Orvosi Hetilap, 1927. augusztus (71. évfolyam, 32-35. szám)
1927-08-07 / 32. szám
1927. 32. sz. ORVOSI HETILAP 6. Novoprotin (Grenzach): Kristályos növényi fehérje csíramentes oldatban.8 * III. Fehérje-zsíranyagok keveréke: Omnadin (Kalle). Összetétele: 1. Reactiv fehérjetestek keveréke, különböző pathogen hasadógombák anyagcseretermékeiből, amelyek az állatkísérletben kiváló védőhatást fejtenek ki. 2. Ugyanolyan hatású epéből kivont lipoidanyagok keveréke. 3. Hasonló hatású állati zsírok keveréke. A gyógyászatba Much (D. m. W. 1920. 18. sz.) vezette be.10 Az összeállításnak alapját Much vizsgálatai képezik a lipoidokról és zsíranyagokról, a nem specifikus, meg nem határozott immunitás hordozóiról. Középhelyet foglal el a fehérjetest és a serumtherapia között. Több különböző gyógyszer hatásairól írnak: Nevermann (Nordw. Ges. f. Gyn., Ref. Ctrbl. f. Gyn. 1924. 6. sz.), Frank (Nordw. Ges. f. Gyn. Discuss), Heynemann (u. o.), Fankov (Kr. Woeh. 1926. 38. sz.) és Marlins (Med. kl. 1925. 25. sz.). Más, tisztán nem specifikus, ingerlő gyógyszer gynaekologiai alkalmazásáról, illetőleg a hatásáról lényegesebb közlés nincsen. Ha az irodalmat áttekintjük, mindenekelőtt az tűnik szembe, hogy nagy különbség az egyes gyógyszerek hatása és gyógyeredménye között nincs, amennyiben az elért therápiás eredmények ha theoretikusan nem is vehetők teljesen egyenlőknek, practice nm sokban különböznek. Minden egyes szerrel kezeltek acut, subacut és chronikus gyulladásokat, helyi és generálisétt folyamatokat és mindegyiktől láttak jó, kevésbbé jó és rossz eredményeket, illetőleg hatástalanságot. Amivel az egyik szerző bizonyos esetekben kitűnő eredményeket ért el, attól a másik — esetleg ő maga más kísérleti sorozatban — már csak kielégítő vagy rossz eredményt látott. Vannak, akik acut, illetőleg subacut esetben tartják a gyógymódot célravezetőnek, viszont mások minden esetben megkísérlendőnek tartják. Nagyjából azonban megegyeznek a nézetek abban, hogy mennél frissebb az eset (acut esetleg subacut), annál jobb a gyógyeredmény. Szintúgy megegyeznek a nézetek az injectiós therapiának az általános közérzetre kifejtett jó hatását illetőleg, az utóbbit csaknem valamennyi észlelő kiemeli. A szerek ártalmatlanságára, valamint a reactio milyenségére vonatkozólag eltérők a nézetek, amennyiben némelyek egy szer ártalmasságáról győződve meg (anaphylaxia, shock stb), azt nem ajánlják, míg mások ugyanattól a szertől soha kellemetlen mellékhatást nem láttak, ugyanazon adagolási mód és mennyiség mellett. Némelyek egy szer intravénás és intramuscularis alkalmazhatóságáról írnak, kiemelve az egyik vagy másik mód előnyeit, mások viszont ugyanezen szernek csak egyféle (intramuscularis) alkalmazását tartják megengedhetőnek, hangsúlyozva a másik mód veszélyességét. Míg sokan a beszúrás helyén — intramuscularis alkalmazásnál —, semmi kellemetlenséget nem láttak, mások fájdalmasságról, infiltratióról, gyulladásról beszélnek; függvén ez a technikától és kísérő mellékkörülményektől is, utólag kellőleg felül nem bírálható. És így, ha az irodalmi adatok alapján akarnánk véleményt alkotni magunknak a nem specifikus „ingerlő gyógymód“ szülészeti és nőgyógyászati alkalmazhatóságáról, úgy azt kell mondanunk, hogy bár kétségtelenül ez az eljárás therápiás eszközeink gazdagodását jelenti, mégsem felel meg sem annak a nagy várakozásnak, sem ama legmagasabb célnak, hogy a gyulladásos, fertőzéses folyamatoknál mint megbízható, mindig beváló gyógymód szerepeljen. Mielőtt azonban véglegesen döntenünk afelől, hogy e gyógymód a gynaekológiában használható-e és ha igen, hol, mikor s mi módon, lássuk előbb saját eseteinket, amelyeknek pontos észlelése mégis közvetlenebb és megbízhatóbb bírálatot tesz lehetővé. A II. számú női klinikán 1920 márciustól 1926-ig összesen 78 nőbeteget kezeltünk nem specifikus „ingerlő gyógymód“-dal, mit kizárólag gyulladásos függelékmegbetegedéseknél alkalmaztunk. Hogy aránylag csak ily kisszámú esetről számolhatok be, annak az a magyarázata, hogy a klinikán természetszerűleg nincs elegendő helyünk arra, hogy a hetekig, sőt hónapokig elhúzódó esetekkel foglaljuk le ágyainkat, miért is a lehetőség szerint inkább olyan eseteket veszünk fel, amelyeknél előbb-utóbb — rendesen sok mindenféle kezelés után — műtétre van szükség s így adnexgyulladásos eseteink zömét ezek képezik. Csupa bentfekvő, tehát jól észlelt esetről számolunk be, eseteink közül egy sem volt ambuláns beteg. Mindegyiket Tóth professzor maga is megvizsgálta, a kezelésjavallatot ő állította fel s a kezelés az egyöntetűség kedvéért egyedül reám volt bízva. Az eseteket pontosan ellenőriztük (a leletet a professzor és a klinika adjunktusa is igazolták) és a változásokat szokás szerint a leíráson kívül rajzzal is érzékeltettük, mi az eredmények leolvasását igen egyszerűsítette. Eseteink többsége subacut, illetőleg chronikus adnextumor volt exsudatummal és anélkül, több esetben para, illetőleg perimetran folyamatokkal szövődve. Hogy aránylag csak kevés acut esetet kezeltünk, annak magyarázata egyrészt a klinika beteganyagának minéműsége, másrészt az, hogy az acut, lokalizált gyulladásos folyamatok palliatív therápiája (ágynyugalom, Priessnitz jégtömlő, hideg irrigatio stb.) legtöbbször aránylag elég jól és gyorsan reagálnak, s így ezeknél újabb gyógymód bevezetése nem volt oly sürgősen kívánatos, mint éppen a nehezen reagáló, sokszor igen makacs subacut és chronikus gyulladások esetében, amelyeknél a szokásos hyperaemizáló, felszívó gyógykezelések elvégzése és hatástalansága után tétlenségre vagyunk kárhoztatva. Eseteinkből acut volt 5, subacut 25, chronikus 48. Kezdetben — mint az egyetlen rendelkezésre álló szert, — mi is terpentint alkalmaztunk: 20%-os 01. therebinthinit 52 és terpichint 2 esetben; utóbbit azért csak ily kisszámú esetben, mivel lényegesebb előnyeit nem tapasztaltuk. Az injectiókat, rendesen 1 cm3-t, az előírásnak megfelelően a hátsó axillaris vonalban az osileum periosteuma fölé adtuk. A következő injectióval vártunk, míg a hatás lezajlott és így az egyes intervallumok a reactiók nagyságától és minőségétől függtek. Rendesen 2—3 napi időköz elegendő volt és így átlagban 2—3-szor hetenként adtunk injectiókat, összesen 8—10-et. Néhány esetünk végigkezelését külső körülmények megzavarták s így egynémelyik csak 2—5 injectiót kapott, 4 pedig abban maradt. Ez utóbbiak a kezelt eseteknek csak kis hányadát képezik s így a megítélésnél zavarólag nem hatnak. Az injectio helyén több ízben észleltünk fájdalmasságot, amely azonban rövidesen megszűnt, a lényegesebb zavart nem tapasztaltunk. Kifejezett gócreaetiót csak 3 esetben láttunk, a 8 Küstner: KI. Woch. 1923.18. sz. — Ludwig: Ctrbl. f. Chirurg. 1924. 13. sz. — Hellendall: Ctrbl. f. Gyn. 1925. 216. old. 10 Fonyó: Gyógyászat, 1924. 9. sz. — Heinrich: Inaug. Diss. Berlin. — Fhves: Fortschr. d. Med. 1921. 20. sz. — Reichmann: D. m. W. 1924. 36. sz. — Send: D. m. W. 1922. 332. o. — Togero: Fortschr. d. Med. 1923. 12.. 13. sz. — Bochnke és Igné: Fortschr. d. Med. 1923. 4. sz. — Cramer: Med. ki. 1924. 36. sz. 893