Orvosi Hetilap, 1925. június (69. évfolyam, 23-26. szám)

1925-06-07 / 23. szám

534 ORVOSI HETILAP 1025. 23 82. betegedése, hanem egy tágabb értelemben vett sepsis. Tudjuk jól, hogy a typhus bacillusok a vér- és nyirok­erekben is jelen vannak s hogy a vérből az esetek 100%-ában már a betegség első hetében kitenyészthetők. Már a múlt század végén megkísérelték egyesek typhus abdominalis vaccina kezelését (Fraenkel), amely több-kevesebb eredménnyel járt. Utána különösen francia szerzők foglalkoztak sokat ezzel a themával s mivel ezek a próbálgatások nem hozták meg a várt eredményt, a typhus vaccinás kezelése egy időre elaludt. A vizsgálatok az irányban indultak el későbben, hogy typhus elleni im­­munisatiót tudjunk elérni. Újra felelevenedett ekkor a therapiás beavatkozás gondolata is s éppen ilyen vacci­­nával végezték az első gyógyítási kísérleteket is. Áttekint­hetetlen az irodalma a typhus vaccinás kezelésének. Kü­lönösen az 1914 és 1915-ös években jelentek meg nagy számmal ezzel a themával foglalkozó közlemények. Groer chemiai úton elölt typhusbacillusokból állított elő vacci­nát, amely súly szerint volt adagolandó. A Vincent-féle vaccina, mely aetherrel elölt typhus bacillusokból áll, 2 cm3-ében 100—350 millió csirát tartalmaz. Ichikawa re­­convalescens savóval sensibilisált vaccinát használt. Beszedka-féle vaccina 2 cm3-ében 250 millió csira foglalta­tik. Megemlítem még a Marton-Csermel, a Marx-, a Di- Cristina-féle vaccinát. Többen autovaccinát készítettek Adták a vaccinát intramuscularisan, intravénásan, sub­­cutan, sőt a rectalis úton való bevitelnek is voltak hívei. G. Caronia 1917-ben tette közzé az általa készített typhus vaccinával nyert tapasztalatait. A Di-Cristina- Caronia vaccinának a többi más vaccina feletti előnyét bizonyítják úgy ez, mint a későbben a klinikájáról meg­jelent közlemények. Ezen közlemények, valamint sze­mélyesen nyert észleléseim alapján megkíséreltük a Ste­­fánia­ Gyermekkórházzal kapcsolatos Egyetemi Gyermek­­klinikán is a typhusbetegek vaccinás kezelését. Vizsgá­lataink főképen arra irányultak, hogy a vaccina-kezelés­­sel a typhust tudjuk-e olyan módon befolyásolni, hogy annak letalitása lejjebb szállíttassák, illetőleg könnyebb lefolyásúvá tétele biztosíttassék. A vaccina-kezelés irodal­mából ismeretesek azok a káros­­mellékkörülmények, ame­lyek a vaccinának a szervezetbe való bevitelét kísérik. Minden szerző észlelte néhány órával az injectio után a láz emelkedését, melyet több esetben collapsus követett, különösen a szernek intravénás úton való bevitele után. Egyesek bélvérzéseket láttak gyakrabban fellépni, mások recidivákat. Mindezekkel a nem közömbös hatásokkal szemben a vaccina nyújtott ellenértéket nem találták ele­gendőnek arra, hogy betegeiket ilyen súlyos mellékhatás­nak kitegyék. Eredeti Caronia-vaccinát használtunk, amit Caro­nia volt szíves Bókay tanár rendelkezésére bocsátani és szigorúan tartottuk magunkat a Caronia előírásához. Ő egyenértékűnek találta az intramuscularis injectiót az intravénással. Caronia a kezelés megkezdésekor első ízben 1­ 5 cm3-t adott vénába, míg izom közé 1 cm3-t. Ha szükségesnek bizonyult egy második injectio, akkor 1, illetve 2 cm3-t adott 48—72 órával az első injectio után. Harmadízben 2 cmn3-t adott intravénásan, 2—3 cm3-t intramuscularisan. Az injectiók megismétlését a beteg állapotától tette függővé s csak ha a láz nem engedett, akkor adott második, illetőleg harmadik injectiót. Ta­pasztalatai szerint az intramuscularis injectiót követő hőemelkedés sohasem volt olyan magas, mint az intra­vénás után. A hőemelkedés 1—2 órával az injectio után jelentkezett borzongással s 4—5 óra hosszat tartott. Leg­jobb az injectiót a korai reggeli órákban adni, amikor a hőmérséklet a legalacsonyabb. Mi az intramuscularis injectiót csak néhány eset­ben próbáltuk ki, mert azt tapasztaltuk, hogy az így be­vitt vaccina sem hőemelkedést nem vált ki, sem a kór­lefolyásra hatással nincsen s ezen sikertelen kísérletek után kizárólag az intravénás adagolási módra tértünk át. Intravénás injectiónál röviddel a bevitel után min­den esetben jelentkezett borzongás, amit a hőmérséklet emelkedése követett. Hidegrázást egyszer sem észleltünk, sem pedig collapsust, amit a felnőttek vaccina-kezelésében több szerző említ. A borzongás eltartott 2—3 óra hosszat. A hőmérséklet 1 óra múlva kezdett emelkedni, 3—4 óra múlva érte el a maximumát, majd 5—6 óra múlva esett s körülbelül 12—18 óra alatt váltak láztalanná betegeink. Többször volt szükségünk az injectio megismétlésére, mert 24—36 órai láztalan vagy subfebrilis állapot után a hőmérséklet ugyanolyan fokot ért el, mint az injectio előtt. Hyperpyrexiát csak két esetben észleltünk. K. M. 3 éves, kit 1924 dec. 10-ikén vettünk fel a kórházba. Dec. 13-ikán reggeli hőmérséklete 39,6 C°. Fél cm 3 vaccina adása után hőmérséklete 42 C°. A már előzőleg is nagyon soporosus, bágyadt gyermeknek 160 az érvelése s köny­­nyen elnyomható. Mérsékelt fokú borzongás. Coffein­­injectióra a pulsus javul. A dec. 15-ikén megismételt in­jectio után 485 C° volt a hőmérséklet. (Első ábra.) Máso­dik esetünk F. E. nevű betegünkre vonatkozik, kinek hő­mérséklete állandóan 39 és 40 C° között ingadozott. A nov. 29-ikén és dec. 1-én intramuscularisan adott vaccina láz­emelkedést nem váltott ki. A dec. 3-ikán, 38­5 C° mellett 15 cm3-t adunk intravénásan, melyre a hőmérséklet 489 C°-ra száll fel, majd diffus izzadás kíséretében fokozato­­san esik le a normálisra. (Második ábra.) Több esetben a hőmérséklet a 41 C°-t nem haladta meg. Az injectiók után subnormális hősülyedést sohasem észleltünk. Fel­tűnő volt a nagy hősülyedést kisérő profás izzadás, amit különben más szerzők is észleltek felnőtteknél, valamint Caronia is a gyermekeken. Röviden végezhetek a többi számbajöhető compli­­catiókkal. Recidiva a kezelt 19 eset között csak két eset­ben fordult elő. Itt azonban meg kell jegyeznem, hogy az egyik esetben egy ki nem elégítő mennyiségű, intra­muscularisan adott vaccina után láttunk recidivát fel­lépni, amely intravénás injectióra gyógyult. Ez utóbbi eset különben már magában véve is nagyon érdekes, mert a gyermekkorban elég ritka lefolyású, két ízben recidiváló typhus volt. A gyermek első typhosus meg­betegedésének vége felé került észlelésünk alá, amikor már a vaccina-kezelés tárgytalan volt. Az első recidiva szabályosan emelkedő lázgörbét mutatott. A fastigium idején intramuscularisan adott vaccina hatástalan ma­radt. A láztalanná válás is szabályszerűen folyt le- Tíz napi láztalanság után újabb hőemelkedés. Az intravénásan adott Caronia-vaccinára 41 C°-ig emelkedő hőmérséklet. Harmadnapra láztalan a beteg, sensoriuma feltisztult, jó­­kedélyű. (Harmadik ábra.) Érdekes ez az eset még abból a szempontból is, hogy összehasonlíthattuk a másféléves testvére typhusának a lefolyásával. Míg az idősebb test­vér a betegsége ideje alatt nagyon elesett volt, addig másféléves testvére az állandóan 40 és 41 C° között ingadozó hőmérséklet mellett vidám volt, játszott, köz­érzete kifogástalan volt. Bélátfúródás, enterorrhagia, peritonitis egyszer sem követte az injectiót. Egy betegünk halt meg. Ezt azonban nem írhatjuk a vaccina rovására. Az igen súlyos állapot­ban beszállított betegünknél cholecystitis fejlődött ki a typhusa mellett. A beteg egy középsúlyos sepsis képét mutatta. A vaccina teljesen hatástalan volt. De nem is ártottunk a vaccinával a betegnek, mert mint a később közlendő klinikai és kórbonctani leletből kitűnik, a beteg állapota kezdettől fogva reménytelen volt. 419 RT."m23 2425 262728Í29 30íTM/í2 3Li5 !80413 ,170051 *2 b liE 16040 \ 1 r>'~ g-s r> 15005y \ ( iiw39L 13005/ "V. o'*’ \ /•'*«>li0..'s 12038 IV *. 11005' 100371 L i 9005 Í8036jV 7005 6035 5C05] 1. ábra. 2. ábra.

Next