Orvosi Hetilap, 1924. november (68. évfolyam, 44-48. szám)

1924-11-02 / 44. szám

760 ORVOSI HETILAP 1924. 4 I. sz. Appelt positiv; sejtszám: 75 m­m-ben. III. 14—20. Jod­­und­einkezelésben részesül, állapota nem változik. Fe­lesége térítvény ellenében kiviszi. IV. 21. A mentők újból az intézetbe szállítják. Környezetét bántalmazta, gyújtogatott. V. 1—12. 1—7 cm3 Issekutz-féle nuclein­­savas jodaethylurethan subcutan. V. 23. Erős psycho­­motoros izgalom. VI. 6. Két cm3 malariás vér subcutan. VI. 21. Első hidegrázás. VI. 26. Utolsó, ötödik malariás roham, amely után rohamai többé nem jelentkeztek; kifejezetten megnagyobbodott léptompulat. VII. 10. Psychikus és somatikus állapot egyaránt romlott. Utolsó rohama óta vérében, bár naponta vizsgáljuk, plasmodiumokat nem találunk. IX. 20. amentiára emlé­keztető heves psych­omotoros nyugtalanság, számos halluci­natióval. Somatikus állapot nagyon leromlott. Bal csípőtájon tenyérnyi, egyre tovább terjedő decubi­tus. X. 5. Exitus exhaustio következtében. Kórbonctani lelet: Endaortitis syphilitica. Phlegmone abscendens telae perilaryngealis lateralis sinistri utriusque. Tumor lienis et hepatis chronicus. Hyperaemia leptomeningum et cerebri majoris gradus. Excoriationes confusiones cutis. Vizsgálataink eredményét a fentebbi táblázat sze­rint a következőkben foglalhatjuk össze: tökéletes remissiót találunk eseteink 25'7%-ában, nem tökéletes remissiót 40°/o-ban, megállapodott a folyamat 20°/o-ban és progrediált 14n/o-ban. Kifejezett javulást tehát mint­egy 63"/o-ban találtunk, amely eredmény alig tér el a külföldi szerzők állításaitól, kik átlag 50—55°/o-ban talál­ták azt. Eseteink megítélésében nagyon szigorú mérté­ket használtunk, úgyhogy a nem tökéletes remissiók közül is nem egy beteg teljesíti feljebbvalóinak meg­elégedésére rendes foglalkozását. Sőt bizonyára rontja az eredményeket az, hogy eseteink legnagyobb része már előrehaladott paralytikus volt és nagyon kevés volt az incipiensek száma, akiknél azonban a legszebb és leggyorsabb javulások mutatkoztak. A javulás főkép a psychés tüneteket illette, de a testi tünetek kedvező változásai sem voltak ritkák. Az általános testi állapot javulásán kívül nagy számban észleltük a neurológiás tünetek javulását: nem egy eset­ben megszűnt az anisokoria, az Argyll-Robertson-tünet, rendesen javult a dysarthria, az ataxiás tünetek, tremor és az ínreflexek. Az Argyll-Robertson-tünet kisebb­­nagyobb fokú javulását, elég gyakran észlelhettük, sőt néha — ellentétben Gerstmann és Kirschbaum észlelé­seivel — a pupillák fénymerevségének teljes javulását is találtuk. De meg kell jegyeznünk, hogy a sensibilis, sensorius, psychikus pupillareactiókat, a fény- és con­­vergentiareflexeket csak makroskopikusan vizsgálhat­tuk, mikroskopiás vizsgálatot a binokuláris szaru­­hártyamikroshoppal nem végezhettünk. Fenti szerzőik észleléseivel mindenben megegyezik az a tapasztalatunk, hogy a liquor és a vér reactióinak viselkedésében semmi változást nem láttunk. Gertsmann ugyan hangsúlyozza, hogy azoknál az eseteknél, ame­lyeknél a munkaképesség teljesen helyreállott, a vér- és a liquor-reactio is javulást mutattak, de aránytalanul sokkal később, s általában előbb a vér positiv reactiója szűnik meg, majd a liquor lymphocytosisa és csak leg­végül a liquor positiv reactiója. Mi hasonló tapasztala­tokat megfigyelésünk rövidsége miatt nem nyertünk. Már theoretice is gondolhatjuk hogy javulást főképen a kezdődő esetekben várhatunk. Az egészen incipiens eseteink közül, akiknél a betegség kezdete az anamnestikus adatok szerint hat hónapon túl nem tehető, majdnem mindegyik tökéletes remissióba jutott. Csak egy incipiens eset volt kivétel, amely azonban galoppáló paralysis volt. De vannak tökéletes remissiót adó olyan eseteink is, amelyeknél a betegség már több, mint két éve tartott. Scripture is hangsúlyozza újabban, hogy a paraly­sis maláriás kezelésében különösen az incipiens esetek­nél várhatunk szép eredményt. Ezért nagyon fontos szerinte is a betegség korai felismerése. Scripture e cél­ból egy nagyon finom készüléket szerkesztett, amely­­lyel a beszéd graphikailag regisztrálható. Az így nyert graphikonból mikroskopium alatt a dysarthriának leg­enyhébb foka is felismerhető, már akkor is, mikor a fül azt még nem veszi észre. Kétségtelen, hogy e szerkezet nagy segítségére lehet az orvosnak a kezdődő esetek felismerésében, de a nehézség nem is a felismerés késői voltában rejlik, hanem abban, hogy legalább is nálunk az incipiens paralytikusok csak a legritkább esetben fordulnak az orvoshoz. Sőt még az előrehaladott, mély dementiát sem veszi észre a beteg környezete, úgy­­annyira, hogy ha előrehaladott esetekben figyelmeztet­jük a rendesen más panaszokkal jövő beteg hozzátar­tozóit a beteg elmeállapotára, gyakran megsértődnek és tiltakoznak ellene. Ilyen esetekben aztán nehéz a maláriakúrát ajánlani, mert hiszen a paralysis kezelé­sének ez a módja sem egészen veszélytelen, amint az irodalmi adatok bizonyítják el kell lennünk készülve arra is, hogy beteg nem bírja ki azt. Nekünk ugyan közvetlen halálos maláriás halálesetünk nem volt, amint az a két meghalt beteg bonctani jegyzőkönyvéből kitetszik: a halál a szív, valamint a tüdők complica­­tiója miatt következett be. Különben is e két esetünk galoppáló volt. Hogy a malária a halált közvetve elő­segítette, s a szív kimerüléséhez is hozzájárult, nagyon valószínű. Ezért a maláriás therápia veszélyére figyel­meztetjük a beteget, illetve a hozzátartozóit és — e két esetünk egyikében szerzett kellemetlen tapasztalatokon idejekorán okulva,­­ újabban tőlük írásbeli beleegyező nyilatkozatot kérünk. Ez annál is inkább szükséges, mert nálunk még nincs meg a kezeléssel szemben az az optimismus a lakosság körében, mint pl. Németország­ban vagy Ausztriában, bár az utóbbi időben nem ritka, hogy incipiens paralytikusok, tabetikusok egyenesen azzal keresik fel az intézetet, hogy őket maláriával beoltsák. A malariatherapia veszélyeire újabban Mühlens hívta fel a figyelmet. Minden átoltás alkalmával szigo­rúan ellenőrizni kell a vért adó beteget, hogy vérében csupán terianaplasmodiumok legyenek és tropica nem, mert az utóbbi sokkal veszélyesebb és kevésbbé befolyá­solható. Ez különösen olyan helyeken fontos, ahol tro­pica van, illetve könnyen behurcolható (kikötőkkel bíró helyeken, pl. Hamburg stb.). Bár kétségtelen, hogy hoz­zánk is elkerülhet és kisebb endemiákat okozhat (Jancsó), annál is inkább, mert hiszen éppen Szegeden megvan terjedésének minden feltétele, nyári trópusos hőmérséklet, a város közepén nagyszámú tó, illetve pocsolya stb. Minden alkalommal előre ki kell próbálni, hogy a beteg tűri-e a chinint, bár, ha nem tűrné a maláriát methylenkékkel és salvarsannal is megszün­tethetjük. Újabban a neopanchinalt ajánlják, ami olcsóbb is. Különösen a szív állapota az, amelyre az oltások előtt ügyelnünk kell. Löwenberg újabban Jakob labo­ratóriumából mintegy 1000 eset kapcsán kimutatta bonctanilag, hog­y a paralysis-progressivát 33%-ban kí­séri aortitis. De ez az esetek nagy számában élőben nem mutatható ki és aortitis tünetei általában csak 0-8'Vo-ban lépnek előtérbe. Mégis van párhuzam az agy­­velői folyamat súlyossága és az aortitis között. Minél súlyosabban beteg a középponti idegrendszer, annál kisebb fokú az aortitis. Tudva, hogy a szív a maláriás rohamok kapcsán súlyos com­plicatiókra vezethet, ki­fejezett vitiumoknál, súlyos aortitises jelenségeknél a maláriát contraindikáltnak tartjuk. Természetesen minden más szervi bántalom, tuberculosis, súlyos an­aemia contraindikálja a therapiát, h­asonlóképen a nagyobb fokú ikterus, amely három esetünkben lépett fel a rohamok alatt. Ilyenkor azután indikált a malá­riának azonnali megszakítása. Idős egyének, m­aratiku­sok szintén nem maláriára valók. Mi általában 50 éven túl nem oltunk. Egy esetünk volt, aki aránylag jó erő­állapotban került az intézetbe és 52 éves kora dacára a rohamok nála lezajlottak és tökéletes remissiót ered­ményeztek. A remissiók a maláriás rohamok megszűnte után az esetek többségében elég gyorsan jelentkeztek, de előfordult, hogy hetek, sőt egy esetben csak néhány hó­nap­ eltelte után. A remissiók tartósságáról, saját ese­

Next