén subperito­neális tályog csatlakozott; az utóbbiból körülírt hashártyagyu­ladás, ebből a bél odatapadása, majd elzáródása származott. A heveny általános peritonitist már a bélelzáródás okozta. * * * A kankós mellékheregyuladás legsúlyosabb szövődménye, ha a megbetegedéshez peritoneális izgalom vagy tényleges perito­nitis társul. A szövődmény enyhébb foka az, midőn csak a hasfalra gyakorolt nyomáskor van fájdalom, vagy spontán is kólikás görcs­rohamok jelentkeznek. A megbetegedés súlyosabb alakjában a hasfáj­dalmak már rázóhideg kíséretében állanak be, majd teljes szél- és székrekedés, hányás és csuklás kíséretében láz és meteorismus támad, esetleg collapsus is lehet jelen. Régebben azt hitték, hogy e peritoneális tünetek a here­savós burka által, mint fejlődéstanilag peritoneális burok által reflectorire váltatnak ki. Az újabb vizsgálatok azonban kétség­telenül igazolják, hogy e tünetek a kankós infectio tovaterjedése, vagy a kankós gyuladásnak közvetlen átterjedése útján létrejövő körülírt vagy diffus kankós peritonitis jelenségei (W. Cutching). A férfiivarszerv függelékeinek kankós megbetegedéséhez épen úgy társulhat peritonitis, mint a női adnexumokéhoz, csak sokkal ritkábban, a­minek magyarázata a férfiadnexumoknak a peritoneumhoz való anatómiai viszonyában rejlik. Míg a tuba egészen be van vonva peritoneummal, s így a tuba egész falát mintegy impregnáló (Werther, Winded) gonococcus invasio egy­részt a tuba falán át, másrészt az ostiumon mint szabad nyíláson át közvetlenül terjedhet át a peritoneumra (E. Wertheim), addig a férfiban a peritoneum infectiója ily értelemben csak az ondó­hólyagoknak, vagy a vas deferens ampullájának kankós megbete­gedése esetén jöhet létre. Horowitz szerint az acut kankós peritonitis férfiban három módon jöhet létre: 1. A mellékhere kankós lobjában az infectio a plexus sper­maticus erei mentén kúszhat tova. Ez a legritkább esetben fordul elő. 2. Az ondóhólyagok vagy a vas ampullájának kankós genyes lobja közvetlenül átterjedhet a peritoneumra. 3. Az infectio epididymitis vagy deferentitis esetén a vas deferens nyirokeret útján juthat a peritoneumhoz. Horowitz szerint e nyirokpályához tartozik a kis medenc­e hátulsó falán fekvő nyirokmirigy, mely kankós infectio követ­keztében megduzzadhat, sőt el is genyedhet, s a környező laza kötőszövetnek a gyuladás körébe való vonásával a Poupart-szalag felett resistentiaképen található daganatot hozhat létre, mely azután kiváltja és megmagyarázza az epididymitis súlyosabb eseteiben a székletétt és a nervus ischiadicus mentén a c­ombokba kisugárzó heves fájdalmakat. Az orvosi irodalomban a férfiivarszerv függelékeinek kankós megbetegedéséhez társuló kifejezett acut kankós peritonitis tíz esetét találtam közölve. Peter 3 esetet, Werther 1 esetet, Zeissl 3 esetet és Horowitz is 3 esetet közöl. Peter és Zeissl eseteinek mindegyikében véres magömlés is volt, a­miből súlyos spermatocystitisre következtetnek és szerin­tük ez vonta a peritoneumot a bántalom körébe. A 10 eset közül 9 meggyógyult — Werther esetében a peritonitis lezajlása után egyoldali kankós coxitis keletkezett —. Horowitz egy esetében, melyben az infectio a vas ampullájából indult ki, a beteg hólyag-végbéláttörésből származó sepsis követ­keztében halt meg. Esetemben a vas deferens perforatioja folytán jött létre a circumscript peritonitis, mely bélodanövés és megtöretés útján vezetett másodlagos diffus peritonitishez és exitushoz- Irodalom. Werther: Die Pathologie der Gonorrhoe. (Vortrag, ge­halten in der Gesellschaft für Natur- und Heilkunde zu Dresden, 1893 deczember 16.) — Winckel: Ueber die chir. Behandlung der von den weiblichen Genitalien ausgehenden Bauchfellentzündung (v. Volktnann’s Samrnl. kiin. Vortr. A. F. 200. sz. 1897.). — Horowitz: Ueber gono­rrhoische PeritoniPs beim Manne. Wiener ined. Wochenschrift, 1892. 42. sz. —Peter: La péritonite blennorrhagique chez l’homme. Gaz. hebd. de Méd. et de Chir., 1893. XL. — W. Curching: Acute diffuse gono­coccus peritonitis. Bull, of the Johns Hopkins Hosp., 1899. X. 98. 75. 1. — E. Wertheim: Die ascendierende Gonorrhoe beim Weibe. Bakterio­logische u. klinische Studien zur Biologie des Gonococcus Neisser. (Arch, f Gynaekologie, 1892. XLIt. k.)

Next