Orvosi Hetilap, 1915. június (59. évfolyam, 23-26. szám)

1915-06-06 / 23. szám

314 Ebben a médiumban az emanatio a condensatio hő­fokára hűlt le. Később gyakorlati czélokra sikerült a kondenzált ema­­natiót tartalmazó üvegcsövecskéket beforrasztva a készülék­ről további használatra eltávolítani, így lehetséges az oldatból vagy szilárd sóból nyerhető emanatio összegyűjtése és megőrzése. A kondenzált emanatióval töltött csövecske qualitative úgy viselkedik, mint a radioactiv egyensúlyban lévő só, t. i. mindazon sugárzásokat adja, melyek a radiumelem, illetőleg az emanatio további bomlásából származó további radium­­elemeket jellemzik, így keletkezik az emanatióból a radium A szétestével a­­-sugarakat nemző radium B és C, és így az emanatio a kondenzálódás után egyenlő értékű azon sómennyiséggel, a­melylyel bármely adott időpontban egyensúlyban állna. A frissen készült radium­só kereken 28 nap múltán jut radioactív egyensúlyba — azért beszélnek a só „éréséről“ —, ezentúl a széteső emanatio mennyisége mindenkor egyenlő az újonnan képződő emanatiomennyiséggel. Zárt csövecskében ez az egyensúly gyakorlatilag örökké tart, mert a radium súlyának és így értékének felére körül­belül 2000 év múltán csökken, míg az emanatio ezen fél­­értékperiódusa — mialatt az anyagnak éppen a fele bomlik el — 385 nap. Hasonlóképpen az ismert exponentialis törvény értel­mében esik szét rövidebb vagy hosszabb félértékperiódus alatt a radium A, B, C és i. t. Mivel a /-sugárzó radium B és C félértékperiódusa csak 26­7, illetőleg 19­5 perc­, a kondenzált emanatio által kilövelt y-sugárzás tartama gyakorlatilag egyenlő az inactív anyagáz élettartamával. Vagyis a radium B és C ^'-sugár­zása csak pár perc­c­el éli túl az emanatio, illetőleg a ra­dium A utolsó atomjait. Az elzárt emanatio, illetőleg a teljes szétesésből kelet­kező, a csövecske falaira rakódott csapadék még hosszú ideig actív marad, mert a további, hosszabb félértékperiódusos ter­mékek, mint a radium D stb., még évekig lövelnek ki f-su­garakat, a­melyek azonban az orvoslás terén kevéssé jönnek alkalmazásba. Feltehető tehát, hogy a kondenzált emanatio ugyan­azon biológiai tulajdonságokkal rendelkezik, mint a vele egyenlő értékű radiumsó. Ámbátor a sugárzó anyagok biológiai tulajdonságait az utóbbi években alaposan felderítették, a fentebbi hypothesist igazoló biológiai tanulmányok még hiányzottak. Miért nem mutatkozott érdeklődés a kondenzált ema­natio iránt, a­mikor mindenféle egyéb, sokszor értéktelen rádiumkészítményt is a tanulmányok körébe vontak? Nem ígért talán a kondenzált emanatio alkalmazása gyakorlati előnyt, avagy a radiológusok nem bíztak biológiai tulajdonságaiban, a­melyekkel a physika törvényei értelmében feltétlenül rendelkeznie kell ? Elsőnek éppen Sir Ramsay ajánlotta a kondenzált emanatio alkalmazását az orvoslás terén, de ajánlata kevés visszhangra talált. Wickham és Degrais, a radiumtherapia ezen két érde­mes munkája, könyvük 2. kiadásában következő megjegyzé­seket fűzik a kondenzált emanatio gyakorlati alkalmazható­ságához : „Ez az ötlet igen érdekes, mert a sugaras gyógyí­tásban használatos készülékek olcsóbb előállíthatását en­gedné meg.“ De mivel az anyasójától megfosztott emanatio néhány nap alatt szétesik és maga a só bizonyos mennyiségű ema­­natiót csak meghatározott idő alatt termel, nyilvánvaló, hogy ennek a rendszernek a bevezetése egy klinika számára, a­hol egyszerre sok készülék talál alkalmazást, nem volna gaz­daságos, mert sok emanatio egyidejű előállításához túlságos nagymennyiségű rádium kellene. Ez relative helyes és talán Wickham és Degrais tekin­télye nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kondenzált emana­­tiót úgyszólván elfelejtették, mert a rádium irodalma, mely egyébként terjedelme miatt már alig tekinthető át, egy dol­gozatot sem mutat fel róla. A­mennyire tudnom lehetséges, eddig a kondenzált emanatiót csak a londoni rádium-intézet alkalmazta azon rákos betegeinek gyógyítására, a­kik vidékről nem jöhettek a fővárosba. De ezen érdemes intézet szűkszavú jelentései semmit sem mondanak az emanatióval való kezelés eredményeiről. Az én kísérleteim czéljaira a kondenzált emanatio E. Wassmer dr. (Genf) szívességéből jutott, a­ki az előállítás technikáját Londonban tanulmányozta volt. Mielőtt azoban betegeken alkalmaztam volna a hatásai­ban ismeretlen anyagot, jónak láttam azt először állatokon tanulmányozni. Mivel a rákgyógyítás terén csaknem kizárólag a­­-su­garak alkalmazhatók, főképpen a kondenzált emanatio m­élyre­­hatásáról akartam meggyőződni. A mélyenfekvő szervek közül elsősorban a lép érzékeny a különböző sugárzások iránt és szövetének átalakulásai ala­posan ismeretesek. Miután több franczia szerző néhány olyan tünetről adott hírt, a­melyek az x-sugarak mélyrehatására vallottak . 1903-ban elsőnek Heineke írt le az x-sugarak által a lépen okozott elváltozásokat. Ugyanezek radiumsugarak által is előidézhetők és vala­mennyi további tanulmány a radium-/- és x-sugárzás hatá­sainak hasonlatossága mellett szól. Míg jelenlegi ismereteink alapján nem szólhatunk ezen kétféle sugárzás teljes physikai azonosságáról, biológiai hatá­suknak azonossága kétségen kívül áll. Kísérleti állat gyanánt a fehér egeret választottam, mely már sok hasonló tanulmány tárgya volt. Ezen állatka test­nagysága megengedi, hogy kicsiny készülékkel teljes egé­szében besugározzuk. Azonkívül egyszerre egész sorozat egeret tehettem ki a­­­ugarak hatásának a magam szerkesztette „emeletes“ ka­litka segítségével. Ez hat, egymás felé rakott, egérnagyságú üres fémkeret­ből áll, a­melyek két függőleges oszlopon fel- és alácsúsztat­­hatók és csavarok segítségével tetszésszerinti magasságban rögzíthetők. Ezen kísérleti berendezéssel a sugarak hatása tetszés­­szerinti mélységben és bármely sugársz­rrével tanulmányozható, mely utóbbi két-két keret közé csúsztatható. Kísérleteim három sorozatában a besugárzás idejét 24 órára szabtam. Az első sorozatban 80 mgr. radiumbromiddal egyen­­súlyos emanatiomennyiséget használtam. A csövecskét a legfelső 3 mm. vastag aluminiumlemez­­zel befödött kalitkán helyeztem el és az egyes keretek közé­­ 4 mm. vastag ólomlemezeket tettem. Ezen kísérlet végeztével valamennyi — összesen hat — egér 24 órán belül elpusztult. A második sorozat egér aláírói és felülről 40—40 mgr. értékű emanatio sugárzása alatt állott, azon különbséggel, hogy most csillámlemezek szolgáltak sugárszűrő gyanánt. Ezek az egerek 8—14 nappal élték túl a kísérletet. Végül a harmadik sorozatot 40 mgr. értékű emanatio sugározta be, ugyancsak csillámszűréssel. Ezek az egerek 8—21 napig maradtak életben. A beteg egerek egy idő múltán a következő betegség­tüneteket mutatták: szőrük felborzolódott, nem tisztálkodtak, bélsártól szennyesen összekuporodva, úgy feküdtek, mintha a hátulsó végtagjaik megbénultak volna. Nagyon lesoványodtak és az utolsó 24—36 óra alatt egyáltalában nem táplálkoztak. Ez nagyjából ugyanaz a tünet­­csoport, melyet Kienböck észlelt először az x-sugarak hatása alatt és klasszikus módon írt le. A kísérleteket még 2—3 héttel túlélő egerek sem mu­tattak bőrelváltozásokat. Valamennyi mirigyes szervet mikroskop alatt vizsgál­ták át. HETILAP 1915 23. sz. ORVOSI

Next