Orvosi Hetilap, 1916. február (60. évfolyam, 6-9. szám)

1916-02-06 / 6. szám

1916. 6. sz. Orvosi hetilap érintést, sem fájdalmat nem éreztek, a­míg a parietalis has­­hártyát vagy a mesenteriumot nem érintette a beavatkozás. Csak e kettő volt érzékeny. A többi sebész, mint Wilms, Haim stb , a­kik hasonló módon végezték megfigyeléseiket, hasonló eredményhez jutottak. Ezek a látszólag kifogástalan módszerrel végzett meg­figyelések arra a véleményre juttatták úgy Lennander-t, mint Wilms-t, hogy ezen szervek érzéstelenek és a megbetegedé­sükkor jelentkező érzések indirect úton jönnek létre. Ez a vélemény annál inkább jogosultnak látszott, mert úgy az ép, mint a beteg organismusban sok oly jelenség játszódik le, a­mely arra látszik utalni, hogy a belső szervek érzéstelenek. Így tudjuk, hogy a tüdők és a szív mozgásai, bár energikus izommunkával járnak, nem jutnak tudomásunkra. Az emész­tés egészében lefolyik, a­nélkül, hogy tudnánk róla. Normá­lis viszonyok között csupán a hólyagban és végbélben van­nak érzéseink. Hasonlók a viszonyok a pathologiában is. A tüdőkben a phthisis okozta elváltozások, a gangraena, sőt az abscessus sem váltanak ki érzést, a­míg a pleurát nem érik. Sőt a tüdőgyuladás folyamatai sem okoznak fájdalmat, ha centralisok maradnak. A tüdő abscessusait pyaemia esetén csak az obductio deríti ki, ha a pleura érintetlen ma­radt. A bél tuberculosus és typhosus fekélyeit sokszor csak a székletét vérvizsgálata deríti ki. Epe- és vesekövek évekig állhatnak fenn, a­nélkül, hogy a beteg sejtené jelenlétüket. Ha tehát Lennander kísérletei és megfigyelései alapján arra az eredményre jutott, hogy a belső szervek sajátos ér­zékenységgel nem bírnak, akkor a megbetegedésekkor jelent­kező sensatiókat és fájdalmakat más módon kellett meg­magyaráznia. Minthogy a parietalis hashártyát és a peritoneum alatti kötőszövetet érzékenynek találta, ezek izgalmára vezette vissza a kóros sensatiókat és fájdalmakat, így pl. Lennander sze­rint diarrhoeában a csikarás úgy jön létre, hogy a flexura sig­moidea összehúzódásakor nyomja a peritoneumot, a­mi által a serosa és a hasizmok között eltolódás jön létre, a­melyet fájdalmasnak érzünk. Különösen valamely bélbeli aka­dály esetén okoz állítólag a hypertrophiás bélkacs így ily fájdal­mas eltolódást. De fájdalmat okoz az is, ha egy bélkacs­a mesenteriumot rongálja, minthogy a retroperitonealis kötő­szövet érzékeny. Ily módon jön létre Lennander szerint a fáj­dalom epe- és vesekövek esetén is. Az előbbi esetben a ductus choledochust környező kötőszövet rongálása, utóbbinál az uré­terek rongálása hatna a környező kötőszövetben a fájdal­mat vezető idegvégkészülékekre. Sok fájdalom magyarázatára vett fel összenövéseket a peritoneum parietaleval, mint pl. gyomorfekély esetén. Wilms magyarázata a bélfájdalmakat illetőleg abban tér el Lennander-étől, hogy ő azok létrejöttében tagadja a parieta­lis hashártya szerepét és szerinte csak a mesenteriumban jönne az létre. Szerinte az összehúzódó bél ki akar nyúlni, ebben azonban a mesenterium akadályozza, az így létesülő rongálás okozza a fájdalmat. A­mily egyszerűek és megnyerők voltak Lennander meg­figyelései és kísérletei, magától értetődők eredményei, oly kevéssé kielégítők magyarázatai a has­sensatiókat és fájdal­makat illetőleg. Az állandó és kólikaszerű fájdalmakat, a gyomor és has teltségének, az éhségnek és jólakottságnak érzését, a vizelés és székelés ingerét, a hányásingert, mindezen érzé­seket a parietalis hashártya és mesenterium okozná? Csakhamar kifogást is emeltek a sebészek megfigyelé­seinek helyessége ellen. Lennander megfigyeléseinek értékelé­sét két szempontból kifogásolták. Nothnagel nem kételkedett abban, hogy a belső szervek érzéstelenek metszéssel, varrás­sal, égetéssel szemben, kételkedett azonban abban, hogy ezek az innervatióval adaequat ingerek volnának. Mint a­hogy az olfactorius nem reagál fényre, az opticus nem sza­gokra, úgy a belső szervek idegeinek is specifikus ingereik vannak. Ilyennek tekinti az anaemiát, a­mely a bélkacsban erős összehúzódáskor létrejön. Nothnagel gyakran látta kí­sérleteiben, hogy a tetaniásan összehúzódott bélkacs fehéren vértelen. Ebben az artériás vérhiányban látta ő a bél ideg­végződéseiben a fájdalmat kiváltó okot. A pathologia külön­böző analógiákkal szolgál, így tapasztalta Pilcz, hogy fél­oldali carotislekötés ugyanazon oldali fejfájással jár. Utal Nothnagel a mesenterium vérereinek embóliájánál hirte­len jelentkező heves kólikára, melynek oka bizonynyal a hir­telen beálló anaemiában keresendő. De kifogás alá esik, eltekintve az alkalmazott ingerek­től, egyébként is Lennander kísérleti módja. Egy ízben már felhívtam a figyelmet a gyomor hőingerlékenységét illető kí­sérleteim közben arra a gátló momentumra, a­melyet maga a laparotomia okoz a hasi érzőidegek functiójában. Laparo­­tomiánál a hasi szervek lehűlnek, részint mert a környező le­vegő hőmérséke kisebb, részben párolgás folytán. Régen is­meretes, hogy a lehűlt bőr idegei kevésbé érzékenyek, hi­szen fagyasztással kisebb műtétek esetén érzéstelenítünk. Ki­sebb lehűlés is csökkenti a bőr érzékenységét, pl. ha egy bőrfelületet hűtőkészülékkel 24°-ra temperáltam, a bőr nem csupán ezt a fokot nem érezte hidegnek, hanem 16, 14, sőt 10°-ot sem. Ha már ez így van a hőmérsékváltozásokhoz szokott bőrön, mennyivel inkább kell hasonlóan viselkednie a belső szervek idegapparátusának, a­mely állandó 37°-hoz szokott. Hasonló viszonyokat észleltem a szervezet belsejében. Fent említett kísérleteim közben azt tapasztaltam, hogy olyan emberek, a­kik meg tudták különböztetni a szon­dán át a gyomorba vezetett folyadék hőmérsékéről, hogy az hideg, meleg vagy langyos-e, ezt a képességüket elvesztették, ha előzőleg hideg vízzel öblögettem gyomrukat, ésannyira, hogy míg normális viszonyok közt a 25°-os vizet hűvösnek jelezték, öblögetés után ezt a 10°-os vízről sem tudták meg­mondani. A lehűlés tehát itt is hypalgesiát, illetve analgesiát okoz. Szabad tehát hasonlóan értelmezni a laparotomiával járó lehűlést is. Állatkísérletben is megnyilvánul a laparotomia ezen ha­tása a belek érzékenységére. Előre kell bocsátanom, hogy az állatok belső szerveinek érzékenysége szembetűnő, de a­mint Ritter, Kast és Meitzer kísérleteiből is kitűnik, ez az érzé­kenység jóval nagyobb, ha a szerveket magában a hasürben izgatjuk, mintha pl. a beleket a hasüri metszés elé húzzuk. Ez a dolog már azért sem meglepő, mert laparotomia esetén a belek mozgása is lassúbb lesz. Azonkívül azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a nyitott hasfallal a műtőasz­talon fekvő beteg nincs olyan helyzetben, a­melyben enyhe érzésekről pontos megfigyeléseket közölhetne, sokkal izga­­tottabb. Magának Lennander-nek is feltűnt, hogy a legintelligen­sebb beteg is milyen hamar veszíti el türelmét és ad meg­bízhatatlan feleleteket. Szóval e kísérletek semmiesetre sem tekinthetők kifogástalanoknak. A klinikust semmiesetre sem elégíti ki. Az érzések egész sora nem volt Lennander szerint magyarázható ; az éh­séget nem hozhatjuk függésbe a pleura costalissal és intact emberek fájdalmait nem magyarázhatja a peritoneum parie­tale izgatása. Az sem érthető, milyen szerepe lehetne a se­rosus hártyáknak abban, ha a savanyúérzést szóda vagy táp­lálék felvétele megszünteti. Lennander hypothesisének klinikai szempontból való használhatatlanságára különösen S. R. Mül­ler hívta föl a figyelmet. Ő utalt arra, hogy a belső szervek fájdalma kísérő tüneteiben különbözik főleg a külső fájdalmaktól. A trigeminus vagy ischias, az ízületek fájdalmát más tünet, mint esetleg mozgások a megfelelő izmokon, nem kiséri, főleg nem kisérik a sympathicusban lejátszódó tünetek. Ellenben akár az epehólyag, a bél, az ureter, sőt az uterus kólikáit kisérhetik hányás, elsápadás, izzadás, ájulás, nyálfolyás, sőt még a megsemmi­sülés érzése is, pl. stenocardiában. Veseko­cka esetén jelent­kezhet vizelés-inger vagy teljes anuria akkor is, ha a másik vese ép. De kisebb intensitású sensatiókat is kísérhetnek ha­sonló tünetek. Az üres gyomor gyakran okoz fejfájást és szé­dülést, sok ember háta borzong vizelés közben és sokan kap­nak hidegrázást kathéterezés után. Nem érdektelen, hogy ilyen kisérő tüneteket látott Eiei a hasűri szervek érzés-vizsgálatakor. A coccum rongálása hányásingert és ájulásérzést, továbbá köldöktáji fájdalmakat váltott ki. Hasonló észleletei vannak Mitchell-nek is. 69

Next