Orvosi Hetilap, 1925. október (69. évfolyam, 40-43. szám)
1925-10-04 / 40. szám
69. évfolyam 40. szám Budapest, 1925 október 4 ORVOSI HETILAP HERZOG FERENC VÁMOSSY ZOLTÁN ISSEKUTZ BÉLA KUBINYI PÁL GORKA SÁNDOR REUTER CAMILLO BÉLÁK SÁNDOR CSIKY JÓZSEF FELELŐS SZERKESZTŐ: VÁMOSSY ZOLTÁN EGYETEMI TANÁR SEGÉDSZERKESZTŐ : BÍRÓ ISTVÁN. Alapította MARKUSOVSZKY LAJOS 1857-ben. Folytatták: ANTAL GÉZA, HŐGYES ENDRE, LENHOSSÉK MIHÁLY ÉS SZÉKELY ÁGOSTON. Szerkeszti és kiadja : a vallás- és közoktatásügyi minister úr támogatásával és megbízásából a magyar orvosi facultások sajtóbizottsága . TARTALOM: EREDETI KÖZLEMÉNYEK: Báró Korányi Sándor: Belorvostan és tudomány. (949— 952. oldal.) Berecz János: A petefészekvérzésekről. (952—957. oldal.) Sebestyén Gyula: A periarterialis sympathektomia hatása a vérkeringésre. (957—958. oldal.) Waltner Károly: A rachitis-tetánia problémáról és a tetania gyógykezeléséről. (958—959. oldal.) Baló József: A kísérleti tumorkutatásról. W. E. Gye-nek a rosszindulatú daganatok aetiologiájáról végzett vizsgálataival kapcsolatban. (959—961. oldal.) Grósz Emil válasza egyetemi tanársága 25 éves jubileumán az üdvözlő beszédekre. (961—963. oldal.) Therapia. Jánossy Gyula: Intracisternásan adagolt eoffein hatásáról. (963—964. oldal.) Lapszemle. Belorvostan. — Sebészet. — Urológia. — Szemészet. — Szülészet és nőgyógyászat. — Gyermekorvostan. (964—967. oldal.) Könyvismertetés. (968. oldal.) A Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesületének nagygyűlése szeptember hó 7-én. (968—971. oldal.) A Magyar Nőorvosok Társaságának 1925 szept. 8—9-i nagygyűlése. (971. oldal.) Szerkesztő válasza. (971—972. oldal.) Vegyes hírek. (972. oldal.) EREDETI KÖZLEMÉNYEK. Belorvostan és tudomány. Tanévmegnyitó előadás. Báró Korányi Sándor ny. r. tanártól.* Hivatásunk célirányos betöltésének egyik föltétele, hogy munkálkodásunk annak szellemével harmóniában maradjon. Ezt elérni csak úgy lehet, ha e szellem tisztán állelőttünk. A szellemet céljaiból és azon eszközökből lehet fölismerni, amelyeket céljainak elérésére választ. Az orvosi hivatás célját mindenki ismeri: betegségek megelőzése, gyógyítása, emberi szenvedések enyhítése. Eszközeit e cél megvalósítására ott veszi, ahol találja, structurája tehát egyöntetű nem lehet és mégis, mikor ezek a használatra készen állanak, egymással organikus egésszé olvadnak össze. Ezt az egységet, amely dacára annak, hogy nagyon különböző származású részekből épül fel, hol tudománynak, hol művészetnek szokták mondani, hol valami nehezen meghatározhatónak érzik a kettő között. Hogy az orvostan tudomány-e, vagy művészet, vagy talán egyik sem, ez az a kérdés, amelyet a mai alkalomból világosan szeretnék önök elé állítani. Gondolatomat példák kapcsán igyekszem kifejteni, amelyeket a szívbajok pathologiájának és therápiájának köréből fogok kiválasztani. Amióta az ember önmagát és embertársait megfigyelni tudja, észre kellett vennie, hogy vannak betegek, akiknek lábai megdagadnak, majd a daganat alulról fölfelé terjedve, kiterjed alszáraira, combjaira, hasára, miközben vízkiválasztása csökken. Ha ilyenkor erősen feszülő bőre megsérül, vagy magától fölszakad, sebeiből bőven folyik folyadék. Az ilyen vízkóros ember légzése sokszor nehéz, arcszíne kékes, szívdobogásról panaszkodik. Szívdobogása, szívének, pulzusának rendetlen verése, amely vízibetegségét sokszor előzi meg, szívére mutat, mint a baj szülőhelyére. Ezen állapot fölismeréséhez nem kellett tudomány és nem lehetett a tudományra várni, hogy ellene az ember segítséget keressen. Szenvedése ellen tudás nélkül is próbál orvosságot találni és számtalan naiv próbálgatás után egyszerű máskor talál is, ha a szerencse kedvére jár. Withering angol orvos arról értesült, hogy szívbajosok vízkarját teájával sikeresen kezeli egy kuruzslónő. Meggyőződve a sikerről, megvizsgálta a teát és 1785-ben benne a digitális levelét jelölte meg, mint a hatás hordozóját. Ezzel a szívbajosok therápiájának hathatós eszköze került a kezébe, amely ma is a legértékesebbek sorába tartozik. E fölfedezések nyers formájában a tudományhoz köze nincs és használhatósága sem tökéletes Megállapítása csak kezdet, amelyhez a rendszeres kutatásnak kell csatlakoznia, hogy kidolgozza, tökéletesítse, formába öntse, mint formába önti a művész a nyersanyagot, amelyet a természetben talál. A digitális a szívbajosnak használhat, árthat, vagy annak szenvedéseire hatása nincs. Hogy alkalmazásának eredménye előrelátható legyen, a szívbajosok közelebbi megismerésére, ennek alapján bizonyos osztályozására van szükség. Megismerésükhöz a betegség képének és lefolyásának egyszerű észlelése szolgáltatja az első adatokat, de azok értelmezése csak a kórboncolással kezdődhetik. Ez megmutatja, hogy a beteg szív egyik vagy másik, vagy több rekesze kitágul, hogy a tágult rekesz fala megvastagszik, hogy a beteg szív egyik vagy másik szájadéka sokszor szűkült és hogy a beteg szájadék billentyűi deformáltak, merevek, mozgékonyságuk korlátozott. Ez már az eseteknek anatómiai szempontból való osztályozására nyújt alapot, amelyre azonban az orvos csak akkor állhat, ha a szív említett elváltozásait az élőben képes felismerni, ha megbízható diagnostikája van. E cél felé az első nagy lépést 1761-ben Aulenbrugger tette meg. Boroshordóban a bor állását úgy szokás megállapítani, hogy megkopogtatják falát. Amíg a bor ér, az gyönge, tompa hangot ad. Azon fölül kong. Auenbrugger megkopogtatta emberek mellkasát. A levegőt tartalmazó tüdő fölött hangos, éles, a levegőt nem tartalmazó szív táján gyönge, tompa hangot kapott. Beható, türelmes vizsgálat után kitűnt, hogy a tompa terület nagysága és alakja a szívével összefüggésben áll és hogy a szívtompulatból következtetést vonhatunk arra, vájjon normális, vagy tágult-e a beteg szíve ás ha igen, mely a szívrekeszek vesznek részt a tágulatban. E következtetés továbbmenő értékesítését azonban csak physiologiai ismeretek alkalmazása készíthette elő a felmerülő problémákra. * Elmondotta 1925 szeptember 23-án, egyetemi nyilvános rendkívüli tanárrá történt kinevezésének 25 éves jubileumán.