Orvosi Hetilap, 1919. április (63. évfolyam, 14-17. szám)

1919-04-06 / 14. szám

1919. 14 sz. ORVOSI HETILAP parenchyma degeneratióját előidéző ártalom megszűntével — a vese teljes restitutiójára vezethet. Mint említettük, acut gastroenteritisben igen kifejezett a szívgyengeség. Ez és a folyadékveszteség tünetei az egész kórképet uralhatják. Azonban e szívgyengeségi tünetek nem­csak a szív primaer szervi gyengeségéből, hanem a víz­veszteség következtében besűrűsödött vér mechanikai akadályá­­ból (tehát relatív szívgyengeségből) is magyarázhatók. Ha a beteg ily egyre fokozódó szívgyengeség közben hal meg, a sectio majd minden esetben a szívizomzat súlyos vagy kevésbé súlyos degenerátióját mutatja Ha ellenben e stá­diumban 12 liternyi intravénás konyhasós (5%) infusiót al­kalmazunk — minél hamarabb, annál jobb —, igen sokszor egy csapásra eltűnnek a súlyos szívgyengeség tünetei. A prognosis szempontjából tehát rendkívüli fontosságú, hogy a besűrűsödött vérű, a szívgyengeség minden jelét magán viselő beteg miképpen reagál az intravénás hypertoniás konyhasóoldatra. Ha az infusiót elég korán adtuk, a javulás prompt és tartós, a szívgyengeség minden tünete úgyszólván az ömlesztés közben, illetve közvetlen utána eltűnik. Ilyenkor feltehető, hogy a szívizomzat ép. Ha azonban az ömlesztés daczára is romlik a beteg állapota, akkor a tünetek nagy része a szívizomzat szervi gyengeségéből származik. El­gyengült betegeinken a sóláz mindig kimaradt. Az elhúzódó acut gastroenteritis gyógyultával sokszor marad vissza hó­napokon át tartó szívgyengeség: állandóan szapora, aryth­­miás, labilis pulsus, különösen felültetés vagy hasonló izom­munka, vagy csekélyebb izgalom után. Az acut toxikus gastroenteritis bonczolásakor rendesen nem felel meg a kórbonczolástani kép az élőben észlelt tünetek súlyosságának. A gyomor- és bélnyálkahártya szabad szemmel látható és ennél nagyobb vérerei területenként fol­tosan belöveltek (legalább a Peyer-plaque-ok környékén), a mucosában kisebb vérzések, felszínén kévés nyálka, ritkán exsudatum. A bélfal oedemája nem gyakori, épp úgy a Peyer­­plaque-ok kifejezett duzzanata sem, ellentétben a solitaer tüszők rendesen megtalálható megduzzadásával. Néha kisebb fekélyeket láthatunk. Az esetek egy részében mindezen, acut lobosodásra jellemző elváltozások teljesen hiányoztak. Ilyen­kor a szívizom és a parenchymás szervek zavaros duzzadá­sából, a savós űrök, izomzat stb. nedvszegénységéből követ­keztethetünk egy toxikus, nagy folyadékveszteséggel járó béllobosodásra. A mesenterium mirigyei ritkán, a lép ese­teinkben sohasem volt megduzzadva. A subacut vagy chronikus enteritis tünetei nem oly hevesek, mint az előbbeniek. Rendesen vagy gastritissel (hányás stb.), vagy colitissel szövődik. A székletétel száma igen változó és nem mindig fokmérője a baj súlyosságának.­­Megtörtént, hogy a betegnek csak 1—2 híg sárgás széke volt és a has diffus nyomásérzékenységén, a beteg étvágy­talanságán kívül csak a rapid soványodás, a szívműködés gyengülése, facies abdominalis, csuklás stb. hívta fel figyel­münket a súlyos enteritisre, melyet a sectio igazolt.) A szék sárgás, néha zöldes, vizes, számtalan apró szövet- és nyálka­­szálacskával kevert. Chemiailag majdnem mindig vér mutat­ható ki, sőt ritkán a nyálka a haematintól szürkés-barna. Igen gyakran találhatók — főleg növényi — ételréstek (főzelék) a székben. A próbareggeli eredménye könnyebb esetben teljesen a normálisnak megfelelő lehet, de legtöbb­ször subacid vagy anacid, nyálkás. Súlyos esetben ebben a formában is előállanak a folyadékveszteség és toxinhatás tünetei, de jóval hosszabb idő alatt, és ha előállottak, többnyire min­den therápiával daczolnak: fokozódó szívgyengeség, anaemia, gyakran albuminuria és cylindruria közben beáll a halál. A hőemelkedés ritka és ilyenkor sem megy túl 39° C-on, a hőmenet szabályt nem követ. Külső vizsgálattal a bronchu­­sokban csekély hurut, a szív és a pulsus viselkedése a baj intensitásának megfelelő; a has gyakran behúzódott, ritkán kissé meteorismusos, gyakori a máj, ritka a lép megnagyob­bodása (fölfelé). Épp úgy ritka a herpes labialis és az urticaria. A reconvalescentia többnyire hetekig (3—5 hét) tart és noha a beteg jó étvágygyal táplálkozik, az anaemia, szívlabilitás, gyengeség sokáig megmarad. Többször láttuk a tubercu­losis manifestálódását. A subacut enteritis gravis és a colitis gravis azok a betegségek, melyeket ilyen formában béke idején vajmi ritkán láttunk. A subacut bélhurutok legnagyobb része sokkal enyhébb és jobbindulatú, mint az előbb vázolt béllobosodás és hozzá minden átmenet megvan. Különösen rossz prognosisú az alkoholisták subacut vagy chronikus enteritise. Subacut és chronikus enteritis gravis eseteink bonczo­lásakor súlyos nyálkahártyalobosodás jelenségeit észleltük. A gyomor, a vékony-, néha a vastagbélnyálkahártya feltűnően belövelt, vagy palaszürkén elszíneződött. Emellett kifejezett a folliculusok hyperplasiája, nyálkaképződés, nagyobb vérzések, catarrhalis fekélyek, ritka esetben diphtheriás felrakódás, a bélfal pedemás duzzanata, belövelt serosa, duzzadt mesen-­­­terialis mirigyek egészítik ki a képet. Két esetben megalvadt vért leltünk a szabad hasürben, anélkül, hogy a bélfalzat makroskóposan sérült lett volna. Eredete ismeretlen. A többi szerv elváltozása az acut gastroenteritis gravishoz hasonló. A béllobosodás harmadik harc­téri alakja a colitis, mely a béke idejében is ismert, de szintén ismeretlen aetio­­lógiájú colitishez (A. Schmidt: colitis chron. purulenta; Rosenheim: colitis gravis) bizonyos tekintetben hasonló. Meg­különböztetésül ajánlatos volna a békecolitis számára a colitis chron. purulenta, míg a harc­téri súlyos colitis szá­mára a colitis gravis elnevezést fenntartani, mely utóbbi nem czéloz mást, mint a „súlyos, fekélyes, ismeretlen aetiológiájú colitis“ kifejezésnek megrövidítését. Alba a colitis ulcerosa nevet ajánlja. A colitis legnagyobb számmal a tavaszi és nyári hó­napokban jelentkezett, de egész éven át előfordult. A bél­lobosodás ezen alakja úgy tömeges megjelenése, mint egész le­folyása miatt valóban hadibetegségnek tekinthető. Előidézésé­ben a harc­téri viszonyok épp oly jelentős szerepet játsza­nak, mint az acut és subacut gastroenteritis gravisban. Az aetiologiát illetőleg gondoltak átállott bacillusos dysenteriára, melynek gyógyultával locus minoris resistentiae marad vissza. Alba legújabban a colitis eme formáját részben mint postdysenteriát, részben mint egy secundaer nagy virulen­­tiájú bélfertőzést fogja fel, egységes aetiologia nélkül (Mün­chener med. Wochenschrift, 1918, 10. sz.). Dysenteriának tartja Schittenhelm is. Käthe szerint sokkal több az ambuláns dysenteria, mintsem gondolnák. Az enteritisben kitenyésztett Y-törzsről felteszi, hogy ez a rendes bélflóra megnőtt virulen­­tiájú tagja (Deutsche med. Wochenschrift, 1918, 18. sz.) Leszámítva, hogy betegeink anamnesisében dysenteriára még csak gyanús motívumok sem voltak, kórházunkban a betegek székét rögtön és kedvező körülmények között (labo­ratórium a kórház területén, a székletét rázástól és kihűléstől óva stb.) vizsgálva sem leltünk valamely ismert kórokozót.* Kolle a háború elején a galicziai colitiseket tanulmányozva, álláspontját három pontban foglalja össze (Deutsche med. Wochenschrift, 1916, 19. sz.): 1. Sem valamely dysenteria­­bacillus, sem ennek bizonyos változata nem mutatható ki. 2. A kórokozó nem amoeba, sőt valószínűleg bac­terium sem. 3. Sem az antitoxikus serumnak (Shiga- Kruse), sem a polyvalens serumnak nincs gyógyhatása. T. H. Rumpel bizonyos esetben hajlandó a streptococcust és egy diplococcus-féleséget kórokozóul tekinteni (Münchener med. Wochenschrift, 1915, 6. sz.) . Mi több száz esetünk közül néhány esetben feltűnő sok spirochaeiát és egy esetben a Finkler-Prior-commabacillushoz morphologiailag hasonló vibriónak úgyszólván tiszta culturáját találtuk. Legvalószínűbb ezek szerint, hogy a colitisek kóroka nem egységes. Bac­­teriumos aetiologiáját teljesen tagadni nem lehet, mert ellene nem bizonyító az, hogy pathogén csírákat kitenyésztenünk nem sikerült, de viszont mellette sem bizonyító az, hogy a csapatok helyváltoztatásával egyidőben a baj úgyszólván meg . Hasonlóan negatív eredményűek voltak a kórház akkori pa­rancsnokának, Fejes Lajos dr. egyet, magántanárnak ilyen irányú vizs­gálatai. 155

Next