Orvosi Hetilap, 1910. november (54. évfolyam, 45-48. szám)
1910-11-06 / 45. szám
808 ORVOSI HETILAP 1910. 45. sz. nak tekinteni, a nélkül, hogy ennek közelebbi okára vizsgálataink alapján reá tudnánk mutatni. Annyival is inkább, mert amint tudjuk, a prostatán például a korral járó atrophia — amint az pedig más mirigyes szerveken megvan — nem észlelhető. Ellenben normálisnak éppen az tekintendő, hogy a prostata a korral együtt növekszik (Simmonds, Aschoff: Path. Anat., 1910). Nem tudjuk ugyan biztosan megmondani, hogy ennek a jelenségnek mi az oka, de úgy látszik, hogy ez az ok némelyeknél erősebben érvényesül. Végül tekintettel arra, hogy a szöveti kép az egyes esetekben megegyezik és hogy különösen az öregkor van disponálva a megbetegedésre, fogalomzavar kikerülése czéljából helyesebbnek vélnék a prostata kérdéses elváltozását intumescentia senilis nodosa és diffusa prostatae névvel jelölni. A szövettani kép alapján pedig intumescentia glandularis-ról, glandularis cystica-ról, s a fibro-muscularis-állomány erősebb résztvevése esetén fibrosa-ról vagy fibromyosa-ról szólani. Közlés a Szent István-kórház VII. orvosi osztályáról. (Főorvos: Hochlialt Károly dr., egyetemi magántanár.) A vérben előforduló, protopzonokat utánzó képletekről. Irta: Körmöczi Emil dr. Amióta a vér mikroskopi vizsgálata az orvosi diagnostika közkincsévé vált, és amióta tudjuk, hogy az infectiosus betegségek előidézői protozoonok is lehetnek, a kutatók egész serege keresi a vérben és szövetnedvekben az ismeretlen eredetű infectiosus bajok előidéző protozoonjait. Sok fáradtsággal és néha sok kudarczczal! És ez nem is csodálatos, mert a megtévesztő képletek egész tömege vezetheti félre a vizsgálót, melyektől óvakodni már azért sem tud, mert természetükkel és leírásukkal még nagyobb haematológiai könyveink sem foglalkoznak. Ezen hiányon akar, legalább kis részben, segíteni jelen értekezésem, midőn ezen megtévesztő képleteket elősorolom és nagy vonásokban le is írom. A leírást egyes esetekben dolgozatom terjedelme és áttekinthetősége miatt bizony szűkre kell szabnom. Ezen esetekben azonban fel fogom említeni azon értekezéseket, melyekben ezen megtévesztő képletek pontosabb leírása meglelhető. Mindeme képletek leírása és magyarázása sokkal könnyebb, ha előbb festett készítményeken tanulmányozzuk azokat. A friss készítményekben előforduló megtévesztő képletek elősorolása így könnyebb lesz. 1. Csalódások a festett készítmények vizsgálatakor. A protozoonok keresésekor manapság leggyakrabban a Giemsafestést használjuk, azért én is leginkább ezen festésre leszek tekintettel. Ilyen körülmények között mindjárt elesnek ama képletek, melyek a sejteket megbontó fixáló és festő eljárások következményei (pl. Löwit25 haemamoebája), mert Giemsa-festésnél, előre bocsátott alkoholfixátióval, óvatos felkenés mellett, ilyen műtermékek nem szoktak előfordulni. Annál gyakoriabbak azonban a festékcsapadékok. Ezek azonban könnyen felismerhetők, ha tekintetbe veszszük, hogy az egész készítményben előfordulnak, hogy a sejtekre is ráfekszenek, és ami a legfontosabb, hogy jól lemosott készítményben csak elvétve fordulnak elő. Némelykor azonban látunk olyan sajátságos festékcsapadékot, mely a tapasztalatlan vizsgálót megtévesztheti. Régi vagy megromlott Giemsa-festékek kicsinyke, az azúrnak metachromatikus színébe játszó csapadékai ezek, melyeket égszínkék udvar környez. Az udvar legsötétebb a festékmag körül, a szélső rész felé pedig mindjobban elhalványul. A képlet szélei kimartak, nyúlványosak és csak igen ritkán körkörösek. A készítmény leöblítése igen híg eczetsavas vízzel, vagy más festék igénybevétele csakhamar útbaigazít ilyenkor bennünket. Festett készítményben megtévesztő képletek a vörös- és fehérvérsejtekben és a sejtek között fordulhatnak elő. A vörösvérsejtekben előforduló képletek közül nyilván semmi hasonlóságuk sincs a protozoonokhoz a savanyú festékkel festődő képleteknek. Ilyenek : a véroldódásnál előforduló piros foltocskák, „haemoglobinaemische Innenkörperchen“ (Ehrlich)6® és a vörösvérsejteknek maláriában lelhető piros pettyessége (Tüpfelung, Maurer 27- Schüffner 46). Az erythrocyták belsejében előforduló basophil szemcsék pedig már annyira ismeretesek, hogy azokat akár fel sem kellene említenem. Ámbár azoknak igen ritkán előforduló egy fajtája csodálatosan hasonló a protozoonokhoz. Tudniillik midőn egy nagyobb basophil szemcse közepén piros chromatinrög van, mely utóbbi kis képlet nyilván magmaradék. Ilyen képleteket én magam sohasem láttam és csak Ferrata10 rajzából ismerem őket. Az erythrocyták basophil granulatiói mellett Lazarus22 (4. tábla rajzai) azurophil granulatiókat is rajzol le könyvében, körülbelül oly nagyságban, mint a basophilszemcsék, melyekkel rendszerint együtt is fordulnak elő. Én azt hiszem, hogy ez valami tévedés, mert erythrocytákban csak az alább leírandó Jolly Mowel-féle testecskék festődnek azúrpiros színben, ezek pedig nagyobbak, és rendesen csak egy-kettő van egy sejtben. A vörösvérsejtek endoglobuláris képletei közül aránylag legtöbb bajt okoznak azok, melyek valószínűleg az eltűnő mag és maghártya maradványai. Ezeknek többféle fajtája ismeretes. Legnagyobbak azok, melyek a piknotikus mag széteséséből származnak. Ezek piros rögök (Giemsa-festés), melyeken a mag szétzilált structurája jó szemmel és mikroskóppal többnyire még kivehető. Néha még össze is függenek ezen képletek a maggal, máskor a mag már nincs meg. Egy vagy több van egy sejtben és pedig rendszerint a sejt széli részében. Embryonális vérben, a csontvelőben ♦vagy a felnőtt vérében, ha erős regeneratio van, elég gyakran láthatók ezek. Valamivel kisebbek és teljesen structúranélküliek, de még mindig pirosra festődnek (Giemsa) a Jolly-Howelr -féle testecskék. Ezek átlag 0 2—03 mikron nagyok és egy-kettő van egy sejtben, rendesen a széli részen. Az azúr metachromatikus színjátékát mutató kicsiny gömbszerű képletek ezek, melyeket legalább én mindig basophil szemcsékkel keverten láttam előfordulni. Gyenge Giemsafestésnél nem láthatók, de ha a May-Giemsa (Pappenheim) módosítással festünk, csodás könnyűséggel és néha bámulatos számmal láthatók. Ezek azon képletek, melyekkel annyit foglalkoztak már a haematológiai irodalomban és oly sok tévedésre adtak okot (Schmauch,42 Bloch,3 Morris,31 Dehler,7 Weidenreich,9 [kimerítő irodalom]) stb. A szerzők rendesen állatok vérében leltek és emberben csak ritkán. Mint már említettem, erős Giemsa-festésnél csaknem minden súlyos véralteratióban lehet ezen testecseket találni. Ezen képleteknél sokkal kisebbek és Giemsa-val kékre festődnek azon apró coccus- vagy diplococcusszerű képletek, melyek néha egész lánczolatot alkotnak, és amelyek a mai felfogás szerint szintén magmaradványnak tekinthetők. Rendesen a sejt környéki részében feküsznek, halvány udvar veszi körül őket és csak jó immersióval és 8—12 sz oculárral láthatók jól. Ezen képleteket — amint én tudom — először Nissle32 írta le és a flagellaták nyugvó alakjainak tartotta, később azonban ő is helyesen értelmezte. Weidenreich 49 „Chromatinstäubchen“-nek nevezi őket és magmaradványnak tartja. Valószínűleg ezen képleteket látta Plohn38 trópusi maláriások vérében és tévesen a plasmodiumok előalakjainak vélte (ámbár ő is óvatosan csak „karyochromatophile Körner“-nek nevezi őket). A Grawitz és Grüneberg,13 továbbá Schrotter43 által ultraviolett képben látott szemcsék mindenek szerint szintén ezen képletekkel azonosak. Ezen képletekkel együtt, vagy azoktól teljesen függetlenül, apró fonálszerű, pirosra festődő (Giemsa) képleteket látunk némely vérbajos vérsejtjeiben. Ezen fonálszerű képletek néha hosszabbak és kört alkotnak, máskor nyolczast vagy más bizarr alakot. Igen ritkán extraglobulárisan is láthatók ilyen képletek. Láttam már olyan előfordulási módot is, hogy a kis karikát alkotó fonál apró kék rögökre esett szét. A kék rögök között egy-egy az azúr színébe játszó is volt, ami felette hasonlóvá tette az egészet a trópusi malária gyűrűihez. Ezeket a kacsokat Cabott írta le először (1903), azóta pedig Schleip,10 Naegeli22, Gabriela, Sluka41 és még sokan mások. Erős Giemsa-festésnél majdnem minden súlyosabb anaemiában látom most már ezen képleteket, amióta tudniillik jobban ügyelek és keresem őket. A vörösvérsejtek magjait környező hártya maradványainak tartják ezen képleteket, de véleményem szerint ez a kérdés még további megvizsgálásra szorul.