Orvosi Hetilap, 1923. október (67. évfolyam, 39-42. szám)
1923-10-07 / 39. szám
486 ORVOSI HETILAP 1923. 39. sz. vizsgálatainkat, majd a leukobasisok ismert zavara, hatásának elkerülése céljából a fluorescinre tértünk át. A methylenkékből intravénásan 006 g ot adtunk 5 cm3 phys. NaCl-ban oldva, a fluorescinből per os 1 g-ot, subcutan injectióban pedig az 5°/o-os phys. k. sós oldatából 112 cm3-t adtunk. Az intravénásan adott festéket 5—10 perc alatt, a per os és subcutan adottat 15—20 perc alatt választották ki a betegek, egész függetlenül attól, hogy hyperacidok voltak-e vagy sem. Úgy az egynapos kísérleti vizsgálatok, mint a festékkiválasztási próbák azt mutatták, hogy a hyperacidoknál a vesék ezen működése kiesést nem mutat. Ezután ugyanabból a szempontból azt vizsgáltuk meg, hogy van-e különbség a hyperacidok konyhasókiválasztásában aszerint, hogy a betegek a sót nem per os, hanem intravénáson kapták. Ezen speciális célból egy hyperacid panaszú normacid (próbareggeli értékei 34—49) és egy hyperacid (51—69) betegnél e vizsgálatot a következőkép végeztük : A sóegyensúly beállása után megfigyeltük a per os adott konyhasó kiválasztását. Ezen esetekben azonban 6 g konyhasót adtunk a szokásos 10 g helyett, mert ugyanolyan feltételek mellett akartuk az intravénásén adott sót bejuttatni és az intravénásén adott só mennyiségét lehetőleg alacsonyabbra akartuk szabni. Az intravénás injectióval való egyöntetűség céljából az éhgyomorra adott 6 g konyhasót egy óra alatt három egyforma adagra elosztva adtuk a betegnek. Hogy a kiválasztás esetleges kisebb differentiál is megfigyelhessük, a vizeletet kétóránként gyűjtöttük és analysáltuk. A hyperacid panaszú normacid eset a 6 g-ot kétszer 24 óra alatt választotta ki, a hyperacid pedig háromszor 24 óra alatt sem teljesen. Ezután pár napot várva a sóegyensúly beálltáig, intravénásan adtunk ugyanoly időközökben és ugyanannyi konyhasót 10%-os oldatban, mint per os. A kísérletek eredménye az volt, hogy a per os és intravénásan adott só 24 órás kiválasztásában egymástól való eltérés nem mutatkozott. Sőt a kétóránként gyűjtött vizeletportrék analysise inkább azt mutatta, hogy az intravénásan adott só kiválasztásának 24 órán belüli tempója lassabban indul meg. A vizsgálati eredményekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a hyperacidok konyhasó-kiválasztása akkor is elhúzódott, ha a konyhasót intravénásan bocsátjuk a vese rendelkezésére; ez bizonyára a vese fontos szerepére utal a konyhasó-retentio létrejövetelében. A vesén kívül foglalkoznunk kell a szövetek szerepével is, annál is inkább, mert a retineált só kétségkívül a szövetekben foglal helyet. A visszatartott só természetesen folyadék-retineálással jár együtt. A só- és folyadékretenzió kóros fokozódása — mint tudjuk — oedemák létrejöveteléhez vezethet azoknál a betegségeknél, melyek oedemakészséggel (Oedembereitschaft) járnak együtt. Ezért szükségesnek tartottuk annak a megvizsgálását, hogy a mi sót retineáló hyperacid betegeinknél kimutatható-e ezen oedemára való készség. Ebből a szempontból hypacid, normacid és hyperacid betegeket vizsgáltunk olyformán, hogy a sóegyensúly beállta után egy héten át reggel éhgyomorra naponta adtunk 10 g konyhasót és ad libitum vizet, mivel említett vizsgálataink szerint maga a folyadékmennyiség a só retineálását nem befolyásolja. A kiürített konyhasó meghatározáson kívül naponta testsúlymérést is végeztünk. E vizsgálatok eredménye az volt, hogy a hyp és normacid betegek a beadott sót teljesen kiürítették testsúlyváltozás nélkül, vagy mint egy normacid esetben, másfél kg testsúlycsökkenéssel. A hyperacid betegek ellenben kivétel nélkül a só egy jelentékeny részét, így pl. egyik esetünkben a felét is visszatartják 1—2 kg testsúlynövekedés mellett, mindaddig, míg a só diuretikus hatása nem jut túlsúlyra, ami eseteinknél a hét végén be is következett. Itt említjük meg, hogy az egyszer adott 10 g só egy részét retineáló hyperacid betegeink testsúlya is aznap V4—11/2 kg-al megnőtt, rendesen arányosan a retentio fokával, míg a sót jól kiürítő betegeink testsúlyváltozást nem mutattak. Ezen kérdéssel összefügg Alkan39 legújabban közölt azon tapasztalata is, hogy hyperacid betegek folyadékszegény diaetára való beállítás után testsúlyukból több kilogrammot veszítenek. Alkan ezt az előbb szedett sodabic kihagyásával hozza összefüggésbe. Mi vizsgálataink alapján a hyperacidok ezen viselkedését végeredményben a konyhasó megszorítására, illetve a hyperacid betegek oedemakészségére vezetjük vissza. Természetesen a hyperacidoknak általunk felvett oedemakészsége távolról sem jelenti azt, hogy maga a hyperaciditas manifest oedemához vezethet. A hyperacidok konyhasóanyagcseréjét mintegy autoregulatio alatt állónak képzelhetjük el, mely szerint ha a szervezetben visszatartott konyhasó mennyisége bizonyos fokot elér, akkor diuretikusan hatva a szervezetet a többlettől megszabadítja, amint ezt fenti eseteink is mutatták. Ezen folyamatnál a szöveteknek egyrészt a konyhasó visszatartásában, másrészt a konyhasó leadásában bizonyára szerepet játszik a belsősecretiós apparátus s itt különösen Eppingernek 40 ismert thyreoidea-vizsgálataira kell rámutatnunk. Ezen vizsgálatok megmutatták, hogy azokban az esetekben, ahol a pajzsmirigy működése hiányos (myxoedema, állatkísérletekben a pajzsmirigy eltávolítása) Cl-retentióra és ezzel kapcsolatban oedema-képződésre kerül a sor. Ebből az a gyakorlati megállapítás is folyt, hogy thyreoidea-praeparatumokat bizonyos makacs oedemák megszüntetésére sikerrel alkalmazhatunk. A thyreoidea-therapia hatásmódját Eppinger úgy magyarázta, hogy a thyreoidea csökkenti a szövetek, különösen a bőralatti kötőszövet Cl felvevőképességét. A mi speciális kérdésünk szempontjából érdekelt megtudni, hogy hogyan befolyásolja a thyreoidea adagolása a hyperacidok Cl-retentióját, továbbá mily hatással van a thyreoidea szedése a gyomor secretiós viszonyaira ? Vizsgálatainkból kiderült, hogy a thyreoidea-tabletták szedése alatt megszűnik a hyperacidoknak a thyroideaszedés előtt megállapított sóretenziós viselkedése és konyhasó-kiválasztásuk erre az időre olyan lesz, mint a normacidoké. Ezt a viselkedést illusztrálja pl. egy hyperacid esetünk melyben két ízben is meggyőződtünk róla, hogy a beteg a szokásos 10 g sót 3 nap alatt sem választotta ki teljesen. A sóegyensúly újabb helyreállása után naponta 3 X 0 5 g thyreoidea-tablettát adtunk. A thyreoidea-vétel 12. napján adtuk a szokásos 10 g konyhasót, amit egy nap alatt teljesen kiválasztott, sőt a következő 3 napon át is, amelyek alatt a beteg a thyroidea-tabletták szedését még folytatta, a kiürített NaCl jóval a bevitt fölött állt. A thyreoidea-tabletták hatását a gyomor aciditására an- és hypacid, normacid és hyperacid esetekben vizsgáltuk, (18 eset). Vizsgálatainkat oly módon végeztük, hogy előzőleg több ízben végzett próbareggelivel meggyőződtünk a beteg gyomrának aciditási viszonyairól. Ezután 3—3 napig 30 napi 0'5—1 — 1 ‘5 g thyreoideát kapott a beteg, háromnaponkint 0'5—0'5 g-al emelkedve. A próbareggelit ezúttal háromnaponkint ismételtük meg. Így a vizsgált hét an- és hypacid eset közül a gyomoraciditás fokozódása két esetben következett be : 1. Asthenia 12—25-ről 22—41, majd 34—50-re. 2. Cat. ap. 0—15-ről 25—45-re. Változatlan maradt öt esetben. Aciditás-csökkenés egy esetben sem következett be. Meg kell jegyeznünk, hogy az aciditas változatlanul olyan esetekben maradt, melyeknél az anaciditás súlyos betegségnek (carc., tuberc.) volt kísérő jelensége. Hyperacid esetet nyolcat vizsgáltunk. Eseteinkben a 3 napi thyreoidea-szedés után megismételt próbareggeli még valamivel magasabb aciditást mutatott, azonban a 6., 9. (egy esetben folytatólag még a 12. napon megismételt próbareggeli értékei kivétel nélkül a normálisra szálltak le. Három normacid betegünk értékei a thyreoidea-szedés alatt végeredményben normálisak maradtak, bár a hyperacidokhoz hasonlóan a 3. napon kis emelkedés mutatkozott, amely azután a 6. és 9. napon ismét az eredeti normális értékre szállt le. Részletes táblázatainkat helyszűke miatt nem közölhetjük s így egy-egy csoport viselkedésének illusztrálására 1—1 esetet mutatunk be, így pl. 51. sz. anacid betegünk (klinikai diagnosis : Cat. ap. incipiens) az első vizsgálatnál 0—15 aciditást mutatott, ami a 6. napon 25—45-re ment fel — 23. sz. hypacid betegünk (klinikai diagnosis : Asthenia, obstipatio) értékei a vizsgálat előtt 15—25 voltak. 9 napi thyreoidea-szedés után 22—41 és a 12. napon 34—50. Az 53. sz. betegünk (klinikai diagnosis : Hyperaciditas) értékei a thyreoidea-szedés előtt: 52—67,három nap múlva: 63—82, 9 nap múlva : 17—40, ekkor a thyreoidát elhagyva 3 nap múlva : 17—35. Vizsgálataink befejezése után jelentek meg Boenheim dolgozatai, aki különböző belső-secretiós praeparatumot (thymus, pancreas, hypophysis, thyroidea) ajánl a különböző secretiós rendellenességek megszüntetésére. Boenheimnek a thyreoideára vonatkozó vizsgálatai ugyanazt az eredményt mutatják, mint a mieink. Mi magunk egyelőre korainak tartjuk ezen vizsgálati eredményekből a gyakorlatra alkalmas therápiai következtetéseket levonni, annál kevésbbé, mert a thyreoidea-hatás tartósságának kérdése is még eldöntetlen, és csak múló