Orvosi Hetilap, 1911. július (55. évfolyam, 27-31. szám)
1911-07-02 / 27. szám
1911. 27. sz. ORVOSI HETILAP le van írva. A fájás vagy mindkét oldalra egyformán terjed ki, vagy, mint már említettük, különböző fokú és különböző elterjedésű is lehet a két oldalon. Rendszerint igen heves, neuralgiaszerű, néha őrületes erősnek van bemondva, legerősebb a fájás a lábszárban, mozgáskor erősen fokozódik. A paraesthesiák hatása a különböző esetekben meglehetősen egyöntetű, legelsők egyike és mindjárt a fájás után jön a hidegség érzése, majd a merevség, zsibbadás, hangyamászás stb. Igen különböző az érzésbénulás foka és elterjedése is. Mindkét lábfejen, esetleg csak az egyiken, rendszerint teljes anaesthesia és analgesia következik be igen korán, mely innen kezdve felfelé terjed. Voltak esetek, ahol az érzésbénulás csak a lábszár közepéig vagy a térdig terjedt egyik vagy mindkét oldalon, de volt olyan eset is, ahol mindkét oldalt fel egész a Poupart-szalagig teljes volt az érzésbénulás (Jürgens, Boccherini.) Épp ilyen különböző fokú és időbeli megjelenésében is különböző a mozgási bénulás is. Egyik vagy mindkét lábszár rendszerint teljesen bénult, a bénulás petyhüdt, passive a lábfej, a lábszár könnyen — persze fájdalmat keltve — mozgatható. A térden felül a mozgások rendszerint csak korlátozottak, egyes esetekben még a csípőizületben is csak egész csekély mozgás volt kivihető. A reflexekről alig találunk feljegyzést; Jürgens esetében az Achilles és patellaris reflex azonnal eltűnt, esetünkben a patellaris reflex mindkét oldalt az utolsó napig ki volt váltható. Sokkal ritkábbak azok az esetek, midőn a mozgásbénulás és érzésbénulás között feltűnő aránytalanság van, így Chvostek, Deroyer esetében, ahol teljes mozgásbénulás mellett az érzésben semmi zavar nem volt. Igen különböző fokú a gangraena kifejlődése is. Ez persze elsősorban attól függ, hogy a beteg az embolus után mennyi ideig él még, hiszen a gangraena bekövetkezésére idő kell, még teljes vérhiány esetén is. A Selter által összegyűjtött 20 eset közül csak négyben következett be gyorsan, illetve néhány nap alatt a halál, a többi esetben a halál a gangraena folytán beálló sepsisnek volt a következménye. A demarcatio különböző magasságban következett be, rendszerint a térd tájéka alatt, Bührer, Lauenstein esetében 4 ujjnyira volt a térd fölött és a két oldalon nem egyenlő magasságban. A betegek élettartama az embolia után, mint már különben említettük is, különböző, néhány naptól több napig terjedhet ki. Van több gyógyult eset is. Ilyen Gull esete, melyben két hónap alatt a collateralisok kifejlődése következtében teljes gyógyulás állott be. Ez esetben a collateralis kapcsolat elsősorban az art. epigastrica superior és inferior között fejlődött ki; az art. epigastrica inferiorban lefelé haladó véráramlást sikerült megállapítani. Helyreállott a circulatio Chrostek esetében is. Ami a collateralisokat illeti, elsősorban az epigastrica superior és inferior között fennálló közlekedés jő szóba, másodsorban az arteriae lumbalesekkel való anastomosisa az arteria hypogastricából származó artileolumbalisnak. Fontosabb az első. Ezt bizonyítja a már említett G//-eset, bizonyítja a magasabban fekvő congenitalis stenosisnál (stén. isthmi aortáénál) található hatalmas collateralis recte e két év között, bizonyítják továbbá az állatkísérletek, melyek szerint a Stenson-féle kísérlet: teljes mozgás- és érzésbénulás a hátsó végtagokon az aorta abdominalis lekötése után csak nyulakon ily értelmű, kutyán, macskán, melyeknek erősebb elülső hasfaluk van, nem jár ily súlyos következményekkel. Kast kísérleteiben aortalekötés után az art. epigastrica superior és inferior erős kitágulását észlelte. Érdekes megemlítenünk e helyen, hogy az aorta spontán embóliája, illetve thrombosisa lovakon előfordul. A kifejlődő collateralisok következtében ez súlyosabb következményekkel nem is jár, ellenben a claudication intermittente typusos kórképét hozza létre, sőt éppen lovakon írta le elsőnek ezen tünetcsoportot Bouley 1831-ben. Ugyanezt különben, mint már említettük is, emberen is észlelték, Barth esetében is az aorta elzáródása csak claudication intermittente-tet okozott. Néhány szóval akarok megemlékezni azon tünetekről, melyek az aortánok operatív lekötése után jönnek létre. Az első ilyen lekötést Cowper végezte 1817-ben az arteria iliaca sinistra megrepedéssel fenyegető aneurysmája miatt, közvetlenül a lekötés után a bal láb erősen livid színű, a jobb láb színe rendes. James esetében közvetlenül a lekötés után mindkét alsó végtagban igen erős fájás mutatkozott, mely legerősebb volt a bal térdben. Murray esete annyiban érdekes, amenynyiben az első panasz teljesen megegyezett a mi betegünk első panaszával, a beteg bal lábát zsibbadtnak, meredtnek és hasznavehetetlennek mondotta, csak másnap mutatkozott erős fájás és anaesthesia. Két órával a lekötés után mindkét lábát még jól tudta mozgatni. Stokes esetében a fájás és a hidegség a jobb lábon volt erősebb; feltűnő volt, hogy 10 órával a lekötés után Stokes tapintani tudta a femoralist. Czerny esetében semmi érzészavar nem volt. Egyébként az összes esetekben megvolt a beteg sajátságos nyugtalansága, szapora pulsusa, feszes radiálisa és carotisa, az összes esetekben aránylag gyorsan következett be az exitus, de sohasem a lekötés által okozott shokban, hanem vagy az alapbetegség által okozott szívgyöngeségben, vagy a transperitonealis operatio folytán peritonitisben. Hogy az aorta lekötése, illetve leszorítása nem vészt hozó a vérkeringésre, azt bizonyítják különben az újabb időben igen sok esetben alkalmazott Momburg-féle vértelenítések (az aortánok leszorítása kaucsukcső segítségével a hasfalon át), melyeknek csak egyes eseteiben vannak oly tünetek leírva (fenyegető szívgyengeség), melyek a keringés hirtelen erős romlását bizonyítják. A fájás, az érzési és mozgási bénulás az alsó végtagokon az aorta elzáródása után kétségkívül az izomzatnak, az idegeknek és idegvégkészülékeknek vérhiánya által vannak feltételezve. Az aortának ily mélyen való elzáródása mellett persze gerincvelői eredetre nem is lehet gondolni. Az állatkísérletek eredményei, de még más irányú klinikai tapasztalatok is ez irányban teljesen összhangzók és döntő jelentőségűek. Lapinsky állatkísérleteiben nyálon érlekötés után a megfelelő végtagban már egy óra múlva teljes anaesthesiát és a reflexek teljes hiányát találta petyhüdt hűdéssel. Emberen is könnyen kimutatható, hogy a vértelen idegben — úgy a mozgatóban, mint az érzőben — megszűnik a vezetés. Neugebauer elmarchozás után 15—20 perccel a megfelelő végtagnak kötés alatti részében a szándékolt mozgások teljes kiesését, a tapintási és fájdalomérzés bénulását mutatta ki. Fleury kísérleteiben az ínreflexek már 6 — 14 percz után tűntek el. Kétségtelen, hogy a claudication intermittente paraesthesiái, fájásai szintén a vérrel való ellátás hiányossága által vannak feltételezve, amennyiben minden oda utal, hogy az érzőidegeknek, illetve végkészülékeknek ischaemiája paraesthesiát és fájást vált ki. Bizonyosra vehetjük ezek szerint, hogy a vértelen területben fájások, paraesthesiák mellett érzési és mozgási bénulásnak kell beállania reflexhiánynyal. Ha az az elzáródás után nem következik be, akkor a vérrel való ellátás nincs teljesen felfüggesztve, amennyiben az illető terület a collateralisok útján kap vért. Ezek szerint már azon körülmény önmagában, hogy esetünkben a patellaris reflexet mindvégig könnyen lehetett kiváltani, meggyőzően bizonyítja, hogy a collateralisok által az alsó végtagokba belekerült vér elegendő volt ahhoz, hogy a combok, illetve a lábszárak legfelső részének táplálkozása zavart ne szenvedjen. Lapinsky kísérleteiből még kiemeljük, hogy mennyire fontos a collateralis pályáknak korán való kifejlődése, amely körülmény a teljes mozgási és érzési bénulás visszafejlődését tudja eredményezni. Ha a collateralisok csak 4—5 nap után fejlődnek ki, úgy a petyhüdt bénulás, mint a reflexkiesés, valamint az érzésbénulás változatlan marad. Irodalom : Bührer: Ueber zwei Fälle von Embolie der Aorta abdominalis. Münchener med. Wochenschr. 1901. 15. sz. — Barth, Bouley, idézve Erb után. — Bocherini, idézve Selter után. — Chvostek: Ein Fall von Thrombose und Embolie der Aorta abdominalis. Alig. Wiener mediz. Zeitschrift. 1876. — Cooper, Czerny idézve Kast után. — Fleury, 481