Orvosi Hetilap, 1913. április (57. évfolyam, 14-17. szám)
1913-04-06 / 14. szám
256 ORVOSI HETILAP A here interstitiumában tömegesen megszaporodott, diffusan hyalinos kötőszövet látszik, míg Leydig-féle sejtek jóformán alig találhatók. A here ondókészítő parenchymája semmiféle kóros elváltozást sem mutat. A pajzsmirigyben az interstitialis kötőszövetképződés alig kifejezett, az acinusokat igen alacsony hám béleli. A változó nagyságú acinusok colloiddal teltek. A hypophysis egészen szokatlan képet ad. Elülső lebenyének legnagyobb részében jóformán csak basophil sejtet és fősejtet látunk. A basophil sejtek legtömegesebbek a centrumban. Eosinophil sejt egész kis számmal, elvétve akad csak a lebeny peripheriájában s csak a hátulsó lebeny közelében találunk két góc-szerű, eosinophil sejtekből álló csoportot. A plexus solaris jelentékeny nagyságú. Benne hatalmas tömegű dúcz-sejtet találunk, amelyek rendkívül sejtdús alapszövetbe ágyazottak. A sympathicus dúczok kisebb-nagyobb csoportokban elrendeződő, de bőségesnek mondható chromaffin sejteket tartalmaznak, amelyek mellett sok apró lymphocytaszerű sympathicoblast is látható. Amint láttuk, az anatómiai és szövettani vizsgálat a klinikai diagnosist teljesen megerősítette. A klinikai diagnosist főleg azon klinikai tünetek megfigyelésére alapították, mely tünetek fokozott sympathicustonus jelenlétére utaltak. A fokozott sympathicustonus magyarázásakor két feltevésről lehetett szó. Az egyik az, hogy a mellékvesetumor és esetleges metastasisai talán átvévén a mellékvese egynémely functióját, fokozottabb mértékben termelik a sympathicus rendszer tónusát fokozó stimuláns anyagokat. A másik lehetőség az, hogy a daganat melanosisos volta miatt a kéregállományból indulván ki, elsősorban ezt pusztítja el teljesen és a chromaffin rendszernek csak egy részét. Ily módon elesvén a kéregnek vagotrop szerepe, amihez jelen esetben a pancreasműködés kiesése és a plexus solaris dúczainak inkariáló megnagyobbodása is jarult, a sympathicus tonus előtérbe nyomul a nélkül, hogy a tónust fentartó szervek functiója absolute fokozódott volna, tisztán csak azért, mert az antagonista functiók csökkentek. Az anatómiai és szövettani vizsgálat, mely a mellékveséknek nagyfokú destructióját, ellenben a chromaffin rendszer egy részét alkotó plexus solaris dúczoknak inkariáló megnagyobbodását és a pancreas atrophiáját konstatálhatta, talán inkább az utóbbi felvételt teszi plausibilissé. Esetünkben figyelmet érdemel az a körülmény, hogy nincs igaza Pribram-nak, hogy melanosisos daganat esetén csak akkor áll be melanuria, ha a májban vannak gócok; betegünknek számos szervében voltak metastasisok, csak éppen a májban nem. Az esetnek különös érdekességet, nem tekintve rendkívüli ritkaságát, elsősorban az kölcsönöz, hogy a diagnosis in vivo sikerült. Különös figyelmet érdemel ezenkívül az a körülmény, hogy a diagnosis egyedül a physicalis diagnostika módszereivel lehetetlen lett volna és csakis a belső secretiós tan vizsgálati eredményeinek segítségével volt lehetséges. Közlés a budapesti egyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igazgató : Dollinger Gyula dr., egyetemi nyilv. rendes tanár, udvari tanácsos.) A törésvégek helyretevéséről helyi érzéstelenítés mellett. Irta: Dollinger Béla dr., egyetemi tanársegéd. Az I. sz. sebészeti klinikán a végtagok heveny fedett töréseinek gyógykezelése mindeddig abban állott, hogy azokat a Röntgen-ernyő vagy felvétel segélyével pontosan helyretettük és a helyretevés után a törött végtagot a megfelelő gipszkötésben, gipszsínben vagy járókötésben rögzítettük. A törésvégek helyretevésekor néha nagy erővel kellett leküzdenünk a helyretevést meggátló reflexes izomspasmust, melyet a helyretevési mozdulatok némely betegen még fokoztak. Legújabban azzal vittük előbbre a csonttörések gyógykezelését, hogy a helyretevést helyi érzéstelenítés mellett végezzük. Ezen érzéstelenítés által a törésvégek helyretevése a betegre nézve fájdalmatlanná, az orvosra nézve pedig jelentékenyen könnyebbé vált. A törések gyógykezelése tehát ismét nagy lépéssel haladt előre; szükségesnek tartom tehát, hogy az erre vonatkozó tapasztalataimat megismertessem. A törésvégek helyretevését helyi érzéstelenítés mellett legelőször Conway amerikai orvos kísérlette meg 1885-ben. Conway 1/200 cocainoldatot fecskendezett a törésvégek közé. Pár év múlva többen követték módszerét. 1890-ben Reclus utczai szerencsétlenség alkalmával egy fiatalember lábszártörésének törésvégei közé még ott az utczán 12% cocainoldatot fecskendezett. Reclus ezen érzéstelenítéssel főleg a beteg szállítását akarta megkönnyíteni. E teljesen ötletszerű kísérlet sikerült. A különben nagyon érzékeny beteget az V. emeleti lakásába kellett felvinni, mindazonáltal szállítása nem okozott fájdalmakat. Reclus a még körülbelül 12 óráig fennállott érzéstelenséget felhasználva, a törésvégeket helyretette és gipszkötést alkalmazott. A törés helyének fájdalmatlansága mindvégig teljes volt. 1908-ban G. Lerda turini orvos a Zentralblatt für Chirurgie-ban 30 esetet írt le, melyekben a törésvégek közé fecskendezett cocain-adrenalin-oldattal teljes érzéstelenséget sikerült elérnie. A franczia sebésztársaság 1908. évi ülésén Quénu 14 sikerült törésvég közötti érzéstelenítéssel véghezvitt törésvéghelyretevésről számol be. Quénu Conway módszere szerint 1 /2°/6 cocainoldatot fecskendezett a törésvégek közé. Eredményei jók voltak, a törésvégek helyretevése és a gipszkötés alkalmazása minden esetében fájdalmatlanul sikerült. 1909-ben Dussac bordeauxi szigorló orvos végzett hasonló kísérleteket. 1200 cocainoldattal érzéstelenített és a cocainoldathoz pár csepp 1—1000 adrenalinoldatot kevert. 14 jól sikerült érzéstelenítésről számolt be. Ugyanezen időtájban Hackenbruch a helyi érzéstelenítést nagy lépéssel vitte előre. Az általa kigondolt körkörös vezetési érzéstelenítés ugyanis a sebészetben mind nagyobb teret hódított meg. Hackenbruch eljárása abban áll, hogy az érzéstelenítendő testrészt köralakban novocainnal itatja be és ezáltal az anaesthesiás körben levő érző idegek vezetését kikapcsolja. Az egész eljárás rendkívül egyszerű és feltétlenül megbízható. Csodálatos azonban, hogy Hackenbruch és H. Braun, a helyi érzéstelenítés szorgalmas kutatója, sokáig nem tulajdonított nagyobb jelentőséget a körkörös vezetési érzéstelenítésnek a csontműtétek terén. Mindkét szerzőnek az érzéstelenítésről írott értekezésében kevés erre vonatkozó adatot találunk. Sőt H. Braun „Die Lokalanästhesie“ czímű könyvében számos csontműtét-esetben a vezetési érzéstelenítést kivihetetlennek tartja. Az i. sz. sebészeti klinikán ugyanezen műtéteket már évek óta vezetési érzéstelenítésben végezzük. H. Braun újabban a „Deutsche medizinische Wochenschrift“ i. e. 1. számában közölte még kísérleti stádiumban levő tapasztalatait a törésvégek érzéstelenítésére vonatkozólag. H. Braun 4 esetben kísérlette meg a körkörös vezetési érzéstelenítést a törésvégek helyretevésekor. Észlelései mindössze három bokatörésre és egy lábszártörésre vonatkoznak. A három bokatörés érzéstelenítése kifogástalanul sikerült. A lábszártörés érzéstelenítése azonban tökéletlen volt. H. Braun a combcsonttörések érzéstelenítését nem kísérlette meg. A törésvégek érzéstelenítésére vonatkozó több adatot az irodalomban nem találtam. Saját kísérleteim részint a törésvégek közötti, részint a körkörös vezetési érzéstelenítésre vonatkoznak. Két esetben kísérleteztem a törésvég közötti érzéstelenítő eljárással és 12 esetben a körkörös vezetési érzéstelenítéssel. A törés helyének érzéstelenítése mind a 14 esetemben sikerült, de tapasztalataim alapján feltétlenül a körkörös vezetési érzéstelenítést tartom a legokszerűbb és legkönnyebben kivihető eljárásnak. 1913. 14. sz.