Orvosi Hetilap, 1915. május (59. évfolyam, 18-22. szám)
1915-05-02 / 18. szám
234 ORVOSI HETILAP 1915. 18. sz. methodus alkalmas lehet arra is, hogy a méhrák ezen az úton gyógyíttassék ; de sem ő, sem Heizfeld műtéte, sem a Hegar osteoplastikus resectiója, sem Zuckerkandel után .Wöffler módosításában az úgynevezett parasacralis methodus és a Zuckerkandel ajánlotta perinealis methodus nem tudott polgárjogot nyerni. Bár a különböző módosításokkal a primaer halálozás csökkent, mégis csakhamar elégedetlenség nyilvánult főképpen abban az irányban, hogy a vaginalis műtétekre nézve általában véve szűk a méhrákok operabilitásának a határa, mert csupán az egészen locális eseteket lehetett a sikerre kilátással megoperálni. Inkább a corpuscarcinomák és a portrocarcinomák közül az éppen hogy kezdődők kerültek műtétre, a cervicalis alakok azonban csak nagyon elvétve, ha pedig a műtők nem voltak eléggé szigorúak a javalatok felállításában és operálták a már a szomszédságra is ráterjedt rákot, a betegség a legrövidebb idő múlva megint kiújult. Azon való töprengésben, hogy miként lehetne ezen a bajon segíteni, az akkor már tökéletesedett anti- és asepsis és a fejlett műtéti technika korában az amerikai Clark, vele egyidőben Riess és Rumpf, majd Wertheim, Bumm, D Oderlein, Zweifel, Franz stb. a rákos méh egyszerű kiirtásával nem elégedett meg, hanem a környezetből is eltávolított minél nagyobb szövetrészleteket. A műtők nemcsak a parametriumot és hüvelyfalat irtják ki nagy terjedelemben, de a mirigyeket is kipraeparálják, és mert csak ezen radikális úton remélik az eredményt emelni, rátérnek az e czélra egyedül alkalmas radikális abdominalis exstirpatióra. Ezen operatív irány vezetője tulajdonképpen Wertheim volt, utána mind többen karolták fel az ajánlott methodust, azt tökéletesítették és ezzel kapcsolatosan egyszersmind a műtéti indicatio határait is erősen kiterjesztették. Keletkeztek természetesen ezen irányban is túlkapások; némelyik műtő pl. a szomszédos szervekre ráterjedt méhcarcinomákat is megoperálván, annyira ment a radikális tevékenységben, hogy nemcsak a méhet hámozta ki az őt környező kötőszövetgyökerekkel együtt a medencze faláig és fejtette ki a mirigyeket egészen fel az aortáig (Ionescu 50% halálozással), de reszekálta a rákos hólyag és egy vagy akár mindkét ureter nagy részét is, a visszahagyott ureterdarabot pedig bevarrta a hólyagmaradékba; sőt volt aki kiirtotta az egész hólyagot, a rectumot vagy az uréterrel együtt a hozzátartozó vesét is (Goldberger, Franz, Döderlein, Krönig). A mirigykiirtásra vonatkozólag a tapasztalás idővel azt mutatta, hogy többször a legradikálisabb operatióval sem lehet mindig még a rákos mirigyeket sem eltávolítani. Tudniillik néha már a betegség kezdetén a távoleső mirigyek is be vannak szűrődve, máskor pedig a beszűrődött mirigy a nagy erekkel elválaszthatatlanul lehet összekapaszkodva; azonfelül a rákos mirigyek nem is mindig nagyok és kemények, sőt kicsinyek és rendes consistentiájúak lehetnek s így könnyen kikerülvén a műtő figyelmét, visszamaradhatnak. De még a méhrákok egy igen nagy számában, mégpedig függetlenül attól, hogy kevésbé vagy jobban előrehaladott-e a folyamat, a megnagyobbodott mirigy nem is carcinomás, hanem csak lákosan nagyobb. A nem beteg mirigy kiirtásának pedig káros következménye is lehet. Az egészséges mirigy védőbástya éppen a rák tovaterjedésének útjában. A mirigykiirtásba vetett nagy bizakodás ilyen módon inog. A műtők tekintélyes száma ma már nem is törekedik a méhet környező minden nyirokmirigy kihámozására a parametriumok meg a vagina falának nagyterjedelmű kimetszése mellett, és csak a betegnek látszó nagyobb mirigyeket szedi ki. Az abdominalis operatio nagy primaer halálozása a vaginalis útra terelte vissza egyik-másik tekintélyes műtő figyelmét és kedvét, és a Schuchardt-féle paravaginalis metszés segélyével kiszélesített, most már radikálisan teljesített vaginalis totalexstirpatio kezdett ismét a fogaiba lépni. Staude a méhhez és a parametriumokhoz való hozzáférhetést akként könnyítette, hogy a paravaginalis metszést mind a két oldalon végezte. A műtéti modornak tulajdonképpen Schauta az előharcosa, ő művelte ki és tökéletesítette a mai alakjáig. Schauta, az úgynevezett „erweiterte“ vaginalis operatio lelkes híve, azt mondja, hogy ily módon teljesen és tökéletesen sikerül a parametriumokat kiszedni, anélkül, hogy a szomszédos szervek többször sérülnének, mint az abdominalis operatióknál; az infectio veszélye pedig amazokkal szemben valóban kisebb; contraindicatiót csak a szélesen, egészen a csontig húzódott, teljesen fixált rákok alkotnak; ezeket pedig a hason át sem lehet kiirtani. Hogy e radikális operatiók értékét megállapíthassuk és összehasonlíthassuk, vizsgálnunk kell elsősorban a primaer eredményeket, hogy t. 1. hányan halnak meg és mely okból a műtét befolyása folytán; milyen melléksérüléseket okozott a műtét; mely szövődmények zavarták a reconvalescentiát és voltak-e a műtétnek kellemetlen utókövetkezményei. Másodsorban tudnunk kell a végleges gyógyeredményeket is, vagyis, hogy az operáltaknak hány százaléka maradt a műtét után 5 évig egészségesen életben. Ismernünk kell végül az operálhatóság százalékszámát is, t. i. melyik műtéti methodussal lehetséges a jelentkező rákosok nagyobb százalékát megoperálni és véglegesen meggyógyítani. Ezen szempontok szerint indulva, összeállítottam az I. sz. női klinika méhrák-statisztikáját 10 évről, 1903 ápr. l.-étől 1913 ápr. l.-éig, amióta Bársony tanár igazgatósága alatt áll a klinika. Az operáltak sorsáról 1914 ápr. l.-éig szereztem meg a tudósításokat. 126 esetben részben személyes vizsgálatból, részben az operáltaktól vagy orvosaiktól beküldött egészségi jelentésből merítettem az adatokat és azokból vontam le a következtetéseket a végleges és absolut gyógyulást illetőleg. Az eredmények megítélésekor a német nőorvosok giesseni congressusán 1901-ben történt megállapodás szerint csak azokat az eseteket vettem figyelembe, amelyek a statisztika felállítása előtt öt évvel operáltattak. Az operáltak számából levontam Winter ajánlatára: 1. a műtét folytán elhaltakat, bevéve valamennyi esetet, tehát a szívhalált, embóliát, pneumoniát stb.; 2. az 5. évig bármilyen betegségben elhaltakat; 3. mindazokat, akiknek további sorsát nem ismerjük. Waldstein formulája szerint a végleges gyógyulási eredményt kiszámítottam abból a számarányból, amely a recidivamentesek és az összes operáltak között van. Meghatároztam az „absolut gyógyulási számot“ is, amely hivatva van arra, hogy százalékban fejezze ki azt, hány esetet tudtunk az összes méhrákkal jelentkezettek (tehát nem csupán a műtétnek alávetettek) közül meggyógyítani. Az absolut gyógyulást kiszámítottam: 1. Winter-nek 1907-ben a dresdeni gynaekologus-congressuson ajánlott formulája szerint.Winter II.: az összes méhrákkal jelentkezőkből levonandók azok, akik radikális műtétbe nem egyeztek, akiknek további sorsáról nincs tudomásunk és akik intercurrens betegségben meghaltak. A megmaradt szám arányba hozandó avval a számmal, melyet kapunk, ha a fenti maradványból levonjuk a műtét folytán elhaltakat, a recidivákat és az inoperabilis eseteket.) 2. Waldstein formulája szerint: Absolut gyógyulási szám %~ operabilitás % x végleges gyógyulás %x 100—halálozás% 10.000 Tíz év alatt a klinikán észlelés alá került 442 rákos nőbeteg. A rák székhelyére vonatkozólag a feljegyzések szerint volt: tisztán portro-rák _ 205 = 46'27% cervix-rák ............... 111 = 25'1% portio - cervix-rák... 86 = 194% corpus-rák _ ... _ 40 — 9% E szerint collum-rák volt 402 = 90'9%, tehát 10-szer annyi, mint corpus-rák. A klinikára felvettek közül inoperabilisnak bizonyult 208 = 46‘9%, radikális műtétbe nem egyezett 30 , 6 7% Az inoperabilis esetek között volt 31 , 7% olyan, amelyben csak a has megnyitása után derült ki, hogy a folyamat előrehaladottsága miatt a műtét kivihetetlen. Az