Orvosi Hetilap, 1911. február (55. évfolyam, 6-9. szám)
1911-02-05 / 6. szám
82 ORVOSI HETILAP astheniáról szóló könyvemben pedig kimerítően bizonyítottam be, hogy a legtöbb fekélybetegen az astheniás testalkat sajátságai észlelhetők és hogy ebben a constitutióban a legkedvezőbb körülmények találkoznak össze, melyek a nyálkahártyának akármely körülírt kóros góczából az idült fekélyt kifejlesztik. Elsősorban a túlságos savképződés azon tényező, amely fokozott emésztő hatása által minden szövetsérülésből a nehezen gyógyuló fekélyt fejleszti. Állatokon kísérleti sérülések hamar gyógyulnak, mert ama fontos savhatás hiányzik, és semmi kétség, hogy az emberben is számos apróbb bonczolástani elváltozás van a nyálkahártyán, mely rendes alkatú gyomornedv mellett peptikus fekélylyé nem fejlődik. Az eredeti kóros góczhoz tehát még a fokozott savkiválasztásnak kell hozzájárulni, hogy ulcus rotundum jöjjön létre. E mellett szól Westphalen állítása is, mely szerint a fekély és a hyperaciditás tájak szerinti elterjedése azonos. Ratimeyer ezt betegeinek csak 37 százalékában találta ugyan, de ezzel ellentétben állanak a legtöbb észlelő tapasztalatai. Én magam eseteimnek túlnyomó többségében találtam, a nagy tapasztalati Hemmeter 84 százalékban. Még gyakrabban, mint a túlságos savképzésnél, találni a fekélyt hypersecretiónál, franczia szerzők szerint ennek majdnem minden esetében. Mert noha itt a sósav mennyisége rendesen nem fokozott, a roncsoló hatás a gyomornedv állandó jelenléte folytán korántsem csekélyebb. Már most a savfokozódás a leggyakoribb secretiós zavara az astheniának, épúgy, mint a hypersecretio is leginkább ezen talajon tenyészik. Végre számba jönnek itt az astheniásokban oly gyakori mozgási gyomorzavarok, melyek a cymus kitakarítását késleltetvén, az emésztő nedv roncsoló munkáját meghosszabbítják. De a savhatás korántsem meríti ki a fekély alkati okait. Kétségtelen, hogy még egyéb astheniás mozzanatok is közreműködnek. Számos szerző hangsúlyozza, hogy vérszegény és sápkóros egyének különösen hajlandók a fekélyre. Ámde a sápkór oly betegség, amely — mint kimutattam — leginkább az astheniás szervezet talaján fejlődik s ennek szinte állandó tünete az anaemia. A nőknek kiváló hajlamossága a gyomorfekélyre onnan ered, hogy nagyobb számarányban astheniások, mint a férfiak. Némely észlelő oktanilag legnagyobb súlyt vet az ideges befolyásokra, melyek a sympathicusból kiindulva, körülírt érgörcsöt s ezzel a szükséges eredeti kóros góczot idézik fel a gyomor fajzatán. Állatkísérletekre utalnak, amelyekben a hasi vagus és a plexus coeliacus átmetszése után gyomorfekélyek támadtak. Én klinikai érvelések alapján azon meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy az astheniában a has-sympathicus nagy mértékben részt vesz az általános alkati gyöngeségben és ezen idegrendszer functionális zavarából származtattam a gyomor és belek atonáját, valamint az ideges dyspepsiát számos érzési, mozgási és kiválasztási eltéréseivel. Ezen ideges tényező hatását azonban nem annyira az érgörcsben látom, mint inkább trophiás befolyásban, mely a nyálkahártya már csekély sérüléseinek is a súlyos fekélyjelleget kölcsönzi; oly nézet ez különben, melyet az említett állatkísérletek szerzői is vallanak. Egyéb szerzők viszont (Tecklenburg és mások) arra utalnak, hogy különösen a gyomorfal petyhüdtsége, hiányos contractilitása az oka annak, hogy a fekély oly nehezen gyógyul s oly könnyen kiújul. Bloch szerint az említett állatkísérletek hatása javarészt abban áll, hogy az együttérző ideg sérülése a gyomorfal összehúzódását gyöngíti. Schmidt a fekély gyakoriságát sápkórosokban arra vezeti vissza, hogy a petyhüdt gyomorfal nem tud egy fennálló sérülést kellő contractio által elzárni. Már most az astheniában a testnek valamennyi szövete ellentállásában gyöngült; az izomzat petyhüdt, a kötőszövet zsírtalan és nyúlékony, a tüdő zsongtalan és terjedelmes, a szív és a verőerek vékonyak és puhák. De különösen részt vesznek eme szöveti gyöngeségben a sympathicustól ellátott hasi szervek; innen van az astheniára oly jellegzetes gyomoratoma, innen ennek klinikai tünete, a locsogás, innen a gyomor, a bél és a zsigerek sülyedése. A fekélyre visszatérve, nézetem szerint nem csupán a gyomorfal atoniája, hiányos összehúzódása a mérvadó, hanem elsősorban annak trophiás gyöngülése, amely a fekély konokságát okozza. Az asthenia még egy másik oktani mozzanatot is képvisel a gastroptosisban. Némely szerző kiemelte, hogy a mélyen fekvő gyomrot könnyebben éri a füzesi barázda, ami traumás eredetű fekélyre vezethet. Ezen szerzők azonban eme speciális esetet nagyon egyoldalúan vették fel mint a fekély kizárólagos forrását az enteroptosisban. Még nem ismerték az astheniát, amely több és sokkal fontosabb oki mozzanatot tartalmaz, mint a gastroptosis. Ennél azonban feltehető, hogy nem csupán a fűtési nyomás, hanem egyéb és gyakoribb traumás behatások is érvényesülhetnek, minthogy a lesülyedt gyomor a rendesnél sokkal inkább hozzáférhető nekik. Nem csekély azoknak a száma, akik öröklési és alkati tényezőkben látják a fekély alapokat. Ezen egész általánosságban odaállított oki mozzanat az astheniás alkatban találja tüzetes meghatározását. Hort-Torquai egyenesen azt állítja, hogy a fekély nem egyéb, mint helybeli tünete egy még ismeretlen betegségnek; örülni fog, hogy ezt az astheniában megtalálhatja. Nemrég olvastam Gluzinski lembergi klinikájából egy érdekes közleményt. Öt tagból álló család kórtörténetét, az anyáét és négy felnőtt gyermekét, akik valamennyien kiválóan astheniás alkatúak voltak. Közülök kettő ideges dyspepsiában és hyperaciditásban, három pedig súlyos jellegű gyomorfekélyben szenvedett. A szerző ezen korcsoportból azon következtetésre jut, hogy itt a betegségnek astheniás öröklési alapja van, nyilván tudta nélkül annak, hogy én a fekélyek túlnyomó számát az astheniás szervezet terményeinek nyilvánítottam. Ezen genetikus összefüggésből magyarázható ama tapasztalati tény is, hogy a heges pylorus-szűkületnél oly gyakran találjuk az astheniás testalkatot a bordafelével együtt. Bármily különösnek látszik is első pillanatra, ily esetekben szerves alapon támadt gyomortágulattal van dolgunk, amely, bár hosszú oki lánczolaton át, eredetileg ideges forrásból veszi eredetét, t. i. ideges elválasztási zavarból és a szövetek ideges dystrophiájából. Ezen tulajdonképpeni szerves tágulat tehát azon mechanikai mellé állítható, amely ideges eredetű atoma és prosis alapján a nyombél rongálása folytán rövidebb úton fejlődik ki. De bármennyire túlnyomók is a sekély astheniás okai, mégis csak természetes, hogy a betegség nem alkati talajon is előfordul. Mert egyfelől oly súlyos lehet az eredeti kóros góc, például a gyomorerek elmeszesedésénél, hogy belőle túlságos savhatás és a szövet táplálkozási gyengesége nélkül is idült fekély fejlődhetik; másfelől a hyperaciditás szervezeti befolyás nélkül is található, különösen a nyálkahártya izgatása (szeszes italok, durva táplálék, fűszeres ételek), valamint a szomszédos hasi szervekből kiinduló reflexes ingerek folytán, mint pl. epekövek, galandféreg, idült appendicitis. Az asthenia oktani tekintetben csak azért áll legelöl, mert a fekély kifejlődésének kedvező körülmények legnagyobb összegét egyesíti. Megemlítem még, hogy az astheniás aetiologiát oly körülményesen azért adtam elő, mert az asthenia tanának ezen pontja még legkevésbé hatolt be a kortársak tudatába, így pl. Elsner a gyomorbetegségek legújabb tankönyvében teljesen mellőzte a fekély ezen legfontosabb oki mozzanatát, noha ő az első, aki az astheniás szervezetnek nagy befolyását a functionális gyomorbajok keletkezésére legbehatóbban méltatta. Azt a feladatot tűztük ki magunknak, hogy a gyomorfekély viszonyát a gümőkórhoz tisztázzuk. Ha ezt a vállalkozást képben úgy formulázzuk, hogy a két betegség közt hidat kell vernünk, akkor a fekély és asthenia közti összefüggés meghatározásában eme hídnak egyik pillérét építettük fel. Rátérünk tehát a másiknak szerkesztésére, s teszszük ezt, midőn a gümőkór és asthenia közti viszonyt megvilágítjuk. A két pillér áthidalása aztán magától fog alakulni. Czernecki: Ueber den Einfluss der Heredität auf die Bildung des Magengeschwürs. Wiener klin. Wochenschrift. 1910. 18. sz. 1911. 6. sz.