Orvosi Hetilap, 1928. február (72. évfolyam, 6-9. szám)

1928-02-05 / 6. szám

1928. 6. sz. ORVOSI HETILAP A vivőérláb a sinus phlebitis és a rögösödő vivőér­láb a thrombophlebitis­­között csak fokozati különbség van. Minden thrombophlebitis első phasisa a vérér falának gyulladása, a phlebitis tehát a Vivőér falának a megbetegedése, mely kívülről befelé halad, hogy végül több tényező közreműködésével a vivőeres öblöt kitöltő és elzáró vérrög — thrombus — keletkezzék. A dobüreg és melléküregeinek heveny genyes gyulladásainál, amelyeknél különösen a nyálkahártyák vivőeres capillarisai vagy a csontvelő dipl­etikus vivőérhálózata útján történik az általános fertőzés, sokszor a nagyobb vivőeres öblök bántalma nélkül septikus tünetekkel egy ritkábban előforduló, de szer­felett súlyos megbetegedést különböztetünk meg, az úgynevezett fülsepsist. A fülsepsis a pyaemiás megbetegedésekkel szem­ben annyiban tér el, hogy igen gyors lefolyású s leg­többször halálhoz vezető megbetegedést képez aránylag csekély kórbonctani elváltozásokkal. Tünetei az igen magas fokú állandó láz, némelykor rázóhidegekkel, cerebralis tünetekkel, deliriummal, szívgyengeséggel, igen szapora pulsussal. Boncolásnál endocarditis, ne­phritis, lépdaganat és vérzések a retinában, szívizom­ban, savós hártyákon észlelhetők. Hogy ezen kórképet Kocher és Tavel értelmében toxiaemiának vagy bakteriaemiának kellne felfognunk, ez az esetek legnagyobb részében el nem dönthető. Kümmel szerint ezen fülészeti sepsis olyan bakteri­aemiának tekintendő, amelynél a vivőeres rendszer a baktériumok számára átjárható lévén, a lobos gócból állandó bakteriuminvasio folytán a szervezetbe állan­dóan kórnemző csirok jutnak és számtalan helyen apró embóliák keletkeznek, amely nagymennyiségű állandó toxinképződéssel végül is az egész szervezet halálos mérgezéséhez vezet. Ami a thrombus képződését illeti, úgy a beteg­anyagon észlelt megfigyelések, valamint állatkísérletek alapján megállapítható, hogy a vérrög képződésének a legfontosabb előfeltétele a vérér falának kóros elvál­tozása, a véráram­ sebességének meglassúbbodása és a vérnek bizonyos chemiai megváltozása. A vérér falá­nak elváltozása elsősorban a belső hártya az intima simaságának az elvesztése, amely elváltozás többnyire az endothelsejtek elhalásából tételezhetik fel és úgy­nevezett fali­thrombusképződésre ad alkalmat. Hag­­ynann állatkísérletei alapján azonban megállapítható, hogy a fertőzött sinusfalon keresztülhatoló csirok közvetlenül juthatnak a véráramba, anélkül, hogy úgy­nevezett fali­thrombus képződnék. Ezen körülmény játszik szerepet nemcsak a sinus falánál, hanem a dob­­üregi vivőeres rece területén is, amint azt Brieger és még régebben Weigert hangsúlyozták. Ezen módja az általános fertőzésnek nevezhető bakteriaemiának. Úgy a beteganyagon, valamint állatkísérletek alapján, de különösen Haymann kísérletei alapján megállapítható, hogy a kívülről, tehát a csont felől megindult sinus­­salmegbetegedés, amely annál gyorsabban fejlődik, minél nagyobb nyomás alatt és minél hosszabb ideig érintkezik a lobos, fertőzött részekkel — különösen perisinuosus tályoggal —, az intima sérülését okozza, amely lo­bos, chemiai és physikai elváltozások alapján fali thrombus képződéséhez vezet. Bár a fali thrombus kivételes esetekben hosszabb ideig lokalizálva marad­hat, amidőn a felületükről leszabadult apróbb rögök a véráramba jutva, a fertőzés mineműsége szerint súlyosabb áttételi gócokat okoznak. Mégis gyakrabban a fali­thrombus a véráramból képződött fibrinkicsapó­­dás, fehér- és vörösvérsejtek, genysejtek, mikrobiumok telepei által rétegről-rétegre vastagodva, elzáró throm­bus­sá fejlődik. A tapasztalat azt mutatja, hogy a thrombus kép­ződése a véráram irányában gyorsabban fejlődik, mint vérárammal szemben. Például a sinus sigmoideus füg­gőleges szárában keletkezett thrombus centripetali­­san a bulbus felé növekszik; a teljes elzárulás esetén a véráramlás megszűntével a centrifugális irányban a sinus transversusban is thrombus képződik, mely sokszor a torculatig terjed, sőt az ellenoldali sinus transversusig is folytatódhatik; ez az úgynevezett retrogad thrombusképződés. A sinus sigmoideus és transversus rögösödésével egyidejűleg ezen fősinusban ömlő vivőerek és sinusok rögösödése is kifejlődhetik, így a sinus petrosus supe­rior, sinus petrosus inferior ennek közvetítésével a, sinus cavernosus, majd a két vena condyloidea. Bár a sinus petrosus superior önállóan és elsősorban is megbetegedhetik és közvetítheti a folyamatot a sinus sigmoideusra. A labyrinth csontos tokjának lobos bán­­talmánál, valamint a labyrinth genyes gyulladásainál a vena auditiva interna útján a sinus sigmoideus vagy a bulbus venae jugularis megbetegedése másod­lagosan következik be.­­A sinusokban fejlődő vérrög, éppen fejlődési módja miatt, legtöbbször fertőzöttnek tekintendő, külö­nösen a beteg vérér falával érintkező rétege a vérrög­­inek az, ahonnan a fertőző csirok kiáramlásával a thrombus további részletei folytatólagosan fertőződ­nek. Mindazonáltal, ezen fertőzöttségnek dacára, a vér­rögben nem egyszer szervülést, újonnan keletkező fiatal vérereket és canalisatiót észlelhetünk, amely folyamat gyógyfolyamatnak tekintendő és Brieger, Haymann észlelése szerint teljes gyógyuláshoz vezethet. Nekem is volt alkalmam ily eseteket észlelni, amelyeknél például idült osteomyelitis miatt végzett műtétnél, vitraehiány mellett, teljesen obliterálódott, kötőszövetté átalakult sinust találtam csecsnyúlvány­­heg kíséretében, mint gyermekkorban lezajlott és gyó­gyult sinusphlebitis kétségtelen jeleit. Ily esetek azonban ritkák és az egyes megbetege­dések megítélésénél ily gyógyulásokra nem szabad számítanunk, mert a vivőeres vérrögök, amelyeket min­dig fertőzötteknek kell tekintenünk — a fertőző csirok természete szerint —, rövidebb-hosszabb idő alatt genyes széteséshez, illetve szétmáláshoz vezetnek. Amíg az úgynevezett bakteriaemiánál — amikor ugyanis baktériumok által permeabilis érfalon át a kórokozó csirok a véráramba kerülhetnek — és izom-, izületi és vesetályogokat okozhatnak és endocarditis fejlődését indíthatják meg, addig a genyes vagy erő­sen szétesett thrombusrészletek a tüdő capillarisaiban akadnak meg, képezvén a legtöbbször letalis kimene­telű tüdőmetastassisokat és pyopneumothoraxot. A sinusphlebitis és thrombophlebitis keletkezésé­nek magyarázatára, az operatív és kórbonctani anya­gunk tanulmányozása alapján, a következő eredményre jutottunk: A sziklacsont vivőereinek, a fertőzött lobos folyamat belevonásával, legyenek azok a legkisebb pul­posus vivőerek és papillarisok, már megkezdődik az egész szervezet általános fertőzésének a veszélye. A sziklacsont lobos folyamatainak a vivőér-rend­szerre történő átterjedése kétféle módon történhetik. Az egyik mód az, amidőn a csecsnyúlvány genye­­dése következtében a sinus sigmoideus fala közvetlenül érintkezésbe jut a genyes váladékkal, amilyen esetek az úgynevezett perisinosus tályogoknál gyakoriak vagy amidőn a vitrealis csont elpusztulásával a sarjadzások, a cholesteatomás tömegek közvetlenül érintik a sinus 145

Next