Orvosi Hetilap, 1908. december (52. évfolyam, 49-52. szám)

1908-12-06 / 49. szám

1908. 49. sz ORVOSI HETILAP 1 valamilyen nagyobb dobozfedélbe öntjük, a beteget mellé egy székre ültetjük s felszólítjuk, hogy lépjen bele a keverékbe és tartsa benne lábát mozdulatlanul, mialatt mi a talp belső oldalán levő bemélyedést is gyorsan kitöltjük gipszszel. Az egész arcz mintázása czéljából hanyatt fektetjük a beteget, orrába két rövidebb gummi­­csövet dugunk, a­melyeken át lélegzik. Kemény papirosba az arcznak megfelelő lyukat vágva, ráhúzzuk az arczra, úgy, hogy abból mint egy maszk emelkedik ki. Mivel az arcz kontúrjait a papirosból pontosan úgy sem tudjuk kivágni, a megmaradó hézago­kat zsíros vattával töltjük ki, nehogy ott a gipsz a fülekbe vagy a hajzatra folyjék. Ezután alaposan bevaselm­ezzük a szemöldököt, a mintába eső hajat, esetleg bajuszt és szakállt, majd megmond­juk a betegnek, hogy szemét, száját nyugodtan csukja be s a létrejövő melegtől ne ijedjen meg. A további eljárás olyan mint a fennebb leírt. A gipszet épen úgy kenjük fel az arczra s meg­­keményedése után azzal könnyítjü­k meg levételét, hogy alsó szélénél több helyen benyomjuk az arcz bőrét, hogy a levegő be­hatolását a minta alá elősegítsük A gummicsövek helyét a kész mintán gipszszel vagy agyaggal betömjük, sőt az orrlyukaknak megfelelő helyekre még egy-egy kiemelkedést is rakunk fel. Ha valamelyik végtagot, vagy a fejet egészében kellene meg­mintáznunk, akkor az csak úgy lehetséges, ha előzetesen jól meg­olajozott fonalakat helyezünk el egy vagy több legnagyobb átmérő végpontjaira. A fejen például az egyik fonal az álltól húzódik az orron, homlokon, fejtetőn át a tarkóra, a másik az egyik fültől a másikig le a nyakra. A nyakat körülveszszük olajos vagy vaselmnes vattával, esetleg vizes kendővel s midőn a gipszszel az egész fejet körülvettük s a forma már kissé merevedni kezd, az egyik fonal két végét egyszerre megfogva egyenletesen húzni kezdjük s ez­zel a gipszmintát két részre, majd a másik fonal segélyével újabb két részre, összesen 4 czikkre (illetőleg több fonal alkalmazásakor több szeletre) osztjuk fel, melyek egyenként könnyen levehetők s azután a kiöntés előtt egy kis gipszszel újra összeragaszthatók. A mintázott testrészt természetesen jól lemossuk a gipsz le­vétele után. Gyakran előfordul, hogy a gipszminta belső felületén külön­böző hibák jönnek létre, melyeket vagy a keverék egyenlőtlen felrakása, vagy a légbuborékok okoznak. Ezeket utólag óvatosan elsimítjuk, kevés gipszszel kitöltjük, vigyázva, hogy inkább kevesebbet mint többet tegyünk. Ha a gipszmintában egyes szőrök maradtak vissza, ne távolítsuk el azokat, mert rendesen át szoktak vándorolni a viaszlenyomatba s ott természetes helyzetükbe kerül­vén, nagyban fokozzák a moutage hűségét. A­mi a kiöntésre szolgáló viaszkeveréket illeti, ennek megfelelő előállítása czéljából hosszú időn át számos kísérletet végeztem Ficzner laboránsunkkal, míg végre megállapodhattam egy főként viaszból, ceresinből és paraffinból álló keverékben, melynek nagyobb szilárd­ságot különböző gyantanemű anyagok hozzáolvasztásával adtam. Ez az anyag kemény s mégis jól alakítható, nem törékeny, nem pattan és a bőréhez hasonló halvány színe és tompa fénye van.­ Eleinte sokat fáradtunk azzal, hogy a keveréket még hasz­nálata előtt előre megfessük. Azonban olvasztott állapotban a kívánt színt nagyon nehéz eltalálni, mivel kihűlés és megmerevedés után egészen más árnyalatú, másfelől a festék súlyosabb lévén a viasznál, hamarosan leülepedik, alja sötét lesz, teteje világos marad. Módszeremnél különben is teljesen mellékes, hogy milyen színű keveréket használunk, épen csak rikító színe ne legyen. Mielőtt a kiöntéshez fognánk, 5—10 perczre tegyük a gipsz­mintát hideg vízbe, belső felületével felfelé, hogy a légbuborékok mind eltávozzanak belőle. Időközben olvaszszuk meg a viaszmasszát vízfürdő felett, ügyelve arra, hogy mikor főni kezd, levegyük s kissé kihűlni engedjük. Ha a tetején a lehűlés folytán már itt­­ott kéregképződés nyomai látszanak, a kiöntésre alkalmas idő­pontot már elmulasztottuk. Az olvasztott viasznak hígnak kell lennie, de semmiesetre sem túlságos forrónak, mivel akkor még egyes buborékok szállonganak benne, melyek az egész moutage sikerét veszélyeztetnék. A gipszmintát már pár perc­c­el előbb kiveszszük a vízből, s az utolsó csepp vizet is kirázzuk belőle, mire az nem­sokára egészen megszikkad. Most a mintát bal kezünkbe, az olvasz­tott viaszt tartalmazó edényt pedig jobb kézbe véve óvatosan csak annyit öntünk a mintába, a mennyi az egész belső felületét hirtelen himbálás után befedni tudja. A­mint az első réteg a gipszlenyomat egész belsejét befedte, rögtön oldalt fordítjuk az egészet, hogy a felesleges viasz kifolyjék s a viaszréteg minél vékonyabb legyen. Ebből látható, miszerint igyekezetünknek oda kell irányulnia, hogy egész vékony (körülbelül 1 mm.-nyi) réteget készítsünk, mivel módszeremnek épen az a sajátsága, hogy a bőr­színt, valamint az ép és kóros elváltozásoknak megfelelő színeket nem felülről, hanem alulról hozom létre, minek folytán azok a természeti viszonyokhoz hasonlóan úgy tűnnek át a vékony viasz­rétegen, mint a különböző színek az emberi bőrön. Visszatérve a munka sorrendjéhez, a viaszszal beöntött gipszmintát, a­mint a réteg kissé megszilárdult, mindenestől előbb langyos, majd hideg vízbe mártjuk, a­hol a viaszréteg önmagától kiválik a mintából s a vízben felemelkedik. Ezután félreteszszük, megszárítjuk, hogy festésre alkalmas legyen. Itt jegyzem még meg, hogy a kiöntés előtt czélszerű a gipszminta széleit kolbászalakba gyúrt kittel­ körülvenni; ezáltal a viasznak a minta szélein való lefolyását akadályozzuk meg s egyúttal azt is elérjük, hogy a viaszréteg, azáltal hogy a keretre is ráfolyik, szilárdabb széleket nyer, később bátrabban kezelhető s kevésbé törik össze munka­közben. A­mi már most a festést illeti, ez mindenesetre némi ügyes­séget és gyakorlatot igényel. De annyit előre bocsáthatok, hogy ha valaki arra vállalkozik, hogy tömör viaszmontage-okat felülről fessen meg ecset­segélyével, úgy, mint a­hogy állítólag Kasten módszerre szerint a Lassar-félék készülnek, akkor valóságos művész­nek kell lennie, hogy valamire való moutage-t hozzon létre. Ügyes­ségének tizedrésze azonban elegendő, hogy az én módszerem szerint ép oly sikerült, vagy még jobb munkát végezzen. A felülről való festéskor természetesen minden ecsetvonásra nagyon kell ügyelni, a lehető legfinomabban kell dolgozni, mert minden a szemünk előtt marad s a legcsekélyebb hiba vagy rossz árnyalat is feltűnik. Ezenkívül tudjuk, hogy a pórusokkal telehintett bőr felületét számtalan kis barázda osztja fel ezer meg ezer kis mezőre (Oberhautfelderung), melyek erős nagyításnál a krokodilus bőréhez hasonlítanak. Ha már most a Photinos szerint terpentinnel hígított festékbe mártott ecsettel végigfestjük a bőrt, az összes pórusok és barázdák megtelnek vele és sötét színben tűnnek elő, ellenben a köztük kiemelkedő kis mezőkről, fensíkocskákról az ecset lesúrolja a festéket s világosak vagy színtelenek marad­nak. Ha pedig ennek elkerülése czéljából sűrű festéket keverünk, az a bőrfelület említett szerkezetét fedi el és teszi természet­­ellenessé. Megjegyzendő még, hogy a terpentin a viaszt oldja, úgy hogy gyakori ecsetvonások után a bőrfelület finom tagoltsága teljesen eltünhetik. Ezzel szemben az alulról való festésnek számos előnye van. Durva ecsetvonások finom hatást fejtenek ki a másik oldalról nézve. A bőrszínt megadjuk tetszésünk szerint, a­nélkül, hogy a felületen a legcsekélyebb elváltozást idéznék elő. Mivel a viaszréteg a színe­ket megszűri és kisebb hibákat eltakar, a munka rendkívül gyorsan megy és a színek helyes megválasztásától eltekintve, semmi művészi képességet nem igényel. Az így készült montage-on festék nem látszik s ezért az illető testrésznek hívebb képmását adja, mint a legszebb felülről festett darab. Nem terjeszkedhetem ki arra, hogy a különféle bőrbántalmak­­ban miféle színeket kell alkalmaznunk, mert arra a gyakorlat kell hogy megtanítsa az embert, csak néhány példával illusztrálom a technikát. Tegyük fel, hogy erythema exsudativum esetét dolgozom fel. A kézháton néhány pirosas udvartól körülvett sárgás hólyag látható. A gipszmintát elkészítettem s a vékony viaszréteget kiön­töttem. Ez utóbbit most óvatosan bal kezem lapos homorú tenyerébe fogom s belső felületére ecsettel rákenek egy kis aquarell- vagy tempera-festékből készített keveréket, mely a bőrszínt fogja meg­adni. E czélra különböző sárga és barna színeket (okkert, mandyk­­barnát, égetett stennát) keverek kevés karminnal és még kevesebb zölddel, majd egyenletesen eldörzsölöm a viaszréteg belső felületén ! Teljesen kész keverék előállításával és 3 meg 5 kgiu.-os csoma­gokban való eladásával Ficzner Sándor laboráns (Kolozsvár, bőrklinika) foglalkozik.­­ Ha megkeményedett kittet kevés olajjal összegyúrunk, ismét puhává és használhatóvá nyilik. 891

Next