Orvosi Hetilap, 1918. szeptember (62. évfolyam, 36-39. szám)

1918-09-08 / 36. szám

472 ORVOSI HETILAP 1918. 36. sz. tartotta magát még a legutóbbi évekig is, a­mikor Bes­­zedka és Ichikawa nyomán különösen a világháború elején újból előszedték e therapiát azok is, kik nemrég abbahagyták volt. Nagy fanatikus tábora volt eme „specifikus“ therapiá­­nak az egyik oldalon, a másik oldalon azonban skepsissel kisérték a jelentett eredményeket. Krehl az 1916.-i varsói német belorvosi congressuson erről így nyilatkozott: „A typhus kezelését elölt vagy gyengített kórokozó csirákkal sokan ajánlják, kevesen dicsérik lelkesedéssel, egyesek nagyon tartózkodóan ítélik meg. Az én benyomásom az, hogy vég­leges vélemény még nem mondható, legkevésbé azonban kedvező. Tovább kell nyugodtan kutatni!..." A vaccina-keze­­lés nem specifikus hatásának felfogása csak akkor kezdett tért nyerni, a­mikor az argentiniai Kraus és tanítványai coli­­vaccina alkalmazásával hastyphusban ugyanazon tünetkom­plexumot találták, a­mely typhus-vaccina után észleltetett, majd a­mikor ugyancsak ilyen hatás mutatkozott coli­vaccina alkalmazása után puerperalis septicaemiában. Kraus után több szerző közölt hasonló eredményeket coli-, staphylococcus-, pyocyaneus-, Choleravibrio-, dysenteriabacillus-vaccinákkal, vagy vaccinák keverékével (Galambos). És egészen más irányú magyarázatok kutatására utaltak az? — ugyanolyan termé­szetű betegségben elért — eredmények nem bacterium ere­­detű fehérjék, úgynevezett faj idegen fehérjék: h­ista­min (Riedl), deuteroalbumose (Li­dke), natr. nucleinicum (Luksch) és steril tej (Saxl) parenteralis adagolása után. Mindezek a specifikus immunizáló hatás magyarázatát kizárják, de a hatás igazi, mindenképpen elfogadható ma­gyarázatát, néhány tetszetős elméletet leszámítva, nem tud­ták még megadni. A szemmel látható hatást két csoportra oszthatjuk: az egyik a testhőmérsékre terjed ki a legtöbbször, a másik pedig a localis kóros elváltozásokra, így hastyphus­ban például tudjuk, hogy a vaccina-injectiót a legtöbb eset­ben hidegrázás, nagy hőemelkedés, majd hirtelen hőesés — sokszor azonban lysises esés — akár subnormális fokra követi; itt-ott a hőemelkedés utáni sülyedés csak addig a fokig ter­jed, mely az injectio előtti hőmérséknek felel meg; a hő­­sülyedés egyes esetekben maradandó, máskor meg nem az. A localis hatás ugyancsak typhusban az anatómiai laesiókon észlelhető, azok sokkal hamarabb fejlődnek vissza a vaccina­­injectio után, mint a nem vaccináltakon, a­mint azt Wiesner 10 bonczolt esete igazolja.1­2 A hőhatást Paltauf­ úgy ma­gyarázza, hogy a vaccinák bizonyos pyrogén anyaggal bír­nak, mely a hőreguláló centrumot izgatja és a­midőn az a kimerülés stádiumába jutott, akkor hősülyedés áll be. E magyarázat nem elégítette ki azokat, kik ezen kérdéssel fog­lalkoztak, de ugyanakkor sok más magyarázat sem tudta tisztázni e kérdést. Schmidt R. az előrebocsátottakat össze­gezvén, úgy a különböző vaccinákat, specifikus serumokat, mint pedig a hasonló hatást előidéző nem specifikus homo­log és heterolog eredetű serumokat, továbbá a különböző állati és növényi eredetű nucleinokat, a gyárilag előállított ilyen fehérjeféléket mind a „parenteralis proteintest-therapia“ princípiumába foglalja össze. Kraus anaphylaxiás shockkal igyekszik eme hatást megmagyarázni, analógiában a reinfectio utáni tünetcomplexummal az anaphylaktizált állatokon. Weichardt a protoplasma aktiválásának tetszetős elméletét hozza magyarázatul azon tapasztalatból kiindulva, hogy fehérje parenteralis befecskendezésével egészséges állatokon bizonyos vitalis functiókat fokozni tudott (fokozottabb tejelválasztást kecskén), és mert ilyen functiofokozást tudott elérni izolált fáradt szíven magasabb molekulájú fehérjebomlástermékekkel, ennek analógiájával magyarázza a beteg szövet fáradt proto­­plasmája vitális erejének fokozódását. Müller R. a therapiai hatás okát a gyuladásos factorok shockszerű fokozódá­sában keresi. A gyuladás ilyen fokozása fehérjeinjectiókkal egyik válfaja volna annak, a­mit Weichardt protoplasma­­aktiválásnak nevez. A gyuladás reactióját ő fokozott trans­­sudatióban látta. A­mikor már most a vaccinák specifikus volta meg­döntetett és kitűnt, hogy ez a „proteinhatás“ nem a kór­okozóra directe ható valami, hanem a beteg szervezet csak egy reactiója, előrelátható volt, hogy e principium tágabb teret fog nyerni a modern experimentális therápiában. És csakugyan, rövidesen egész sorozata a betegségeknek került vizsgálat alá és ha leszámítjuk az általános természetű beteg­ségeket, a következő disciplinákban találkozunk a „hetero­­proteintherapiával“: A szemészetben elsőnek Szily Pál­ 1915-ben közölt abortív gyógyulást acut szemblem­orrhoeában typhus-vacciná­­val, majd Sternberg­gel­ együtt 1917-ben nagyobb anyagot közöl, de már blennorrhoeán kívül másnemű szemgyuladáso­­kat is kezelt (trachoma, iritis stb.). Tejinjectiókkal Müller5 rheumás iritist, Müller és Thauer6 szemblennorrhoeát, Fried­­landert pedig különböző aetiologiájú conjunctivitiseket gyó­gyított. Nálunk ifj. Liebermanns számolt be a tejinjectiók eredményéről szemészeti bajokban. Bachstein nem látott ered­ményeket ezen therapiától. A bőr- és syphilisgyógyászatban: Szily P. 1915-ben acut gonorrhoeás herelobban, Bloch10 gonorrhoeás izületi gyula­dás esetében ért el ugyanakkor eredményt typhus vaccina­­injectióval. Tejinjectiókkal értek el gyógyító hatást gonorrhoeás complicatiók, bubo és herpes zooster eseteiben Müller és Weiss,11 laserummal epididymitisben Luithlen,12 Treupel 18 pedig urticaria, prurigo és ekzema eseteiben. Orbánczban Szily és Schiller 14 typhus-vaccinával, Turnheim 15 pedig tej­injectiókkal vélt abortiv hatást elérni. Nálunk legutóbb Gusz­­m­an 10 syphilis és lágyfekély eseteiben látott jó eredményeket, Sellei és Kraus 17 pedig különböző bőrbajokban némi ered­ményt közölt tejinjectiók után stb. A belgyógyászatban Schmidt18 az anaemia perniciosát és a chlorosist tudta befolyásolni tejinjectiókkal. Edelmann­ia acut polyarthritis eseteiben látott igen jó hatást a tejinjectiós therapiától, csakhogy nagyadagú salicyllal egyetemben. , Ha eme felhozott példákat taglaljuk, azt látjuk, hogy a proteintherapiának elsősorban ott volt a legnagyobb hatása, a­hol localis természetű gyuladásokkal álltunk szemben. A localis gyuladásos természetű körfolyamatok, a­melyek vála­dékképződéssel, exsudatióval járnak, voltak azok, a­melyek gyorsan, észrevehetően reagáltak. E reactio azonban nem jelenti a körfolyamatnak teljes visszafejlődését, gyógyulását. Szemblem­orrhoeában úgy a typhus-vaccina, mint a tejinjectio után roppant gyorsan fejlődik vissza a locális duzzanat és a váladékképződés, de ezzel maga a kór még nem gyógyult meg, gonococcusok még mindig találhatók. Mint hastyphus­ban is láttuk, a bélfekélyek a rendesnél hamarább fejlődtek vissza, de azért — a pyrogenetikus hatást leszámítva — maga a typhus nem gyógyult meg oly hirtelen. Locális el­változásokkal nem járó fertőző betegségekben például még pyrogén hatást sem lehet mindig elérni proteininjectiókkal, a­mint azt magam tapasztaltam febris recurrens esetében. Acut polyarthritis esetén proteininjectióra a dagadt ízületek való­ban gyorsan leapadnak, a­mi a betegnek nagy könnyeb­bülést jelent, de a rheumás láz azzal nem szűnik meg mindig, sőt még az izületi fájdalmak sem, jeléül annak, hogy a localis 1 Wiener kl. Wochenschrift, 1916, 39. szám. 2 Wiener kl. Wochenschrift, 1915, 631. oldal. 3 Budapesti Orvosi Újság, 1915. 4 Gyógyászat, 1917, 43. sz. és 1918, 5—6. sz. 5 Bécsi orvosegyesületi értesítő, 1916, decz. 1. ß Med. Klinik, 1916, 43. sz. 7 Wiener kiin. Wochenschrift, 1916, 42. sz. 8 Orvosegyesületi értesítő, 1918. 9 Wiener kiin. Wochenschrift, 1917, 37. sz. * 10 Schw. Korr.-B!., 1915, 44. sz. 11 Wiener kiin. Wochenschrift, 1916, 9. és 27. sz. Wiener med. Wochenschrift, 1916, 48. sz. 12 Wiener kiin. Wochenschrift, 1916, 9. sz. 13 Med. Klinik, 1915, 33. sz. 14 Wiener kiin. Wochenschrift, 1916, 50. sz. 13 Wiener kiin. Wochenschrift, 1917, 51. sz. 16 Orvosi Hetilap, 1917, 50—51. sz. 17 Orvosi Hetilap, 1918, 2. sz. 18 Med. Klinik, 1916, 7. sz. 19 Wiener kiin. Wochenschrift, 1917, 10. és 16. sz.

Next