Orvosi Hetilap, 1925. március (69. évfolyam, 9-13. szám)
1925-03-01 / 9. szám
166 ORVOSI HETILAP 1925. 9. sz. vérinfiltratióval elzárjuk az utat s így a capillarisokon és nyirokutakon át való resorptio meg van nehezítve, 2. a vérinjectio előnye a szöveteknek idegen, chemiailag differens szerekkel szemben, hogy a szövetekre nem káros és így felszívódása után ép szövet marad vissza, 3. a befecskendezett vér bactericid és antitoxikus hatást fejt ki s így a sejteket nem károsító antisepticum, végül 4. az infectio ellen proteinhatást fejt ki, ami azonban, Bier szerint, ezen gyorsan lezajló folyamatoknál nem jöhet szóba. A befecskendezett vér hatása a folyamat biztos elhatárolása, mert a nyirokpályák és a regionális mirigyek eltömeszelődnek a vörösvérsejtekkel és így a toxinok és baktériumok felszívódása megnehezül. Minél több a befecskendezett vér, annál jobban sikerül a nyirokutak eltömeszelése. Előnye továbbá a szövetek gyors beolvadása és kilökődése és a gyors gyógyulás. Toxikusan ható esetekben kitűnő hatást ért el; már beállott sinusthrombosisnál természetesen semmi hatást nem lehet várni. Lowen ezen ajánlata nem maradt visszhang-, illetőleg ellentmondás nélkül. Így Linhart két súlyos ajakfurunculus esetében — melyeknél a vérből staphylococcusok voltak kitenyészthetők — alkalmazta az eljárást jó eredménnyel. Hasonlóan jó eredményekről számoltak be mások is. Ezzel szemben Nourney súlyos tarkócarbunculusnál inessio után a beteg véréből 4 em3-t adott a carbunculus felső pontján a hajas fejbőrbe, majd 2 nap múlva — mikor a folyamat a fül felé terjedt — ugyanannyit adott a fül felé is és így sikerült a folyamatot lokalizálni. Ebből ő azt a következtetést vonta le, hogy a gyógyulást nem a körülfecskendezéssel létrehozott elzárás, hanem a saját vér által kiváltott actív immunitási folyamatok hozták létre. Nourney a vért nem a gyulladásos góc pedemás környékébe, hanem a carbunculus kemény, vörös szélébe adja. Lowen válaszában hangsúlyozta, hogy a nagymennyiségű vérrel való körülsáncolás a fontos és hogy kevés vér beadásának nincsen semmi értelme, mert az hamar felszívódik. Ezek után áttérek a mi tapasztalatainkra. A technikára vonatkozólag három kérdés merül fel: 1.mennyi vért, 2. hová és 3. hogyan fecskendezzünk be. Ami a vér mennyiségét illeti, azt nem lehet szabályhoz kötni. Annyi vért kell ugyanis vennünk, amennyi a gyulladásos góc helyes körülfecskendezéséhez szükséges. Eseteinkben ez a góc nagysága szerint 20—200 cm3 között váltakozott. A befecskendezést a góctól legalább egy harántujjnyira kell végezni, nehogy a fertőzést a tűvel továbbvigyük. Ami végül a kivitelt illeti, mi úgy járunk el, hogy a beteg valamelyik könyökvénájából vett vért kevés, 3%-os nátrium citratot tartalmazó steril csészében fogjuk fel és 10—20 cm3-es fecskendőkkel és közép vastag tűkkel végezzük az injectiót. Az arc, de főleg a tarkó, fejbőr vagy a hát feszes kötőszövetében célszerű vastagabb tűket használni. Az injectio nagyon fájdalmas lévén, legjobb azt bódításban végezni, különösen nagyobb gócoknál. Kisebbeknél minden zavar nélkül végeztük az érzéstelenítést novocainna. Ezeken kívül csak arra kell ügyelni, hogy a vér tényleg feszesen és egyenletesen töltse ki a szöveteket, mert ha valahol hiány marad, a folyamat ezen át tovaterjedhet. Legkönnyebb a befecskendezést az ajkakon és a pofán végezni, mert itt az összes szöveteket két ujj közé lehet fogni. A befecskendezés akkor van helyesen végezve, ha a műtét alkalmával alig van, vagy egyáltalán nincsen vérzés. Egyik betegünknél a befecskendezés után átmetszettük az artéria labii inferiorist anélkül, hogy az a legkevésbbé is vérzett volna. A vérzés általában csak a vér felszívódása után, feszes kötőszövettel bíró helyeken az 5—6. napon szokott megindulni. A befecskendezés elvégzése után a gócot alaposan fel is kell tárni, mert mint Lowen mondja, az itt tekintetbe jövő pyogen folyamatok olyan súlyosak, hogy minden eszközt fel kell használni megállításukra. Megjegyzem, hogy egy esetünkben sem használtunk sem antisepticumokat,sem más segédeszközt, pl. párakötést; a sebeket lazán tamponáltuk és száraz kötést alkalmaztunk. Néhány súlyos fertőzéssel beszállított betegünkről a következőkben számolok be: I. 16 éves leánynak az alsóajkán jobboldalt keletkezett egy pattanása, mely keletkezése után rövid idő múlva fájni kezdett. A beteget kirázta a hideg, magas láza volt, ajka megdagadt. Másnap felkereste orvosát, aki hideg borogatásokat rendelt. Majd harmad- és negyednap punctiót végzett, de eredmény nélkül. A beteget betegsége ötödik napján szállították be a klinikára, igen rossz állapotban, 395 C° temperaturával, 120—130-as, könnyen elnyomható pulzussal, bőrszíne fakósárga volt. Alsó ajka két harántujjvastagságúra megduzzadt, kékesvörös színű, petyhüdt, mállékony volt. A folyamat a jobb szájzúgra és részben a felsőajakra is átterjedt. Innen kiindulva, jobboldalt a fülcimpáig és lefelé a nyak egész jobb oldalára kiterjedő phlegmone volt konstatálható. Az egész területet bódításban 200 cm 3 vérrel körülfecskendeztük és azután incisiókat alkalmaztunk, de csak az ajkon kaptunk kevés, sűrű genget. A beteg már másnapra jobban érezte magát, harmadnap begenyedés indult meg a sebekből és a folyamat sehol sem terjedt tovább, az ajak visszanyerte rendes alakját. A beteg 3 hét múlva gyógyultan hagyta el a klinikát. Még csak azt jegyzem meg, hogy a keringő vérből staphylococcus aureus volt kitenyészthető. II. 58 éves nőbetegnek 2 hét óta volt a tarkóján carbunculusa, melyen orvosa a betegség 4. napján néhány mm-es, felületes incisiót végzett. A betegnek 2—3 naponként volt rázóhidege és magas láza. A klinikára ugyancsak igen rossz állapotban hozták be magas lázzal és rossz pulzussal. A tarkó közepén jókora ökölnyi nagyságú carbunculusa volt, amelyből kiinduló phlegmone felfelé a fejtetőig, lefelé a hát felső részéig és jobbra a fossa supraclavicularisba is beterjedt. A terület körülfecskendezésére 230 cm 3 vérre volt szükség; egyidejűleg Kuzmik professor eljárása szerint 4 kiterjedt, hárfaalakban elhelyezett, csontig hatoló incisiót alkalmaztunk és a közéjük eső lebenyeket felpraeparáltuk. A keringő vérből staphylococcus aureust tenyésztettünk ki. A beteg másnap láztalan lett, a sebekből begenyedés indult meg, a nekrotikus részek hatalmas cafatokban lökődtek ki. A beteg 3 hét múlva hagyta el a klinikát, a hámosodás azonban — tekintettel a jó féltenyérnyi nagyságú elhalásra — csak lassan haladt előre. III. 51 éves nőbetegnek pediculosis capitise volt és állítólag fésűsértés után kis pattanás keletkezett a fején. 3 nap múlva kirázta a hideg és a pattanás carbunculussá nőtte ki magát. A beteg — mikor betegsége 8. napján beszállították a klinikára — euphorias volt, delirált, úgyhogy az egyébként igen fájdalmas vérbe fecskendezést és incisiókat narkosis nélkül lehetett elvégezni. A tarkó felső részén kisalmányi carbunculusa volt, amelyből kiinduló phlegmone jobbra a fülig, lefelé a hát felső részéig terjedt, úgyhogy 180 cm3 vérre és 6 incisióra volt szükség. A beolvadás ebben az esetben is igen gyorsan indult meg, a beteg másnap láztáján lett és 17 napi kezelés után elhagyta a klinikát. IV. 50 éves férfi azzal jelentkezett a klinikán, hogy 5 nap előtt borotválkozás közben megsértette az alsó ajkát, mely azóta megdagadt és fájdalmas volt. 2 nap előtt volt borzongása és láza. Ajkának főleg bal oldala hüvelykujjnyi vastagságú, kékesvörös színű volt, közepén kis fenyponttal. Bódításban 40 cm 3 vérrel körülfecskendeztük a lobos területet és kis incisiót alkalmaztunk. Másnapra begenyedés indult meg és a seb 8 nap alatt gyógyult. V. 25 éves férfibetegnek az alsóajak jobb felén három nap óta volt furunculusa, magas lázzal, szédüléssel; a környék a nyak közepéig infiltrált volt. Ezt is 40 cm3 vérrel fecskendeztük körül novocain-anaesthesiában és kis incisiót alkalmaztunk. Gyógyulás 8 nap alatt. VI. Egyik igen szép esetünk a következő: 32 éves férfibeteg este 9-kor vette észre, hogy felsőajkának bal oldalán kis pattanása keletkezett, mely annyira fájt neki, hogy egész éjjel nem tudott aludni. Reggel 9-kor — tehát 12 óra múlva — kereste fel az ambulantiát. Ekkor a felső ajak bal fele erősen duzzadt, vörös, fájdalmas volt, a pír az arc felső részére is ráterjedt, az alsó szemhéj pedemás volt, a beteg erős fejfájásról