Orvosi Hetilap, 1907. december (51. évfolyam, 48-52. szám)

1907-12-01 / 48. szám

853 ORVOSI HETILAP 1907. 48. sz. kóroktani vizsgálatokra­­— a kétféle betegség között felvehető pathogenetikai összefüggést valamivel közelebbről, tüzetesebben meghatározni. Esetünk a következő: P. E. 21 éves, nőtlen, kőművessegéd. Kórelőzmény: Szülei és 6 testvére élnek és egészségesek. Gyer­mekkori betegségekre nem emlékszik. Bérbaj vagy örökölhető betegség a családjában nem fordult elő. Ő maga eddigelé beteg nem volt. Luesét 1906 május havában szerezte. Június 9.-én sclerosissal a makkon és nagyfokú phimosissal vétetett fel a szaraosújvári kórházba. Ott phimo­­tomiát végeztek rajta, mely után a sclerosis higanytapasz alatt gyó­gyult. Táji nyirokmirigyduzzanattal és a másodlagos tünetek bekövet­kezésére történt figyelmeztetéssel hagyta el a kórházat. Augusztus 7.-én újból jelentkezett a szamosújvári kórházban általános mirigyduzzanat­tal, sűrű mikropapulosos kiütéssel és kifoszlott papulákkal a száj- és toroknyálkahártyán. Augusztus 7.-étől szeptember 11.-éig 6 turnusban naponta 2 gm., tehát összesen 60 gm. higanykenőcsöt dörzsölt be. A kezelés folyamán a nyálkahártya elváltozásai teljesen visszafejlődtek, az exanthema barna festékfoltok visszahagyásával gyógyult, mire a kórházat elhagyta. Október közepén az egész köztakarón szétszórtan újabb és gyorsan kifekélyesedő kiütések jelentkeztek, melyek által aggasztva, 1906 november 1.-én klinikánkra vetette fel magát. A beteg állapota felvételkor: Középtermetű, gyengébben táplált, kissé lesoványodott férfi. A sensorium tiszta, az idegrendszer sem az érzési, sem a mozgási körben eltérést nem mutat. A látható nyálka­hártyák kissé halványak, a nyelv kissé bevont, az étvágy kielégítő, a székletét rendes. A belső szervek részéről kóros elváltozás nincs. A testsúly 52­6 kgm. A lágyékhajlatban mindkét oldalon mogyorónyi, fájdalmatlan, porczkemény mirigyek tapinthatók, a könyöktáji, a nyaki és tarkó­miri­gyek szintén jól érezhetők, babnyiak. A phimotomizált fityma belső lemezén jobboldali kisfokú beszűrődés jelzi a sclerosis helyét. A vég­bélnyílást kifoszlott és túltengett papulák veszik körül, az elülső garat­­íven kétoldalt tejüvegszínű plaqueok láthatók. Köztakaró: A mellkas és a hát bőrén, továbbá a farpofákon elég sűrűn gombostűfejnyi, kölesnyi egész kendermagnyi, kissé az ép bőr szik­é alá sülyedt, sepia-barna festékfoltok láthatók, melyek sok helyütt cso­portokba állanak össze, vagy összefolyva egymással nagyobb, zegzugos szélű, szabálytalan alakú pigmentfoltokat alkotnak ; a végtagokon csak elszórtan és kü­lönállva találhatók. E festékezettség a régebbi mikro­populosus kiütés visszafejlődési módozata. Mindkét felső és alsó végtag bőrének feszítő oldalán nagyobb számmal kerek vagy tojásdad, lencsényi, krajczárnyi egész koronányi, felületesen ülő és a bőr fölé kissé kiemelkedő barnásvörös infiltrátumok láthatók, melyeknek egy része középütt zavaros tartalmú halvány­ hólya­got vagy sárga genynyel telt pustulát visel. Igen számos helyen a pustula pörkké száradt be, melynek leválasztása után kölesnyi egész állérnyi fekély tűnik elő. Sok helyen az infiltratumok tetejét egész ki­terjedésükben többé-kevésbé mély fekélyesedések foglalják el, melyek sárgásbarna vagy véres genynyel vannak fedve, vagy pedig a geny felett még vaskos, rúpiaszerű, középütt vastagabb, a szélek felé pedig vékonyodó pörköt viselnek, míg alapjukon — letisztítá­sk és a pörkök leválasztása után — elődudorodó, egyenetlen felületű, vérzékeny sarjad­­zás látszik. Másutt a barnásvörös infiltratumot egyáltalában nem talál­juk meg, hanem a pörk környékét csak erythemás udvar foglalja el és ha a pörköt leválasztjuk, éles szélű, felületes, sima, fénylő anyaghiány látszik. A nagyobb kiütések az alsó végtagokon találhatók. A fekélyek mélysége különböző, azonban a subentisig sehol sem ter­jednek. A mellkas és a has bőre — a már említett festékfoltoktól eltekintve — ép, ellenben néhány lencsényi és fillérnyi, élénkvörös udvar által környezett és barnás pörkkel fedett beszüremkedés van a bal vállon és a jobb lapocska tájékán, valamint szabálytalanul szétszórva egy-egy a háton és a jobb­ fartájékon. Mindkét hónaljárokban, valamint a genitocrurális redőkben rozsdavörös színű, éles, meredek szélű, szabály­talan korongalakú, merev beszűrődések láthatók, melyeknek egyenetlen dudorzatos felülete részben finom, hámló pikkelyecskékkel fedett, rész­ben hámtól fosztott, mérsékelten genyedő. Szomszédságukban elszórtan egy-egy papula. Minthogy a beteg erőbeli állapota elég jó volt, az exanthemának határozottan rossz természetű jellege ellenére, óvatos higanyos gyógyítást tartottunk javultnak. A beteg 1906 november 1.-étől november 18.-áig volt észlelésünk alatt. A kórlefolyásból a következőket emelhetjük ki. November 1. A beteg inunctiós kúrát kezd 3 gm.-os higany­­kenőc­csel. Azonkívül naponta 400 gm. Zittmann-főzetet fogyaszt. November 4. Étvágytalanságról, émelygésről, hányásingerről panaszkodik. A nyelv bevont, a beteg a Zittmann-főzetet kihányja. A székletét retardált. Az antilueses kezelés kimarad. November 6. A beteg levertnek, bágyadtnak érzi magát, gyomor­táji nyomásról, étvágytalanságról panaszkodik. Enyhe icterus támad. Testhőmérséke délután 5 órakor 38­2 C°. Therapia : diaeta, natr. bicarb., pulv. rad. rhei­da, háromszor napjában 1 késhegynyit. November 8. Az egész has, de különösen a máj tájéka érzékeny. A lép mérsékelten megnagyobbodott. A székürülés renyhe. A beteg erőtlen, szédül, fejfájásról, bágyadtságról panaszkodik. A pulsusszám csökkent. November 10. A sárgaság fokozódik, a vizelet barna, sörszínű, habtartó, epefestéket, epesavakat és 4°/oo fehérjét tartalmaz. A beteg­­ gyakran hány, a hányadék epét, nyálkás folyadékot tartalmaz. A bélsár színtelen, illetőleg halvány sárgásszürke, agyagszerű. A hőmérsék reggeli alábbhagyásoktól eltekintve állandóan 37'5—38'5 C°. közt ingadozik. November 13. A máj érzékenysége nő, a sárgaság fokozódik, úgy hogy a bőr sötét zöldesbarna színűvé válik. A beteg rendkívül bágyadt, loporosas. November 15. Az aluszékonyság annyira erőt vesz a betegen, hogy egész nap alszik. A bőrön néhány lencsényi vérzéses folt mutat­kozik. A máj igen érzékeny­, a májtompalat kisebb. November 16. A két nap óta feltűnően bágyadt és aluszékony beteg délut­a hirtelen nyugtalankodni kezd, ide-oda hánykolódik, ingét letépi, környezetével czivakodik. Majd izgatott deliriumok lépnek elő­térbe és majd csak egyes izmokra szorítkozó görcsök, majd általános convulsiók jelentkeznek. A pupillák rendkívül tágak, renyhén reagálnak. A légzés szapora, mély, hörgő. Az izgalmi tünetek este­felé megszűn­nek és a beteg mély comába esik. November 17. Reggel újból nagy nyugtalanság vesz erőt a bete­gen. Ez csakhamar valóságos örjöngési rohamba csap át, mely a bódulat különböző fokozataival, kábultsággal, sorm­olentiával, mély comával váltakozva a déli órákig tart Délután a beteg csendes, mély comában fekszik, verőérlökése leszáll 60 sőt 40-re, rendetlen, kihagyó. Kámfor­­injectio. November 18. Miután az éjszaka folyamán az izgalmi tünetek ismételten jelentkeztek, reggeli 6 óra 30 perc­kor mély comában beáll a halál. A jelen állapot és a kórlefolyás tüneteit tekintetbe véve klinikai kórisménk a következő : Lutes 11. Syphilis cutanea papulo­­ulcerosa. Papulae hypertrophicae ad anum, ad foss. axill. et sub­. inguin, lat. utrimque. Populae mucosae oris. Lymphadenitis uni­versalis. Pigmentatio cutis post exanthema mitropopulosum, Icterus gravis. A kivirágzások a bőrön az észlelési idő alatt alig változtak. Elszórtan itt-ott néhány új papula keletkezett, melyeknek közepe csakhamar pustulává alakult át. A pustulák a kezdeti beszü­rem­kedésnek peripheriás irányban való növekedése közben 3—4 nap alatt beszáradtak és pörkkel fedődtek. A régebbi elváltozások némelyikén gyógyulási folyamat volt látható. A pörk lehullott és az így keletkezett, többé-kevésbé mély fekély alapja meg­tisztult, míg szélein a hámosodás jelei mutatkoztak. Ezzel ellen­tétben néhány elváltozáson a fekélyesedés határozott terjedése volt megállapítható. Egészben véve azonban a köztakaró képe alig változott. Még megemlítendő, hogy a bőr festékfoltjai az észlelési idő alatt feltűnően halványodtak, úgy hogy az utolsó napokban már nem is voltak láthatók. Teljes eltűnésüket külön­ben a bőrnek erősen icterusos színe is okozhatta. A bonczolás a következő leletet nyújtotta : Az igen rosszul táplált, alacsonyabb termetű férfihulla bőrszíne általában sötétsárga, az arezon és mellkason zöldes árnyalattal. A hulla hátán, oldalain és a fartájakon, különösen jobb oldalon, a bőrön elég sűrűn láthatók gombostűfej—lencsenagyságú sötét szederjes vérzések. A­mi a bőr egyéb — nevezetesen bujakóros — elváltozásait illeti, ismétlések elkerülése czéljából utalunk a klinikai leírásra. A keményburok kifejezetten sárga színű; belső felülete sima, halvány. A lágyburkok átlátszók, simák, középvértartalmúak. Az agy­kamarákban rendes mennyiségű, sötétsárga, tiszta savó; az érfonatok halvány szederjesek. Az agy­-, agyalapi dúczok, kisagy, nyúltagy, Város­­híd középtömöttek, középvértartalmúak. Az agyalapi vérerek fala vékony, hártyás, átlátszó. A hashártya sima, fénylő. Mindkét mellüregben 50 gm­-nyi sötét­­sárga tiszta savó. A tüdők mérsékelten puffadtak, szabadok. A szívburok zsigeri lemezén különösen a nagyerek tövében számos pontszerű és lencsényi vérzés, néhol a vérzés csikoltságot mutat. A szív rendes nagyságú, izomzata igen petyhüdt, szakadékony­, egy­enletesen fakószürkés sárga színű, csak a jobb kamara izomgeren­dáin látszik sárga réczézet. A nagyerek belhártyája sötétsárga, sima ; a billentyűk épek. Mindkét tüdő alsó lebenyének mellhártyáján számos köles—len­csényi szederjes vérzés, mely egyes helyeken sűrűbb csoportokban jelentkezik. A tüdőkben tapintáskor borsós babnagyságú dudorok homá­lyosan érezhetők, a­melyek bemetszésre feketésvörös, kissé kiemel­kedő vérzéseknek bizonyulnak. Általában legnagyobb számmal vannak az alsó lebenyekben, a többiekben csak igen gy­éren láthatók. Egyéb­ként a tüdők vérdúsak és mindenütt légtartalm­úak. A garat, bárzsing, gége, légcső nyálkahártyája, eltekintve az­ élénk sárga színeződéstől, a­mely legerősebben a gégefedön tűnik fel, mindenütt halvány. A mandolák kicsinyek, halványak. A lép rendes nagyságú, tokja feszes, sima; állománya halvány szederjes, középtömött, kevés vakarékot ad. A vesék meglehetősen duzzadtak, tokjuk jól leválik. A felületük sima, sajátságos szederjessárgás színű. Állományuk feltűnően petyhüdt, a kéreg jóval szélesebb. A vérdús, de a mellett barnászöld árnyalatú metszéslapon a kéregben fakó sárga pettyezettség és csíkoltság látszik. A lobrok szederjesek. A vesemedenc­ék és kelyhek bélelőhártyája halvány.

Next