Orvosi Hetilap, 1926. december (70. évfolyam, 49-52. szám)

1926-12-05 / 49. szám

1926. 49 sz. ORVOSI HETILAP zárt és kiszárított eprouvettákban készítettük, melyek­ből egy sorozathoz 34 darabra volt szükség. Az első üvegcsőbe állandó és pontosan kezelt bürettánkból 2 csep­p­ 7%-os NaCl.-oldatot, a másodikba 4 cseppet, a harmadikba 6 cseppet stb., az utolsóba végül 68 cseppet engedünk. Most fordított arányú mennyiségben töltjük a csöveket destillált vízzel, úgyhogy az üvegcsék min­den­­e összesen 70 csepp folyadékot tartalmazzon. Az oldatokat összerázzuk, melyek közül az első 0'02%-os, az utolsó 0'68%-os NaCl.-al van töltve. Ekkor minden egyes csövecskébe 2 csepp kimosott vért engedünk, összeráz­zuk, majd centrifugáljuk. Az oldatsorozatból, annak el­színeződése alapján olvassuk le azon concentratiót, hol a kezdeti és azon töménységi fokot, hol a teljes haemo­lysis következett be. Isotoniás nátriumcitrátoldatba vett vért vizsgál­tunk, a vörösvértestek átmosása pedig Hamburger sze­rint isposmosisos NasSCh 10 Aq.-oldattal történt. A vö­­rösvértesteknek és a hypotoniás reagensnek térfogati aránya állandóan 2 ,70 volt. Mivel kísérleteink során nem lehetett durva kilengéseket és nagy értékdifferen­­ciákat várni, vizsgálatainkat legnagyobb elővigyázatos­sággal kellett végrehajtani. E célból, nehogy kisebb hibaforrások a vizsgálati eredményekben eltolódásokat hozzanak létre, az egész kísérletsorozatban ugyanazon törzsoldatokat alkalmaztak, melyek analytikai mérés­sel nagyobb tömegben lettek előkészítve. Fenti eljárásunk szerint a normális vörösvértes­tek osmosisos resistentiája állandóan R-mjui­e-Mao-26 értéket adta, mely számoktól eltérést egészséges egyén­nél sem a kezdeti, sem a complet haemolysist illetőleg egyetlen esetben sem láttunk. Normál eredményeink a szerzők közül legközelebb Buckman és Naughter érté­keihez állnak. A vizsgálatokat ezek után válogatás nélküli syphi­lises betegeken folytattuk. Ezek között szerepeltek primaer affectiós, papulomaculás, továbbá gummás és tabetikus betegek. Ugyanekkor vizsgáltunk vegyesen fiatal és régi latens eseteket. Az eredmény meglepő volt, amennyiben a betegek bizonyos hányadánál a resistentiaváltozásnak normá­listól lényegesen eltérő kilengései mutatkoztak. Azt ta­láltuk ugyanis, hogy egyeseknél a legmagasabb emel­kedéstől, ami R. o*20' eredményt adott, a legmélyebb süllyedésig, R. TMJJ-gJ -ig váltakozott a vörösvértestek resistentiájának foka.. Kitűnt, hogy a syphilises fertőzésben szenvedők nagyobb része ugyan normális resistentiaértéket mutat fel, de kisebb hányadánál olyan elváltozások vannak jelen, melyek a vörösvértestek osmosisát befolyásolni képesek. A kérdés az volt, hogy a betegség milyen stá­diumában, a syphilis vírusával, vagy toxinjaival mi­lyen vonatkozásban, vagy ha ettől függetlenül, úgy mi­féle componensek lítján lép föl ezen befolyási Friss syphilis eseteiben, hol primaer affectio, vagy friss papulomaculás manifestatio állott fenn, nem sikerült resistentiaváltozást kimutatnunk, így esetleges föltevé­sek, melyek a spirochaetáknak, vagy azok toxinjainak a stroma és haemoglobin kapcsolatát fellazító direct befolyására vonatkoztak, vizsgálatainkban támpontot nem nyertek. Valami más irányban kellett a kutatást folytatni és a syphilises fertőzés által előidézett olyan indirect elváltozásban keresni az okot, mely mint következmé­nyes laesio nem a kezdeti florid állapotnak, hanem tü­neteket már ritkábban felmutató későbbi időszaknak a jellemző sajátossága. Az emelkedett resistentiájú esetek magyarázatát könnyű volt megtalálnunk, amennyiben itt szembetörlő jelenségek adták meg az egyenes útmutatást. Ezen be­tegeknél ugyanis részben csak a skleron, másoknál már az egész kültakarót elborító ikterikus elszíneződést lehe­tett megállapítani. Az ikterus esetek közül némelyik lát­szólag salvarsan következtében lépett föl (egyike egy­szeri 015 g után), másoknál ezen összefüggés felderít­hető nem volt, és valószínűleg syphilises toxinhatás következményeként állott elő. A resistentianövekedés­­től elég érzékeny reactiót láttunk és előfordult, hogy már kezdeti stádiumban, — mikor még a beteg maga sem vette észre sárgaságát, a kisfokú emelkedés ki­mutatható volt. Erősen kifejezett sárgaságnál a resis­­tentiaemelkedés lényeges magasságot ér el, javulás kez­detén azonban, mielőtt még a bőr színeződése megszűnt volna, a fokozatos csökkenés már bekövetkezik. Vizs­gálati eredményeink teljesen egybevágnak a belgyógyá­szoknak, így többek közt Limbeck, Laubry, Richiére és Simmel­nek 11 ezirányú közléseivel. Csökkent resistentiájú eseteinkben már nehezeb­ben sikerült nyomra találni, mely az előidéző laesio magyarázatához vezet. Ezen esetek különböző irányban történő rendszeres átvizsgálása némelyiknél veselaesiót, másoknál arteriosklerosist, vitiumot, angina pectorist stb. mutatott ki, de fölmerült mindezen jellegzetesnek nem látszó elváltozásokon túl egy körülmény, amely kutatásainkat meghatározott mederbe terelte. Ez a vizs­gálati eredmények azon állandónak imponáló egy­öntetűsége volt, mely fenti eseteink nagy hányadában kimutatható máj- (vagy lép-) laesióról, de legalább is positív dimethylparaaminobenzaldehyd-reactióról tett bizonyságot. Az egész beteganyagnak most már ezirányú át­vizsgálására helyeztük a súlyt, és az eredmények iga­zolták föltevésünket, mely a syphilises resistentiacsök­­kenést a hepatok­enalis rendszer alteratiójával hozta kapcsolatba. A vizsgálatok során ezen összefüggésből törvényszerűség nőtt ki, sőt úgy látszik, hogy az uro­bilinogen (Ug.) reactio erősségi foka (reggel, éhgyo­morra vizsgálva) és a resistentiacsökkenés nagysága bizonyos mértékig egyenes arányt mutat fel. Fenti tapasztalatok szemmeltartása mellett közel 600 különböző stádiumban levő férfi- és nesyphilisest vizsgáltunk át, és ezek közül kiválogatva az egyes ese­teket, 150 betegnél állapítottuk meg a vörösvértestek osmosisos resistentiájának fokát. A vizsgálatok eredményéből azt látjuk, hogy a) primaer affectiónál, b) friss papulomaculosus syphi­lis eseteiben, c) gammáknál, d) taboparalysisnél, és e) latens esetekben, melyeknél a hepatok­enalis rend­szerben laesio nyomai nem mutathatók ki, a vörösvér­­test-resistentia minimális értéke 0‘42 és 0‘45 között mo­zog, a maximális érték pedig 0-23 és 0‘26 között. Így ezen esetek határértéke R-maxin-23-o-26’ mi az egész­séges egyének vörösvértesteinek osmosisos resistentiá­­jától semmiben sem tér el. Syphilises ikterusnál a minimális resistentiát 0-38 és 012 (a normális alsó határ) között lehetett megálla­pítani, a maximalis resistentiát pedig 0-20 és 0’22 között. ~t­­­i , ,. . , „min. 0-38-0-42 itt a határérték K.“x 6-20—0'22’­mi az osmosisos normál­­értékhez viszonyítva kifejezetten emelkedett. Végül a) recidiv papulomaculosus syphilis, b) guimnák, c) taboparalysis, és d) latens syphilis azon eseteiben, hol az Ug. reactio positivitása és gyakran klinikai jelenségek is hepatok­enalis alteratióra utaltak. 11 Ergebnisse d. Inn. Med. u. Kinderheilk. 1925, 27. köt., 507. old. 1317

Next