Orvosi Hetilap, 1928. február (72. évfolyam, 6-9. szám)
1928-02-05 / 6. szám
1928. 6. sz. ORVOSI HETILAP A vivőérláb a sinus phlebitis és a rögösödő vivőérláb a thrombophlebitisközött csak fokozati különbség van. Minden thrombophlebitis első phasisa a vérér falának gyulladása, a phlebitis tehát a Vivőér falának a megbetegedése, mely kívülről befelé halad, hogy végül több tényező közreműködésével a vivőeres öblöt kitöltő és elzáró vérrög — thrombus — keletkezzék. A dobüreg és melléküregeinek heveny genyes gyulladásainál, amelyeknél különösen a nyálkahártyák vivőeres capillarisai vagy a csontvelő dipletikus vivőérhálózata útján történik az általános fertőzés, sokszor a nagyobb vivőeres öblök bántalma nélkül septikus tünetekkel egy ritkábban előforduló, de szerfelett súlyos megbetegedést különböztetünk meg, az úgynevezett fülsepsist. A fülsepsis a pyaemiás megbetegedésekkel szemben annyiban tér el, hogy igen gyors lefolyású s legtöbbször halálhoz vezető megbetegedést képez aránylag csekély kórbonctani elváltozásokkal. Tünetei az igen magas fokú állandó láz, némelykor rázóhidegekkel, cerebralis tünetekkel, deliriummal, szívgyengeséggel, igen szapora pulsussal. Boncolásnál endocarditis, nephritis, lépdaganat és vérzések a retinában, szívizomban, savós hártyákon észlelhetők. Hogy ezen kórképet Kocher és Tavel értelmében toxiaemiának vagy bakteriaemiának kellne felfognunk, ez az esetek legnagyobb részében el nem dönthető. Kümmel szerint ezen fülészeti sepsis olyan bakteriaemiának tekintendő, amelynél a vivőeres rendszer a baktériumok számára átjárható lévén, a lobos gócból állandó bakteriuminvasio folytán a szervezetbe állandóan kórnemző csirok jutnak és számtalan helyen apró embóliák keletkeznek, amely nagymennyiségű állandó toxinképződéssel végül is az egész szervezet halálos mérgezéséhez vezet. Ami a thrombus képződését illeti, úgy a beteganyagon észlelt megfigyelések, valamint állatkísérletek alapján megállapítható, hogy a vérrög képződésének a legfontosabb előfeltétele a vérér falának kóros elváltozása, a véráram sebességének meglassúbbodása és a vérnek bizonyos chemiai megváltozása. A vérér falának elváltozása elsősorban a belső hártya az intima simaságának az elvesztése, amely elváltozás többnyire az endothelsejtek elhalásából tételezhetik fel és úgynevezett falithrombusképződésre ad alkalmat. Hagynann állatkísérletei alapján azonban megállapítható, hogy a fertőzött sinusfalon keresztülhatoló csirok közvetlenül juthatnak a véráramba, anélkül, hogy úgynevezett falithrombus képződnék. Ezen körülmény játszik szerepet nemcsak a sinus falánál, hanem a dobüregi vivőeres rece területén is, amint azt Brieger és még régebben Weigert hangsúlyozták. Ezen módja az általános fertőzésnek nevezhető bakteriaemiának. Úgy a beteganyagon, valamint állatkísérletek alapján, de különösen Haymann kísérletei alapján megállapítható, hogy a kívülről, tehát a csont felől megindult sinussalmegbetegedés, amely annál gyorsabban fejlődik, minél nagyobb nyomás alatt és minél hosszabb ideig érintkezik a lobos, fertőzött részekkel — különösen perisinuosus tályoggal —, az intima sérülését okozza, amely lobos, chemiai és physikai elváltozások alapján fali thrombus képződéséhez vezet. Bár a fali thrombus kivételes esetekben hosszabb ideig lokalizálva maradhat, amidőn a felületükről leszabadult apróbb rögök a véráramba jutva, a fertőzés mineműsége szerint súlyosabb áttételi gócokat okoznak. Mégis gyakrabban a falithrombus a véráramból képződött fibrinkicsapódás, fehér- és vörösvérsejtek, genysejtek, mikrobiumok telepei által rétegről-rétegre vastagodva, elzáró thrombussá fejlődik. A tapasztalat azt mutatja, hogy a thrombus képződése a véráram irányában gyorsabban fejlődik, mint vérárammal szemben. Például a sinus sigmoideus függőleges szárában keletkezett thrombus centripetalisan a bulbus felé növekszik; a teljes elzárulás esetén a véráramlás megszűntével a centrifugális irányban a sinus transversusban is thrombus képződik, mely sokszor a torculatig terjed, sőt az ellenoldali sinus transversusig is folytatódhatik; ez az úgynevezett retrogad thrombusképződés. A sinus sigmoideus és transversus rögösödésével egyidejűleg ezen fősinusban ömlő vivőerek és sinusok rögösödése is kifejlődhetik, így a sinus petrosus superior, sinus petrosus inferior ennek közvetítésével a, sinus cavernosus, majd a két vena condyloidea. Bár a sinus petrosus superior önállóan és elsősorban is megbetegedhetik és közvetítheti a folyamatot a sinus sigmoideusra. A labyrinth csontos tokjának lobos bántalmánál, valamint a labyrinth genyes gyulladásainál a vena auditiva interna útján a sinus sigmoideus vagy a bulbus venae jugularis megbetegedése másodlagosan következik be.A sinusokban fejlődő vérrög, éppen fejlődési módja miatt, legtöbbször fertőzöttnek tekintendő, különösen a beteg vérér falával érintkező rétege a vérröginek az, ahonnan a fertőző csirok kiáramlásával a thrombus további részletei folytatólagosan fertőződnek. Mindazonáltal, ezen fertőzöttségnek dacára, a vérrögben nem egyszer szervülést, újonnan keletkező fiatal vérereket és canalisatiót észlelhetünk, amely folyamat gyógyfolyamatnak tekintendő és Brieger, Haymann észlelése szerint teljes gyógyuláshoz vezethet. Nekem is volt alkalmam ily eseteket észlelni, amelyeknél például idült osteomyelitis miatt végzett műtétnél, vitraehiány mellett, teljesen obliterálódott, kötőszövetté átalakult sinust találtam csecsnyúlványheg kíséretében, mint gyermekkorban lezajlott és gyógyult sinusphlebitis kétségtelen jeleit. Ily esetek azonban ritkák és az egyes megbetegedések megítélésénél ily gyógyulásokra nem szabad számítanunk, mert a vivőeres vérrögök, amelyeket mindig fertőzötteknek kell tekintenünk — a fertőző csirok természete szerint —, rövidebb-hosszabb idő alatt genyes széteséshez, illetve szétmáláshoz vezetnek. Amíg az úgynevezett bakteriaemiánál — amikor ugyanis baktériumok által permeabilis érfalon át a kórokozó csirok a véráramba kerülhetnek — és izom-, izületi és vesetályogokat okozhatnak és endocarditis fejlődését indíthatják meg, addig a genyes vagy erősen szétesett thrombusrészletek a tüdő capillarisaiban akadnak meg, képezvén a legtöbbször letalis kimenetelű tüdőmetastassisokat és pyopneumothoraxot. A sinusphlebitis és thrombophlebitis keletkezésének magyarázatára, az operatív és kórbonctani anyagunk tanulmányozása alapján, a következő eredményre jutottunk: A sziklacsont vivőereinek, a fertőzött lobos folyamat belevonásával, legyenek azok a legkisebb pulposus vivőerek és papillarisok, már megkezdődik az egész szervezet általános fertőzésének a veszélye. A sziklacsont lobos folyamatainak a vivőér-rendszerre történő átterjedése kétféle módon történhetik. Az egyik mód az, amidőn a csecsnyúlvány genyedése következtében a sinus sigmoideus fala közvetlenül érintkezésbe jut a genyes váladékkal, amilyen esetek az úgynevezett perisinosus tályogoknál gyakoriak vagy amidőn a vitrealis csont elpusztulásával a sarjadzások, a cholesteatomás tömegek közvetlenül érintik a sinus 145