Orvosi Hetilap, 1926. január (70. évfolyam, 1-5. szám)

1926-01-03 / 1. szám

4 ORVOSI HETILAP 1926. 1. sz. egyidejű megjelenésekor. Heveny betegeink vérképe egyébként minden esetben a regenerations vérkép jelle­gét viselte magán a vörösvérsejtek nagyság-, alak- és festődésbeli eltéréseivel, normoblastokkal; a leukocy­­ták közt majd mindig találtunk nagyobb számban fiatal és nem differenciált magvú sejteket, sőt myelocytákat is. Sem kifejezett leukopeniája, sem más tekintetben a leukiára emlékeztető vérképe nem volt egyiküknek sem. Nagy Géza mind heveny, mind chronikus esetek­ben többször észlelt eosinophiliát. A mi betegeink közül csak a IV.-nek volt állandó eosinophiliája (3/4—6%). Feltűnő még a most is észlelésünk alatt álló fiatal lánynak chlorosisos vérképe, állandóan kicsiny (0-5—0­ 7) festődési indexszel, súlyosabb vérzések idején nagyon kifejezett anisomikrocytosissal. Az egyidejű chlorosis­­nak tulajdonítható az erélyes vastherápiának jó hatása a beteg anaemiájára, noha a menorrhagiákra és így a recidivákra ennek sem volt befolyása. Itt a chlorosis egyébként az endokrin zavarnak és a constitutio in­­ferioritásának tüneteként is tekinthető. A gyógyításban a belső szerek teljesen cserben hagytak. Az intravénásan adott konyhasós, calcium-, coaguléne-és euphyllin-injectióktól egy esetben sem láttunk számottevő hatást. Súlyos vérzések esetén az anaemiát és a fenyegető collapsust konyhasós infusiók­­kal igyekeztünk leküzdeni. Curschmann és Frank ilyen­kor a vértransfusiót ajánlja, ami életmentő lehet. A belső kezelés eredménytelensége miatt mind­egyik betegünknek lépét besugároztattuk. Az első há­rom előbb a Stephan ajánlotta izgató adagot (A H. E. D.) kapta; az I. és III. sz. betegen a vérzések pár napra megszűntek, illetve enyhültek, csakhamar azonban megint nagymértékben jelentkeztek. Mindhármukat ké­sőbb tehát újból besugároztattuk, most már teljes bé­nító adaggal. Sajnos, tapasztalataink nem egyeznek a Nagy Géza közölte kedvező eredményekkel, amennyi­ben a besugárzás után még heveny esetben sem láttunk érdemleges javulást. A Röntgen-therápiával a műtéti indicatio felállí­tása előtt mások is sokan próbálkoztak. Az itt-ott ész­lelt kedvező hatással szemben Cori, Full, W. Schultz, Chauffard és Duval, Karnelson egyaránt nem láttak tőle eredményt. A petefészek besugárzását (Nagy) nem kíséreltük meg, elsősorban az illető betegek fiatal korára való te­kintettel. A climaxhoz közelálló nőkön mindenesetre ez is megkísérelhető. Három betegünknek kivetettük a lépét, kettőét vitális indicatióból igen súlyos állapotban. Az operál­tak közül kettőt, sajnos, complicatiók következtében el­vesztettünk. Az egyiket tüdőgyulladás miatt, a másik pár órával a műtét után halt meg, valószínűleg a vér­veszteség, a constitutiós gyöngeség és a műtéti d­oc együttes következményeképen. Harmadik betegünk azonban tökéletesen meggyógyult és immár 17 hónapja egészséges. A lépkivételt becslésünk szerint eddig kb. 25—30 esetben és csaknem mindig chronikus betegen végez­ték. A műtétet úgyszólván kivétel nélkül a beteg teljes gyógyulása vagy legalább is lényeges javulása követte. A gyógyulás és javulás elsősorban klinikailag értendő: a vérzékenység az esetek nagyobb részében végleg meg­szűnt, kisebb részében pedig csak nagyobb időközökben és kisfokban jelentkezett. Tekintettel arra, hogy Kar­nelson első esete legutolsó referálása idején 60 éves volt, Vogelé pedig 8 éves (Chauffard és Duval közlése), immár teljes joggal végleges gyógyulásról is beszél­hetünk. A klinikai gyógyulást nem kíséri mindig a vér­lelet teljes restitutiója. A műtét utáni nagyfokú throm­bocytosis alól ugyan alig van kivétel (Chauffard és Duval esetében 1.800.000). A vérzési idő is csaknem mindig véglegesen rendessé válik, de az esetek egy részében a vérlemezek megszaporodása csak átmeneti, utána megint megfogynak, sokszor az ú. n. kritikus 30.000 alá is, anélkül azonban, hogy újabb vérzés jelent­keznék. A thrombopeniások lépeltávolítása általában nem jár nagy mortalitással. Karnelson 1924-ben egyik saját esetével együtt összesen 3 halálesetről tud. Lehetséges azonban, hogy a kedvezőtlenül végződött esetek egy része nem került közlésre. Tekintettel a másféle therapiának úgyszólván tel­jes hatástalanságára, súlyos esetekben, acutban és chro­­nikusban egyaránt, feltétlenül megkísérlendőnek tart­juk, ha az előzetes besugárzás eredményre nem veze­tett. A műtéti indicatio felállításának időpontját meg­határozni természetesen nagyon nehéz egy lefolyásában olyan változatos és szeszélyes betegségben, mint a thrombopeniás purpura. Az indicatio felállításakor a symptomás thrombopenia mindig kizárandó, de tekin­tetbe veendő természetesen mindig a beteg kora és erő­beli állapota is. A lépkivétel időpontjának helyes meg­állapítása és a műtét gyakoribb elvégzése a műtéti koc­kázatot és a veszteség arányszámát mindenesetre csök­kenteni fogja. Lemaire és Debaisieux legújabban splenektomia helyett az artéria lienalist kötötték le teljes klinikai és haematologiai eredménnyel. Az eljárás végleges értékéről és a lépeltávolítással szemben való előnyéről ma még természetesen nem lehet ítéletet alkotni. Irodalom: Brill és Rosenthal: La Presse Méd. 1924., 20. sz., 44. o. — Castex: La Presse Méd. 1924., 26. sz., 277. o. — Chauffard és Duval: La Presse Méd. 1925., 57. sz., 961. o. — Cori: Zeitschr. f. ki in. Med. 1922., 94. k., 356. o. —■ Curschmann: Med. Klinik. 1924., 49. sz. 1739. o. — Frank: Brugsch. Ergebnisse. III. 1922., 171. o. — U. a.: Verhandlungen d. deutschen Gesellschaft f. inn. Med. 1923., 227. o. — Ehrenberg: Monatschr. f. Geburtshilfe. 1920., 51. k. — Eichenwald: Med. Klin. 1921., 33. sz., 1017. oldal. — Full: Med. Klin. 1922., 2. sz,, 43. o. — Gáspár: M. Orv. Arch. 1925., 2. f„ 154. o. — Glanzmann: Jahrb. f. Kinderheilk. 1918. — Kaznelson: Zeitschr. f. klin. Med. 87. k. — TJ. a.: Deutsches Arch. f. klin. Med. 1917., 122. k., 72. o. — U. a.: Wiener Arch. f. inn. Med. 1924., VII., 87. o. — Keisman: Med. Klin. 1921., 3. sz„ 74. o. — Klem­perer: Klin. Woch. 1923., 2. sz., 100. o. — Klinger: Zeit­schrift f. klin. Med. 1918., 85. k. — Krömeke: D. med. Woch. 1922., 33. sz., 1102. o. — Minkowski: Med. Klin. 1919., 50—51. sz. — Molnár E.: Orvosképzés. 1924.. 1—2. f., 85. o. — Morawitz: Med. Klint 1923., 3. sz.. 75. o. —­­Naegeli: Klin. Woch. 1922., 43. sz., 2166. o. — Nagy G.: Orv. Hetilap. 1922., 53. sz., 503. o. — U. a.: O. H. 1924., 13. sz., 191. o. — U. a.: Zeitschr. f. klin. Med. 1924., 100. k., 630. o. — Ricaldoni és Albo: La Presse Méd. 1924.. 27. sz,, 294. o. — Schittenhclm: Klin. Woch. 1923., 50. sz„ 2298. o. — Schmidt R.: Wiener klin. Woch. 1917., 30. sz. — Schra­der: Mitteilungen aus d. Grengeb. d. Med. u. Chir. 1922., 34. k. — Schultz W.: Ergeb. d. inn. Med. u. Kinderheilk. 1919., 16. k. — U. a.; Klin. Woch. 1922.. 40. sz., 2002. o. — Stahl: Deutsches Arch. f. inn. Med. 1920., 132. k. — Ste­phan: Berl. klin. Woch. 1921., 14. sz. —- Sternberg: O. H. 1922., 52—53. sz.. 495. o. — U. a.: O. H. 1923.. 34. sz., 414. o. — von der Weth: Med. Klin. 1924., 10. sz.. 329. o. A pécsi Erzsébet Tudományegyetem sebészeti klini­kájának közleménye (igazgató: Bakay Lajos dr. egye­temi ny. r. tanár). Vércsoportvizsgálatok haemophiliás családban.* lila: Kubányi Endre dr., tanársegéd. A haemophilia kérdését, félelmetes klinikai tü­nete, a therápiai beavatkozás gyakori tehetetlensége és szinte myethikus pathogenesise mindenkor a sebészi ér­deklődés előterében tartja. Jelen munkáinkban azon megfigyelésünkről számolunk be, amelyben a haemo­philia és a vércsoportöröklés közötti correlatiót tesszük tanulmány tárgyává. Egy súlyos haemophiliás bete­günkkel kapcsolatban vizsgálat alá vettük, hogy a hae­mophiliás egyén vércsoportja és a család többi tagjai . A budapesti kir. Orvosegyesület 1925 november 7-i ülésen megtartott bemutatás.

Next