Orvosi Hetilap, 1918. február (62. évfolyam, 5-8. szám)
1918-02-03 / 5. szám
60 ORVOSI HETILAP Sajnos, Neumann-nak különben elég bőbeszédű leírása arra nézve, hogy milyen hosszú volt az összekötő kacs mesenteriuma a gerinczoszloptól a bélig, hogy mennyire volt húzható a hasfal elé, semminemű adatot nem tartalmaz. Hogy az összekötő kacs mesenteriumának áthajlási redője a hasnak a sértetlen incarceratiós gyűrű felett való laporotomiával történt megnyitása alkalmával nem ért le a sérvkapuig, hanem attól */*—■/« harántuji távolságban maradt, az már éppen a mesenteriumnak az összekötő kacs puffadása által okozott megfeszülésének tulajdonítható s erőltetés nélkül felvehető, hogy amíg az összekötő kacs mesenteriuma nem volt annyira megfeszítve, a mesenterium átcsapódási helye igenis benn feküdhetett a sérvkapuban. Különben Neumann maga is felveszi, hogy esetében az összekötő kacsnak nemcsak a mesenteriuma, hanem maga az egész összekötő kacs is benne volt a sérvben, csakhogy abból utólag azért húzódott ki (retrotractio), mert a betegnek járás közben az előző czombnyaktörés miatt erősen lordosisos gerinczoszlopa fekvés közben kiegyenesedett s ezáltal a mesenterium tapadási helye a combcsatornától távolodott s így a relative legrövidebb mesenteriummal biró összekötő kacs kihúzódott a sérvből. De ugyancsak Neumann részletesen leírja, hogy az összekötő kacsnak a mesenteriuma hogyan volt fel és előre csapódva midőn a hasűrben feküdt, tehát mindenesetre sokkal nagyobb darab mesenterium feküdt a hasűrben, mint amennyinek kihúzódása a radix mesenterii irányába való rongálás által megmagyarázható lenne. Sultan esetében, amelyet Mező a mesenterium rövidségének paradigmájaként felhoz, a mesenterium egyáltalán nem volt rövid, itt olyan összenövések voltak a cseplesz, a sérvkapu, az egyik sérvbeli kacs s az összekötő kacsnak a hasürben fekvő mesenteriuma között, amelyek kétségtelenné teszik, hogy az összekötő kacs mesenteriumának azon része, mely ezen adhaesiókba volt ágyazva, nem lehetett benne a sérvkapuban; de ha Sultan rajzát (1. a 2. ábrát) jól megnézzük, mely szerint az összekötő kacs mesenteriumának ezen adhaesiói és a bél között még hosszú mesenterium-részlet van s ezen részleten foglal helyet közvetlen az adhaesiók előtt, helyesebben tőlük a bél felé néző irányban a véresen beszűrődött mesenterium-részlet (A-nál), egyáltalán nem valószínűtlen, hogy az összekötő kacs mesenteriumának ez a szabad, ez az adhaesióktól nem fixált részlete előzőleg igenis benn volt a sérvkapuban, ott incarcerálódott volt s hogy ezen alkalommal támadtak benne a vérzések; a közbeeső kacs puffadása azután újra kirántotta onnan s így állott elő az az állapot, melyet Sultan a sectio alkalmával talált és lerajzolt. Megjegyzendő, hogy ebben az esetben is a két sérvbeli kacs nem volt incarcerálva, a sérvbeli bélkacsok mellett a sérvkapu még két ujjat is átbocsátott, tehát nem valószínűtlen, hogy az incarceratio idején még valami plus — az összekötő kacs mesenteriumának vérzéses részlete — lehetett a sérvtömlőben. Maga Sultan is úgy fogja fel a dolgot, hogy az összekötő kacs elhalására a szabad, a csepleszszel össze nem nőtt sérvbeli kacsnak a sérvbe való belépése vezetett s ennek mélyebb leszállása a sérvtömlőbe megmagyarázza az összekötő kacs mesenteriuma áthajlási helyének (A) a sérvkapuba való behuzatását is. Ezt a suppositiómat érzékíti a 3. ábra. De ha ehhez a suppositióhoz nem is ragaszkodunk és Sultan eredeti magyarázatát fogadjuk el, mely szerint az összekötő kacs táplálkozása az ő esetében a mesenterium heges elváltozása, a cseplesz-odanövések által már előzőleg is labilis volt s a szabad sérvbeli bélkacsnak a sérvtömlőbe való jutása az összekötő kacs szárainak keresztezése és annak mesenteriumára gyakorolt húzások által csak fokozta és teljessé tette a már azelőtt is fennálló táplálkozási zavart, akkor is Wistinghausennel együtt azt kell mondanunk, hogy Sultan esete egy egészen különálló, semmiféle sémába nem illő eset, melynek a litteratura semmiféle analógiáját nem mutatja, melyet azért semmiféle theoria ellen mint döntő argumentumot felhozni nem lehet. Egy kivétel, mely megerősíti a szabályt. Hochenegg esetében az eredeti ábra szerint kétségtelen, hogy az összekötő kacs mesenteriuma kétszer halad át a sérvkapun. Wendel, aki Sultan esete mellett szintén a Hochenegg- és Lauenstein-féle eseteket hozza fel theorium ellen, nyilván az összekötő kacs szárai közt levő régi összenövésekben látja az analógiát Sultan és Hochenegg esetei között. Hogy Lauenstein melyik esetére gondolnak ,Vendel és Mező, azt nem tudom, mert ők nem mondják meg. (Folytatása következik.) Közlemény a budapesti kir. magy. tud. egyetem törvényszéki orvostani intézetéből. (Igazgató : Kenyeres Balázs dr., egyet, nyilv. r. tanár.) A hulla vérének megakadásáról. Irta: Jankovich László dr., egyetemi tanársegéd. (Vége.) E táblázatot megtekintve, feltűnik, hogy az esetek túlnyomó részében — noha a bonczolások általában néhány órával a halál után történtek — alvadékot találtam az érrendszerben, ami látszólag ellene szól annak a tételnek, hogy a hulla vérének megalvadása csak a halál után következik be; az ellentmondás azonban rögtön eloszlik, mihelyt tekintetbe vesszük azt, hogy azokban az esetekben, amelyekben a bonczolás a halál után 1 órán belül történt, az érrendszer úgyszólván csak folyékony vért tartalmazott (I., III. és IV. eset). Azokban az esetekben, amelyekben a bonczolást a halál után néhány órával foganatosítottam (V., IX., X., XI.) a vér csak kevés alvadékot tartalmazott, ezzel szemben a halál után hosszabb idővel (6—16 óra) bonczolt holttestek vére nagyrészt alvadt állapotban volt épp úgy, mint ahogy azt 24—36 óra múlva végzett bonczolásokkor látni szoktuk (XII. és XVI. eset); az említett szabályszerűséget százalékban kifejezve a következő eredményre jutunk: A halál után 1 órán belül bonczolva az esetek 75%-ában, 4 órán belül 40%-ában, 16 órán belül 20%-ában találtunk folyékony vért, amely szám, ha csak 24 órával a halál után bonczolnánk, valószínűleg még kisebb lenne (10%?) Mindebből tehát az következik, hogy a véralvadás kezdete legtöbbször körülbelül a halál utáni 2. órára esik és a 16. órában már be is fejeződik. Ezen szabályszerűségtől azonban némileg eltérően viselkedik a II., VI., VII., XV. eset. A XV. eset tudniillik, habár a halál után 15 órával történt a bonczolás, mégis aránylag csak mérsékelt mennyiségű alvadékképződést mutatott, ami nézetem szerint abban leli magyarázatát, hogy az egyén bárgenyes, rostonyás mellhártyagyuladásban szenvedett, hörgőhuruttal kapcsolatos tüdőgyuladásban halt meg (bronchopneunomia), vagyis halála némileg fulladásszerűleg következett be és ez az alvadékképződést gátolta. Kétségtelen ugyanis, hogy vannak esetek, amelyekben a vérmegalvadás nincs ugyan teljesen megakadályozva, de azért tetemesen gátolt, aminek folytán az alvadás lassabban halad előre és nem ér el olyan fokot, mint amilyent rendes körülmények között látni szoktunk. A II. számú esetben, habár a bonczolást 20 perccel a halál után kezdtem meg, mégis találtam kevés alvadékot a szívben; az eset megértésére azonban tudnunk kell, hogy az egyén súlyos pyaemiában szenvedett, szövődményes szívbelhártyagyuladással, ami rögképződést váltott ki a háromhegyű billentyűn; nem csodálhatjuk tehát, hogy ebben az esetben korábban állott be az alvadékképződés, mert hiszen a szívben már az élőben is volt rögösödés és diphtheriás endocarditisben különben is nagy hajlama van a vérnek a megalvadásra. Hogy ez a hajlam ebben az esetben is megvolt, azt igazolja az, hogy a felnyitott erekben a vér csakugyan pillanatok alatt már megalvadt. A szív két- és háromhegyű billentyűjéhez tapadó alvadék különben igen csekély mennyiségű vékony hártya volt csupán, amelyből néhány czérnavastagságú nyújtvány haladt a szív falához, vagyis a bonczolás valóban az alvadékképződés legkezdetibb szakában történt. Ebben az esetben mintegy 20 perccel a halál után már hozzákezdtem volt a bonczoláshoz, s ezért csakugyan felmerülhet a kérdés, hogy a fonálszerű vékony alvadék a halál után vagy a halál előtt képződött-e ? Bármily csekély volt is az alvadék mennyisége, a kérdésnek elvi fontossága van; minthogy azonban az alvadékszálak ugyanolyan sajátságokat mutattak, mint aminőket egyéb későbbi alvadékon szoktunk látni, vagyis fénylettek, rugalmasak voltak és élénkvörös színük elütött a billentyűket fedő rög halványvörös színétől, amely tulajdonképpen szintén frissen képződött, semmi okom sincs feltételezni, hogy az alvadék a halál előtt képződött volna, annál kevésbé, mivel az alvadékot a rögről könnyen lehetett leválasztani. Valószínűnek kell tehát tartanom, hogy a szívverés és vérkeringés megszűnése után néhány perccel a szívbillentyűk széléről kiindulóan némi alvadék képződött, amelynek finom szálai a szívizom gerendái közé is beterjedtek s ezt a finom alvadékot találtam meg a bonczoláskor. Az esetből mindenképpen le kell vonnunk azonban azt a tanulságot, hogy a vér megalvadása néha a halál után már perczek múlva megkezdődik. Amíg a fentebbi esetben az említett kedvező körülmények arra vezettek, hogy az alvadás előbb következett be, addig a VII. esetben éppen ellenkezően a vér megalvadása még a halál után 21 /2 órával sem kezdődött meg, bár az 14 Ezt a húzást, mivel a szabad sérvbeli bélkacs, mint Sultan expressis verbis mondja, nem volt incarcerálva s igy nem volt a sérvben fixálva, a később kifejtendők szerint mindenesetre nehéz acceptálni. 1918. 5. sz.