Orvosi Hetilap, 1912. október (56. évfolyam, 40-43. szám)

734 ORVOSI HETILAP hét rajtuk. Ha a hallgatódzás alapján nyert lelet a mellett szól is, hogy heveny folyamatú gócz nincs a túloldalon, épp itt nem szabad elfelejtenünk Brauer figyelmeztetését, hogy a tüdőköpeny épsége mellett a tüdő magvában és főleg a hörgőmirigyek tájékán lehetnek olyan góczok, melyek ko­pogtatás és hallgatódzás útján ki nem mutathatók vagy leg­alább is könnyen elkerülik a figyelmünket. A Röntgen-vizs­gálat és ez esetben főleg a fényképezés igen nagy szolgála­tokat tehet e góczok megtalálásában a túloldali tüdőfélben. A másik szintén igen fontos kérdés a légmell kivihető­sége. Ha a javalata az összenyomásos kezelésnek már fel van állítva, a legfontosabb kérdés, hogy van-e a két mell­­hártyalemez között olyan elég nagy szabad hely, a­melybe a gázt bevihessük és hogy ezt hol találjuk meg. E tekintetben legfontosabb a rekesz mozgásának a kérdése. Teljesen sza­badon mozgó rekesz nagy valószínűségét nyújta a pleuratir szabad voltának, a rekeszkitérés csökkent voltának vagy hiá­nyának megítélésében már óvatosabbnak kell lennünk. Ta­láltunk ugyanis elég gyakran úgyszólván teljesen szabad mellhártyaűrt, alig kimutatható rekeszleszállás mellett, midőn csupán a légmell létesítése után volt látható, hogy a tüdőcsúcs legfelső része van csak odanőve a fali mellhártyá­hoz. Ezen esetben tehát, a­mi elég gyakori, kis terjedelmű adhaesiv csúcspleuritis elegendő volt a légzési kitérések csökkentésére. A röntgeneskópia a légzési kitérések megíté­lésére értékesebb, mint a kopogtatás, de végérvényesen nem dönthet, hiszen nem mutatja a korlátozó okot, a­mennyiben csúcspleuritis még Röntgen-vizsgálattal sem deríthető ki Biztonsággal erre vonatkozólag is csak annyi mondható, hogy az esetben, ha a beteg oldal kitérései nem maradnak vissza az ép oldal kitérései mögött, vagy a visszamaradás nem haladja meg az époldali kitéréseknek egy harmadát és az alsó lebeny felett árnyék nincsen, a légmell létesíthető. Arra vonatkozólag, hogy mikor teljes az összenövés, vagyis mikor nincsen a szükséges méretű összenövésmentes hely a két mellhártyalemez között, már sokkal inkább valószínűsé­gekre vagyunk csak utalva az esetek nagy számában, erre vonatkozólag már kevésbé van biztos támpontunk. Eseteim túlnyomó többségében úgy a műtét, mint az utántöltések helyéül a középső hónalj- és lapocskavonal kö­zött az alsó bordák magasságában fekvő tért választottam, mert ezen terület mutatkozott leggyakrabban összenövésmentesnek. Áttérve eseteimnek ismertetésére, 46 esetről számolha­tok be. Nyolc­ betegen nem sikerült a pneumothorax létesí­tése mellhártya-összenövések miatt, hat betegen pedig az első befuvások után derült ki, hogy oly kicsiny az összenövés­mentes hely, hogy a kívánt összenyomást nem fogom elér­hetni. Kétszer a beteg ellenkezése miatt kellett abbahagyni a kezelést. Mint már említettem, a műtét kivihetőségének a meg­ítélésekor valószínűségekre vagyunk utalva az esetek többsé­gében és így azt kell mondanom, hogy bár a sikertelen kísérleteknek arányszáma elég nagy, ezen szám talán a jövő­ben sem fog csökkenni. Néhányszor, külső körülmények kényszere alatt olyan esetekben is megkíséreltük a légmell létesítését, midőn alig remélhettünk a mellhártya-űrben sza­bad helyet és mégis sikerült oly nagyságú N-réteg létesítése, mely a kívánt mértékben összenyomta a tüdőt. A beavatkozás oly kevés kellemetlenséggel jár különösen a kezelés kezdetén, hogy az esetleges siker jóval nagyobb nyereséget jelent, mint a­milyen koc­kázattal a műtét jár. Harmincz esetben sikerült mesterséges légmellet létesí­teni és hosszabb-rövidebb ideig fentartani. Ezek közül csak néhányat óhajtok vázlatosan közölni, főleg azokat, a­melyek különösen alkalmasak voltak nézeteimnek kialakítására. Említést érdemel egy teljesen infanst kórjóslatú betegünk kortörténete. Bár a beteg azóta meghalt, a légmell létesítése által sikerült betegségét megállapodásra bírni és ezáltal az életét meghosszabbítani. I. K. Gy.-né, 22 éves szabónő. Családi terheltség nem deríthető ki. N­. gyermek, anyja szoptatta. Gyermekkori betegségekre nem emlék­szik. Serdülő korában sápadt és sovány volt. 4 éve orbánczot kapott (fején, hátán és a jobb felső végtagján a keztőig), mely három hétig tartott és azóta nem tudja magát összeszedni. 1910 szeptemberében gravida lett. A terhesség kezdetén keveset hányt, de erőbeli állapota nem rosszabbodott. 1911 májusban szült, a szülés nagyon megviselte, azóta köhög, bő köpete van. Július 15.-e óta lázasnak érzi magát, rendszertelenül már, néha 39-en felül. Sokat köhög, igen sokat köp. A testsúly fogyását néhány kilóra becsüli. Status: 42 kg. Habitus phthisicus. Pulsus: 120. Köpetmennyiség naponta: 80—100 cm3-nyi, -f- bacillaris lelettel. Temperatura állandóan 38 felett. Tüdőlelet: az egész bal tüdő infiltratiója multiplex cavernák­­kal a felső lebenyben. A jobb kulcs feletti és alatti árok, valamint a tövis feletti tér tompa kopogtatási hangot ad, érdes megnyúlt légzéssel és néhány szörcsöléssel. A táplálkozás és erőbeli állapot rossz, járni alig tud. Ezen betegünk, a­ki májusban szült, súlyos baloldali cavernás phthisissel, 39 -40°-ig terjedő napi hőmérsékletmaximumokkal 2—3 fokos napi ingadozásokkal, bő köpettel (100—120 cm( 24 óra alatt), rendkívül legyengülve, 120-as érlökéssel, november 1.-én műtétre került. Javalat: előrehaladó phthisis, infaust kórjóslat. A műtét kapcsán 2000 cm3 nitrogénnél sikerült részleges össze­nyomást előidézni. A beteg közérzete javult és étvágya fokozódott már 6—8 napon belül és 4 héttel a műtét után, lázcsillapító nélkül, a napi maximumok 373—37’4° körül vannak. Néhány heti nyugalmi szak után ismét lázassá válik, a pulsus romlott, ezért a kezelést abbahagytuk. A javulás az összenyomás arányában haladt és oly rövidesen a műtét után állott be, hogy a műtét és a javulás közti összefüggés kézenfekvő volt. N­. R. I. 22 éves, morbilli után betegedett meg 5 évvel ezelőtt. Többszöri huzamos sanatoriumi és tuberculin-kezelés daczára állandóan subfebrilis, sokat köp (50-60 cm3-nyit naponta), gyakran köp vért. A felvételkor, 1910 márczius 12.-én, súlyos elváltozások találtattak a jobb felső és középső lebenyben, továbbá kifejezett beszűrődés a bal kulcs és tövis felett. Három és fél havi sanatoriumi kúra alatt a jobb tüdőfél rosszabbodik, a bal csúcs felett időnként ropogások hallhatók. A beteg atyja kívánja a műtétet, mely június 27.-én megtörténik. Középnagyságú légmellet sikerült létesíteni, mely 5 hónapig állott fenn és azt eredményezte, hogy vérzést ezen idő alatt nem észleltünk, a tüdőlelet állandó maradt, de a subfebrilitás nem szűnt. Betegünk elégedetlen az eredménynyel és az 5 hónap óta fennálló légmell fentartását nem kívánja. Dec­ember 24.-én távozik a beteg, ekkor már igen vékony rétegű a légmell, a tüdő szépen tágul. A másik oldalon a kulcscsont felett és alatt ropogások és néhány szörnyzörej hallható, míg a légmell fennállása alatt ez a csúcs teljesen inactívnak mutatkozott. 1911 márczius 5.-én visszatér a beteg, a bal oldalon a II. borda alsó széléig tompa a kopogtatási hang, hörgi légzés és számos kis és középhólyagú csengő szörtyölés hallható. Júniusig marad kezelés alatt, mely idő alatt mindkét tüdőbeli folyamat terjed. Ezen esetemben a légmell fennállása alatt objectív ered­mény nem állapítható meg, mégis megemlítendőnek tartom, hogy a másik tüdő állapota az egész idő alatt változatlanul jó maradt, míg a légmell megszűnése után fellángol és ron­csoló jellegűvé válik. 18 esetben a légmell készítése sikerült és az illetők rész­ben jelenleg is kezelés alatt állanak. A legrégibb 16 hónap óta áll nyomás alatt, a legutóbb operáltak kb. 4 hónapja. Ezen csoport betegein nemcsak az egyik tüdőfél álla­pota volt súlyos, hanem a kórjóslat általánosságban is igen rossznak volt mondható. 5 esetben, bár az egyik tüdőfél állapota a súlyos széteső cavernás phthisis képét nyújtotta, az erőbeli állapot és a mérgezési tünetek kevésbé kifejezett volta idősült lefolyásra engedett következtetni. Mind a 18 esetben az eredmény legalább jónak mondható. Rövid ideje áll fenn a légmelles kezelés, tartós eredményről még nem számolhatok be, de ha tekintetbe veszszük, hogy súlyos ese­tekről van szó, melyekben a hosszabb-rövidebb ideig tartó belgyógyászati és sanatóriumi kezelés teljesen eredménytelen volt, akkor az elért eredményt mégsem szabad kicsinyelnünk. A kórlefolyásokat nem részletezhetem egyenként e helyen, a subjectív és objectív javulás menetéről épp azért csak néhány szóval emlékezhetem meg. Ezen csoport betegei egy kivételével lázasan kerültek kezelés alá; a láz csökkent vagy megszűnt, a köpet mennyisége csökkent vagy megszűnt, a közérzet kivétel nél­kül javult. Az objectiv lelet kétségtelenül bizonyította azt, hogy az összenyomás és a fennállási idő arányában a szörtyölések csökkentek vagy meg is szűntek. 1912. 40. sz.

Next