Orvosi Hetilap, 1910. augusztus (54. évfolyam, 32-35. szám)
1910-08-07 / 32. szám
1910. 32. sz. ORVOSI HETILAP Kemény sugárzás ellen kevésbé szokás védekezni. Elegendőnek tartják, ha a sugárzás lágyabb részletét egy vastagabb bőrkeztyűelhúzásával, vagy más esésével kizárják. Ez a nézet azon okoskodásból származott, hogy a kemény sugár a szervezetben kisebb mergiaveszteséget szenved, tehát hatásának is kevesebbnek kell enni, minthogy a hatás az energiának csak abból a részletéből származhat, amit a Röntgen-sugár a szervezetben lead. Ezt az okoskodást a tankönyvek is további gondolkodás nélkül átveszik. Pedig van ennek egy olyan logikai bökkenője, ami az egészet megdönti. Ez irányban végzett és részben folyamatban levő kisérleteink minden egyes esetben a kemény sugárzás intensívebb hatását igazolják. A kísérleti eredmények casuistikai felsorolását melőzve, csak a fenti okoskodás elrejtett hibájára akarunk rámutatni, gaz, hogy a kemény sugárzásból aránylag kevesebb hatást kifejtő mergia marad a szervezetben, mint a lágy sugárzásból, de a keményugárzás maga aránytalanul nagyobb energiaquantumot képvisel, így hogy abból végeredményben mégis sokkal több jut a fennakadó sugárzásra, éppen úgy, mint ahogy ezernek a tizedrésze több, mint száznak a fele. Az okoskodás hibája tehát abban gökerezik, hogy relatív mértéket fogad el absolut gyanánt. A fövőeszköz nélküli, megbecsülgetés szerint való Röntgen-kezelés gési sebeinél, vagy az egyéni „intolerantia“ látszólag frappáns seteiben a fenti körülmény főszerepet játszik. Ha a szervezetben létrejövő hatások vegyi változásokkal írnak karöltve, és ha másrészt az absorbeált Röntgen-sugár-quantum általa létrehozott vegyi változásokkal arányos, akkor ezen vegyi áltozások mérése mértékét fogja szolgáltatni a sugárzás azon üzletének, amely a szervezetben a hatást kifejti. Ezen az elven alapszanak a Röntgen-dosis-mérő eszközök. A rolzknecht-féle chromoradiometer ma már kiment a forgalomból, e ez volt az első, melylyel kisebb dosisokat is lehetett megbizatóan mérni. Egy fokozatosan sötétülő színűre festett papírskáláól állott, amelynek egyes fokozataihoz kellett hasonlítani a regens pastillát, amely a Röntgen-sugár hatására színét fokozatosan fltoztatta. A skála egységét „1H“ képezi és 5H azon minimális nyquantum, amely felnőtt emberen számbavehető hatást okoz yperaemia). A legelterjedtebb ma a Labouraud-Noire „dosimeter“-e. Apró triumplatincyanor-tablettákból áll, melyek közül egyet besugárzás kalmával a Röntgen-fény hatásának teszünk ki, amire erejti sárga színét lassanként vörösbarnára változtatja. Ezt a színt tablettákhoz mellékelt festett papírminta színéhez kell hasonlítani, ikor a két szín teljesen egyezik, akkor a beteg annyi Röntgen-fényt ipott, amennyi ép bőrön múlékony hyperaemiánál egyebet nem hoz. Méréskor a tablettát a Röntgen-lámpa focusától fele oly vorra kell helyezni, mint amennyire a bőr felszíne van. Ez a isis 1 E. D. 1 erythemadosis. Megfelel körülbelül 5 H-nak. Amás elszínesedés diffus napfény hatására visszaalakul az eredeti rga színbe, ami egyrészt előny, mert a tablettát többször is siet használni, másrészt azonban arra kényszerít, hogy a besugárzt sötétben, vagy legalább is gyér fényen eszközöljük, nehogy színsugárzás közben is visszamenjen. Estéli órákban a mérés m megbízható, mert a színösszehasonlítás mesterséges fénynél csal. Ezek a hátrányok okozták, hogy a therapiával foglalkozó atgenológusok módokat keresnek arra, hogy a Labouraud-tablákat legalább a therapiai ülés tartama alatt nélkülözhessék. Lábrapott a szokás, hogy a lámpa hatásfokát előre megmérik, azaz térletileg meghatározzák, hogy adott távolságból adott terhelés illeti (a lámpa elé csatolt milliampere-méterrel nézve) mennyi idő itt következik be az elszínesedés ? Ha ezt előre tudjuk, akkor vagyunk kötve, mint az eredeti eljárásnál, ahhoz sem, hogy aden esetben éppen I. E. D.-t adjunk a betegnek. Ezen mérésid gyakorlati alkalmazása elé azonban akadályok gördülnek, iszer is az előzetes kísérleti méréskor a lámpának esetleg féltig, sőt néha tovább is haszontalanul és időrabló módon sugározkell. Ezen idő alatt a lámpa keménysége a hosszas megterhelés itt nem marad állandó. Mire tehát a lámpát meghatároztuk, az idmény már nem illik rá, ha csak minden keménységváltozás, a sugárzást beszüntetve, pontosan vissza nem regulázunk, ami adságos is, nehéz is, meg időt rabló is. Ezen bajokon segítendő, Walter a milliamperemeter-eljárást itt javaslatba. Táblázatokat dolgozott ki, amelyekből egyszerűen kiolvasható, hogy az előzetesen megmért sugárzási keménységfok mellett mindenféle távolságból, mindenféle megterhelés mellett hány percnyi besugárzás szükséges E. D. létrehozására. A dosismeghatározásra mindenesetre ez a legegyszerűbb eszköz. A táblázatok a besugárzásra leggyakrabban használt keménysági fokokra aprólékos pontossággal vannak kiszámítva, a praxisban azonban ez idő szerint nem használhatók, mert ismertnek tételezik fel a lámpa üvegfalának a vastagságát, ami pedig lámpánként igen nagy ingadozásnak van alávetve. Elhasznált lámpák üvegfalát mikrométerrel direkte megmérve, még egy és ugyanazon lámpa különböző helyein is olyan különbségeket találtunk, melyek a táblázatokat használhatatlanná teszik, legalább addig, míg a gyárosok Walter ajánlatának megfelelően a falvastagság méreteit esetről esetre a lámpához nem mellékelik. Ha ez kivihető is, de azon technikai nehézségekkel egyetemben, amelyekkel a lámpák előállítása már amúgy is össze van kötve, azt hiszszük, annyira meg fogja drágítani a különben is igen költséges felszerelést, hogy szívesebben folyamodnánk olcsóbb eszközökhöz. Kienböck „quantimeter“-e tulajdonképpen arra szolgál, hogy a dosist, amit a beteg kapott, utólagosan megmutassa. A következőképpen kell használni: Egy fekete papirosba takart fényérző fotográfiái papirost besugárzás alatt a bőr felszínére teszünk és besugárzás után adott recipéjű előhívóban utasítás szerint előhívjuk. A papiros a besugárzás foka szerint többé vagy kevésbé megszürkül. A szürkülés fokát egy mellékelt összehasonlító skálán „x“-fokokban leolvassuk. 10 x felelne meg 1 E. D.-nak. Kifogásolhatatlan pontosságú összehasonlító méréseket a Labouraud-dosimeternél szükséges igen hosszú megvilágítási idő miatt nem végezhettünk ugyan, de kísérletileg úgy tapasztaltuk, hogy 1 E. I. 13—15 x-nek felel meg. A quantimeter szürke színe nedves vagy száraz állapotban, nappali vagy lámpafényen egyaránt jól összehasonlítható. Úgy kell eljárni, hogy ülés közben a sugárzást félbeszakítjuk, a papírt előhívjuk és összehasonlítjuk. Mindez csupán néhány perczet vesz igénybe. Azután újabb mérő papírcsíkot a bőrre téve folytatjuk a sugárzást, esetleg újabb mérés eszközlésére újabb félbeszakítással. Tapasztalataink szerint a quantimeter jelenleg a legpontosabb eszköz, amelynek még az az előnye is megvan, hogy a próbapapírcsík esetleg mint igazoló documentum szerepelhet. A quantimeter mindennapi használata azonban mégis eléggé hosszadalmas, úgy hogy valami egyszerűsítés, kivált nagyobb forgalmú intézetekben kívánatos, annyival is inkább, mert a quantimeter nem jelzi előre az időt, amely a kívánt hatás létrehozásához szükséges, hanem csak utólag mutatja a dosist. Ezen kívánalmaknak megfelelőleg klinikánkon a quantimetert a milliamperemeter-eljárással kombinálva úgy alkalmazzuk, hogy a besugárzás időtartamáról előre tájékozva vagyunk. Eljárásunk a következő: Kiválasztunk egy lámpát, amely hosszú ideig nagyobb megterhelést tűr el keménységi fokának változása nélkül. Ezt úgy próbáljuk ki, hogy közvetlenül a lámpa elé milliampére-métert kapcsolunk és meghatározzuk azon milliampére-fokot, amelynél a lámpa se nem keményszik, se nem lágyul. Ha a lámpa lágyul, azt a milliamperemeter árulja el azáltal, hogy a kapcsolóasztal beállításának változtatása nélkül többet mutat, emelkedik. Ez túlterhelés következménye. Túl kevés terhelés mellett az ellenkező történik, ilyenkor tehát a bevezetett áramot fokozni kell. Minden lámpának megvan azon normális megterhelési foka, amelynél körülbelül állandó marad. A normális megterhelést egy lámpára elegendő egyszer és mindenkorra meghatározni. Időkimélés czéljából olyan lámpát választunk, amelynél a normális terhelés lehetőleg nagy. Legjobban felelt meg ennek a czélnak Gundelach intenzíváramú lámpája, mely kitűnő levegőhűtésével igen hosszú ideig üzemben maradhat. Eltérőleg a rendes szokástól, teterápiára mindig igen kemény lámpákat használunk : Wehnelt 8—10 fokosat (= 5—6° Benoist-Walter). Az erythemadosist így felényi, sőt negyedrésznyi idő alatt érjük el, a Gundelach fenti lámpájával H/a millianxp. mellett, 30 centimeternyi távolból 10—20 perez alatt. Ezen idő alatt a beteg egyszersn mindenkorra akkora mennyiséget kap, amenynyit szakaszonkénti ülésekben 2—3 heti rendes kezeléssel szokás elérni. A Bauer-féle lámpák úgy látszik vékonyabb falúak, hasonló hatást 8—15 perc alatt is elérnek, de kevésbé tökéletes hűtésük 578