Orvosi Hetilap, 1908. szeptember (52. évfolyam, 36-39. szám)
1908-09-06 / 36. szám
1908. 36. sz. V., ORVOSI HETILAP példának okáért Lapersonne, Predtetschenski, az ophthalmreactio illetve helyesebben kifejezve a conjunctival-reactio kapcsán megemlékeznek. Human és bovin filtratummal dolgoztunk — egyidejűleg mindkét szembe cseppentve — 39 esetben. Ezek közül biztos gümőkór volt 25 eset, melyek közül positiv reactiót adott 13 eset (52%); negatív volt a reactio 12 esetben (48%); nem volt tüdőbeteg s reagált. 3 (21-4%); nem volt tuberculotikus s negativ volt a reactio 11 esetben (78,6%). Csak human filtratumra reagált a biztosan gümős esetekből 8 (32%), csak bovin filtratumra 4 eset (16%), mindkettőre egyidejűleg 13 eset (52%). Ezek alapján azt kell mondanunk, hogy legtöbb a kettős fertőzés, s legkevesebb a tiszta bovin típusú infectio. Ugyanezen arányt láttuk a köpetvizsgálatoknál is, s mint az alábbiakból ki fog tűnni, a kettős fertőzés eme arányszámait a cutanreactio is utánozza. Hogyha végül a tuberculinnal s filtratumokkal kiváltott reactiókat hasonlítjuk össze egymással, azt látjuk, hogy tuberculinra reagált a gümőkórosoknak 58,5%-a, filtratumra 52%-a. A nem reagálók százaléka a biztosan tuberculotikusak közt az az előbbinél 41 '4%, az utóbbinál 48%. A nem tüdőbetegek közül tuberculinra reagált 15'6%, filtratumra 214% , s végül az egészségesek közül tuberculinra nem reagált 84'3%, míg filtratumra 78-6%. Lényeges vagy szembeszökő különbséget tehát a tuberculin és a filtratumok alkalmazása közt nem találtunk percentualiter, ellenben a tuberculin okozta conjunctivitis a legtöbbször intensivebb volt ugyanazon töménység mellett. A kétféle filtratumnak egyidejű, vagy egymás utáni 1 —2 napon használatát mégis tökéletesebb eljárásnak kell nyilvánítanunk azért, mert voltak biztosan diagnostizálható gümőkóros eseteink, amelyekben ophthalmoreactiót csupán a bovin filtratumra nyertünk, amely esetek tehát, ha csak Koch-féle tuberculinnal dolgozunk, gyarapították volna azon eseteink számát, amelyekben biztos gümőkór mellett a reactio negatív volt. A másik előnye pedig, hogy a kettős fertőzés alapján állva, az infectio természetére hívja fel az eljárás figyelmünket. Bár mi semmiféle kellemetlenebb utókövetkezményét nem láttuk a ,sz.probe cseppentiesnek,épen úgy mint Hirszter, jóllehet kisérletképen 5, sőt nem ritkán 10%-os oldattal is dolgoztunk, mégis, mint fentebb jeleztük, a mások által leírt súlyos conjunctivitisek, chemosisok s egyéb szembeli elváltozások óvatosságra intenek. Kórházi beteganyagon az eljárás kivitele különösebb nehézségbe egyáltalában nem, vagy csak elvétve ütközik, a magángyakorlatban azonban csak a legritkább esetben kapható a beteg az ophthalmoreactio végzésére, annál is inkább, mert aggályait azt illetőleg, hogy szemét még csak rövid időre sem éri semmi bántódás, biztossággal nem oszlathatjuk el. A szembe cseppentés pedig határozottan ellenjavall, ha az egyénnek bármiféle szembaja van vagy a közelmúltban volt. A kísérlet megismétlésekor, a szembe cseppentés utáni esetleges cutanreactio végzésekor, nemkülönben a tuberculinkezeléskor figyelembe veendő, hogy a conjunctivitis a legtöbbször kiújul, sőt sokszor olyankor is támad, amikor a diagnostikai czélból alkalmazott becseppentés reactio nélküli maradt. (Vége következik.) Közlés a budapesti kir. utagy. tudomány-egyetem börkórtani intézetéből. (Vezető tanár: Nékám Lajos dr., egyetemi rk. tanár.) A szájüreg nyálkahártyájának leukoplakiája. (Klinikai és pathologiai tanulmány.) Irta : Gasztan József dr., v. egyetemi tanársegéd. A leukoplakia klinikája és pathologiája egyik legérdekesebb és nagyfontosságú kérdése az orvostudománynak. Amíg Schwimmer előtt e bántalmat a legkülönbözőbb elnevezések és betegségcsoportok alatt írták le, addig ezen szerzőnek éles körülírása következtében határozott klinikai kórképpé alakult ki. A betegségnek klinikai megjelenése körül a nézetek nagyjában meg is állapodottak, diagnosisos része pedig szintén jól kidolgozottnak tekinthető. Klinikai szempontból inkább csak a prognosis és a kezelés terén vannak még véleményeltérések a szerzők között. Másként áll azonban a dolog a betegségnek pathologiájában, főként az aetiológiájában. E téren még a legújabb időkig merev ellentétek tapasztalhatók. Az ellentétek ütközőpontja gyanánt az a kérdés szerepel, hogy a leukoplakiás elváltozások lueses alapon támadnak-e, helyesebben a syphilissel hozhatók-e kapcsolatba, avagy ettől teljesen függetlenül támadják meg az embert. Míg legújabban is például Josephi jóformán teljesen a negatív álláspontjára helyezkedik a lueses aetiologiával szemben, addig mások (Gaucher, Kopp) erős meggyőződéssel vallják magukat a syphilises aetiologia híveinek. Azok, akik a betegség pathologiájában a syphilises alapot ki akarják rekeszteni, tulajdonképen Schwimmert eredeti álláspontját támogatják, aki tudvalévően a betegséget mint úgynevezett idiopathiás bajt írta le, amelynek semmiféle összefüggése sincsen a liessel. De a leukoplakia legnagyobb pathologiai fontosságát abban látjuk, hogy nem is nagyon ritkán összekötő kapocsként működik a syphilis és carcinoma között. Igazolják ezt a gondos klinikai megfigyelések és az elszórt irodalmi adatok. Ez a körülmény egymagában is nagy horderejű, mert vele némiképen betekintés nyerhető némely rák keletkezési viszonyaiba. Mindezeket alább részletesebben lesz alkalmunk kifejteni. E rövid tájékoztatóval véljük igazolni, hogy nem végeztünk felesleges munkát, amikor aránylag igen nagy leukoplakiás anyagunkra támaszkodva, az égetőbb kérdéseket sorjába tanulmányoztuk. Hangsúlyoznunk kell azonban már e helyen, hogy ez alkalommal csakis a leukoplakiának leggyakoribb localisatiójára, a száj nyálkahártyájára térünk ki. Vizsgálataink 191 leukoplakiás esetre terjeszkednek ki, amelyet részben klinikáikig is, főleg pedig pathologiai és netiológiai szempontból dolgoztunk fel. Tekintve azt, hogy a leukoplakia nem tartozik épen a gyakori betegségek közé, kétségtelen, hogy eseteink száma nagynak mondható. Nagyobb számra úgyszólván csak Fournier és Eric támaszkodhatott. Vizsgálatainkat több irányban kellett kiterjesztenünk, mert igazi megállapodás voltaképen csakis abban van, hogy klinikailag meg van határozva a betegség diagnostikai része. Ebben csaknem minden szakember egy véleményen van. Az az aggodalom, amelynek régebben több szerző, legújabban pedig Joseph adott kifejezést, hogy tudniillik secundaer lueses tünetek maradványai diagnostikai zavarokat okozhatnak, túlzott óvatosság, mert attól még sem kell tartani, hogy a leukoplakia, mely kifejezetten hámbeli többlet, összecseréltessék például a nyálkahártyának lueses hegével. A diagnosisra vonatkozó része a hajnak tehát megállapodottnak vehető. Leukoplakia alatt azon tejszerű, krétafehér, többé-kevésbé kiemelkedő száraz foltokat és plaque-okat értjük, melyek leginkább a szájüreg nyálkahártyáján jelentkeznek, legtöbbször progrediálnak, olykor azonban, főleg helyes életmódra és kezelésre megállapodnak, sőt kivételesen vissza is fejlődnek. Az esetek nagyobb részében és a leukoplakia tartamának hosszú szakában a bántalom alig mutatkozik betegség képében, mert a beteg részéről panaszra alig ad alkalmat, hanem inkább állapotként tartja fenn magát. Csakis súlyosabb esetek azok, melyek a beteg életét elkeserítik, sőt veszedelemmel is fenyegetik. A leukoplakia kiinduláshelye legtöbbször a pofanyálkahártyán van a fogak zárási vonala mentén, kezdetben kivétel nélkül a szájzugok táján. Leggyakoribb helye a buccalis nyálkahártyán kívül a nyelv és az alsó ajak. Ez a csoportosítás megfelel az előfordulási hely gyakoriságának is. Az összes statistikák is ezt bizonyítják. Kivételt csak Schwimmer tesz, aki a nyelv leukoplakiáját gyakoribbnak tartotta a buccalisnál. E nézete nyilván abból származhatott, hogy neki csupán a sílyosabb esetek tűntek fel, melyek pedig tapasztalás szerint leginkább a nyelven székelnek. A leukoplakia sok alakban jelenhet meg, főleg azon értelemben, hogy súlyosság dolgában nagy a változatosság. És bár általában mondható, hogy a kiváltó okok állandó fennforgása esetén minél hosszabb idő óta tart a leukoplakiás állapot, annál erősebben van a baj kifejlődve, azért ez alól bőségesen vannak kivételek. Sajátságos, hogy ilyenkor magyarázatul semmiféle valószínű okot sem tudunk felismerni. Volt esetünk, ahol a leukoplakia csak 2—3 év óta tartott és máris igen erősen volt kifejlődve, máskor ismét évekre, sőt évtizedekre volt szükség, hogy a bántalom nagyobb 1 Joseph: Die Leukoplakie d. Mundhöhle. Deutsche med. Wochenschrift, 1906. 34. sz. 3 Schwimmer: A szájfir önszenvi nyáktelepei. Budapest, 1878. 653