Orvosi Hetilap, 1913. szeptember (57. évfolyam, 36-39. szám)
1913-09-07 / 36. szám
660 ORVOSI HETILAP hatása mellett a szer hatékonyságából veszít és az eleinte mutatkozó jó hatás azután lassanként egészen elmarad. A granulomatosissal járó lázakat a benzol, ellentétben a leukaemiás lázakban tett tapasztalatokkal, szintén befolyásolatlanul hagyja. Evidensnek mutatkozott azonban a benzolhatás a pseudoleukaemiának lymphocytomatosisos alakjában. Ebben az irányban különösen két észleletünk van, amelyek egyúttal ráutalnak arra a nagy különállóságra is, amely a lymphocytomatosis lokalizált és generalizált alakját az egész kórkép megítélésében megilleti. A generalizált lymphocytomatosis, a tulajdonképpeni, az igazi pseudoleukaemia az, amelyben a benzolhatás elég teljesnek ígérkezik. Amint II. számú esetünk mutatja, a fehér vérsejtek száma 10.000, majd 13.000-ről fokozatosan csökkent 9500, majd 4500-ra. Vele együtt mérsékelt emelkedés mutatkozott a vörös vérsejtek számában, valamint a haemoglobinértékben is. A fehér vérsejtek qualitatív képében a relatív lymphocytosis kevéssel csökkent és a polynuclearisok száma megfelelőleg kis fokban emelkedett. Ezzel egyidejűleg a mirigyhyperplasiák fokozatosan és oly nagy mértékben fejlődtek vissza, hogy a nyakon a szemmel jól látható, nagy deformitásra vezető galambtojásnyi mirigypaquettek alig kivehető babnyi-lencsényi mirigyekre redukálódtak, a jobb hónaljárokban levő szintén galambtojásnyi mirigydaganat tökéletesen visszafejlődött és a lép, melynek alsó széle csaknem két ujjal volt tapintható a bal bordaív alatt, szintén megkisebbedett olyannyira, hogy csupán alsó pólusa vált mély belélegzés alatt homályosan tapinthatóvá. A betegnek subjectív érzése igen jó. Nevezetes és az irodalomban itt-ott felhangzó észleletekkel szemben külön kiemelendő, hogy a kórképet kombináló nephritis a benzoltherapia alatt nemhogy roszszabbodott volna, de sőt ellenkezőleg jelentékenyen megjavult, mert a kezdeti 60 0 albuminuriával, elég sok hyalin és szemcsés cylinderrel járó vizeletlelet a therapia végén 4%o albuminuriát mutatott és mikroskop alatt csupán elvétve volt 1—1 hyalin cylinder konstatálható. Úgyszintén a kezdeti alsó végtag-anasarcák is rövid idő alatt teljesen visszafejlődtek. Természetes, hogy a nephritis javulásához a nyugalom és a diaetás rendelkezések is megfelelően hozzájárultak, azonban kiemelendő ezen körülmény mindenesetre annak a bizonyítására, hogy a benzoltherapia, ha óvatosan használjuk, a veseparenchyma megbetegedését, vagy esetleg a már megbetegedett parenchyma állapotának rosszabbodását nem vonja szükségképpen maga után. Az eset további lefolyásából fontosnak tartom annak hangsúlyozását, hogy a benzol kihagyása után, úgy látszik a szernek tartós utóhatásaképpen, a fehér vérsejtek száma még tovább fokozatosan csökkent egészen 1520-ig; vele együtt haladt tovább a mirigyeknek és a lépnek fokozatos megkisebbedése is olyannyira, hogy egy hónappal a benzoltherápia után a lép már egyáltalán nem volt többé kitapintható és — ami különösen feltűnő — azok a mirigydaganatok, amelyeket a gerinczoszlop kopogtatása alkalmával az 5.—8. hátcsigolya között a mediastinum posticumban tudtunk kimutatni, szintén eltűntek és helyükön a csigolyák tövisnyújtványai felett léghang volt nyerhető. A kívánt hatáson túlmenő nagy leukopenia azután ismét spontán fokozatosan javult. Jelenleg, kb. 3 hónappal a benzol kihagyása után, a fehér vérsejtek száma 4000 körül ingadozik, a vörös vérsejtek száma csaknem normális, 4.410.000 és másfél millióval magasabb az eredeti értéknél. A pseudoleukaemiás lymphocytomatosisnak többékevésbé lokalizált alakjaképpen III. számú esetünk említendő. A lokalizáltság azonban ez esetben nem tökéletes; úgy értelmezendő inkább, hogy a mellkas felső felére eső mirigyekre szorítkozik a folyamat, a nyak, hónalj és mediastinum mirigyeire ; valami kevéssel megnagyobbodottnak mutatkozik a lép is, azonban sem az inguinalis mirigyeknek, sem egyéb nyirokapparátusoknak a folyamatban való részvétele nem mutatható ki. Ez az esetünk leukocytosissal járt, a fehér vérsejtek száma 36.000 volt, ezek között 91% polynuclearis leukocyta és csak 5% lymphocyta. E lymphopeniás leukocytosissal járó esetünk a megfelelő klinikai tünetekkel együtt belevág többékevésbé a pseudoleukaemiának azon csoportjába, amelyet lymphosarcomatosisnak lehetne nevezni. A benzoltherapia hatása, legalább kezdetben, itt is egészen kétségen kívül állónak mutatkozott. A fehér vérsejtek száma fokozatosan szállt alá 30, 23, 20, majd 16 ezerre. Ezenközben a vörösek is emelkedtek több mint 1 millióval a kezdeti értékhez képest és emelkedett kevéssel a haemoglobin értéke is. 16.000-ről ezután a fehérek számában egyszerre igen nagy csökkenés következett be 2000-re. Ezzel egyidejűleg a mirigymegnagyobbodások egy része szépen visszafejlődött, visszafejlődtek különösen a bal hónaljárokban levő mirigypaquettek és a jobb kulcs feletti árok mirigyei. Megkisebbedett a lép is, tompulata tökéletesen normálissá vált és csupán alsó pólusa volt homályosan tapintható. Nem változott azonban a bal kulcs feletti árok medialis részén ülő nagy mirigyduzzanat és semmit sem változott a mediastinum anticumot kitöltő, a manubrium sterni felett konstatálható nagy tompulat. Nem mutatkozott továbbá az a jelentékeny javulás a subjectív érzésben sem, amelyről a betegek a benzoltherapia alatt rendszerint említést tesznek. Ehhez azonban nagyban hozzájárultak a betegnek már kezdettől fogva fennálló, a therapia előtti időkből származó, hyperaciditásos jellegű és fájdalmaktól kísért diffus gyomorpanaszai. A további lefolyást egy ízben a felső és alsó végtagokra szorítkozó, apró bőralatti petechiák zavarták, amelyek azonban két nap lefolyása alatt elhalványodtak, visszafejlődtek. A fehér vérsejtekre vonatkozó nagy leukopenia azután ez esetben is spontán javult, a fehérek száma 8000-re szaporodott; később e spontán javulás azonban, sajnos, már túl is ment a kívánt czélon és lassanként 21, később 23, majd 32 ezerre emelkedett a leukocyták száma. Az ekkor újból megindított benzoltherapiát a beteg, sajnos, nagyon roszszul tűrte, amihez mindenesetre az előző időkből származó gyomorpanaszok is hozzájárultak, olyannyira, hogy a therapiát kénytelenek voltunk beszüntetni. A lymphosarcomatosisnak ezen esetében tehát a benzolnak a hatása csak tökéletlen, részleges volt. A fehér vérsejtek ugyan megkevesbedtek, le a normális alá is, azonban a benzol elhagyása után az emelkedés igen hamar újból megidult és nem egészen 4 hét alatt a fehérek száma kb. az eredeti nagyságot érte el. A mirigyek megkisebbedése is csak mérsékelt fokban következett be, csupán egyik-másik mirigypaquettre vonatkozott és a benzol kihagyása után itt is a statusquo hamarosan visszatért. A lymphosarcomatosisok eseteiben tehát a benzolnak a bonczolástani elváltozásokra és a vérképre való hatása korlátozott és a hatás tartama is csak igen rövid időre szorítkozó. Hogy ezekben az esetekben is a benzol a Röntgen-sugarakkal analógiába hozható, azt mutatják az eddigi tapasztalatok, amelyek lymphosarcomatosisban a Röntgennek csak múló, tökéletlen hatásairól számolnak be, de mutatja ez a mi konkrét esetünk is, amely a benzoltherápia előtt két ízben hosszabb időn keresztül Röntgenbesugároztatásokat kapott, nagyobbára teljesen hatástalanul; eleinte ugyan csekély mérvű kisebbedés mutatkozott a mirigyekben, másodszori alkalmazáskor azonban semmiféle eredmény sem volt konstatálható. Amint mondottuk, külön szerep illeti meg a pseudoleukaemiák nagy csoportjában az úgynevezett Banti-féle kórt. Nem akarok a Banti-kór kérdésének részletezésébe belemenni, csak azt említem, hogy mi általában a splenomegaliával, anaemiával, leukopeniával (és ebben relatív lymphocytosissal) járó eseteket sorozzuk a Banti-kór csoportjába. Egy ilyen typusos esetünkben (IV. sz.) és egy másik esetben (V. sz.), amelyben a fent említett kritériumok mind fennállottak az anaemia kivételével, a benzol alkalmazását hosszabb időn keresztül megpróbáltuk. Azonban sem az egyik, sem a másik esetben nem tapasztaltunk sem a léptumor nagyságában, sem a vérkép adataiban semmiféle eltérést az eredeti viszonyoktól. Leukopeniás esetekről lévén szó, a benzolnak a vérkép szempontjából való ezen hatástalansága egyáltalában nem meglepő, mert hisz a benzollal, amint ismeretes, elsősorban a kórosan megszaporodott elemeket tudjuk jól 1913. 36. sz.