Orvosi Hetilap, 1925. október (69. évfolyam, 40-43. szám)

1925-10-04 / 40. szám

69. évfolyam 40. szám Budapest, 1925 október 4 ORVOSI HETILAP HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága . TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Báró Korányi Sándor: Belorvostan és tudomány. (949—­ 952. oldal.) Berecz János: A petefészekvérzésekről. (952—957. oldal.) Sebestyén Gyula: A periarterialis sympathektomia hatása a vérkeringésre. (957—958. oldal.) Waltner Károly: A rachitis-tetánia problémáról és a tetania gyógykezeléséről. (958—959. oldal.) Baló József: A kísérleti tumorkutatásról. W. E. Gye-nek a rosszindulatú daganatok aetiologiájáról végzett vizsgálataival kapcsolatban. (959—961. oldal.) Grósz Emil válasza egyetemi tanársága 25 éves jubi­leumán az üdvözlő beszédekre. (961—963. oldal.) Therapia. Jánossy Gyula: Intracisternásan adagolt eoffein hatásáról. (963—964. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Szemészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermek­orvostan. (964—967. oldal.) Könyvismertetés. (968. oldal.) A Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesületének nagy­gyűlése szeptember hó 7-én. (968—971. oldal.) A Magyar Nőorvosok Társaságának 1925 szept. 8—9-i nagygyűlése. (971. oldal.) Szerkesztő válasza. (971—972. oldal.) Vegyes hírek. (972. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Belorvostan és tudomány. Tanévmegnyitó előadás. Báró Korányi Sándor ny. r. tanártól.* Hivatásunk célirányos betöltésének egyik föltétele, h­ogy munkálkodásunk annak szellemével harmóniában maradjon. Ezt elérni csak úgy lehet, ha e szellem tisztán áll­­előttünk. A szellemet céljaiból és azon eszközökből lehet fölismerni, amelyeket céljainak elérésére választ. Az orvosi hivatás célját mindenki ismeri: betegségek megelőzése, gyógyítása, emberi szenvedések enyhítése. Eszközeit e cél megvalósítására ott veszi, ahol találja, structurája tehát egyöntetű nem lehet és mégis, mikor ezek a használatra készen állanak, egymással organikus egésszé olvadnak össze. Ezt az egységet, amely dacára annak, hogy nagyon különböző származású részekből épül fel, hol tudománynak, hol művészetnek szokták mon­dani, hol valami nehezen meghatározhatónak érzik a kettő között. Hogy az orvostan tudomány-e, vagy művé­szet, vagy talán egyik sem, ez az a kérdés, amelyet a mai alkalomból világosan szeretnék önök elé állítani. Gondolatomat példák kapcsán igyekszem kifejteni, amelyeket a szívbajok pathologiájának és therápiájának köréből fogok kiválasztani. Amióta az ember önmagát és embertársait megfigyelni tudja, észre kellett vennie, hogy vannak betegek, akiknek lábai megdagadnak, majd a daganat alulról fölfelé terjedve, kiterjed alszáraira, combjaira, hasára, miközben vízkiválasztása csökken. Ha ilyenkor erősen feszülő bőre megsérül, vagy magától föl­szakad, sebeiből bőven folyik folyadék. Az ilyen vízkóros ember légzése sokszor nehéz, arcszíne kékes, szívdobogás­ról panaszkodik. Szívdobogása, szívének, pulzusának ren­detlen verése, amely vízibetegségét sokszor előzi meg, szívére mutat, mint a baj szülőhelyére. Ezen állapot föl­ismeréséhez nem kellett tudomány és nem lehetett a tudományra várni, hogy ellene az ember segítséget ke­ressen. Szenvedése ellen tudás nélkül is próbál orvossá­got találni és számtalan naiv próbálgatás után egyszer­ű m­ás­kor talál is, ha a szerencse kedvére jár. Withering angol orvos arról értesült, hogy szívbajosok vízkarját teájával sikeresen kezeli egy kuruzslónő. Meggyőződve a sikerről, megvizsgálta a teát és 1785-ben benne a digitális levelét jelölte meg, mint a hatás hordozóját. Ezzel a szív­bajosok therápiájának hathatós eszköze került a kezébe, amely ma is a legértékesebbek sorába tartozik. E fölfedezések nyers formájában a tudományhoz köze nincs és használhatósága sem tökéletes Megállapí­tása csak kezdet, amelyhez a rendszeres kutatásnak kell csatlakoznia, hogy kidolgozza, tökéletesítse, formába öntse, mint formába önti a művész a nyers­anyagot, ame­lyet a természetben talál. A digitális a szívbajosnak használhat, árthat, vagy annak szenvedéseire hatása nincs. Hogy alkalmazásának eredménye előrelátható legyen, a szívbajosok közelebbi megismerésére, ennek alapján bizonyos osztályozására van szükség. Megismerésükhöz a betegség képének és le­folyásának egyszerű észlelése szolgáltatja az első adato­kat,­ de azok értelmezése csak a kórboncolással kezdőd­hetik. Ez megmutatja, hogy a beteg szív egyik vagy má­sik, vagy több rekesze kitágul, hogy a tágult rekesz fala megvastagszik, hogy a beteg szív egyik vagy másik szájadéka sokszor szűkült és hogy a beteg szájadék billen­tyűi deformáltak, merevek, mozgékonyságuk korlátozott. Ez már az eseteknek anatómiai szempontból való osztá­lyozására nyújt alapot, amelyre azonban az orvos csak akkor állhat, ha a szív említett elváltozásait az élőben képes felismerni, ha megbízható diagnostikája van. E cél felé az első nagy lépést 1761-ben Aulenbrugger tette meg. Boroshordóban a bor állását úgy szokás megállapítani, hogy megkopogtatják falát. Amíg a bor ér, az gyönge, tompa hangot ad. Azon fölül kong. Auenbrugger meg­kopogtatta emberek mellkasát. A levegőt tartalmazó tüdő fölött hangos, éles, a levegőt nem tartalmazó szív táján gyönge, tompa hangot kapott. Beható, türelmes vizsgálat után kitűnt, hogy a tompa terület nagysága és alakja a szívével összefüggésben áll és hogy a szívtompulatból kö­vetkeztetést vonhatunk arra, vájjon normális, vagy tágult-e a beteg szíve ás ha igen, mely a szívrekeszek vesz­nek részt a tágulatban. E következtetés továbbmenő értékesítését azonban csak physiologiai ismeretek alkalmazása készíthette elő a felmerülő problémákra. * Elmondotta 1925 szeptember 23-án, egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá történt kinevezésének 25 éves jubileumán.

Next