Orvosi Hetilap, 1918. június (62. évfolyam, 22-26. szám)

1918-06-02 / 22. szám

1918. 22. sz. ORVOSI HETILAP adagolunk a csecsemőnek, ezzel ugyan elkerüljük az idiosyn­­krasiás rohamok kiváltását, azonban ezen a táplálékon hosszabb ideig nem tarthatjuk a csecsemőt, mert ha a szénhydrátarta­­lom jelentkezését ki is kerüljük, a qualitativ inanitio tünetei kezdenek rajta mutatkozni s kifejlődik különösen a fehérje­éhség. Egyes esetekben még az az eljárás sem vezet czélhoz, mely szerint az adagolt és jól tűrt lisztfőzethez successive ke­verünk tehéntejet, mert már minimális tehéntej élvezete után is előállanak az idiosynkrasiának mérsékeltebb vagy inten­­zívebb rohamai. Idiosynkrasiás csecsemőkön végzett kísérle­teim arról győztek meg, hogy ha ilyen esetekben a szénhyd­­ratokat fehérjével együtt adagoljuk, akkor ezen keveréket a csecsemők jól tűrik, az állati fehérje szénhydratokkal együtt adagolva nem vált ki e csecsemőkön idiosynkrasiás rohamo­kat és ezen a táplálékon, mely calorice nem fedezi ugyan teljesen a csecsemő physiologiás szükségletét, de mégis jóval több, mint a fentartási szükséglet, néhány héten át szén­­hydrátartalom, valamint inanitio veszélye nélkül táplálhatjuk a csecsemőt, mely idő után a keverékhez először minimális mennyiségű tehéntejet adva, s ennek mennyiségét napról­­napra óvatosan fokozva, körülbelül 3—4 hét leforgása után már olyan mennyiségű tehéntejet tud a csecsemő asszimi­lálni, a­mennyi a szükségletét teljesen fedezi. De más természetű diathesisekben is lényeges sikerrel al­kalmazhatjuk a fehérjeadagolást. Az anyagforgalmi vizsgá­latok kimutatták, hogy diathesis neuropathicával és diathe­sis exsudativával terhelt gyermek zsíranyagforgalmában oly mérvű zavar van, melyet más egészséges csecsemő vagy gyer­mek anyagforgalmában nem találunk. Ezek a gyermekek ugyanis a táplálék zsírját nagyon tökéletlenül használják ki. Klinikai megfigyelések azt is igazolják, hogy a diathesis exsudativával terhelt gyermekek úgy a zsírokat, mint a nyi­tott szénhydratokat igen rosszul asszimilálják, továbbá, hogy e táplálékalkotórészek tolerantiájának áthágása esetén kü­lönböző szervekben csakhamar jelentkeznek az exsudatiós jelenségek. Újabb időben kísérletek történtek arra nézve, hogy váljon ha a diathesis exsudativával terhelt gyermekeken előtérbe helyezzük a fehérjetáplálást, milyen eredményeket hoz ez létre ? A kísérletek, melyek ma már nem csupán a kísérleti stádiumban vannak, hanem tekintve az ezirányú bő eredményt, már meglehetős bizonyossággal tekinthetők positív eredményűnek, azt mutatják, hogy a fehérjetáplálás idején, még ha a normálisnál nagyobb mennyiségben történt is a fehérje ada­golása, az étvágy, mely a fehérjeadagolás előtt minimális volt, növekedik, az általános közérzet javul s a­mi a legfontosabb, az exsudatiók újólag nem jelentkeznek, vagy ha olykor mégis észlelhetők, az előbbi állapothoz mérten sokkal elenyészőbb mértékben mutatkoznak s jóval hamarább tűnnek el, mint a zsír- és czukordúsabb táplálás idején. A tapasztalatok min­denesetre a mellett szólnak, hogy míg a diathesis exsudativá­val terhelt gyermeknek toleranciája a zsírok és c­ukrok iránt csökkent, a fehérjékkel szemben hiánytalanul megtartott. A diathesis exsudativa eseteiben elért eredmények, a­mint említettem, igen biztatók és a túlnyomólag fehérje­táplálás gyakorlásával elérjük azt, hogy ha az exsudatiós jelenségeket teljesen s véglegesen nem is tudjuk kiküszöbölni, mégis az exsudatiók intensitását lényegesen mérsékelhet­jük, valamint azt is elérjük, hogy az exsudatiók sokkal na­gyobb időközökben mutatkoznak. Az abnormis contitutio egy másik féleségében a fehérje­táplálás határozott és teljes eredményéről számolhatunk be, nevezetesen a diathesis neuropathicával terhelt, emlőn táplált csecsemők eseteiben. Ezekben szoktuk tapasztalni azt a sajátszerű állapotot, hogy bár calorice teljesen kielégítő mennyiségű táplá­lékban részesülnek a csecsemők, de e mellett túl nem tápláltat­­nak, állandóan nyugtalanok, étvágytalanok, majdnem szakadat­lanul dyspepsiás székletétekben szenvednek, rossz turgorral bír­nak s a­mi a legfontosabb, heteken, hónapokon át igen hiányos gyarapodást mutatnak. Ilyen esetekben a táplálkozásnak legpedánsabb szabályozása sem vezet czélhoz, nem használ a meghatározott ideig tartó táplálékelvonás sem, sőt az éhez­­tetés talán még súlyosbítja az állapotot, de nem érünk el eredményt a dajka vagy a női tej változtatásával sem, a nyugtalanság továbbra is fennáll, a székletétek továbbra is vize­sek, gyakoribbak, nyálkásak s a súlygyarapodás minimális, vagy egyáltalában elmarad. Ilyen körülmények között csak a női tej mellett adagolt valamely fehérjekészítménynyel érünk el eredményt. De ügyelnünk kell arra, hogy a bántalom alapoka valóban a neuropathia legyen és másnemű táplálkozási zavarokat, ex infectione et ex alimentatione ki kell zárnunk. Erre nézve szorgos figyelemmel kell lennünk, vájjon a szóban forgó csecsemőn megvan-e az optikai, acustikai és emésztő systema részéről tapasztalható túlérzékenység. A­mi az optikai rendszer részéről felmerülhető abnormitást illeti, csak annyit akarunk említeni, hogy neuropathiás csecsemőnek elegendő egy meg nem szokott, talán kissé ijesztő arc­nak vagy tárgynak a látása, hogy idegrendszere felett elveszítse az uralmat, például egy hirtelen előbukkanó, barátságtalan arcz láttára sokszor elsáppad és sírva fakad, némelyik neu­ropathiás csecsemő szívműködése ugyanerre a behatásra retar­dálttá és arhythmiássá válik. Az acustikai túlérzékenységre jel­lemző, hogy erősebb, de néha már mérsékeltebb zörej is elegendő arra, hogy a neuropathiás csecsemő ijedten összerezzenjen, az acustikai túlérzékenység külső inge­rekre még ezenkívül a nehezen bekövetkező s igen felüle­tes alvásban is nyilvánul. Jellemző még ezekre a csecse­mőkre a vasomotoros jelenségeknek feltűnő dominálása, a­mi részben a köztakarónak kifejezett és nagymérvű halványságá­ban, részben pedig a köztakarónak ok nélküli elvörösödésében nyilvánul meg, sőt különösen súlyos esetekben a szívnek és vérereknek abnormis innervatiója miatt a collapsus, sőt hir­telen beállott halál sem tartozik a ritkaságok közé. Különösen élénken jelentkeznek az abnormis túlérzékenység tünetei a gyomorbéltractuson. A­nélkül, hogy a legkisebb hibát követtük volna el a szoptatás technikájában, a csecsemő úgyszólván állandóan flatulentiával, diarrhoeával, gyakran hányással küzd. Természetes, hogy ilyen körülmények között a fejlődés nem megy előre, úgy hogy egyes esetekben a csecsemő nagyfokú atrophia képét mutatja. Neuropathiára tett diagnosisunkat a felsorolt tünetek jelenléte biztosítja. Az ilyenkor általánosan szokásban levő eljárások, mint a részleges vagy teljes ablactatio­s a mester­séges táplálásra való átmenet, az eseteknek egy hányadában valóban javulást szokott hozni a csecsemő állapotában, de az eseteknek egy másik hányadában ezzel sem érünk czért; másrészről a mesterséges táplálásra való átmeneteire éppen ez esetekben nem olyan könnyű az elhatározás: fenyeget bennünket egyrészről a tehéntej iránti idiosynkrasiának, más­részről — a­mi gyakoribb — a tetania jelentkezésének vesze­delme, a­mely bántalmaknak az alapoka, mint tudjuk, ugyancsak a neuropathia, viszont ilyen helyzetben a csecsemőt a kizáró­lagos emlőn való tápláláson hagyni majdnem egyenlő azzal, hogy kitesszük az atrophiás állapotnak. Részemről ilyen ese­tekben valóban csak egy módon való táplálástól láttam ered­ményt, mely táplálásmód mellett semmiféle veszedelem sem fenyegeti a csecsemőt, és pedig a csecsemőnek az emlőn való megtartása mellett adagolt fehérjetáplálástól. Hogy váljon a neuropathiás csecsemők általán véve nagyobb adag fehérjét igényelnek-e, mint a­mennyit a női tej tartalmaz, vagy pedig a női tejben levő zsírt és c­ukrot csak nagyobb mennyiségű fehérje jelenlétében tudják normális módon asszimilálni, még nincs eldöntve. Való az, hogy a tapasztalatok, melyek ez irány­ban történtek, a legszebb reményekre jogosítanak arra nézve, hogy ilyen desperatus esetekben a fehérjében lássuk azt a kisegítő eszközt, melylyel e bántalomnak nagyfokú kellemet­lenségei, sőt olykor veszedelmeket magukban rejtő jelenségei leküzdhetők. Erre a czélra bármely forgalomban levő állati fehérjekészítmény alkalmas, melyet a szoptatás előtt naponta 3—4 ízben kávéskanálnyi mennyiségben, felmelegített női tejben, teában vagy valamely ásványvízben feloldva s sac­­charinnal édesítve adagolunk a csecsemőnek. A fehérje hatása csakhamar mutatkozik, éspedig elsősorban a csecsemő székle­tétén, különösen olyan esetekben, melyekben a bántalmat diarrhoeák dominálták. A fehérjeadagolás következtében, 291

Next