Orvosi Hetilap, 1925. február (69. évfolyam, 5-8. szám)

1925-02-01 / 5. szám

84 OrtVOSI HETILAP 1925. 5. sz. n­ak és a hányás a harmadik hónapon túl is tart, kez­dünk gyanakodni, hogy az toxikus eredetű. Igyekszünk tehát támogatni a szervezetet a méreggel folytatott küzdelmében. Egészséges terhesek savóját adjuk bete­geinknek i. m­. vagy i. v. injectiók alakjában abból a feltevésből kiindulva, hogy ezek vére kellő mennyiségű a műanyagot tartalmaz a mérges magzati anyagcsere­­productumok közömbösítésére. Hogy pedig a vesének a méreg kiválasztását megkönnyítsük, sok folyadék nyúj­tásával akarjuk annak concentratióját az asszony véré­ben felhígítani. De a beteg gyomra ilyen nagy folya­­dékmennyiséget nem tűr el, ezért hypodermoklysisek alakjában adjuk azt a terhesnek. Az ürülések rendezése szintén megkönnyíti a méreg kiválasztását s amellett megakadályozza azt, hogy a genitalis eredetű intoxica­­tiót még a béltractusból felszívódó mérgek is súlyos­bítják. Ha mindez hatástalannak bizonyul, minden tö­rekvésünk arra irányul, hogy a mérgezés jelenlétét­­idejekorán kimutathassuk. Annak korai felismerése ugyanis létkérdés lehet a betegnél, hiszen láttuk, hogy hat toxikusan hányó asszony közül kettőt elvesztettünk. A testsúlycsökkenés magában véve nem képez ele­gendő okot a terhesség megszakítására, mint azt régeb­ben gondolták. Jó conditióban levő asszonyok pusztul­hatnak el, míg rendkívül mértékben lesoványodott be­tegek meggyógyulnak. A nagymérvű lefogyás szembe­tűnőbb olyan betegeknél, kiknél a hányáshoz nyálfolyás is társul. Pinardis a 100-on felüli pulzust tartja annak a ha­tárnak, hol a conservativ kezeléstől már nem várható eredmény. De ezen egyetlen tünet alapján sokszor indo­kolatlanul avatkoznánk be. Mi pl. 15 betegünknél ész­leltünk hosszabb-rövidebb ideig fennálló nagy pulzus­­szaporulatot, közülük azonban 11 csak neurotikus há­nyásban szenvedett. Ezeknél a neurolabilis egyéneknél maga az a tudat is, hogy foglalkozunk vele, nagy izga­tottságot­ okozhat, ami a szívműködésen is érezhetővé válván, hozza létre a pulzusszaporodást. Miután a sectiós lelet szerint a méreg elsősorban a májat támadja meg, annak functiózavarát kell idejé­ben dignosztizálnunk. Hofbauer­ szerint a májműködés zavart, ha a 60 g­laevulose nyújtására glycosuriát lehet kimutatni. De a cukoranyagcsere a rendes terhességnél is mutat fel el­téréseket s a glycosuriát ekkora laevuloseadag éhezé­seknél is kiváltja. Amellett ez a módszer éppen a súlyos hányásoknál hagy cserben bennünket, mert a beteg a laevuloset kihányja. Mi a Williams11 által ajánlott ammoniák-coeffici­­elens meghatározását tartjuk még a legmegbízhatóbb eljárásnak, mert minden esetben, mikor más jelei is voltak a mérgezésnek, az ammoimák-coefficiens-vizsgálat is positív eredményt adott. Ezen eljárás lényege a kö­vetkező: Normális májfunctiónál a vizelet nitrogénjé­nek maximum 3—4%-a távozik ammóniák, a többi pedig ureum alakjában. 4—8% ammóniák már a májfunctio zavaraira, 10% pedig oly súlyos elváltozásokra mutat, melyek a vitális prognosist is érintik. Ekkor meg kell szakítani a terhességet. Megemlítjük itt, hogy hét asz­­szonynál kaptunk magas ammoniákértékel­et, kiknél minden egyéb mérgezési tünet hiányában nem szakí­tottuk meg a terhességet s az ismételt vizsgálatnál a ki­választott ammoniákmennyiség megint normális volt. Hogy ezek az ingadozások a módszer megbízhatósága rovására írandók-e, vagy egyszerűen laboratóriumi hiba következményei, azt most hosszabb idő múlva megálla­­­pítani alig lehetséges. Azért nem is bízzuk magunkat kizárólag ennek a vizsgálatnak az eredményére sem, hanem ahhoz, hogy a betegséget kétségtelenül mérge­zésnek és így a megszakítást elkerülhetetlennek tart­juk, a következő tünetek jelenlétét tartjuk szüksé­gesnek: 1. A hányás a III. hónapon túl sem csillapodik. 2. A pulzus állandóan 100 felett van. 3- Az ammoniák­ poefficiens eléri a 10%-ot,vagy meghaladja. . 4. Ha icterus lép fel. 5. Gyors lesoványodás. A III. hónap előtt is megszakítjuk a terhességet, ha a másik négy pontban említett tünetek jelentkeznek. A hányáshoz társuló icterusnál pedig minden egyéb követelménytől eltekintve, azonnal beavatkozunk, hiszen majdnem minden oldalról hallani annak fellépése után a betegség ogyrsan bekövetkező katasztrofális kimene­telét, Bonnaire-­ statisztikája ugyan nem erősíti meg ezt a rossz prognosist. ő 30 ky peremesé­snél 12-szer látott icterust és csak egy asszonyt veszített el. Annak fel­lépését mi mégis oly fenyegető symptomána­k tartjuk, mely nem engedi meg a conservativ kezeléssel való kísérletezést. A beteganyagunkat és a therapiás eredményein­ket szemléltető táblázatot mellékeljük: Százalékban kifejezve, a hányás szülészeti anya­gunk 0,25%-ában lépett fel betegség alakjában. A hyper­­emesisben szenvedő asszonyok 47-3%-a neurotikus, 44-6%-a reflectorikus, 8­1%-a pedig toxikus okokból hányt. Látjuk, hogy a reflectorikus és neurotikus ter­hességi hányás vitális prognosisa absolut jó, de ha többnyire igen könnyen gyógyítható megbetegedés is, makacsságával a gravidát nagyon megviselheti és az orvos türelmét és szakképzettségét is próbára teheti. Az is érdekes, hogy a hányás, bár lelkileg és testi­leg is nagyon összetörheti az asszonyt, sőt halálát is okozhatja, magát a terhesség­ fennállását alig érinti. 73 betegünk közül csak 2 abortált. Végül a következőkben foglaljuk össze klinikánk álláspontját a hyperemesis gravidarumot illetőleg: 1. A hányást egységes aetiológiai alapra vissza­vezetni nem lehet. Fenntarthatják az idegrendszer meg­betegedései és netalán közbejátszó psychikus momen­tumok, előidézhetik a genitusk­­kóros elváltozásai és végül okozhatja a terhesség következtében fellépő auto­­intoxicatio. 2. A nem egységes aetiológiájú beteg­ségnek ter­mészetesen egységes kezelése sincsen. A gyógykezelés­nek mindig a hányás ehara­kteréhez kell alkalmaz­kodnia. 3. Ha a hányás tényleg­ toxikus eredetű, ne kés­sünk a terhesség megszakításával, mert nem áll mó­dunkban meghatározni, mikor keletkeznek már helyre­hozhatatlan elváltozások a parenchymás szervekben, fő­képen a májban. Essentialis hyperemesis gravidarum miatt felvet­tünk összesen 74 asszonyt Neurotikus hányásban szenvedett 35 Reflectorikus hányásban szenvedett 33 Toxikus hányásban szenvedett 6 Összesen­­ Suggestiv therapiára — Suggestiv therapia 15— — 15 + dia­­tára........................ A beteg genitaliák gyógyí-19 “ 19 'Ol tása után........................... A beteg genitaliák gyógyí-10 10 'O be tása -f* diaetára ............. A beteg genitaliák gyógyí-1 9 9 tása -f- diaeta -f- fliessezés A terhesség művi megsza-14 14 kitása után........................— — 4 4 Q. Spontán abortus után1 — ■_ 1 OJ A 5" ■*-‡Fennálló terhesség mellett A terhesség megszakadása — 1 1 dJ) 1 D­S után ..................................1 1

Next