Orvosi Hetilap, 1926. december (70. évfolyam, 49-52. szám)
1926-12-05 / 49. szám
1926. 49 sz. ORVOSI HETILAP zárt és kiszárított eprouvettákban készítettük, melyekből egy sorozathoz 34 darabra volt szükség. Az első üvegcsőbe állandó és pontosan kezelt bürettánkból 2 csepp 7%-os NaCl.-oldatot, a másodikba 4 cseppet, a harmadikba 6 cseppet stb., az utolsóba végül 68 cseppet engedünk. Most fordított arányú mennyiségben töltjük a csöveket destillált vízzel, úgyhogy az üvegcsék mindene összesen 70 csepp folyadékot tartalmazzon. Az oldatokat összerázzuk, melyek közül az első 0'02%-os, az utolsó 0'68%-os NaCl.-al van töltve. Ekkor minden egyes csövecskébe 2 csepp kimosott vért engedünk, összerázzuk, majd centrifugáljuk. Az oldatsorozatból, annak elszíneződése alapján olvassuk le azon concentratiót, hol a kezdeti és azon töménységi fokot, hol a teljes haemolysis következett be. Isotoniás nátriumcitrátoldatba vett vért vizsgáltunk, a vörösvértestek átmosása pedig Hamburger szerint isposmosisos NasSCh 10 Aq.-oldattal történt. A vörösvértesteknek és a hypotoniás reagensnek térfogati aránya állandóan 2 ,70 volt. Mivel kísérleteink során nem lehetett durva kilengéseket és nagy értékdifferenciákat várni, vizsgálatainkat legnagyobb elővigyázatossággal kellett végrehajtani. E célból, nehogy kisebb hibaforrások a vizsgálati eredményekben eltolódásokat hozzanak létre, az egész kísérletsorozatban ugyanazon törzsoldatokat alkalmaztak, melyek analytikai méréssel nagyobb tömegben lettek előkészítve. Fenti eljárásunk szerint a normális vörösvértestek osmosisos resistentiája állandóan R-mjuie-Mao-26 értéket adta, mely számoktól eltérést egészséges egyénnél sem a kezdeti, sem a complet haemolysist illetőleg egyetlen esetben sem láttunk. Normál eredményeink a szerzők közül legközelebb Buckman és Naughter értékeihez állnak. A vizsgálatokat ezek után válogatás nélküli syphilises betegeken folytattuk. Ezek között szerepeltek primaer affectiós, papulomaculás, továbbá gummás és tabetikus betegek. Ugyanekkor vizsgáltunk vegyesen fiatal és régi latens eseteket. Az eredmény meglepő volt, amennyiben a betegek bizonyos hányadánál a resistentiaváltozásnak normálistól lényegesen eltérő kilengései mutatkoztak. Azt találtuk ugyanis, hogy egyeseknél a legmagasabb emelkedéstől, ami R. o*20' eredményt adott, a legmélyebb süllyedésig, R. TMJJ-gJ -ig váltakozott a vörösvértestek resistentiájának foka.. Kitűnt, hogy a syphilises fertőzésben szenvedők nagyobb része ugyan normális resistentiaértéket mutat fel, de kisebb hányadánál olyan elváltozások vannak jelen, melyek a vörösvértestek osmosisát befolyásolni képesek. A kérdés az volt, hogy a betegség milyen stádiumában, a syphilis vírusával, vagy toxinjaival milyen vonatkozásban, vagy ha ettől függetlenül, úgy miféle componensek lítján lép föl ezen befolyási Friss syphilis eseteiben, hol primaer affectio, vagy friss papulomaculás manifestatio állott fenn, nem sikerült resistentiaváltozást kimutatnunk, így esetleges föltevések, melyek a spirochaetáknak, vagy azok toxinjainak a stroma és haemoglobin kapcsolatát fellazító direct befolyására vonatkoztak, vizsgálatainkban támpontot nem nyertek. Valami más irányban kellett a kutatást folytatni és a syphilises fertőzés által előidézett olyan indirect elváltozásban keresni az okot, mely mint következményes laesio nem a kezdeti florid állapotnak, hanem tüneteket már ritkábban felmutató későbbi időszaknak a jellemző sajátossága. Az emelkedett resistentiájú esetek magyarázatát könnyű volt megtalálnunk, amennyiben itt szembetörlő jelenségek adták meg az egyenes útmutatást. Ezen betegeknél ugyanis részben csak a skleron, másoknál már az egész kültakarót elborító ikterikus elszíneződést lehetett megállapítani. Az ikterus esetek közül némelyik látszólag salvarsan következtében lépett föl (egyike egyszeri 015 g után), másoknál ezen összefüggés felderíthető nem volt, és valószínűleg syphilises toxinhatás következményeként állott elő. A resistentianövekedéstől elég érzékeny reactiót láttunk és előfordult, hogy már kezdeti stádiumban, — mikor még a beteg maga sem vette észre sárgaságát, a kisfokú emelkedés kimutatható volt. Erősen kifejezett sárgaságnál a resistentiaemelkedés lényeges magasságot ér el, javulás kezdetén azonban, mielőtt még a bőr színeződése megszűnt volna, a fokozatos csökkenés már bekövetkezik. Vizsgálati eredményeink teljesen egybevágnak a belgyógyászoknak, így többek közt Limbeck, Laubry, Richiére és Simmelnek 11 ezirányú közléseivel. Csökkent resistentiájú eseteinkben már nehezebben sikerült nyomra találni, mely az előidéző laesio magyarázatához vezet. Ezen esetek különböző irányban történő rendszeres átvizsgálása némelyiknél veselaesiót, másoknál arteriosklerosist, vitiumot, angina pectorist stb. mutatott ki, de fölmerült mindezen jellegzetesnek nem látszó elváltozásokon túl egy körülmény, amely kutatásainkat meghatározott mederbe terelte. Ez a vizsgálati eredmények azon állandónak imponáló egyöntetűsége volt, mely fenti eseteink nagy hányadában kimutatható máj- (vagy lép-) laesióról, de legalább is positív dimethylparaaminobenzaldehyd-reactióról tett bizonyságot. Az egész beteganyagnak most már ezirányú átvizsgálására helyeztük a súlyt, és az eredmények igazolták föltevésünket, mely a syphilises resistentiacsökkenést a hepatokenalis rendszer alteratiójával hozta kapcsolatba. A vizsgálatok során ezen összefüggésből törvényszerűség nőtt ki, sőt úgy látszik, hogy az urobilinogen (Ug.) reactio erősségi foka (reggel, éhgyomorra vizsgálva) és a resistentiacsökkenés nagysága bizonyos mértékig egyenes arányt mutat fel. Fenti tapasztalatok szemmeltartása mellett közel 600 különböző stádiumban levő férfi- és nesyphilisest vizsgáltunk át, és ezek közül kiválogatva az egyes eseteket, 150 betegnél állapítottuk meg a vörösvértestek osmosisos resistentiájának fokát. A vizsgálatok eredményéből azt látjuk, hogy a) primaer affectiónál, b) friss papulomaculosus syphilis eseteiben, c) gammáknál, d) taboparalysisnél, és e) latens esetekben, melyeknél a hepatokenalis rendszerben laesio nyomai nem mutathatók ki, a vörösvértest-resistentia minimális értéke 0‘42 és 0‘45 között mozog, a maximális érték pedig 0-23 és 0‘26 között. Így ezen esetek határértéke R-maxin-23-o-26’ mi az egészséges egyének vörösvértesteinek osmosisos resistentiájától semmiben sem tér el. Syphilises ikterusnál a minimális resistentiát 0-38 és 012 (a normális alsó határ) között lehetett megállapítani, a maximalis resistentiát pedig 0-20 és 0’22 között. ~ti , ,. . , „min. 0-38-0-42 itt a határérték K.“x 6-20—0'22’mi az osmosisos normálértékhez viszonyítva kifejezetten emelkedett. Végül a) recidiv papulomaculosus syphilis, b) guimnák, c) taboparalysis, és d) latens syphilis azon eseteiben, hol az Ug. reactio positivitása és gyakran klinikai jelenségek is hepatokenalis alteratióra utaltak. 11 Ergebnisse d. Inn. Med. u. Kinderheilk. 1925, 27. köt., 507. old. 1317