Orvosi Hetilap, 1920. augusztus (64. évfolyam, 31-35. szám)

1920-08-01 / 31. szám

318 ORVOSI HETILAP 1920. 31. sz Övegebb egyéneken vagy a tüdőszövet megbetegedése esetén kevesebb folyadék vagy gáz kell a positiv nyomás kifejlő­déséhez. A mellkasban uralkodó physicai erők ismerete alapján tehát eleve elutasíthatjuk azt a feltevést, hogy a mellkasi izzadmány absolut nagyságával arányosan közeledünk a positív nyomás beálltához. A mellüreg légmentes elzártsága folytán a tüdő rugalmasságával kell arányban állania annak a folyadékmennyiségnek, a­mely a negatív nyomást meg tudja szüntetni. E felfogás helyességével áll vagy bukik egész okoskodásom. Éppen ezért két példával akarom vilá­gosan bemutatni a képet, melyet e nyomási viszonyokról magamnak alkottam. Képzeljünk el egy hosszabb és egy rövidebb gummi­­szalagot egyik végével a falhoz rögzítve. A szabadon lógó két véget összefektetem, kézbe fogom és annyira meghúzom, hogy a rövidebb hosszának, mondjuk, kétszeresére nyúljék. Mindkét szalag meg fog feszülni. Miközben a két szalag­véget ebben a helyzetben rögzítem, egy fal felé ható rugal­massági erőt kell legyőznöm. (A szalagok hossza és az ebből származó feszültségek közti különbség két egyén tüdejének rugalmassági viszonyai közti különbséget szemlélteti.) Kezünkkel a fal felé közeledve mindinkább csökkenni fog a két szalag feszülése. Minthogy pedig a két vég egyenlő gyorsasággal közeledik a falhoz, a két szalag feszülése külön­böző időben fogja elérni feszülésének nullapontját. Az aránylag rugalmasabb, rövidebb szalag későbben. Ha ezen nullaponton túl is közeledem még kezemmel a fal felé, a megfelelő szalag petyhüdten le fog lógni. A kevésbbé rugalmas szalag ha­marább kerül ebbe a helyzetbe mint a másik. A nullapont elérése előtt, a szalag szabadon lógó végpontjának a falhoz való közelítésében kezem passiv munkát végzett, a szalag maga húzta végpontját a fal felé. Amíg a szalag feszül, tehát amíg rugalmassága hat, nem kell semmi más physikai erő után kutatnom, mely ezt elvégzi. Mihelyt azonban elértem a nullapontot, nekem kellett a szalagot vinnem, hogy vég­pontja a falhoz közelebb essék és a szalag volt passiv. Csak ha ez a helyzet bekövetkezett, beszélhetünk arról, hogy én „tolom“ vagy „nyomom“ a szalagot a fal felé. Azt hiszem kétségbe nem vonható, hogy több, különféle rugalmasságú szalaggal kísérletezve, annak a távolságnak a nagysága, melyet a kifeszített szalag kezemben levő végének a feszülés nullapontjáig meg kell tennie, csakis a szalag rugalmassági erejétől függ. Akár gyorsan, akár lassan ernyesztem el a szalagot, a távolság minden szalagra jellemző és állandó. Zárjuk el ujjunk hegyével egy ideálisan záró Pravaz alsó nyílását és húzzuk teljes erővel a dugót. Ez megakad a henger közepén és alatta ritkított tér, negatív nyomás ke­letkezik. Képzeljük el, hogy ebben a ritkított térben meg­felelő berendezés folytán megvannak a gázképződés feltételei oly értelemben, hogy ott előbb-utóbb positív nyomásnak kell kifejlődnie. Vájjon nem lehet-e a positív nyomás beálltát feltétlen biztossággal kizárni mindaddig, míg a dugattyú húzása teljes erőfeszítés mellett történik? Gondolhatunk-e arra, hogy a dugattyú alatt positív nyomás van, mialatt ezt a henger közepénél tovább húzni nem bírjuk? Azt hiszem nem. És fordítva: ha meg tudnék manométerrel állapítani, hogy a dugattyú alatt negatív a nyomás, a dugattyút pedig, melynek helyzetét a magunk szemével figyelemmel nem kísér­jük, segédünk húzza, akkor anélkül, hogy egyebet is tudnánk, feltétlen biztonsággal következtethetünk arra, hogy a dugót segédünk izomereje rögzíti valahol a henger közepe táján, azaz, hogy húzó és nem toló erő rögzíti. Ily megfontolás után azt állítom tehát, hogy mindaddig, míg a tüdő collapsusa nem teljes, azaz mindaddig, míg ru­galmassági ereje hat, a mellkasban negatív nyomásnak kell uralkodnia. És fordítva: mindaddig, míg a mellkasi izzad­­mányban negatív a nyomás, a tüdő „összenyomva“ nem lehet. Volumenkisebbedése rugalmasságával áll összefüggésben és ennek magyarázatára felesleges más physikai erőket keresni. Benczúr fent idézett szavainak értelme tulajdonképpen a következő: Tény, hogy nagyobb izzadmánynál a rekesz le van „nyomva“, a mediastinum át van „tolva“, de az iz­zadmányban mégis negatív a nyomás. Spengler és Sauerbruch azt mondja, hogy a tüdő nem is igen lehet összenyomva, ha negatív az izzadmányban a nyomás. Mint sokan, ez a két kiváló észlelő is elfelejti, hogy a tüdő rugalmassága és a hydrostatikai nyomás egymástól teljesen függetlenül fejti ki hatását és hogy éppúgy, mint ahogy az izzadmány a mediastinumot és diaphragmát nyomja, nyomja a tüdőt is, még­pedig Pascal törvényei értelmében. Az izzadmányban valóban fennáll negatív nyomás „a látszattól eltérőleg“, de ennek megint egészen más physikai oka van: a tüdő rugal­massága. Nem hiszem, hogy Benczúr szavait félremagya­ráznám. Első észrevételem az, hogy a hydrostatikai nyomás nem fejtheti ki hatását a tüdő rugalmassági erejétől függetlenül. Sőt én úgy képzelem, hogy a tüdő concentrikus irányban ható rugalmassága a hydrostatikai nyomást problematikussá teszi, hogy ne mondjam felfüggeszti. Magam ugyan sohsem végeztem a kísérletet, de kétlem, hogy a Pascal-féle kísérlet sikerüljön, ha az alsó végén pontosan odafekvő lappal zárt üveghengert vízzel telt edénybe mártjuk és a beléje töltött vízoszlop fölött légritkított teret, negatív nyomást hozunk létre. A klasszikus kísérletben, ahol a henger felső szája nyitott, az alsó záró lapra felfelé ható hydrostatikai nyomás abban a pillanatban, mikor a hengerbe töltött víz színe eléri a nagy edény vízszínét, kiegyenlítődik a hengerben levő hydrostatikai nyomással és az alsó záró lap leesik. Ha a vízoszlop felett negatív nyomást létesítünk, a lap nem fog leesni még akkor sem, ha a vízoszlop magasabb a nagy edény vízszinénél. Azt hiszem, ezt az állítást megkoc­káztat­­hatom a kísérlet végrehajtása nélkül is. A mellkasi viszonyoknál a physikai állapot ugyanez. Elképzelhetetlen, hogy a mellkasban a hydrostatikai nyomás érvényesüljön, hogy ez „lenyomja“ a rekeszt, „áttolja“ a mediastinumot, mindaddig, míg a folyadék fölötti közegben, tehát a tüdőben negatív nyomás uralkodik, tehát mindaddig, míg a tüdő concentratiós rugalmassága ki nem merült. Ebből logikusan azt a következtetést kell levonnunk, hogy amíg az izzadmányban negatív a nyomás, addig a rekesz „lenyo­mását“, a mediastinum „átnyomását“ nem lehet a hydrostatikai nyomásra visszavezetni. Más magyarázatot kell keresnünk és ez szerintem a következő: A rekesz ép viszonyok között azért domborodik fölfelé, mert a tüdő felhúzza. Más szóval: a mell- és hasüreg közti nyomás közti különbség folytán. Hullában, a mellkas fel­tárása után a rekesz, mint egy rongy, ide-oda libeg. A mediastinum egyensúlyi helyzetét a középvonalban a két mellkasfél egyenlő nyomásviszonyai biztosítják. Ha ez igaz, akkor tovább következtethetjük, hogy a rekesz fölötti nyomás fokozódásával, illetőleg a negatív nyo­más csökkenésével a rekesz „lesüpped“, a Röntgen-ernyőn lelapul a hasüreg felé, a mediastinum pedig „áthúzódik“ az ép oldal felé. Minthogy pedig mellkasi izzadmány esetében csökken a mellüregben a negatív nyomás, növekedésével a nyomáscsökkenés tovább tart, a rekesz lesüppedése és a mediastinum áthúzódása annál kifejezettebb lesz, minél na­gyobb az exsudatum. Tehát „lesüppedés“-ről és „áthúzódás“­­ról szóltam. Azt hiszem sikerült plausibilissé tennem, hogy miért van, még nagyobb izzadmány esetén is, negatív nyomás a folyadékban. Benczúr a tényleges physikai állapottal nem megegyező feltevésből kiindulva, arra a szerintem hibás felvételre jutott, hogy a hydrostatikai nyomás függetlenül a tüdő rugalmas­sága okozta hatástól „nyomja“ a rekeszt és a mediastinumot. A kifogás tehát, melyet Spengler és Sauerbruch kije­lentéseivel szemben felhoz, ezek szerint nem indokolt. A két szerző helyesen fejezi ki magát. Ők a tüdő „összenyomásáról“ szólva nem a tüdő actív összehúzódására gondolnak, hanem nyilván csak akkor beszélnek „össze­nyomásról“, amikor a tüdővolumen kisebbedésében a tüdő­nek passiv szerep jut, amikor tehát positív nyomás nehezedik a tüdőre, amikor az interpleurális nyomás nagyobb a külső

Next