Orvosi Hetilap, 1918. augusztus (62. évfolyam, 31-35. szám)
1918-08-04 / 31. szám
62. évfolyam. 31. szám. Budapest, 1918 augusztus 4. ORVOSI HETILAP Alapította: Markusovszky Lajos 1857-ben. Folytatta: Antal Géza és Hőgyes Endre. SZERKESZTI ÉS KIADJA: LENHOSSÉK MIHÁLY EGYET. TANÁR ÉS székely Ágoston EGYET. TANÁR FŐSZERKESZTŐ. SZERKESZTŐ. TARTALOM. EREDETI KÖZLÉSEK. Csernel Jenő: Közlemény a belügyministerium Központi Vizsgáló Állomásából. (Vezető Kaiser Károly dr.) Adatok a dysenteriaellenes védőojtáshoz. 411. lap. Henszelmann Aladár: Közlés az O. H. G. H. budapesti császárfürdői intézetéből. (Orvos-igazgató: Dalmady Zoltán dr., egyetemi magántanár, ezredorvos) Egy kóros izomreflex diagnostikai értékelése. (Proximator-reflex.) 412. lap. Báró Pomaniczky Tibor: Közlemény a budapesti kir. magy. tudomány-egyetem II. sz. belklinikájáról. (Igazgató: Jendrassik Ernő dr., egyet. ny. r. tanár.) Megjegyzések Henszelmann Aladár dr. „Egy kóros izomreflex diagnostikai értékeléséhez“ czímű czikkéhez. 414. lap. Borszéky Károly: Közlés az Országos Hadigondozó Hivatal Munkácsi-utczai utókezelő-gyógyintézetéből. A koponyasérülések következményeinek és késői szövődményeinek sebészi kezelése. 415. lap. Bókay János: Baginsky Adolf, 418. lap. Irodalom-szemle. Könyvismertetés. Le Bon: Premières conséquences de la guerre. Transformation mentale des peuples. — Lapszemle. Belorvostan. Uhlenhuth és Fromme: A Weil-féle betegség ellen készített védő és gyógyító savó. — Sebészet. Krause: A gerinczvelő harcztéri sebesülése. — F. Erkel: A bél heveny megbetegedéseivel kapcsolatban fejlődő hashártyagyuladás. 419. lap. Magyar orvosi irodalom. 420. lap. Vegyes hírek. 420. lap. Tudományos Társulatok. 421—4.2. lap. EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Közlemény a belügyministerium Központi Vizsgáló Állomásából. (Vezető Kaiser Károly dr.) Adatok a dysenteriaellenes védőojtáshoz. Közli: Csernél Jenő dr., min. baki. Az Orvosi Hetilap 1917. évfolyamában beszámoltam dr. Fabinyival közösen egy lokalizált vérhas-járványnak védőojtásokkal való gyors megszüntetéséről. Ha az ott elmondottak eredményét összefoglalni akarom, kiderül, hogy a Shiga szerint alkalmazott serovaccinatio az ojtott egyéneknél csekély helyi és általános reactióval jár. Utána a vérsavóban specifikus immunanyagok jelentkeznek. Védőhatásuk szembeszökő. Az 1917. esztendő nyár végén helyenként előforduló vérhasjárvány módot adott védőojtások újabb alkalmazásához. Egy ily járvány lefolyásáról akarok beszámolni. Tudjuk, hogy valamely védőoltás értékelése adott esetben igen sok körülmény mérlegelésén alapulhat csak; a leközlendő járvány e szempontból iskolaeset. 1917 júliusában a P. községben levő szénbánya az orosz harctérről visszarendelt katonákat kapott munkásokul. Ezek az előírt ötnapos megfigyelés után munkába álltak. Csakhamar azokban az aknákban, hol ezek a katonák dolgoztak, a bányászok között vérhasmegbetegedés jelentkezett; a bányászok után ezek családtagjai kapták meg a bajt, amely innen tovább terjedt a nembányász falubeliekre is. A járvány ezen útja szinte szemmel láthatólag követhető volt. Ennek magyarázatát megtaláljuk, ha pár szóval bányaegészségügyi viszonyainkat vesszük szemügyre. Szénbányáinkat legjobban jellemezné az a kép, mely egy 5 — 10 emeletes háztömböt ábrázolna, de ablak, vízvezeték és árnyékszék nélkül, és ahol szűk helyen szellemileg és testileg alig kulturált emberek vannak összezsúfolva, a falak nedvesek és ahol minden piszkot betakar a jó sötétség. Ily körülmények között azután könnyen adódik, hogy a munkásoknak a bányában szerteszét ürített széke a lecsorgó bányavízzel az alsóbb etage-ok dolgozóhelyére kerül és az itt mosdatlanul étkező munkásokat fertőzi, ami annál könnyebben megeshetik, mert akárhány munkás ezt a lecsorgó bányavizet ivásra is fölhasználja. Ehhez járul még, hogy a háborús viszonyok a bányákat üzemük minél teljesebb kihasználására késztették, a munkáslétszám emelkedett, a táplálkozás, a lakásviszonyok rosszabbodtak. Még csak 12 jellemző apróságot említek föl, hogy sok minden kézzelfogható legyen. A szénmunkások általában a mai megélhetési viszonyokhoz képest alacsony béreket kapnak; megbetegedésük esetén táppénzük oly kicsiny, hogy abból családos ember megélni nem tud. Ezért a munkások egy része mihelyt vánszorogni tudott, már munkába jelentkezett. Pedig közismert, hogy a vérhasból gyógyult egyén még hetekig veszedelmes lehet környezetére. Az egyszerű hasmenésben szenvedők (akárhányszor sikerült a székükben a dysenteriabacillust kimutatni) rendesen jártak munkába. A bányák egészségügyi hatósága, a bányakapitányság a járvány elfojtására kiadatta újból a 65.000/1899. sz. rendeletet, mely a bányaféreg ellen való védekezésről szól. E rendelet ürszékek használatát írja elő, kötelezővé teszi a jó ivóvíz bevitelét, a bányában történő étkezés előtt a mosakodást stb. Az ellenőrzés a rendelet végrehajtására megtörtént, de nem annak mikéntjére is. Az ürülékládák tartalma kivitelükkor végigfolyik az utakon, a víztartóba piszkos kézzel és edénnyel bemenjenek stb.; mindezek csak apróságok, de olyanok, amelyek az egész rendelkezést illuzóriussá teszik, így azután megértjük, hogy elégséges e helyre egy beteg vagy bacillusgazda, hogy a bányát járványfészekké tegye. A piszkosan, mosdatlanul vagy fertőzötten hazatérő munkások otthonukban azután továbbadják a megbetegedést. A föld felszínén a közigazgatási hatóságok minden, akárhányszor megerőltető munkáját és intézkedését a bányák fenti állapota eredménytelenné tette. Ezért kellett a sablontól eltérő védekező módhoz, a bányászok védőojtásához fordulni. A járvány lefolyása a következő volt: A községi orvos jelentése szerint 1917 év júliusában bélhurut kezdődött a községben, főképp a bányamunkások között. Július 21.-én észlelt először véres székelést, amely mind gyakoribbá lett, először a bányászok, azután azok hozzátartozói, majd a többi falubeliek között. Az összes sablonos járványelhárító intézkedések az 55.555/1915. számú cholerarendelet értelmében folyamatba tétettek. Járványkórház állíttatott fel, járványbizottság létesült, ellenőrzött betegbejelentés, rendszeres fertőtlenítés, ürülékvizsgálat stb. A vérhas azonban ment tovább, ugyannyira, hogy 1917 augusztus 12.-én már a hivatalosan bejelentett betegek száma 189 volt (68 férfi 66 nő és 55 gyermek). Ezek mind klinikailag típusos vérhasban szenvedők voltak, és kb. 80%-uk bányász, illetőleg hozzátartozó volt. A véres székelésen kívül még elég nagy számú volt a könnyű hasmenéses megbetegedés is. Ezeknek a munkából való kizárása számos értékes szakmunkás elvesztése miatt a bányaüzem megszüntetését vonta volna maga után, ami pedig a kitűzött czéllal, a bánya üzembentartásával ellenkezett volna. Mindaz-