Orvosi Hetilap, 1913. december (57. évfolyam, 49-52. szám)

1913-12-07 / 49. szám

910 ORVOSI HETILAP 1913. 49. sz. megközelítésnek tekintjük s látjuk belőle, hogy melyek azok a sugarak, a­melyek már az első megközelítésben sem mutat­koznak alkalmasnak. A Christen-féle félrétegmérő eszköznek van egy hátránya, és ez az, hogy éppen therapia közben való használatra kevéssé alkalmas. A méréshez a besugárzást félbe kell szakí­tani, a Röntgen-lámpát ki kell mozdítani helyzetéből stb. Ezek és egyebek okozzák, hogy a búvárok legnagyobb része the­­rápiához alig használja. Ezen a hátrányon akartunk segíteni akkor, a­mikor egy kicsiny készüléket szerkesztettünk, mely kezelés közben a keménységet egyfolytában méri. Az eszköz áll egy 1 cm. vastag bakelit-koczkából (műborostyán), mely vékony fafoglalatba van erősítve. Therapia esetén a sugár­­dosist úgyis mérni kell. A koczka mellett szabadon fekszik a dosismérő papír (akár Holzknecht-, akár Kienböck-féle), a koc­ka alá pedig egy másik ugyanolyan mérőpapírt teszünk. Christen azt állítja, hogy a bakelit ugyanúgy nyeli a suga­rakat, mint a destillált víz. Klinikánkon a Perthes-féle mód­szerrel számos anyagot megvizsgáltunk (guttapercha, kaucsuk, celluloid, borostyánkő stb.) s azt találtuk, hogy a destillált víz absorptióját csakugyan a bakelit közelíti meg legjobban. A két mérőpapír által jelzett dosist a dosismérő eszközön le­olvassuk. A szabadon fekvő papír mutatja a bőrdosist (sugár­­quantum). A bakelitkoc­ka alatti papír természetesen keve­sebbet mutat. Ha az elnyelő réteg egy centiméter víz (vagy azzal aequivalens bakelit), akkor érvényes a képlet i = 1 a mely képletben VT i = a szabadon fekvő papír által mért dosis, i = 1 cm. bakelit alatti papír által mért dosis, f = felező réteg. A két dosisból tehát a felező réteget ki lehet számítani: f ~ log_ ______ log | —­log | Ezt a számítást nem kell elvégezni, mert a készülékhez mellékelt számolólésben az eredményt egyszerűen le lehet olvasni. Ennek a keménységmérőnek előnye tehát, hogy a sugárzás alatt egyfolytában mér, méri az alacsony és magas fokokat; azokat is, a­melyeket a Christen eszköze már nem mutat, sőt egyszerű módosítással a rádiumsugár keménységmérésére is alkalmas. A készülékkel klinikánkon egy éve dolgozunk. Látva a Röntgen-sugarakkal elérhető keménységeket és tudva azt, hogy a sugárhatás nagysága a sugárintenzitásnak a szövetvastag­ságra vonatkoztatott első differentialhányadosa, kiszámíthatjuk, hogy ez a differentialquotiens, a szövetmélységet állandónak tekintve, a keménységgel egy bizonyos fokig nagyobbodik, úgy­hogy annak egy maximuma van, a­melyen túl ismét kisebbedik. Christen adatai szerint adott szövetmélységre azon sugárkeménység az optimum, melynek felező rétege a szövet­mélység 7/10 része. Ha a sugár ennél lágyabb, akkor már a felületes részek absorbeálják, tehát nem jut elég a mélybe, ha ennél keményebb, akkor elegendő quantum jut ugyan el, de kevesebb energiát ad le. Méhrák eseteiben a beteg szerv oly mélyen fekszik, hogy 10—15 cm. felező rétegű Röntgen-keménységet techni­kailag előállítani nem tudunk. Hogy léteznek-e egyáltalában ilyen kemény Röntgen-sugarak, azt egyelőre nem tudjuk. Tapasztalataim arra utalnak, hogy vannak, s újabban Des­­sauer is említ ilyen a rádiumhoz közel járó keménységeket, egyelőre azonban ezeket gyakorlatilag nem tudjuk hasznosí­tani. A Röntgen-technika ennél a pontnál megáll s kemé­nyebb sugarakért a radioactív anyagokhoz fordulunk. Ez az a physikai alap, a­mely a priori a rádiumkeze­­lésre utal. A francziák a radiummal már évek előtt jelentős eredményeket értek el, Dominici pedig a budapesti nemzet­közi orvosi congressuson már az ólomfilterek alkalmazását is ajánlotta. Bénítólag hatott azonban az eredmények mél­tánylására azon akkor uralkodó indokolatlan dogma, hogy a radiotherapia a mirigyhám-rákokra hatástalan. Mikor két év előtt Wertheim tanár assistensének Röntgenre egy év óta gyógyultnak mutatkozó carcinomás beteget mutattam be, szánakozó mosolynál egyebet nem tapasztaltam. A­hol ered­mény látszott mutatkozni, ott diagnostikai tévedésre gondol­tak. Krönig, Doederlein, Bumm és más nagynevű búvárnak corporative kellett fellépni, hogy az eredmények hitelre talál­janak. A rádiumkezelést három éve folytatjuk. Nagyobb quantum rádiumot a németek híressé vált eredményei előtt nem sikerült kapnunk, a rendelkezésünkre álló mennyiség pedig csak szűkösen elegendő 1—2 beteg parallel kezelésére. Kezdetben gyenge filterrel (aluminium, üveg stb.) dolgoztunk, ezekkel jelentős eredményeket elérni nem tudtunk. A minduntalan meginduló lobos folyamatok gátat vetettek a további kezelésnek. Vastagabb ólomfilterekre csak később (kb. 1/2 éve) tértünk át. Az elméleti meggondo­lás indokolta ugyan a filteres sugárkeményítés folytatását, de csak valóban határozó kísérletek után szántuk rá magunkat, mert ez a kezelésbe vehető beteganyag tetemes csökkentését jelentette. Eleinte az aluminiumburkot vettük vastagabbra. Észrevehető hatáskülönbség azonban nem mutatkozott. Meg­lepő volt azonban a hatás, a­mikor ólomra tértünk át. Már Via mm. ólomfilter is igen szembeszökő differentiát mutat. A kóros részek lényegesen enyhébb reactiv lob mellett pusztul­nak el. Úgy látszik tehát, hogy itt az ólom specifikus secun­­daer sugarainak van irányadó szerepe. Ezen specifikus „ólom­­sugarak“ -ról egyelőre bővebbet mondani nem tudok. Nem tudjuk azt sem, hogy az ú. n. fluoreskáló -­-sugarak-e azok, amelyeknek a hatást tulajdonítani lehetne, vagy pedig az erősen penetráló secundaer /^-sugarak? Úgy látszik, hogy az ólom­nál nem egyszerű filterhatás szerepel. Filterhatás szempontjá­ból az ólom Löwenthal szerint 4-szer oly vastag alumínium­mal egyenlő értékű. Aequivalens aluminiumrétegek azonban nem adják az ólommal filtrált sugarak kiváló hatását. Fémek­nek a rádiumsugarakra vonatkozó különleges hatása még felderítve nincs, csupán a Röntgen-sugarak analógiájából következtethetünk arra, hogy ilyen differentiák léteznek. Ha a dolog így van, akkor nem a filter vastagsága a fontos, hanem az anyaga s akkor vékonyabb szűrőkkel is megelé­gedhetünk, a­mi kivált kisebb rádiummennyiségek hatás­fokozásánál fontos. Jelenleg 13 mm. ólommal filtrálunk, hogy az ultra­­penetráló /­-sugarak is átjussanak ; physikai gondolkozással ugyanis nehéz elképzelni, hogy csakis az alig-alig absorbeálódó /-sugaraknak volna hatása. A hatás nagysága mindig az absorptióval arányos. A [■]- és /-sugarak különböző szöve­tekben való elnyelése még alig ismeretes. Chéron közöl ada­tokat és táblázatokat, ezekből és a számításokból kiderül, hogy a filtervastagságot nem lehet egyszer és mindenkorra elintézni, hanem esetenként tekintetbe kell venni, hogy mek­kora a radiumquantum, mennyi ideig marad fekve, milyenek a szövetek és milyen mélyen akarunk hatni. A németek mesothorium-filterei nem mérvadók a rádiumra, mert a meso­­thorium sugárzása lágyabb, s így a filteren egész más quali­­tású és quantitású sugár jut keresztül. Ebből magya­rázható az a néhány kiterjedtebb nekrosis, a­miről a bécsi klinikák referáltak. Ennyi a penetratióról. Más kérdés a távolság. Tudjuk, hogy minden egy pontból jövő sugárzás a távolság négyze­tével fogy. Akármilyen nagy quantum radium áll rendelkezé­sünkre, mégis csak kevés az. Nem nyújthatjuk a sugárzási időt a végletekig, közel kell mennünk a daganathoz, a­meny­nyire lehet, de akkor a körülfekvő beteg szövetek távolsági differentiája igen nagy, a hatás pedig ennek a differentiának a négyzetével elfogy. Radiummal tehát nem tudunk nagyobb területet befolyásolni, mint néhány centiméter átmérőjű gömb­tartalmat. Ezt a közelség okozza, ezen tehát nem lehet javí­tani egyszerűen a radiumquantum emelésével. Nagyobb quantum hamarabb hat, de a­mikor a felületen a maximális hatás bekövetkezett, a kezelést félbe kellett szakítanunk. Meg­változik a viszony, azaz egyenletesebb lesz a hatás, ha a rádiumot vastagabban burkoljuk gaze-zel, ezáltal távolabb

Next