Orvosi Hetilap, 1925. október (69. évfolyam, 40-43. szám)
1925-10-04 / 40. szám
1925. 40. sz. ORVOSI HETTŐ Aé zetnek általa megzavart functionalis harmóniáját helyreállítsa, annak fennmaradása dacára. Ennél tovább kell mennünk és ma már sokszor mehetünk tovább. Az anatómiai állapot és a functio éles elválasztása mesterséges. Ezt az elválasztást a természet nem ismeri. Az anatómiai elváltozást is kóros functio hozza létre és ha azt nem mint adott morphologiai állapotot tekintjük, hanem mint folyamatok eredményét, akkor biológiai factorok általi befolyásolhatásának fölismerésére kell jutnunk. A kóros histologia megmutatta, hogy a szív hibái többnyire gyulladásos eredetűek. A klinikai észlelésből tudjuk, hogy a szív hibáit sokszor jól megállapítható fertőző betegségek előzik meg. Pasteur és Koch korszakában, amelyben az orvostan a mikrobiológiát magába fogadta, ez azt jelenti, hogy a szív hibáit mikroorganismusoknak és a szervezetnek egymásra gyakorolt hatása okozza. E korszak elérkezésével a therapia fejlesztésére törekvő kutatást nagy optimizmus vezette. A kórokozók eprouvettába kerültek. A chemiai testek hosszú sorának hatása reájuk egyszerűen volt tanulmányozható. Az ismeretessé vált mikrobamérgek száma egyre nőtt. Csoda-e az, ha elérhetőnek látszott a mikrobák megölése a szervezeten belül is? De ez a belső sterilisatio nehezebben megoldható feladatnak bizonyult, mint ahogy azt várni lehetett volna. A mikrobamérgek hatása a kórokozókra kisebb a szervezeten belül, mint azon kívül. A mikrobamérgek általános protoplasmamérgek, amelyek megölik az állati sejtet is. Hogyan győzhetők le az ebből származó nehézségek? Remélhette-e valaki azt, hogy a mikrobamérgeket a chemia olyan molekulákba építheti be, amelyek struktúrája azokat a mikroba felé irányítja és az állati sejttől távoltartja? Ilyen gondolat, ilyen remény, a chemiai célzásnak ez a lehetősége, csak a genie agyában fogamzhatott meg. Keresztülvitelére csak olyan tudós vállalkozhatott, aki tökéletes chemikus, mikrobiológus és pathológus egy személyben. Ilyen genie volt Ehrlich. Chemotherapiájának korszakalkotó eredménye a salvarsan. Methodikája remélhetőleg meg fogja valósítani a baktériumok elérését is a szervezetben. Egyelőre azonban még nem jutottunk ily messzire és míg azt várjuk, addig a legtöbb szívbaj specifikus thertípiájának problémája megoldatlan marad. Azonban nem mindegyiké! Régen tudjuk, hogy idősebb emberek gyakran szenvednek isolált aortainsufficientiában. Az ilyen aortainsufficientia a többi szívbajtól abban különbözik, hogy rendesen maga az aorta beteg és betegségének lefelé terjedése közben válik a betegség szívbajjá az által, hogy a billentyűk alakváltozására vezet. Az aorta betegségei sokszor fájdalmasak. Ilyen fájdalmas aortabetegségben szenvedett egy lengyel úr, aki 1859-ben Nélatonnal és Bouillaud-val közölte, hogy Varsóban valakinek tanácsára jódkálit szedett és azt találta, hogy ez a therapia nagyon javára vált. Megint a véletlen észlelet avatkozott bele a therapia fejlesztésébe. Bouillaud jelentőségét felismerte. A jód az aortabetegségek gyógyszere maradt azóta is. Hol használt, hol hatástalan maradt. Tudta azt, hogy a jód a syphilis egyik gyógyszere, nem kellett volna-e már korán gondolni arra, hogy az aortabetegségek egyik részében a syphilisnek szerepe lehet? E gondolatra csak sokkal később vezetett a klinikai észlelés. Gyakran fordul elő aortainsufficientia aneurysmával együtt. Lancisi már 1685-ben állította, hogy az aortaaneurysma syphilisből ered. Gyakran szenved aortainsufficientiában a tabeses beteg. Fournier óta tudjuk, hogy a tabest syphilis okozza. De az egymástól izolált észleletek összetartozásának absolut biztos bizonyítékát csak a legújabb kor nagy felfedezései szolgáltatták. Schaudin felfedezte a syphilis spirochaetáját. Mióta azt a beteg aorta falában is megtalálták, biztossá vált, hogy vannak syphilises aortitisek. Akkor pedig therápiájuk specifikus lehet és annak kell lennie. Csakhogy nem minden isolált aortainsufficientia syphilises. Tehát módszer kell arra, hogy anatómiai diagnózisukat netiológiai diagnosissal egészítsük ki. Az élő kórokozók a megtámadott szervezetben physikai-chemiai változásokra vezetnek, amelyek szigorúan specifikus immunitástani reactióknak bizonyultak. Specificitásukból következik, hogy kimutatásuk aetiológiai diagnosisra vezethet. A gyakorlatban ezt először Widal érte el a typhus serodiagnostikájával. Sokszor látjuk a tudomány történetében, hogy analógoknak vélt jelenségek keresése a várt eredményre vezet — és azután bebizonyosodik, hogy a kiindulás, az analógia fölvétele, téves volt. Ilyen a syphilis Wassermann- féle reactiójának története is. A reactio más természetű, mint e specifikus immunbiológiai reactiók. De az nem változtat a tényen, hogy a syphilis diagnostikájában felhasználható. Ha valakinek aortainsufficientiája mellett positív Wassermann-reactiója van, akkor a specifikus therapia indikált és Ehrlich salvarsanja felhasználható. De ez csak a syphilist gyógyítja — az aortabillentyűk épségét visszaadni képtelen. Tehát a specifikus therapia legföljebb az anatómiai elváltozás progresszóját állíthatja meg, teljes siker csak akkor várható, ha az aortainsufficientia létrejötte előtt alkalmaztatik. Ez csak úgy lehet, ha az aortitis korai diagnosisának felállítására képesek vagyunk. Az aorta mélyen fekszik a mellkason belül. Régi physikai diagnostikánk odáig nehezen tud behatolni. 1893-ban Philander orvosi meséiben felsóhajtott, bár tudnánk az emberi testet olyan átlátszóvá tenni, mint amilyen egy tengeri prdlány! Két évvel később a csoda megtörtént. Röntgen fölfedezte az X-sugarakat. A technika fölfedezését kezébe vette és óriási teljesítőképességű gépeket konstruált. Azóta látjuk, lefotografáljuk a szívnek, az aortának árnyékképét és az aortitis korai diagnosisának problémája a megoldottak közé tartozik. Bármily tökéletes is diagnostikánk és kórbonctani technikánk, marad sok beteg, aki szíve felől panaszkodik és panaszainak objectív alapjára jönni nem tudunk. Mint más analóg esetekben, ilyenkor neurosist szokás emlegetni. A dolog természetéből következik, hogy a szívneurosisok köre ismereteink szaporodásával mind szőkébbre szorult. 1843-ban még igen tág volt, mikor Graves azon belül fölfedezte az igazságtalanul Basedowról elnevezett betegséget. Ma már a vele járó palpitatiónak más magyarázata van. 1889-ben az agg Brown- Sequard megvetette a belsősecretio tanának alapját. Sebészek azt tapasztalták, hogy a pajzsmirigy teljes kiirtását súlyos, halálos betegség követi, amelynek képe azonos a spontán keletkező myxoedemáéval. A myxoedemás beteg pajzsmirigye hypoplasiás, vagy beteg. Tünetei a Basedow-kór tüneteivel ellentétesek. Nem következik-e ezen összetalálkozásból az, hogy a myxoedemát a pajzsmirigy csökkent, a Basedow-kór tüneteit ellenben annak fokozott belső secretiós működése okozza? Ha igen, akkor a Basedow-kóros beteg pajzsmirigyének működését le kell szállítani. Ennek eredményt ígérő módja egy részének kiirtása. És íme, a sebészek véletlen észlelete a physiologia eredményeivel és a klinikai észleléssel együtt megalapozzák a Basedow-kór sikeres sebészi kezelését. A palpitatiók egyik formájának therapiáját tehát a sebész kiveszi a belorvos kezéből és késsel oldja meg. Ma már az angina pectorist is magának követeli. De a belső betegségek sebészi therapiája nem ideális, bármilyen bámulatosak is eredményei. A sebész a gordiusi csomót átvágja és nem oldja meg. Sikereinek előfeltételei egyszerűbbek, azért természetes, hogy könnyebben, előbb érhetők el, mint azok, amelyeket a physiologia, a pathologia és a kísérleti therapia munkájának kell előkészíteni. De a sebész csonkítással, és ami a fő, emberéletveszteségekkel dolgozik. Azért a sebész hódításait lassú munkával vissza kell szereznie a belorvosnak. A Basedow-kór therápiájában a küzdelem a belorvos részéről nem egészen eredménytelenül folyik. Stiller fölfedezte a magaslati therápia jó hatását. Újabban kitűnt, hogy a golyvának régi 951