Orvosi Hetilap, 1913. április (57. évfolyam, 14-17. szám)

1913-04-06 / 14. szám

256 ORVOSI HETILAP A here interstitiumában tömegesen megszaporodott, dif­­fusan hyalinos kötőszövet látszik, míg Leydig-féle sejtek jó­formán alig találhatók. A here ondókészítő parenchymája semmiféle kóros elváltozást sem mutat. A pajzsmirigyben az interstitialis kötőszövetképződés alig kifejezett, az acinusokat igen alacsony hám béleli. A vál­tozó nagyságú acinusok colloiddal teltek. A hypophysis egészen szokatlan képet ad. Elülső lebe­nyének legnagyobb részében jóformán csak basophil sejtet és fősejtet látunk. A basophil sejtek legtömegesebbek a centrum­ban. Eosinophil sejt egész kis számmal, elvétve akad csak a lebeny peripheriájában s csak a hátulsó lebeny közelében találunk két góc­-szerű, eosinophil sejtekből álló csoportot. A plexus solaris jelentékeny nagyságú. Benne hatalmas tömegű dúcz-sejtet találunk, a­melyek rendkívül sejtdús alap­szövetbe ágyazottak. A sympathicus­ dúczok kisebb-nagyobb csoportokban elrendeződő, de bőségesnek mondható chrom­affin sejteket tartalmaznak, a­melyek mellett sok apró lympho­­cytaszerű sympathicoblast is látható. A­mint láttuk, az anatómiai és szövettani vizsgálat a klinikai diagnosist teljesen megerősítette. A klinikai diagno­­sist főleg azon klinikai tünetek megfigyelésére alapították, mely tünetek fokozott sympathicustonus jelenlétére utal­tak. A fokozott sympathicustonus magyarázásakor két feltevés­ről lehetett szó. Az egyik az, hogy a mellékvesetumor és esetleges metastasisai talán átvévén a mellékvese egynémely functióját, fokozottabb mértékben termelik a sympathicus rend­­szer tónusát fokozó stimuláns anyagokat. A másik lehetőség az, hogy a daganat melanosisos volta miatt a kéregállomány­ból indulván ki, elsősorban ezt pusztítja el teljesen és a chrom­affin rendszernek csak egy részét. Ily módon elesvén a kéreg­nek vagotrop szerepe, a­mihez jelen esetben a pancreas­­működés kiesése és a plexus solaris dúczainak inkariáló megnagyobbodása is jarult, a sympathicus tonus előtérbe nyomul a nélkül, hogy a tónust fentartó szervek functiója absolute fokozódott volna, tisztán csak azért, mert az anta­­gonista functiók csökkentek. Az anatómiai és szövettani vizsgálat, mely a mellék­veséknek nagyfokú destructióját, ellenben a chromaffin rend­szer egy részét alkotó plexus solaris dúczoknak inkariáló meg­nagyobbodását és a pancreas atrophiáját konstatálhatta, talán inkább az utóbbi felvételt teszi plausibilissé. Esetünkben figyelmet érdemel az a körülmény, hogy nincs igaza Pribram-nak, hogy melanosisos daganat esetén csak akkor áll be melanuria, ha a májban vannak góc­ok; betegünknek számos szervében voltak metastasisok, csak éppen a máj­ban nem. Az esetnek különös érdekességet, nem tekintve rendkívüli ritkaságát, elsősorban az kölcsönöz, hogy a diagnosis in vivo sikerült. Különös figyelmet érdemel ezenkívül az a körülmény, hogy a diagnosis egyedül a physicalis diagnostika módszerei­vel lehetetlen lett volna és csakis a belső secretiós tan vizs­gálati eredményeinek segítségével volt lehetséges. Közlés a budapesti egyetem I. sz. sebészeti klinikájáról. (Igaz­gató : Dollinger Gyula dr., egyetemi nyilv. rendes tanár, udvari tanácsos.) A törésvégek helyretevéséről helyi érzéstelenítés mellett. Irta: Dollinger Béla dr., egyetemi tanársegéd. Az I. sz. sebészeti klinikán a végtagok heveny fedett töréseinek gyógykezelése mindeddig abban állott, hogy azo­kat a Röntgen-ernyő vagy felvétel segélyével pontosan hely­retettük és a helyretevés után a törött végtagot a megfelelő gipszkötésben, gipszsínben vagy járókötésben rögzítettük. A törésvégek helyretevésekor néha nagy erővel kellett leküzdenünk a helyretevést meggátló reflexes izomspasmust, melyet a helyretevési mozdulatok némely betegen még fokoztak. Legújabban azzal vittük előbbre a csonttörések gyógy­kezelését, hogy a helyretevést helyi érzéstelenítés mellett végez­zük. Ezen érzéstelenítés által a törésvégek helyretevése a be­tegre nézve fájdalmatlanná, az orvosra nézve pedig jelentéke­nyen könnyebbé vált. A törések gyógykezelése tehát ismét nagy lépéssel ha­ladt előre; szükségesnek tartom tehát, hogy az erre vonat­kozó tapasztalataimat megismertessem. A törésvégek helyretevését helyi érzéstelenítés mellett leg­először Conway amerikai orvos kísérlette meg 1885-ben. Conway 1/20­0 cocainoldatot fecskendezett a törésvégek közé. Pár év múlva többen követték módszerét. 1890-ben Reclus utczai szerencsétlenség alkalmával egy fiatal­ember lábszár­törésének törésvégei közé még ott az utczán 12% cocain­oldatot fecskendezett. Reclus ezen érzéstelenítéssel főleg a beteg szállítását akarta megkönnyíteni. E teljesen ötletszerű kísérlet sikerült. A különben nagyon érzékeny beteget az V. emeleti lakásába kellett felvinni, mindazonáltal szállítása nem okozott fájdalmakat. Reclus a még körülbelül 12 óráig fenn­állott érzéstelenséget felhasználva, a törésvégeket helyretette és gipszkötést alkalmazott. A törés helyének fájdalmatlansága mindvégig teljes volt. 1908-ban G. Lerda turini orvos a Zentralblatt für Chirurgie-ban 30 esetet írt le, melyekben a törésvégek közé fecskendezett cocain-adrenalin-oldattal teljes érzéstelenséget sikerült elérnie. A franczia sebésztársaság 1908. évi ülésén Quénu 14 sikerült törésvég közötti érzéstelenítéssel véghezvitt törésvég­­helyretevésről számol be. Quénu Conway módszere szerint 1 /2°/6 cocainoldatot fecskendezett a törésvégek közé. Ered­ményei jók voltak, a törésvégek helyretevése és a gipszkötés alkalmazása minden esetében fájdalmatlanul sikerült. 1909-ben Dussac bordeauxi szigorló orvos végzett hasonló kísérleteket. 120­0 cocainoldattal érzéstelenített és a cocainoldathoz pár csepp 1—1000 adrenalinoldatot kevert. 14 jól sikerült érzés­telenítésről számolt be. Ugyanezen időtájban Hackenbruch a helyi érzéstelenítést nagy lépéssel vitte előre. Az általa kigondolt körkörös veze­tési érzéstelenítés ugyanis a sebészetben mind nagyobb teret hódított meg. Hackenbruch eljárása abban áll, hogy az ér­zéstelenítendő testrészt köralakban novocainnal itatja be és ezáltal az anaesthesiás körben levő érző idegek vezetését ki­kapcsolja. Az egész eljárás rendkívül egyszerű és feltétlenül megbízható. Csodálatos azonban, hogy Hackenbruch és H. Braun, a helyi érzéstelenítés szorgalmas kutatója, sokáig nem tulaj­donított nagyobb jelentőséget a körkörös vezetési érzéstele­nítésnek a csontműtétek terén. Mindkét szerzőnek az érzés­telenítésről írott értekezésében kevés erre vonatkozó adatot találunk. Sőt H. Braun „Die Lokalanästhesie“ czímű köny­vében számos csontműtét-esetben a vezetési érzéstelenítést kivihetetlennek tartja. Az i. sz. sebészeti klinikán ugyanezen műtéteket már évek óta vezetési érzéstelenítésben végezzük. H. Braun újabban a „Deutsche medizinische Wochen­schrift“ i. e. 1. számában közölte még kísérleti stádiumban levő tapasztalatait a törésvégek érzéstelenítésére vonatkozólag. H. Braun 4 esetben kísérlette meg a körkörös vezetési érzés­telenítést a törésvégek helyretevésekor. Észlelései mindössze három bokatörésre és egy lábszártörésre vonatkoznak. A há­rom bokatörés érzéstelenítése kifogástalanul sikerült. A láb­szártörés érzéstelenítése azonban tökéletlen volt. H. Braun a c­ombcsonttörések érzéstelenítését nem kísérlette meg. A törésvégek érzéstelenítésére vonatkozó több adatot az irodalomban nem találtam. Saját kísérleteim részint a törésvégek közötti, részint a körkörös vezetési érzéstelenítésre vonatkoznak. Két esetben kísérleteztem a törésvég közötti érzéstelenítő eljárással és 12 esetben a körkörös vezetési érzéstelenítéssel. A törés helyé­nek érzéstelenítése mind a 14 esetemben sikerült, de tapasz­talataim alapján feltétlenül a körkörös vezetési érzéstelení­tést tartom a legokszerűbb és legkönnyebben kivihető el­­jár­ásnak. 1913. 14. sz.

Next