Orvosi Hetilap, 1917. április (61. évfolyam, 13-17. szám)
1917-04-01 / 13. szám
1917. 13. sz. ORVOSI HETILAP 1. J. Mária, 28 éves tanítónőt felvettük az osztályra 1913 márczius 21.-én. A beteg előadta, hogy körülbelül két év óta testfelülete különböző részein egymásután erősen viszkető kiütések támadtak, melyek mind nagyobb területre terjedtek át, míg 1912 deczemberben egyik fővárosi kórházba vétette fel magát. Állapota azonban nem javult s 1913 márczius 21.-én osztályomra kérte felvételét. Felvételkor a beteg egész testén, a tenyér és a talp kivételével, bővérű, élénkvörös, helyenként sárga pörkkel födött, máshol nagy, több tenyérnyi területeken nedvező kiütés, a széleken jellemző papulavesiculás jelleggel. A szemen conjunctivitis catarrhalis. A hallójárat nagyfokú szűkülete nem engedi meg a betekintést a dobüregbe. D.: ectema universale. A belek állapota és működése semmi rendellenességet sem mutat, ámbár gyakori obstipatio van jelen. Épp úgy a vizeletben sincs sem fehérje, sem pedig czukor. Hőmérséke napközben normális, esténként azonban 37° fölé emelkedik 384° maximummal. Therapia: hűtő kezelés. A testre ólmos Lassar-pasta, amire azonban semmi javulás sem észlelhető. Épp úgy teljesen hatástalannak bizonyul a belső arsen-kúra s a rendszeres klysma 2-szer naponta glycerinezett vízzel, amiért is a külső kezelés meghagyása mellett június 12.-én a physiologiai konyhasós oldat gyűjtőeres alkalmazására tértem át. Június 12.-én 1. infusio 80 cm2 3 phys. NaCl-oldattal. Három órával az inf. után 391° hőemelkedés, rázóhideggel. A hőmérséklste 36'7°-ra esett le. Június 14.-én II. infusio 80 cm3 oldattal. Hőmaximum 3 óra múlva 38-6°. Hidegrázás alig mutatkozik. Semmi subjectív panasz. Június 16.-án III. infusio ugyanolyan mennyiséggel. Hőmaximum 38'9°. Feltűnő javulás, a nedvezés szűnik. Az arcz előbb éktelenítő duzzadása alábbhagy. A beteg maga is kívánja már az infusiót. Június 18.-án IV. infusio. A javulás átterjed a mellkasra, törzsre, combokra. Nedvezés csupán a bőrredőkben, különösen a lágyékban, hónaljban, tarkón van még. A pörkök leválása megkezdődik s alattuk a bőr hyperaemiája láthatóan csökkent. Június 22.-én V. infusio. Hőmaximum: 38'6°. A javulás tovább tart. Június 25.-én VI. infusio. A bőr színe normális úgyszólván az egész testen , a háton s a fejbőrön — melyből a hajszálak azonban már előbb kihullottak —, valamint a combokon pikkelyes hámlás. A nedvezés a bőrredőkben is megszűnt. Június 27.-én VII. infusio. A bőr teljesen meggyógyult, csupán a normálisnál nagyobb fokú hámlás van még jelen. A beteg elhagyja a kórházat s mintegy 11/ év óta kapom értesítését, hogy baja nem újult ki. 2 L. Mária, 18 éves gyári munkásnő. Felvétetett 1915 május 9.-én. Voltaképpen lues-szel (populae ad labia, plaques tonsillae) kereste fel a kórházat s osztályomon 20 drb 30 gr.-os szürke kenőcsös inunctiót s közben május 18.-án 0 60 neosalvarsant kapott gyűjtőérbe, anélkül, hogy a kenőkúra alatt bőre a kéneső iránt különös érzékenységet tanúsított volna. (Az inunctióknál még szőrtüszőgyuladása sem volt.) Egy héttel a kenőkúra befejezése után, június hó 11.-én, minden megelőző panasz nélkül bal felsőkarján és vállán hevenyés papulavesiculás bőrgyuladása támadt, mire plumbumos czinkpasztát alkalmaztunk, a beteget könnyű diaetára (tej, tejes étel, becsinált csirke, aszalt szilva stb.) fogva. A kiütést 37'6°—386° hőemelkedés kisérte. A vizeletben fehérje nem mutatható ki. A következő napokban a bőrlaesio folyton terjed, nemcsak peripherice, hanem a testfelület egyéb részein is kisebb-nagyobb foltokban jelentkezik s már 3 nap múlva úgyszólván az egész törzset, a lábszárakat ellepi, két nappal később az arca is duzzad s ott is hasonló kiütés támad, mely átterjed a hajas fejbőrre. A fent jelzett hőemelkedés esténkint mutatkozik. Június 13.-ától külsőleg czinkolaj-krimentumos és taliumos kezelésen kívül áttértünk a szokásos arsen („ázsiai“) pirulák fokozatosan emelkedő adagolására, azonban július 6.-áig semmi eredményt sem érve el, elhagytuk s helyette a phys. konyhasó gyűjtőeres alkalmazását kezdtük meg, mellette a külső kezelést (czinkolaj, amylum) folytatva. Július 7.-én 30 cm3 phys. NaCl-oldat gyűjtőeresen, 8.-án 40 cm3, utána kis borzongás, 37-9° hővel, 16.-án 50 cm3. Szeptember 18.-áig 16 ízben kapott mindenkor 50 cm3-nyi oldatot, anélkül, hogy némi borzongáson és kisfokú hőemelkedésen kívül egyéb, az infusiónak tulajdonítható tünetet észlelhettünk volna. A javulás a 12. infusio után kezdett mutatkozni. A nedvezés feltűnő gyorsan, fokozatosan megszűnt, e részleteken lemezes pikkelyekben hámlott a diffuse bővérű bőr. A pikkelyek fokozatosan kisebbek lettek s a hyperaemia is folyton csökkent, majd először a háton, majd a testfelület egyéb részletein is normális színű lett a bőr s a pikkelyes hámlás korpájának adott helyet. Legtovább maradt meg a betegség az arczon s az alsó lábszáron, de szeptember 25.-ére a beteg teljesen meggyógyult. Mint üdülő még két hónapig maradt megfigyelésünk alatt, de semmiféle recidiva nem mutatkozott. A physiologiai konyhasóoldat gyűjtőeres infusióját vérbocsátással kapcsolatosan már évek előtt ajánlotta Sahli mint a „szervezet kimosását (Organismus-Auswaschung), s egyes autorok a hevenyés fertőzőbetegségekben lényeges eredményt is értek el ezzel az eljárással. Amióta Magnus Möller vizsgálataival igazolta, hogy a konyhasós infusio alatt a vérpályából a folyadéknak a szövetekbe való fokozott áramlása áll be, míg később a diuresis emelkedését kísérően az utóbbiakból a folyadék ismét visszaáramlik a vérpályába, az organismus ily „kimosásaiként ismertetett eljárás szilárdabb tudományos alapot nyert s midőn C. Bruck azt 1911-ben a dermatotherapiába bevezette, azt mint a szervezet anyagcsereforgalmának megváltoztatására alkalmas eljárást ajánlotta. Bruck s nyomban utána Simon (1911) is az infusiót hevenyés és idősült bőrbántalmakban alkalmazták, azonban — ebben eljárásuk eltér az enyémtől — venaesectio (250— 500 cm3 vér kibocsátása) után 3—700 cm3-nyi mennyiségben adták a körülbelül physiologiai konyhasóoldatot. Én részemről az előzetes vérbocsátás elhagyása mellett az oldatból is lényegesen kisebb mennyiséget — 50—120 cm3-t — alkalmaztam a véna medianán keresztül a salvarsannál szokásos módon. Tehát oly mennyiséget, melyet, mint a salvarsaninfusio adásánál naponta észleljük, a szervezet minden esetben könnyen tűr. Annál is inkább megelégedtem a kisebb adagolással, mivel nézetem szerint az eredmény az anyagcsereforgalom megváltoztatásának tudható be s nem az oldat mennyiségének a szervezet vértartalmához való arányától függ. Bruck az eljárást jó eredménnyel alkalmazta pruritus universalis, urticaria, erythema exsud. multiforme, dermatitis herpetiformis eseteiben, míg psoriasis és universalis eczema eseteiben a közbántalom legcsekélyebb befolyásolását sem észlelte. Simon a legkülönfélébb pruritusok (universalis, localis, senilis), urticaria, oedema fugax, pemphigus és eczema chronicum összesen 50 esetében alkalmazta sikerrel s a többi közt egy idősült, kiterjedt, viszkető, „kétségbeesett“ eczema esetében, olyanban, ahol előzőleg már minden elgondolható kezelést eredmény nélkül kíséreltek meg, kielégítő eredményről referál, ámbár az esetet részletesen nem ismerteti. Amint a közölt kortörténetekből s az azokkal egyező többi esetemből kivehető, észleléseimből az alábbiakat vélem következtethetni: A physiologiai konyhasóoldat gyűjtőeres infusióban alkalmazva a makacs, az egyéb szokásos külső és belső kezelésekkel daczoló, a testfelület tetemes részét elfoglaló eczemaeseteket, melyeket „diathesis“-es alapon létrejöttnek foghatunk fel („eczema constitutionale“), a legnagyobb valószínűség szerint a szervezet anyagcsereforgalmának megváltoztatása révén sok esetben kedvezően befolyásolja. A testhőmérsékleten tartott gyűjtőeres infusiót 50—120 cm3-nyi mennyiségben alkalmazva, a betegek többnyire könynyen tűrik, azonban az infusióra gyakran 38-5°-ig, sőt néha 39'5°-ig is emelkedő hőemelkedéssel reagálnak s ez utóbbi hőmérséknél rázóhidegek is tapasztalhatók. Abban az esetben, ha már az első, kismennyiségű (körülbelül 50 cm3) s így mindig ártalmatlan infusiók után nagy hőemelkedés és rázóhideg mutatkozik, tanácsosabbnak tartom elállni az eljárás folytatásától. Az infusiót, ha a beteg jól tűri, harmad-negyednaponként alkalmazhatjuk 7—15-ször, sőt többször is egymásután, ami természetes is az oly idősült intoxicatiónál, mint amilyen az eczema, ahol a gyors hatásra nem is számíthatunk, a méreg nem jutván a szervezetbe vagy képződvén benne egyszerre és egy alkalommal, mint a hevenyés fertőző betegségekben, hanem folytonosan újból produkálódik az ismeretlen anyagcserezavar folytán. Megjegyezzük, hogy nem minden esetben számíthatunk sikerre, ami nem is várható oly therapiától, melyet magunk sem tekintünk aetiológiai therapiának, hanem csupán az anyagcsereforgalmat befolyásoló beavatkozásnak, s ezért a gyűjtőeres physiologiai konyhasó-infusiót sem tartjuk még kiterjedt eczemák minden egyes esetében alkalmazhatónak; ez idő szerint csupán az igen makacs, folytonosan kiújuló, nagy kiterjedésű oly súlyos esetekben tartom megkísérelhetőnek, amelyekben a külső és a gastrointestinalis therapia eddig következetesen cserbenhagyott. 167