Orvosi Hetilap, 1914. február (58. évfolyam, 5-8. szám)

1914-02-01 / 5. szám

88 ORVOSI HETILAP úgyszólván kivétel nélkül meg tudjuk állapítani a kórjelzést. Nagy diagnostikai értékkel bír a gyakran jelenlevő nagyfokú eosiophilia. Egyes esetekben talán szükség lehet arra, hogy több (esetleg különböző stádiumban levő) nyirokcsomót vizsgáljunk, azért ajánlatos is próbakimetszéskor mindjárt 2—3 nyirokcsomót eltávolítani. Kérdés, hogy a lymphogranulomatosist a kóros elváltozások mely csoportjába oszszuk: hyperplasia, daganat vagy gyuladás? Semmi esetre sem állíthatjuk egy sorba a vérképző szervek hyperplasiás elváltozásaival (leukaemia, pseudoleukaemia), amelyek valamely szövetspeciesnek (a lymphás vagy myeloid szövetnek) az egész vérképző rendszerre egyszerre kiterjedő egyszerű burjánzásai. De nem illik bele a valóságos daganatok csoportjába sem. Degenerálási és proliferálási jelenségek ilyen egymás mellett való lefolyása a gyuladásos folyamatok sajátossága. Ehhez járul a leukocytás és részben a plasmasejtes beszűrődés is. Idősült lépduzzanat képződése, amyloidosis előfordulása is a folyamat fertőzésesgyuladásos volta mellett szól. A rossztermészetű burjánzás sem lehet ok arra, hogy daganatnak tartsuk, mert ez éppúgy előfordulhat a fertőzéses granulomákban, pl. luesben és tuberculosisban is. A különböző szervek granulomás elváltozásai sem bírnak a daganatos áttételek tulajdonságaival, nem körülírt, többé-kevésbé gömbalakban növekvő csomók, hanem rendetlen, sokszor ágazatos határú infiltrátumok. S ha daganatos az elváltozás, a sok sejtalak közül melyiknek embóliája magyarázza a granuloma-metastasisok képződését? A szerzők valóban meg is egyeznek abban, hogy idősült gyuladásos természetű elváltozással van dolgunk s igazán alig van szerző, a ki a daganatos elmélet mellett kardoskodik (Tsunoda), vagy a lymphogranulomatosisnak sarkomába való átmeneteléről beszél (Dietrich, Yamasaki). Messze vezetne azon kérdésnek tárgyalása, hogy szigorúan morphologiai szempontból ítélve, a lymphogranulomatosisos elváltozásokat tekinthetjük-e specifikus szövetreactiónak, amilyen pl. a tuberculosus szövet, vagyis önálló betegségforma-e a lymphogranulomatosis, avagy egy másik betegségnek csak különös megjelenési alakja ? Külön-külön valóban egyik sejtalak sem kizárólagosan jellegzetes a lymphogranulomatosisra, de mondhatjuk, hogy ezeknek a sejteknek mindig ebben a combinatióban való előfordulása, az elváltozásoknak a nyirokcsomókban való sajátságos kezdete, terjedésének módja, a betegségnek mindig halálos volta, mind olyan tulajdonságok, amelyek arra kényszerítenek, hogy a lymphogranulomatosist mint a fertőzéses granulomáknak egy önálló kórformáját fogjuk fel, melynek kórokozója is valószínűleg egységes. Ezzel elérkeztünk az aetiologia tárgyalásához. Az ez irányban végzett kutatások közül csakis azok említésre méltók, melyek a tuberculosisnak aetiologiai szerepét igyekeztek kideríteni. A lymphoma malignumot már Billroth gümősnek gondolta, a múlt század 90-es éveinek elején pedig Baumgarten befolyására keletkezett a pseudoleukaemia gümős alakjának felvétele. 1898-ban megjelent munkájában Sternberg a szövettani képből ítélve (gyakori combinatio tuberculosissal) a lymphogranulomatosist a nyirokcsomótuberculosis sajátságos alakjának mondotta. A későbbi szerzők mind több, gümőkórral nem társult esetet írtak le és állást foglaltak Sternberg ellen, aki azután maga is helytelennek jelentette ki álláspontját a tiszta lymphogranulomatosis-esetekre vonatkozóan. Három évvel ezelőtt Much és Fraenkel tuberculosissal nem kombinált granulomatosis-esetek egy sorozatában az elváltozott szövetekben antiforminnal való kezelés után Ziehl szerint nem, de módosított Gram-eljárással festhető, pálczika-alakban elrendeződött granulákat mutatott ki, amelyek morphologiai tulajdonságait tekintve azonosak voltak a Aci-bacillusnak Much felfedezte granulás alakjával. Much és Fraenkel ennek a leletnek aetiológiai jelentőséget tulajdonított. Nyílt kérdésnek hagyták, hogy ezek a mikroorganismusok a tuberculosisbacillus granulás alakjai-e, vagy különbözők attól. Az utolsó időben nagyon sok vizsgálat történt ez irányban s a szerzők nagy része ezt a leletet meg is erősítette. Az antiforminos anyaggal állatoltásokat is végeztek s a kísérleti állatban néha gümős elváltozások is keletkeztek, a melyekben újra vagy granulákat, vagy saválló bacillusokat lehetett kimutatni. Különben saválló bacillusokat találtak kivételesen a granulomás szövetben is. Részint ezekre a vizsgálatokra, részint a granulomatosisnak a gümőkórral való gyakori kombinálására támaszkodva, a szerzők egy része a lymphogranulomatosist a tulajdonságaiban megváltozott tuberculosis dacillus és a szervezet sajátságos reactiójának eredőjeképpen támadt különös természetű és lefolyású tuberculosisnak mondja. Mások azt állítják, hogy a Much-granulák kórokozói ugyan a granulomának, de különböznek a tuberculosisbacillustól. Ma még nehéz tisztán látni ebben a kérdésben. Nekünk az a meggyőződésünk, hogy a Rocz-bacillust vagy a Muchféle granulákat nem fogadhatjuk el kórokozónak addig, míg nem látunk elegendő bizonyítékot, nevezetesen addig, míg nem sikerül velük a typusos granulomás elváltozásokat kísérletileg előidézni, vagy amíg ki nem mutatják a fent említett theoria hívei, hogy melyek azok a tényezők, amelyek vagy a tuberculosis dacillus tulajdonságait, vagy a szervezet reactióját változtatják meg oly módon, hogy tulajdonképpen egészen más betegség támadjon. Különben a Much-féle granulák nyilván nem is egyebek, mint a tuberculosisbacillus különös megjelenési formái (degenerálási terméke), ha a továbboltásban gümős elváltozások támadhatnak. Azokhoz csatlakoznám, akik egy annyira elterjedt bacillusnak éppen a szervezet szülőapparátusában, a nyirokszövetben (mégpedig megbetegedett nyirokszövetben) való előfordulásának nem tulajdonítanak mindjárt kóroktani jelentőséget. A tuberculosissal való gyakori együttes előfordulás pedig könnyen magyarázható a hosszas sínlődés alatt másodlagos fertőzés, vagy a nyirokcsomókban lappangó, vagy a gyakorlati értelemben gyógyultnak mondható gümőkórnak életre keltése útján. Nem mondhatunk ma még egyebet, mint hogy a lymphogranulomatosis ugyan klinikailag meglehetősen egységes lefolyású s anatómiailag is jól jellemezhető betegség, azonban kórokozója, kórokozójának behatolási kapuja, a betegség keletkezésének módja még ismeretlen, tehát éppen azokat a tényezőket nem ismerjük, amelyek megismerése a betegség mélyebb lényegének megértésére vezetne s — ami gyakorlatilag legfontosabb volna — az orvoslás vagy a betegségtől való védekezés szempontjából leginkább gyümölcsöző volna. A rendkívül gazdag irodalom feldolgozása megtalálható Fabian referátumában (Zentralblatt f. alig. Path., 1911, 22. köt., 145.1.). K. Ziegler monographiájában : „Die Hodgkin’sche Krankheit“, 1911, Jena; az aetiologiai kutatásokra vonatkozólag J. H. Hirschfeld és O. Meyer referátumát, „Föl. haematologica“, 1913, Arch. 15. köt., 2. füz. Közlemény az országos anya- és csecsemővédő-egyesület II. számú otthonából. (Igazgató-főorvos: Temesváry Rezső dr., egyet, magántanár. A csecsemőosztályt vezeti: Heim Pál dr., egyet, magántanár és John M. Károly dr.) ig 14. 5. sz. A csecsemőtáplálás fontosabb kérdéseiről. Irta: John M. Károly dr. 11. A mesterséges táplálás újabb formáiról. A csecsemőkori anyagcsere physiologiájának megismerése, annak vegyi, physicalis és energetikai szempontokból való megvilágítása a csecsemőt a felnőttől sok tekintetben eltérő egyéniségnek tüntette fel szemünkben. Ezen ismeretek, valamint a csecsemő physiologiai fejlődésének beható megfigyelése tették azután lehetővé a csecsemőnek normális és pathologiai viszonyok között való észszerű táplálását. E tannak alapelemei Czerny és Kellert ismert munkájában vannak letéve. Ezen tudományos vizsgálatok erősítették meg újból, amit a gyakorlat már régóta igazolt, hogy az egészséges és beteg csecsemők legmegfelelőbb tápláléka a női tej. Az a női tej, melyet vegyi, physicalis, bacteriumos és biológiai különbségek minden a csecsemőkor első felében szóba jöhető, Czerny-Keller: Des Kindes Ernährung etc. I. 1906.