Orvosi Hetilap, 1908. szeptember (52. évfolyam, 36-39. szám)

1908-09-06 / 36. szám

1908. 36. sz. V.,­­ ORVOSI HETILAP példának okáért Lapersonne, Predtetschenski, az ophthalmreactio illetve helyesebben kifejezve a conjunctival-reactio kapcsán meg­emlékeznek. Human és bovin filtratummal dolgoztunk — egyidejűleg mindkét szembe cseppentve — 39 esetben. Ezek közül biztos gümő­­kór volt 25 eset, melyek közül positiv reactiót adott 13 eset (52%); negatív volt a reactio 12 esetben (48%); nem volt tüdő­beteg s reagált. 3 (21-4%); nem volt tuberculotikus s negativ volt a reactio 11 esetben (78,6%). Csak human filtratumra reagált a biztosan gümős esetekből 8 (32%), csak bovin filtratumra 4 eset (16%), mindkettőre egyidejűleg 13 eset (52%). Ezek alapján azt kell mondanunk, hogy legtöbb a kettős fertőzés, s legkevesebb a tiszta bovin típusú infectio. Ugyanezen arányt láttuk a köpetvizsgálatoknál is, s mint az alábbiakból ki fog tűnni, a kettős fertőzés eme arányszámait a cutanreactio is utánozza. Hogyha végül a tuberculinnal s filtratumokkal kiváltott reactiókat hasonlítjuk össze egymással, azt látjuk, hogy tuber­culinra reagált a gümőkórosoknak 58,5%-a, filtratumra 52%-a. A nem reagálók százaléka a biztosan tuberculotikusak közt az az előbbinél 41 '4%, az utóbbinál 48%. A nem tüdőbetegek közül tuberculinra reagált 15'6%, filtratumra 214% , s végül az egész­ségesek közül tuberculinra nem reagált 84'3%, míg filtratumra 78-6%. Lényeges vagy szembeszökő különbséget tehát a tuberculin és a filtratumok alkalmazása közt nem találtunk percentualiter, ellen­ben a tuberculin okozta conjunctivitis a legtöbbször intensivebb volt ugyanazon töménység mellett. A kétféle filtratumnak egyidejű, vagy egymás utáni 1 —2 napon használatát mégis tökéletesebb eljárás­nak kell nyilvánítanunk azért, mert voltak biztosan diagnostizálható gümőkóros eseteink, a­melyekben ophthalmoreactiót csupán a bovin filtratumra nyertünk, a­mely esetek tehát, ha csak Koch-féle tuberculinnal dolgozunk, gyarapították volna azon eseteink számát, a­melyekben biztos gümőkór mellett a reactio negatív volt. A másik előnye pedig, hogy a kettős fertőzés alapján állva, az infectio termé­szetére hívja fel az eljárás figyelmünket. Bár mi semmiféle kellemetlenebb utókövetkezményét nem láttuk a ,sz.probe cseppentiesnek,­­épen úgy mint Hi­rszter, jóllehet kisérletképen 5, sőt nem ritkán 10%-os oldattal is dolgoztunk, mégis, mint fentebb jeleztük, a mások által leírt súlyos conjunctivi­­tisek, chemosisok s egyéb szembeli elváltozások óvatosságra intenek. Kórházi beteganyagon az eljárás kivitele különösebb nehézségbe egyáltalában nem, vagy csak elvétve ütközik, a magángyakorlatban azonban csak a legritkább esetben kapható a beteg az ophthalmo­­reactio végzésére, annál is inkább, mert aggályait azt illetőleg, hogy szemét még csak rövid időre sem éri semmi bántódás, biztos­sággal nem oszlathatjuk el. A szembe cseppentés pedig határozottan ellenjavall, ha az egyénnek bármiféle szembaja van vagy a közel­múltban volt. A kísérlet megismétlésekor, a szembe cseppentés utáni esetleges cutanreactio végzésekor, nemkülönben a tuberculinkezelés­­kor figyelembe veendő, hogy a conjunctivitis a legtöbbször kiújul, sőt sokszor olyankor is támad, a­mikor a diagnostikai czélból alkal­mazott becseppentés reactio nélküli maradt. (Vége következik.) Közlés a budapesti kir. utagy. tudomány-egyetem börkórtani intézetéből. (Vezető tanár: Nékám Lajos dr., egyetemi rk. tanár.) A szájüreg nyálkahártyájának leukoplakiá­ja. (Klinikai és pathologiai tanulmány.) Irta : G­aszta­­n József dr., v. egyetemi tanársegéd. A leukoplakia klinikája és pathologiája egyik legérdekesebb és nagyfontosságú kérdése az orvostudománynak. A­míg Schwimmer előtt e bántalmat a legkülönbözőbb elnevezések és betegségcsoportok alatt írták le, addig ezen szerzőnek éles körülírása következtében határozott klinikai kórképpé alakult ki. A betegségnek klinikai megjelenése körül a nézetek nagyjában meg is állapodottak, dia­­gnosisos része pedig szintén jól kidolgozottnak tekinthető. Klinikai szempontból inkább csak a prognosis és a kezelés terén vannak még véleményeltérések a szerzők között. Másként áll azonban a­­ dolog a betegségnek pathologiájában, főként az aetiológiájában. E téren még a legújabb időkig merev ellentétek tapasztalhatók. Az ellen­tétek ütközőpontja gyanánt az a kérdés szerepel, hogy a leukoplakiás elváltozások lueses alapon támadnak-e, helyesebben a syphilissel hozhatók-e kapcsolatba, avagy ettől teljesen függetlenül támadják meg az embert. Míg legújabban is például Josephi jóformán teljesen a negatív álláspontjára helyezkedik a lueses aetiologiával szemben, addig mások (Gaucher, Kopp) erős meggyőződéssel vallják magukat a syphilises aetiologia híveinek. Azok, a­kik a betegség patholo­giájában a syphilises alapot ki akarják rekeszteni, tulajdonképen Schwimmert eredeti álláspontját támogatják, a­ki tudvalévően a betegséget mint úgynevezett idiopathiás bajt írta le, a­melynek semmiféle összefüggése sincsen a liessel. De a leukoplakia legnagyobb pathologiai fontosságát abban látjuk, hogy nem is nagyon ritkán összekötő kapocsként működik a syphilis és carcinoma között. Igazolják ezt a gondos klinikai megfigyelések és az elszórt irodalmi adatok. Ez a körülmény egy­magában is nagy horderejű, mert vele némiképen betekintés nyer­hető némely rák keletkezési viszonyaiba. Mindezeket alább részle­tesebben lesz alkalmunk kifejteni. E rövid tájékoztatóval véljük igazolni, hogy nem végeztünk felesleges munkát, a­mikor aránylag igen nagy leukoplakiás anyagunkra támaszkodva, az égetőbb kérdé­seket sorjába tanulmányoztuk. Hangsúlyoznunk kell azonban már e helyen, hogy ez alkalommal csakis a leukoplakiának leggyakoribb localisatiójára, a száj nyálkahártyájára térünk ki. Vizsgálataink 191 leukoplakiás esetre terjeszkednek ki, a­melyet részben klinikáikig is, főleg pedig pathologiai és netiológiai szempontból dolgoztunk fel. Tekintve azt, hogy a leukoplakia nem tartozik épen a gyakori betegségek közé, kétségtelen, hogy eseteink száma nagynak mondható. Nagyobb számra úgyszólván csak Four­nier és Eric támaszkodhatott. Vizsgálatainkat több irányban kellett kiterjesztenünk, mert igazi megállapodás voltaképen csakis abban van, hogy klinikailag meg van határozva a betegség diagnostikai része. Ebben csaknem minden szakember egy véleményen van. Az az aggodalom, a­melynek régebben több szerző, legújabban pedig Joseph adott kifejezést, hogy tudniillik secundaer lueses tünetek maradványai diagnostikai zavarokat okozhatnak, túlzott óvatosság, mert attól még sem kell tartani, hogy a leukoplakia, mely kifejezetten hámbeli többlet, összecseréltessék például a nyálkahártyának lueses hegével. A dia­­gnosisra vonatkozó része a hajnak tehát megállapodottnak vehető. Leukoplakia alatt azon tejszerű, krétafehér, többé-kevésbé kiemelkedő száraz foltokat és plaque-okat értjük, melyek leginkább a szájüreg nyálkahártyáján jelentkeznek, legtöbbször progrediálnak, olykor azonban, főleg helyes életmódra és kezelésre megállapodnak, sőt kivételesen vissza is fejlődnek. Az esetek nagyobb részében és a leukoplakia tartamának hosszú szakában a bántalom alig mutatkozik betegség képében, mert a beteg részéről panaszra alig ad alkalmat, hanem inkább állapotként tartja fenn magát. Csakis súlyosabb esetek azok, melyek a beteg életét elkeserítik, sőt veszedelemmel is fenye­getik. A leukoplakia kiinduláshelye legtöbbször a pofanyálkahártyán van a fogak zárási vonala mentén, kezdetben kivétel nélkül a szájzugok táján. Leggyakoribb helye a buccalis nyálkahártyán kívül a nyelv és az alsó ajak. Ez a csoportosítás megfelel az előfordulási hely gyakoriságának is. Az összes statistikák is ezt bizonyítják. Kivételt csak Schwimmer tesz, a­ki a nyelv leukoplakiáját gyakoribb­nak tartotta a buccalisnál. E nézete nyilván abból származhatott, hogy neki csupán a s­ílyosabb esetek tűntek fel, melyek pedig tapasztalás szerint leginkább a nyelven székelnek. A leukoplakia sok alakban jelenhet meg, főleg azon értelem­ben, hogy súlyosság dolgában nagy a változatosság. És bár általá­ban mondható, hogy a kiváltó okok állandó fennforgása esetén minél hosszabb idő óta tart a leukoplakiás állapot, annál erősebben van a baj kifejlődve, azért ez alól bőségesen vannak kivételek. Sajátságos, hogy ilyenkor magyarázatul semmiféle valószínű okot sem tudunk felismerni. Volt esetünk, a­hol a leukoplakia csak 2—3 év óta tartott és máris igen erősen volt kifejlődve, máskor ismét évekre, sőt évtizedekre volt szükség, hogy a bántalom nagyobb 1 Joseph: Die Leukoplakie d. Mundhöhle. Deutsche med. Wochen­schrift, 1906. 34. sz. 3 Schwimmer: A szájfir önszenvi nyáktelepei. Budapest, 1878. 653

Next