Orvosi Hetilap, 1922. május (66. évfolyam, 19-22. szám)
1922-05-07 / 19. szám
178 ORVOSI HETILAP 1922. 19. sz. penetratio másodperczenkint hárommilliószori áramváltódásánál valószínűleg fennálló, chemiai reactio és így áramhatás nem létesül. Kétségtelen azonban, hogy a thermopenetratio hőhatása sokban különbözik a kívülről bevezetett hőhatástól. Ezt a különbséget nem a thermopenetratio elektromos áramhatásából, hanem abból óhajtanak magyarázni, hogy míg a bevezetett hő csak felszínes, legfeljebb 1—2 mm-es szövetrétegeket melegít át, addig thermopenetratiónál teljesen tőlünk függ, hogy a szövet bármely mélységében milyet. hőfokot — természetesen a szövetcoagulatiót okozó 50° C-on alul — állítunk elő. Ez a szövetek mélyében keletkezett hő azután nemcsak az érfalak idegvégződéseire gyakorolt hyperaemiás hatásban nyilvánul, hanem egyéb trophiás idegvégződésekre kifejtett hatással is és a mélyben levő hőfok emelésével az átáramolt szövetrész chemismusát és anyagcseréjét kedvezően befolyásolja. Kontraindikálja a thermopenetratio alkalmazását minden hőemelkedéssel járó gyuladás. A beálló hyperaemia ily esetekben nemcsak hogy a fájdalmat fokozza, de a hőmérséket még emeli is. A thermopenetratiós kezelés elsősorban azon makacs esetekben van helyén, melyek a szokásos kezelési eljárással daczolnak, ilyenkor azután a thermopenetratio kedvező és aránylag gyors hatása ritkán marad el. A thermopenetratio therapiás eljárásainkat értékesen gazdagította; erről tanúskodik az a nagyszámú könyv és közlemény, mely a thermopenetratio alkalmazásának rövid 15 éve alatt jelent meg és kiváló gyógyító hatását a legteljesebb elismeréssel méltatja. Irodalom. Bucky und Frank: Über die Anwendung der Hochfrequenzströme in der Blase. Münch, med. Wochenschrift, 1913, 7. — Kowartschik: Die Diathermie. Wien, 1913. — Wossidlo: Diathermie und Elektrokoagulation in der Urologie. Med. Klinik, 1914, 1. — Kelen: A thermopenetratio a nőgyógyászatban. Orvosi Hetilap, 1914. — Müller: Behandlung gutartiger Blasentumoren mit Hochfrequenzströmen auf endovesikalem Wege. Deutsche med. Wochenschrift, 1917,23. — Christen, Hertenstein und Bergter: Neue Fortschritte der Diathermie. Münch, med. Wochenschrift, 1918, 50. — Giesecke: Die Anwendung der Diathermie bei gynäkologischen Erkrankungen. Zentralbl. f. Gynäkolog., 1918, 27. — Blumreich: Zur Hochfrequenz und Diathermiebehandlung bei gynäkologisch-geburtshilflichen Leiden. Archiv für Gynäkologie, 1918, 109. köt., 1—2. füzet. — Theilhaber: Diathermierung des weiblichen Unterleibes. Deutsche med. Wochenschrift, 1918, 36. — Bűben: A thermopenetratio szerepe a női gonorrhoea gyógyításában. Orvosi Hetilap, 1921, 8. — Nagelschmidt: Lehrbuch der Diathermie. Berlin, 1921. — Bucky: Anleitung zur Diathermiebehandlung. Berlin, 1921. Budapesti Királyi Orvosegyesület. (Vill. rendes tudományos ülés 1922 márczius 11.-én.) Elnök: Wenhardt János. Jegyző: Fekete Sándor. Struma intratrachealis esete. Puhl Lajos: A 21 éves, göbös struma miatt operált nő nagyfokú légszomja a műtét után sem szűnt meg; az 5. napon bronchopneumonia tünetei között meghalt. Bonczoláskor a gégében, ennek hátulsó falán, a gyűrűporcz szélétől a N. trachealis gyűrűig terjedő, oválisan elődomborodó, sima felületű daganatot talált, melynek metszéslapja pajzsmirigyszövetre emlékeztetett. Esete az eddig leírtak között a 26. Annak eldöntése végett, hogy a daganatot az ébrényi korban eltévedt csírák vagy a külső struma beburjánzása okozta, topographiás sorozatos metszeteket készített. Ezeknek fényképeit demonstrálja, melyekből kitűnik, hogy a külső és belső struma között eléggé kiterjedt összefüggés áll fenn; az utóbbi eredetét a ligamentum cricotracheale áttörésének és a strumaszövetnek a gégenyálkahártya alatt való megjelenésének köszönheti. Lsetének fontosságot tulajdonít, amennyiben reméli, hogy pontos histológiai vizsgálattal a legtöbb esetben sikerülni fog a gyenge alapokon nyugvó embryonalis theoriát mellőzni és a struma intratrachealis magyarázatát biztosabb alapra fektetni. A gerinczoszlop elülső gümős tályoga. Dollinger Béla: Eredeti közléseink során hozzuk. Horváth Mihály: A saját és Fink tapasztalataira utalva, felemlíti, hogy dorsalis spondylitis eseteiben igen gyakran találunk praevertebralis tályogot s minthogy az ilyen tályog, illetőleg az általa feltételezett nyomás oka lehet a paraplegiának, ezért hasonló esetben mindig pontos vizsgálatot kell ez irányban végezni (kopogtatás, Röntgen). Egy esetében a tályog punctlója még kifejezettebb eredménynyel járt, mint a bemutatott betegen, amennyiben a fél év óta fennállott bénulás közvetlenül a beavatkozás után megszűnt és a beteg még a műtőasztalon felemelte a lábait. Az anaemia perniciosa eseteiben előforduló idegrendszeri elváltozásokról, különös tekintettel a gerinczvelő megbetegedésére. Baló József: 1883-ban Leichtenstein s pár évre rá Lichtheim tabessel szövődött anaemia perniciosa eseteket észlelt. Bár eleinte tabest emlegettek, már Lichtheim észrevette a gerinczvelő megbetegedésének a tabestől különböző voltát. Klinikai szempontból fontos, hogy az anaemia perniciosa eseteiben található gerinczvelő-bántalom paraesthesiákkal kezdődik s rövid idő alatt progressiv motoros zavarra vezet. Nincsenek a betegség kezdetén lancináló fájdalmak, gastrikus krízisek. Az érzési hólyagzavarok ritkábbak, mint tabes eseteiben. Tabessel ellentétben a térdreflex megtartott lehet, esetleg a térdreflex egyszer kiváltható, máskor nem. A reflexes pupillamerevség ritkább. Míg a tabes évtizedekig tart, e betegség 2—4 évig. Az anaemia perniciosás gerincvelő-megbetegedést eleinte a kombinált systemás megbetegedések csoportjába sorozták, amióta azonban a folyamat góczos jellege kiderült, a pseudosystemás megbetegedések csoportjába osztják. Anaemia perniciosa eseteiben a gerinczvelőben mákszemnyi kis lágyulásos góczok keletkezhetnek a hyalinasan megvastagodott erek körül. E góczokra jellemző a zsírszemcsés sejtek hiánya és a reactiv gliaburjánzásnak kevéssé intensív volta. A góczok a gerinczvelős nyúltagy fehér állományában mutatkoznak, elsősorban a hátulsó, majd az oldalsó és elülső kötegben. A szürke állomány — az előadó szerint — nem mutat lényeges elváltozást. A tabestől eltérőleg a hátulsó gyök ép. Az előadó anaemia perniciosa 12 esetét vizsgálta meg s 8 esetben talált gerinczvelő-megbetegedést. Klinikai tünetek 5 esetben voltak. A 8 esetből 3-ban igen kezdetleges elváltozások voltak a gerinczvelőben, a többi eset előrehaladottabb volt. Az előadó szerint pusztán ischaemiás zavarral a lágyulásos góczok keletkezését megmagyarázni nem lehet . Vossszal együtt annak a nézetnek ad kifejezést, hogy az erek hyalinas megvastagodása nincs a lágyulásos góczokkal szorosabb kapcsolatban. A toxikus gerincvelő-megbetegedésekkel való összehasonlítás alapján valószínűnek tartja, hogy az anaemia perniciosa eseteiben előforduló gerinczvelő-elváltozások toxikus ártalom következményei s ez ártalom okozza a lágyulásos góczokat s egyúttal az érfalat is károsítja. A megbetegedés góczos jellege megmagyarázza a klinikai tünetek változatosságát s így érthető, hogy a betegség egyszer inkább a tabeshez, máskor a paralysis spinalis spasticához hasonló. Az előadó a megbetegedést a sclerosis multiplexszel hasonlítja össze. Végül megemlíti az anaemia perniciosa eseteiben talált agyvelő-elváltozásokat. Egy esetben a kemény agyburok belfelületén haematomát, kettőben az agy fehérállományában nagyszámú pontszerű vérzést talált. Ez utóbbi elváltozások minden lábos elváltozás híján olyanok, mint a toxikus megbetegedésekben előforduló pontszerű vérzések. Az agybeli dúczsejtelváltozások is olyanok, mint amilyenek toxikus megbetegedésekben láthatók. Hozzászólások Bálint Rezső, Johan Béla, Verebély Tibor és Baló József előadásaihoz. Torday Árpád: Már a régi orvosok is foglalkoztak a lép szerepével (Demokritos, Paracelsus) s azt találták, hogy a lép részben felesleges szerv, részben káros is lehet a szervezetre, mert esetleg sok bántalomnak kórokozója s ezért jobb nélküle élni. A lép kiirtása után állatokban egyes szerzők (Bottazzi, Dominici, Port, Pál) a pirosvérsejtek resistentiájának fokozódását találták, míg mások e leleteket nem tudták megerősíteni (Pugliese, Luzzatti, Bissoud és Bauer). Hirschfeld három embert vizsgált ez irányban és a resistentia fokozódását nem találta. A lépidült betegségekben megnagyobbodik és ilyenkor nemcsak külső traumára, hanem nagyobb teher emelésére, kevesebb testmozgásra vagy akár tüsszentésre is megrepedhet. Ilyen betegség a kalaazar, a malaria, a typhus és a recurrens. Minthogy ezek a betegségek főleg a trópusi vidékeken otthonosak, érthető, hogy a léprupturák