Orvosi Hetilap, 1919. július (63. évfolyam, 27-30. szám)

1919-07-06 / 27. szám

1919. 27. sz. ORVOSI HETILAP inductiv methodus nem nyújthatja ennek tudományos bizonyí­tékait. A „Tropsdheninfektion“ elmélete csak mechanikai mo­mentumokat tart szem előtt, nem törődik a megbetegedés biológiai tényezőivel. Ezzel az elmélettel nem tehetők meg fertőzéses megbetegedések contagiosus megbetegedésekké. A contagiosus betegségeknek (lásd idézett könyvemet) vannak cardinalis attribútumai, emberről-emberre való terjedésükben törvényszerűségek állapíthatók meg. Cardinalis tulajdonságaik­ból és a megállapított törvényszerűségekből nem csak lehet, hanem kell is contagiosus természetükre következtetni. Mindez nem lévén meg az exogen fertőzés mechanismusán alapuló meg­betegedésekben, ezek nem lehetnek egyszersmind contagio­susak is. (Lásd Semmelweis: Kindbettfieber, 1861, 107. oldal.) A contagiosus betegségek pathogenesisének analysise bizonyossá teszi, hogy nem maga a betegség kész anyaga (Krankheitsstoff), hanem csakis egyik componense terjedhet emberről-emberre. Épp így kellene lennie akkor, amikor fertő­zéses betegségek terjednének a contagiositás révén emberről­­emberre. Itt is csak a bacteriumos componens, nem pedig maga a noxa az ő teljességében, a betegség terjedhetne emberről-emberre, éppen a függőcseppben lebegve. De a fertőzéses betegségek is, csak úgy, mint a con­­tagiosusok, igenis beolthatók. Ez az, a­mit infectiónak szabad és kell mondanunk. A­hol ez de facto nem következett be, az infectio legfeljebb feltételezhető, de be nem bizonyítható. Az inductiv methodus segítségével operáló conditio­­nális gondolkodás, szemben a deductiv módszerrel élő aetio­­lógiai szemléléssel, praecisebb megállapításokhoz juttat el bennünket. Ha tussis convulsiva esetében átvihetőségről beszélve azt értik alatta, hogy ez a betegség contagiosus, úgy erre az a válaszunk, hogy ezt lehet feltételezni, ebben lehet hinni, de bizonyítani nem lehet. Az inductiv methodus nem tud a con­tagiosus betegségek lényegét determináló critériumokat szol­gáltatni tussis convulsivában. Az utolsóelőtti praemissa: a betegség egyszeri átszen­­vedése immunitást hagy hátra, egyszerűen puszta állítás, mely bizonyítva nincsen, de egyáltalában be sem bizonyít­ható. (Ellenben hiába bizonyítjuk, hogy a vörheny egyszeri átszenvedése nem hagy hátra immunitást. A tan- és kézi­könyvek épp az ellenkezőjét hirdetik. Mi több: egyik érvük a vörheny streptococcus­ természetű megbetegedésének cha­­ractere ellen.) Minthogy úgy a fertőzésesnek felfogott, mint pedig a contagiosus bántalmak pathogenesisének lényegét illetőleg, felfogásom a ma divótól érdemlegesen különbözik, kell hogy különbözzék az immunitást illetőleg is. Ezzel a klinikus szempontjából is szerfelett fontos és érdekes kér­déssel nem foglalkozva tüzetesebben, ennek a dolgozatnak a keretében csak a következőket óhajtom megjegyezni: Az immunitás problémájában az experimentális búvárkodás más eredményre kell hogy jusson, mint a csakis az empíria tala­ján álló klinikai megfigyelés. Az eredmények nem fedhetik egymást. Minthogy sem fertőzésesnek felfogott, sem contagiosus betegség a dispositio phasisa nélkül nem tud kifejlődni, meg nem betegedés nem minősíthető egyszerűen immunitás­nak. Az emberi pathologiában immunitás tulajdoképpen csak az inoculatióval szemben állapítható meg. A tapasztalat értelmé­ben bizonyos contagiosus betegségekben az emberi szervezet rendszerint csak egyszer s nem többször szokott szenvedni. Contagiosus betegségek átszenvedése tehát rendszerint az egész életre terjedő immunitást látszik hátrahagyni. Szántszán­dékkal mondom látszik:a valóság az, hogy a dispositio phasisa rendszerint az egész életen át csak egyszer fejlődik ki a szervezetben. Ugyanez áll a fertőzésesnek felfogott betegségek egy bizonyos csoportjáról. Itt is az immunitás csak úgy értelmezendő, hogy látszólagos, mert a valóságban az immu­nitás lényege a dispositiós phasis ki nem fejlődésén alapul. S nem hagyandó figyelmen kívül, hogy mire is figyelmeztet a mathe­sis valószínűség törvénye ? Ha azt tapasztaltam, hogy egy leányka két éven belül háromszor betegedett meg tisztes­séges vörhenyben, úgy a valószínűség törvényének értelmében ez a gyermek sokkal, de sokkal többször betegedett meg vörhenyben, mint az a szervezet, mely vörhenyben egy­általában nem betegszik meg egész életén át. A bacteriológia és az immunitástan mai nyelvén beszélve, azt kellene mon­danunk, hogy a vörheny átszenvedése nemcsak hogy nem jár immunitással, hanem mint például tüdőgyuladásban, orbáncz­­ban, a dispositio növekedésével. A fertőzésesnek felfogott beteg­ségek ismételt átszenvedésének magyarázatát csak az egyén constitutiójában találhatjuk meg, a­miről alább még leszen szó. Annyit mondhatunk tehát mindössze, hogy a tussis con­­sulsiva azon megbetegedések közé sorolható, melyeken csak egyszer esik át az ember. De ha ez áll is, egymagából ebből a tényből még semminemű következtetés sem vonható „fer­tőzéses“ vagy „contagiosus“ természetére. A­mi az utolsó praemissát, a typusos lefolyást illeti, ilyennel találkozunk fertőzéses és contagiosus megbetegedések mindkét kategóriá­jában egyaránt. A conditionalis gondolkodás a tussis convulsiva pathoge­­nesisében nem tévesztheti szem elől, hogy a tussis convul­­sivajárványok rendszerint kanyarójárványokhoz csatlakoznak, vagy azokat megelőzik. A­mikor az egyik uralkodik, rendszerint nem uralkodik a másik. Az inductiv methodus tehát jogosult megállapítani, hogy a tussis convulsivajárványok és így az egyes megbetegedés dispositiós phasisának az előidézésében olyan exogen tényezők, in ultima analysi mint assimilativ és dissimilativ principiumok, érvényesítik hatásukat, a­melyek nem azonosak, bár úgy látszik, hogy közelről rokonok azok­kal a külső princípiumokkal, a­melyek a kanyaró epidemiás megjelenéséért, illetve a kanyaró dispositiós phasisának a megteremtéséért teendők felelőssé. A conditionális gondolkodás tehát irányt jelöl a jövő kutatásainak, melyek végzendők abból a czélból, hogy egyrészt a dispositiós phasisnak a lényegéről, másrészt a járványok keletkezésének feltételeiről nyerjünk fel­világosítást. Ezzel egyszersmind eljutott a conditionális gon­dolkodás a következő igen fontos megállapításhoz. Legyen szó akár fertőzésesnek minősített, akár contagiosus betegségről, az immunitás lényege végeredményben arra vezetendő vissza, képesek-e az exogen tényezők — az összességük, a­mil­en — az individuumra hatást kifejteni vagy sem. Az in­dividuumnak ezen „fogékonyságát“ az endogen tényezők ösz­­szessége — a csiratervezet (Keimanlage) - determinálja. Az immunitás problémájában ez a punctum saliens. A conditionális gondolkodás nem téveszti szem elől és jelentőségében figyelemre méltatja a következő tapasztalati tényeket: 1. Ha valamely családban a gyermekek tussis convul­sivában megbetegedtek, nem ritkán megesik, hogy a család felnőtt tagjai makacs, de pertussis convulsivára nem jelleg­zetes köhögésben szenvednek. 2. A tussis convulsivának is vannak durványos (rudi­­mentaer) alakjai; a köhögés alig mondható convulsivnak (ful­­lasztónak). 3. A tussis convulsiva-roham helyett mintegy inkariá­­lólag görcsös tüsszentés (coryza convulsiva) jelentkezhetik. 4. Szemben a kanyaróval, mely ha családi endemiára vezet, nem kimél úgyszólván egyetlenegy gyermeket sem, ki odáig kanyaróban még nem volt beteg, tussis convulsivánál körülbelől 10%-ra rúg azoknak a száma, a­kik a „fertőzés veszélyének“ daczára nem betegednek meg. 5. Nagy kórházi tapasztalatok felett rendelkező szerzők (Henoch) érthetetlennek tartották, hogy a kórházba más beteg­ség miatt fölvett,de egyszersmind tussis convulsivában is szen­vedő gyermekek az osztályban nem „terjesztették“ el ezt az utóbbi betegségüket. Henoch megfigyelését megerősíthetem. 6. A tussis convulsivához igen gyakran társulnak szö­vődmények az idegrendszer részéről, így convulsiók, eclampsia, zavarok beszédben, hallásban és látásban (vakság, lelki vak­ság, neuritis optica, transforms hemiopia), bénulások mono-, hemi-, di- és paraplegia alakjában. Az agy állományában lágyulásos góczok, sorvadás és gyuladásos folyamatok (ence­phalitis). Továbbá epilepsia, hysteria, hypochondria, halluci­nates zavarodottság, melancholia, az intelligentia csökkenése: 299

Next