Orvosi Hetilap, 1917. május (61. évfolyam, 18-21. szám)

1917-05-06 / 18. szám

242 ORVOSI HETILAP 1917. 18. sz. a mélyebb szövetek helyett azonban tisztára rostos kötőszövetet talá­lunk, izomszövet, idegek, erek egyáltalában nem mutathatók ki. A kötő­szövetnek egymást rendetlenül átszövő rostkötegei mindenütt gömb­sejtesen beszűrőd­ötte­k. E beszűrődés néhol oly tömeges, hogy a kötő­szövet rostjai egészen háttérbe szorulnak. Legnagyobbrészt azonban rendetlen laphámtömegek foglalják el az ép szövetek helyét, a­melyek hol tömörek, hol üregesek. A tömör hámfészkek különböző nagy, ren­detlen sokszögű, köbalakú vagy lapos sejtekből állanak, melyeknek széles protoplasmája a van Giesen-eljárással élénksárgára festődik, kicsi magja hólyagcsás, jól látható nucleolusokkal. A sejtek minden ragasztó­­anyag nélkül sorakoznak egymás mellé, tehát minden tekintetben meg­felelnek a laphámsejteknek. Az üreges menetek egy részének lumene teljesen üres, nagyobb részük belsejét azonban egészen egynemű, igen erősen sárgára festődő szarutömeg tölti ki. Tekintve a hám tetemes felszaporodását, tekintve továbbá, hogy a hám nem respectálva a természetes szövethatárokat, a mélységbe burjánzik és itt egymással rendetlen fészkekben összefüggő hám mene­teket alkot, nem lehet kétség az iránt, hogy a hámdaganat, mely a szövetek helyét elfoglalja, rákos természetű. Diagnosis: Carcinoma keratodes. Ebben az esetben tehát az anamnesis szerint a daganat nyomon követte a lövéses sérülést és pontosan annak helyén fejlődött, még­pedig olyan helyen, melyen a beteg a sérülés bekövetkezése előtt soha semmiféle kórosat nem tapasztalt. Mindenesetre hiányossága az esetnek, hogy nem tudtuk meg­állapítani, minő kórházakban kezeltetett előzőleg s hogy ott mit mondott és mit találtak nála s így teljesen csak a beteg bemondására vagyunk utalva. Azonban kételyre okot szolgál­tató speciális momentum híjján (az egyszerű földmíves­ ember­­nek persze fogalma sem volt arról, hogy rákja van) kény­telenek vagyunk az ő bemondását valónak elfogadni. Ez az eset ily módon az acut traumás eredetű rák kérdése elé állít bennünket, s ez a kérdés, hogy nevezetesen egyszeri traumás behatás előidézhet-e rákot vagy sem, egyike a leginkább vitatott, és valljuk meg, legfogósabb, leg­kényesebb kérdéseknek. Bizonyos, hogy a publikum és az orvosok köztudatá­ban a rák és különösen az emlőrák már régen mint traumás eredetű megbetegedés szerepel. Azonban a tudósok ezt úgy magyarázták és nekünk is így tanították, hogy ilyen anam­­nesissel bíró esetekben a trauma csak felhívta a beteg figyel­mét az emlőjében levő daganatra. A­míg az asszony meg nem ütötte az emlőjét, nem nézte meg soha gondosabban, nem tapogatta s így a daganat, mely kezdeti szakában fáj­dalmat nem okoz, elkerülte figyelmét. De hogy ez nincs egé­szen így — legalább az esetek egy részében —, azt meg­győzően bizonyítja Schöppler esete, melyet Coley­ idéz. 36 éves nő keresi fel 1909 márczius első napjaiban, a­ki terhesnek hiszi magát. Megvizsgálja ezért emlőit is és semmi kórosat sem talál. Márczius 10.-én a nő leesik a lépcsőn s megüti a bal mellét. Schöppler 11.-én látja s a bal emlő külső felét egy helyen érzékenynek és kissé vér­­aláfutásosnak találja. Ez egy hét alatt elmúlik. Április végén azonban pontosan a sérülés helyén mogyorónyi daganat jelenik meg, mely gyorsan nő, május végén már almányi. Ekkor el­távolítják. A mikroskopos vizsgálat intracanalicularis sarcomá­­nak mondja. Július végén daganatnak nyoma sincs. Augusztus közepén azonban két daganat fejlődik a heg szomszédságá­ban, mely szeptember elejéig az egész emlőre ráterjed. Az emlőt amputálják, a mikroskopos vizsgálat carcinoma sim­­plexet derít ki. Coley személyes statisztikája szerint 250 rák közül 82-ben (32'8%), 120 emlőrák közül 52-ben (43'30­0) szerepelt az anamnesisben trauma; az általa citált Mc. Williams-féle statisztikában 65 emlőrák közül 29-ben (44’6%) említett a beteg előző traumát. Az arczon levő rákok közül különösen az ajakrák anam­­nesisében szoktak szerepelni lórúgás, harapás, metszett (borotva), zúzott, égett sebek, de az arc­ más részein , az orron, pofán fejlődő rák eseteiben is kapunk egyszer-máskor hasonló anamnestikus adatokat. Egy ilyen lórúgás után kelet­kezett ajakrák képét, melyet az utóbbi időben volt alkalmam észlelni és operálni, mutatja az 5. ábra. Egy darázscsípés után keletkezett orrcarcinomát az Orvosi Hetilap ezidei 6. számában (66. lap, 3. ábra) ismertettem. Löwenthal nagy gyűjtőmunkájában 42 az alsó ajakon, 3 a felső ajakon, 17 az orron, 35 az arc­ egyéb részein székelő rákot sorol fel, melyek anam­­nesisében hasonló momentumok szerepelnek. Bizonyos, hogy a szigorú kritikát az esetek egy része nem állja meg, de másfelől egyenesen tagadni az oki összefüggést valamely trauma és az azt követőleg az elszenvedett trauma helyén fejlődött rák között sokszor nagyon nehéz, különösen ha a sérülést, mint 2. esetünkben (S. K. lövéses sérülése esetében), közvetlenül követi a rák megjelenése, ha a rák helye pon­tosan megfelel a sérülés helyének és be van bizonyítva, hogy a sérült testtáj előzőleg teljesen egészséges, minden daga­nattól mentes volt. Coley, a­ki óriási személyes tapasztalatra hivatkozhatik, nagyon energikusan lép síkra a rák traumás eredete mellett s igen értékes anyagot gyűjtött össze a­­ malignus daganatok traumás aetiologiájának bizonyítására. Észleletei közül azon­ban főleg csak azok meggyőzők, melyek a sarkomák traumás eredetét bizonyítják; nevezetesen pedig azok az esetek, me­lyekben a traumát rövid idővel megelőző orvosi vizsgálat szolgáltatta bizonyítékát annak, hogy az elszenvedett trauma előtt daganatnak nyoma sem volt s így különösen azon két esete, melyben orvosi műtét volt a daganatot kiváltó trauma. Az egyikben lúdtalp redresszálása után a bokában, a másik esetben herm­otomia után a műtéti hegben jelentkezett a sar­­koma. Feltűnő ezeknek a trauma után fejlődő daganatoknak nagy malignitása, rapid növekedésre, metastasisokra és reci­­divára való nagy hajlandósága (acute traumatic malignancy). Általában azonban tagadják az acut trauma jelentőségét a rák aetiológiájában. Hansemann fentebb említett előadá­sában s a hozzá fűződő vitában. Orth, Waetfold, Benda ellene nyilatkozott e felvételnek s csak Benda tett a sarkomák tekintetében kivételt. Az­ oka ennek a húzódozásnak kétség­telenül részben az, hogy az összefüggés mikéntjét nehéz megmagyarázni, de ezt annál kevésbé szabad nyomós érv­nek tekintenünk ezen összefüggés ellen, mert hiszen a rák keletkezését kielégítően eddig egyáltalán semmiféle theóriával sem sikerült megmagyarázni és így egyáltalán nem marad más hátra, mint megnyugvással registrálni a kétségtelen empiriás tényeket, mert az igazán nagy hiba volna, ha a tények elismerését attól tennék függővé, hogy bírunk-e részükre kielégítő magyarázatot találni (Coley). Utóvégre a tények természetszerűen megelőzik a belőlük folyó theóriákat; a magasból való leesés fényét és praktikus következményeit sok ezer éven át ismerte az emberiség, mielőtt Newton a gravitatio törvényeit felfedezte. Másfelől azonban az is bizonyos, hogy a traumás eredet felvétele az esetek túlnyomó többségében kizárólag az anam­­nesisen, vagyis a betegek bemondásán épül fel s hogy a betegeknek ezen bemondásait mindig cum grano salis kell 5. ábra. 5 Annals of surgery, 1911, 220. és 221. füzet.

Next