Orvosi Hetilap, 1918. június (62. évfolyam, 22-26. szám)
1918-06-02 / 22. szám
1918. 22. sz. ORVOSI HETILAP adagolunk a csecsemőnek, ezzel ugyan elkerüljük az idiosynkrasiás rohamok kiváltását, azonban ezen a táplálékon hosszabb ideig nem tarthatjuk a csecsemőt, mert ha a szénhydrátartalom jelentkezését ki is kerüljük, a qualitativ inanitio tünetei kezdenek rajta mutatkozni s kifejlődik különösen a fehérjeéhség. Egyes esetekben még az az eljárás sem vezet czélhoz, mely szerint az adagolt és jól tűrt lisztfőzethez successive keverünk tehéntejet, mert már minimális tehéntej élvezete után is előállanak az idiosynkrasiának mérsékeltebb vagy intenzívebb rohamai. Idiosynkrasiás csecsemőkön végzett kísérleteim arról győztek meg, hogy ha ilyen esetekben a szénhydratokat fehérjével együtt adagoljuk, akkor ezen keveréket a csecsemők jól tűrik, az állati fehérje szénhydratokkal együtt adagolva nem vált ki e csecsemőkön idiosynkrasiás rohamokat és ezen a táplálékon, mely calorice nem fedezi ugyan teljesen a csecsemő physiologiás szükségletét, de mégis jóval több, mint a fentartási szükséglet, néhány héten át szénhydrátartalom, valamint inanitio veszélye nélkül táplálhatjuk a csecsemőt, mely idő után a keverékhez először minimális mennyiségű tehéntejet adva, s ennek mennyiségét naprólnapra óvatosan fokozva, körülbelül 3—4 hét leforgása után már olyan mennyiségű tehéntejet tud a csecsemő asszimilálni, amennyi a szükségletét teljesen fedezi. De más természetű diathesisekben is lényeges sikerrel alkalmazhatjuk a fehérjeadagolást. Az anyagforgalmi vizsgálatok kimutatták, hogy diathesis neuropathicával és diathesis exsudativával terhelt gyermek zsíranyagforgalmában oly mérvű zavar van, melyet más egészséges csecsemő vagy gyermek anyagforgalmában nem találunk. Ezek a gyermekek ugyanis a táplálék zsírját nagyon tökéletlenül használják ki. Klinikai megfigyelések azt is igazolják, hogy a diathesis exsudativával terhelt gyermekek úgy a zsírokat, mint a nyitott szénhydratokat igen rosszul asszimilálják, továbbá, hogy e táplálékalkotórészek tolerantiájának áthágása esetén különböző szervekben csakhamar jelentkeznek az exsudatiós jelenségek. Újabb időben kísérletek történtek arra nézve, hogy váljon ha a diathesis exsudativával terhelt gyermekeken előtérbe helyezzük a fehérjetáplálást, milyen eredményeket hoz ez létre ? A kísérletek, melyek ma már nem csupán a kísérleti stádiumban vannak, hanem tekintve az ezirányú bő eredményt, már meglehetős bizonyossággal tekinthetők positív eredményűnek, azt mutatják, hogy a fehérjetáplálás idején, még ha a normálisnál nagyobb mennyiségben történt is a fehérje adagolása, az étvágy, mely a fehérjeadagolás előtt minimális volt, növekedik, az általános közérzet javul s ami a legfontosabb, az exsudatiók újólag nem jelentkeznek, vagy ha olykor mégis észlelhetők, az előbbi állapothoz mérten sokkal elenyészőbb mértékben mutatkoznak s jóval hamarább tűnnek el, mint a zsír- és czukordúsabb táplálás idején. A tapasztalatok mindenesetre a mellett szólnak, hogy míg a diathesis exsudativával terhelt gyermeknek toleranciája a zsírok és cukrok iránt csökkent, a fehérjékkel szemben hiánytalanul megtartott. A diathesis exsudativa eseteiben elért eredmények, amint említettem, igen biztatók és a túlnyomólag fehérjetáplálás gyakorlásával elérjük azt, hogy ha az exsudatiós jelenségeket teljesen s véglegesen nem is tudjuk kiküszöbölni, mégis az exsudatiók intensitását lényegesen mérsékelhetjük, valamint azt is elérjük, hogy az exsudatiók sokkal nagyobb időközökben mutatkoznak. Az abnormis contitutio egy másik féleségében a fehérjetáplálás határozott és teljes eredményéről számolhatunk be, nevezetesen a diathesis neuropathicával terhelt, emlőn táplált csecsemők eseteiben. Ezekben szoktuk tapasztalni azt a sajátszerű állapotot, hogy bár calorice teljesen kielégítő mennyiségű táplálékban részesülnek a csecsemők, de e mellett túl nem tápláltatnak, állandóan nyugtalanok, étvágytalanok, majdnem szakadatlanul dyspepsiás székletétekben szenvednek, rossz turgorral bírnak s ami a legfontosabb, heteken, hónapokon át igen hiányos gyarapodást mutatnak. Ilyen esetekben a táplálkozásnak legpedánsabb szabályozása sem vezet czélhoz, nem használ a meghatározott ideig tartó táplálékelvonás sem, sőt az éheztetés talán még súlyosbítja az állapotot, de nem érünk el eredményt a dajka vagy a női tej változtatásával sem, a nyugtalanság továbbra is fennáll, a székletétek továbbra is vizesek, gyakoribbak, nyálkásak s a súlygyarapodás minimális, vagy egyáltalában elmarad. Ilyen körülmények között csak a női tej mellett adagolt valamely fehérjekészítménynyel érünk el eredményt. De ügyelnünk kell arra, hogy a bántalom alapoka valóban a neuropathia legyen és másnemű táplálkozási zavarokat, ex infectione et ex alimentatione ki kell zárnunk. Erre nézve szorgos figyelemmel kell lennünk, vájjon a szóban forgó csecsemőn megvan-e az optikai, acustikai és emésztő systema részéről tapasztalható túlérzékenység. Ami az optikai rendszer részéről felmerülhető abnormitást illeti, csak annyit akarunk említeni, hogy neuropathiás csecsemőnek elegendő egy meg nem szokott, talán kissé ijesztő arcnak vagy tárgynak a látása, hogy idegrendszere felett elveszítse az uralmat, például egy hirtelen előbukkanó, barátságtalan arcz láttára sokszor elsáppad és sírva fakad, némelyik neuropathiás csecsemő szívműködése ugyanerre a behatásra retardálttá és arhythmiássá válik. Az acustikai túlérzékenységre jellemző, hogy erősebb, de néha már mérsékeltebb zörej is elegendő arra, hogy a neuropathiás csecsemő ijedten összerezzenjen, az acustikai túlérzékenység külső ingerekre még ezenkívül a nehezen bekövetkező s igen felületes alvásban is nyilvánul. Jellemző még ezekre a csecsemőkre a vasomotoros jelenségeknek feltűnő dominálása, ami részben a köztakarónak kifejezett és nagymérvű halványságában, részben pedig a köztakarónak ok nélküli elvörösödésében nyilvánul meg, sőt különösen súlyos esetekben a szívnek és vérereknek abnormis innervatiója miatt a collapsus, sőt hirtelen beállott halál sem tartozik a ritkaságok közé. Különösen élénken jelentkeznek az abnormis túlérzékenység tünetei a gyomorbéltractuson. Anélkül, hogy a legkisebb hibát követtük volna el a szoptatás technikájában, a csecsemő úgyszólván állandóan flatulentiával, diarrhoeával, gyakran hányással küzd. Természetes, hogy ilyen körülmények között a fejlődés nem megy előre, úgy hogy egyes esetekben a csecsemő nagyfokú atrophia képét mutatja. Neuropathiára tett diagnosisunkat a felsorolt tünetek jelenléte biztosítja. Az ilyenkor általánosan szokásban levő eljárások, mint a részleges vagy teljes ablactatios a mesterséges táplálásra való átmenet, az eseteknek egy hányadában valóban javulást szokott hozni a csecsemő állapotában, de az eseteknek egy másik hányadában ezzel sem érünk czért; másrészről a mesterséges táplálásra való átmeneteire éppen ez esetekben nem olyan könnyű az elhatározás: fenyeget bennünket egyrészről a tehéntej iránti idiosynkrasiának, másrészről — ami gyakoribb — a tetania jelentkezésének veszedelme, amely bántalmaknak az alapoka, mint tudjuk, ugyancsak a neuropathia, viszont ilyen helyzetben a csecsemőt a kizárólagos emlőn való tápláláson hagyni majdnem egyenlő azzal, hogy kitesszük az atrophiás állapotnak. Részemről ilyen esetekben valóban csak egy módon való táplálástól láttam eredményt, mely táplálásmód mellett semmiféle veszedelem sem fenyegeti a csecsemőt, és pedig a csecsemőnek az emlőn való megtartása mellett adagolt fehérjetáplálástól. Hogy váljon a neuropathiás csecsemők általán véve nagyobb adag fehérjét igényelnek-e, mint amennyit a női tej tartalmaz, vagy pedig a női tejben levő zsírt és cukrot csak nagyobb mennyiségű fehérje jelenlétében tudják normális módon asszimilálni, még nincs eldöntve. Való az, hogy a tapasztalatok, melyek ez irányban történtek, a legszebb reményekre jogosítanak arra nézve, hogy ilyen desperatus esetekben a fehérjében lássuk azt a kisegítő eszközt, melylyel e bántalomnak nagyfokú kellemetlenségei, sőt olykor veszedelmeket magukban rejtő jelenségei leküzdhetők. Erre a czélra bármely forgalomban levő állati fehérjekészítmény alkalmas, melyet a szoptatás előtt naponta 3—4 ízben kávéskanálnyi mennyiségben, felmelegített női tejben, teában vagy valamely ásványvízben feloldva s saccharinnal édesítve adagolunk a csecsemőnek. A fehérje hatása csakhamar mutatkozik, éspedig elsősorban a csecsemő székletétén, különösen olyan esetekben, melyekben a bántalmat diarrhoeák dominálták. A fehérjeadagolás következtében, 291