Orvosi Hetilap, 1926. június (70. évfolyam, 23-26. szám)
1926-06-06 / 23. szám
1926. 23 sz. ORVOSI HETILAP 589 pótló eljárást azonban azon esetekre korlátozzák, melyekben uraemiának veszélye nem forog fenn, hanem a vízeltávolítás a legsürgősebb feladatunk a vesebaj kezelésében. Ebből az következik, hogy főleg nephrosisokra szorítkozzunk az izzasztással, amely esetekben nitrogénfelhalmozás nem fenyeget, ellenben a fennálló oedemáknál fogva legsürgősebb a szervezetben rekedt fölös víznek eltávolítása. A fürdőeljárásoknak másik célja nem a veseműködés pótlása, hanem ellenkezőleg, a veseműködés fokozása. Strasser és Blumenkranz azt találták, hogy körülbelül 30—35 fokos indifferens hosszabb tartamú fürdő után fokozódik a diuresis. Ezen hatás a bőr- és veseerek consensualis működésén alapszik. A bőrerek hyperaemiája a veseerek tágulását váltja ki, aminek következtében a vizeletelválasztás fokozódik. Észleleteik alapján nemcsak a víz, hanem a só és nitrogénanyagok kiválasztása is fokozódik. Ezen eljárás hátránya azonban a hosszantartó fürdő, amelyet sok beteg a szívre való hatásánál fogva nem tűr jól, azért kerülnünk kell minden olyan esetben alkalmazását, amelyben szívgyengeségnek bármiféle jele mutatkozik. Így van ez különben az előbb említett izzasztóeljárásokkal is, amelyek alkalmazásakor szintén a legszorgosabban kell figyelnünk a szívet, és ha már bármiféle jelet látunk, amely arra vallana, hogy e fürdőeljárások károsan befolyásolják a szív működését, a fürdőeljárásokat ki kell zárnunk a betegek kezeléséből. Sok esetben alkalmazzák a szénsavas fürdőket. Ezeknek indicatiója főleg akkor van megadva, ha a szív erősítése eljárásunk célja. Közömbös hőmértékű szénsavas fürdő vérnyomást csökkentő hatásánál fogva jól használható. E fürdők használatára a balatonfüredi fürdő annyival inkább alkalmatos, mert megfelelő intézettel rendelkezvén, a vesetherápia egyéb követelményeinek is teljes mértékben megfelelhet. Áttérek az eljárások harmadik csoportjára, vagyis a klímatotherápiás eljárásokra. Ezek célja elsősorban megint, mint minden egyéb eljárásnak a vesebajok kezelésében, a vese kímélése. Ilyenkor is a vesén kívüli egyéb kiválasztó tényezők pótló hatásának felhasználása a cél, vagyis a beteg vese lehető pihentetése (Ferientherapie). Mint ilyen, legnagyobb hírnévnek örvendett régi idők óta a sivatagi klima, mégpedig elsősorban Egyptom. A nagy hőségnél és a levegő szárazságánál fogva ezen klimában fokozott a víz távozása a bőrön át. Amint a vizsgálatok mutatták, e vízveszteség a bőrön át nem is annyira verejtékmirigyek munkájának, mint inkább egyszerű párolgásnak a következménye. Ezáltal a bőrön át távozó víz úgyszólván tiszta víz, és csak annyiban tartalmazza a verejték rendes oldott alkatrészeit, amennyiben a physikai párolgáson kívül még a verejtékmirigyek munkája is szerepel. Az erre vonatkozó vizsgálatok tényleg azt mutatták, hogy oldott alkatrészekből nem távozik absolute véve több a sivatagi klímán sem a bőrön át, mint a mi klímánkon. Azonkívül Löwy, Bickel és Wohlgemuth észleletei szerint a vizelet mennyisége ugyanazon rendes összetételű étrend mellett egészen ugyanannyi, mint a mi égövünk alatt. Csak akkor változik meg a vizeletmennyiség, ha megfelelőképen csökkentjük a diétának sótartalmát. Rendes vizeletmennyiség dacára azonban nő a bőrön át távozó víz mennyisége Ebből az következik, hogy a vízforgalom fokozódik anélkül, hogy a vese vízkiválasztóképessége kímélve volna. Erre ugyan megvan a lehetőség a sivatagban, ha megfelelőképen csökkentjük az étrend sótartalmát. Ilyenkor, mint az említett szerzők tapasztalták, nagyon lényegesen csökken a vizeletmennyiség. A nagy vízforgalom lebonyolítása a szívre nagy munkát ró. Ennek következtében csak munkabíró, jó szívvel küldhetünk ki beteget Egyptomba. Nagyobbfokú hypertonia ugyancsak kizárja a sivatagi klíma alkalmazását, mert a nagyfokú párolgás erős szomjúságot vált ki, ez sok víz ivására késztet és ennek következtében a beteg szívét a hypertonián kívül még újabb megterhelésnek teszi ki. Miután a sivatagi klíma egyik főcélja a vizelet lehető kis napi mennyisége, kerülnünk kell olyan betegnek Egyptomba küldését, kinek veséje nem képes kellő mérvben koncentrálni, mert különben a retentio veszélyének tesszük ki. Leghatározottabban elleneznünk kell, hogy olyan beteg menjen Egyptomba, akinél már nitrogénretentio tünetei vannak jelen, vagyis akinél a maradék nitrogén felszaporodása mutatható ki a vérben. Azonkívül a tengeri átkelés is sok mindenféle kellemetlenségnek teheti ki a beteget, úgyhogy tehát bármiféle ok, ami ennek következményeit súlyosbítja, kizárja az Egyptomba való küldést. A sivatagi klímának veseműködést pótló hatásán kívül egyik fő előnye, hogy a beteg körülbelül hat hónapon át egyenletes melegben tartózkodhatik és így nincs kitéve a meghűlés ártalmának és ezzel a vesebajos recidiva egyik fő okának. Ezenkívül fel szokták említeni azt, hogy Egyptomban, a sivatagban, kevesebb a fertőző csíra és ennek következtében megint egy okkal több, amellyel a vesebajosokra oly nagy veszélyt jelentő infectiós betegségek útján bekövetkező recidiva elkerülhető. Ez utóbbi tétel azonban nem áll egészen, mert — mint az észleletek mutatták — hurutos bántalmak, tüdőgyulladás, stb. majdnem épp olyan gyakran fordulnak elő, mint a mi klímánk alatt. Hátránya a sivatagi klímának, hogy a testmozgásra úgyszólván nincs alkalom. Chronikus vesebajok esetén a compensatio stádiumában nagy gonddal kell ügyelnünk arra, hogy a kellő testgyakorlattal, vagyis az izmok fejlesztésével, a szívizmot egyidejűleg erősítsük. Ennek lehetősége a sivatagi tunya életmód mellett úgyszólván teljesen ki van zárva. E tekintetben a beteg sokkal inkább eléri célját Európa földközitengeri partjain, ahol a mozgás lehetősége a klíma enyhesége mellett meg van adva. Ha mindezek után azt kérdezzük, hogy mégis mely esetben küldjünk vesebajost Egyptomba, akkor azt kell mondanunk, hogy az egyptomi klíma hatása alatt vesebaj meggyógyulását úgyszólván senki sem látott. Az ottani észlelők is csak általános benyomásokról beszélnek. Engel, a heluani sanatorium vezetője is csak egy-két esetről referál. A legnevesebb klinikusok, Senator, Korányi, Noorden is csak javulásról szólanak, de chronikus vesegyulladásnak végleges gyógyulásáról senki sem tud. Marad tehát az acut vesegyulladás végső szaka, melyben még fehérjevizelés áll fenn, de a többi tünet már visszafejlődött. Ez Egyptomban nyom nélkül eltűnik. Persze, nehéz annak megítélése, hogy várjon nem értük-e volna el ugyanazt idehaza. Tekintettel arra, hogy mint említettem, a víz eltávolítása a bőrön át lényegesen fokozódik, megvan annak lehetősége Egyptomban, hogy a vesebajok azon eseteiben, amikor nitrogénfelhalmozódás nincsen jelen, természetesen sómentes diaeta mellett, az izzasztás helyett az oedemák egyszerűen párolgás útján távozzanak a szervezetből. Súlyos oedemás beteget azonban az átkelés és az előbb említett egyéb káros hatásoknál fogva nem küldhetünk amúgy sem Egyptomba, úgyhogy inkább azon esetekre szorítkozunk, amelyekben nagy vízretenciós hajlam (Oedembereitschaft) van jelen. Nem hallgathatom el, hogy mindez elérhető kényelmesebben Európa földközitengeri partjain, de sőt, mint már Dordt is rámutat, Pertirolban, Délolaszországban.